(Részlet Nicolas Diat – Robert Sarah: Esteledik, a nap már lemenőben című könyvéből. SZIT. Budapest, 2019.Megrendelhető itt.)

Milyennek látja a genderelméletet?

A genderelmélet egy megfigyelésen alapszik: a női­ség és a férfi mivolt a különböző társadalmakban örökölt kulturális szabályok szerint fejeződik ki, amelyek alakítanak bennünket. Ez a megfigyelés ideológiává válik, amikor azt állítja, hogy már maga a nő és a férfi fogalma is kulturális képződmény, s ezeket le kell építeni, hogy szabaddá váljunk tő­lük. Tehát mindenkire magára tartozik, hogy szaba­don megalkossa a maga nemét, szexuális identitását. Mintha születéstől meglévő szabadságunk méltósá­gával ellentétes lenne, hogy nemi identitásunkat kapjuk, nem pedig mi választjuk.

Itt ugyanazon kétértelműséggel találkozunk, amelyre az előbbiek­ben utaltam. Ezen ideológia szerint egyedül csak az méltó hozzám, amit én alkotok. És megfordítva, amit úgy fogadok, mint egy adományt, az nem iga­zán emberi. Viszont mindannyiunk tapasztalata, hogy egy szexualitással megjelölt testtel születünk, amelyet nem mi választhattunk. Ez a test jelez vala­mit nekünk arra vonatkozóan, ami vagyunk. Köte­lességünk természetünket kiművelni, nem pedig megtagadni! Emberségünk akkor nyeri el teljes ki­bontakozását, ha elfogadjuk szexualizált természe­tünk ajándékát, kiművelve és fejlesztve azt. Termé­szetünk jelzi azt az irányt, amelyben szabadságunk gyümölcsöző módon örömmel kibontakozhat.

De a genderideológiát vallók szerint csak akkor lehetek szabad, ha tagadom a természetes adottságot.

Egy férfi tehát gondolhatja magát nőnek, és fel is építheti magát nővé. Ez az igény egészen addig az ún. szabadságig mehet, hogy átalakíthatja testét se­bészeti beavatkozással, amelyet úgy fognak fel, mint a választott és maga által alakított nemiség megte­remtését. Idekívánkozik az, amit Ferenc pápa igen éleslátóan fogalmazott meg a Laudato si’ encikliká­ban: „Az alapvető probléma azonban még ennél is mélyebb: az a mód, ahogyan az emberiség tényle­gesen megvalósította a technológiát és annak fejlődését, vagyis együtt egy homogén és egydimenziós paradigmával. Ebben az alanynak egy olyan felfogása érvényesül, amely szerint az fokozatosan egy logikai-racionális folyamatban megragadja és így birtokolja  önmagát, amely kísérletezést foglal magában, ez pedig már kifejezetten birtoklási, uralkodási és átalakítási technika.

Olyan ez, mintha az alany egy alaktalan valósággal állna szemben, amelyet teljes mértékben manipulálhat. Mindig is történt emberi beavatkozás a természetbe, de azt hosszú ideig az jellemezte, hogy az ember figyelemmel kísérte és követte azo­kat a lehetőségeket, amelyeket maguk a dolgok kí­náltak fel. Az ember átvette, amit a természetes va­lóság – mintegy kezét nyújtva – magától lehetővé tett. Most viszont az érdekli, hogy az emberi kéz kényszerítő erejével mindent, amit csak lehet, ki­nyerjen a dolgokból és egyre inkább figyelmen kí­vül hagyja vagy elfelejti annak igazi valóságát, ami előtte áll. Ezért az emberi lény és a dolgok már nem nyújtanak baráti kezet egymásnak, hanem szemben álló felekké váltak” (106. pont).

Újra fel kell fedeznünk, hogy saját természetünk nem ellenség vagy börtön. Kinyújtja felénk a kezét, hogy kiműveljük.

Természetünkön keresztül végső soron maga a Teremtő nyújtja a kezét, és arra hív, hogy lépjünk be irántunk való szeretetének és bölcsességének a tervébe. Tiszteli szabadságunkat, és úgy bízza ránk természetünket, mint talentumot, amelyet gyümölcsöztetni kell. A genderideológiában a teremtő Isten alapvető visszautasítása van. Ennek az ideológiának megvannak a maga teológiai és lelki életbeli követ­kezményei. Amikor az Egyház ezekkel szembehe­lyezkedik, ezt nem egy feltételezett erkölcsi rend rendíthetetlen és merev védelmezőjeként teszi. Azért harcol, hogy minden ember találkozhasson Isten­nel. Az első hely, ahol Isten vár minket, az pontosan a mi természetünk, a mi lényünk mélysége, amelyet mint ajándékot ajánl fel nekünk.

Beleborzongok, amikor azt látom, hagy a klérus tagjai közül egyese­ket kísért és megbabonáz a genderideológia. Való­jában az őskígyó eredeti kísértését rejti magában: „Olyanok lesztek, mint az istenek.”

Úgy tűnik, hogy a Nyugat, megittasodva a tudomány és a technika adta hatalomtól, nem képes másképp elképzelni sa­ját magát, mint mindenható démiurgoszt, és mindaz, aminek nem ő a szerzője, végül is úgy tűnik a szemében, mint méltóságába ütköző dolog! „Ahol az alkotás szabadsága az ember önmaga által történő létrehozását jelenti, ott ez a szabadság a teremtő Istennek a tagadásához vezet, és végül ezáltal maga az ember – mint Isten teremtménye, mint Isten képmása – létének lényege lesz lealacsonyítva” – mondta XVI. Benedek pápa 2012 decemberében, kifejezve jókívánságait a Római Kúriának.

A genderideológia célja: lerontani a férfi és a nő sajátos voltát, eltörölni az antropológiai különbsége­ket. Szenvedélyesen dolgozik egy új, uniszex világ­kultúra gyártásán, amely férfi jelleg és női jelleg nélküli, s lehetővé teszi egy új emberi korszak [New Age – a ford.] eljövetelét. De egy olyan világban, ahol minden az ember produktuma, nincs többé semmi emberi! A földgolyó hasonlíthat majd azokra az ipari zónákra, amelyekben nincs már hely a ter­mészet számára, és amelyek embertelenné váltak. Szédülés fog el bennünket saját találmányaink abszurditása és romlottsága láttán.

Bizonyos nemzetközi szervezetek, mint a Bill and Melinda Gates Foundation, az International Planned Parenthood Federation és a hozzájuk csat­lakozó szervezetek rendkívüli összegeket költenek arra, hogy ezt az új ideológiát Afrikában is megho­nosítsák. Nem haboznak nyomást gyakorolni a kor­mányokra és a népességre. Gazdasági hatalmukra és úttörő öntudatukra támaszkodva az ideológiai gyar­matosítás új farmáját valósítják meg. Harcos képvi­selői őrült erővel, minden tisztelet nélkül vetik ma­gukat a népekre. Olykor felsőbbségtudattal vegyes megvetéssel viseltetnek azok iránt, akiket elmara­dottaknak tartanak.

Mégsem félek kijelenteni, hogy Afrika, Ázsia, Dél-Amerika szegényei sokkal civilizáltabbak, mint azok a nyugatiak, akik arról álmo­doznak, hogy új embert teremtenek a saját képükre. Vajon nem a szegények lesznek az emberi természet utolsó védelmezői? Ezúton is szeretném kifejezni megbecsülésemet irántuk. Ti mindannyian, akik az emberek szemében hatalom és befolyás nélküliek vagytok, lelketek mélyén tudjátok, hogy mi az em­ber, ne féljetek azoktól, akik meg akarnak félemlí­teni titeket! Nagy a ti küldetésetek: „…abban áll, hogy megakadályozzátok a világ széthullását (…], és hogy egy kissé visszaállítsátok azt, ami az élet és a halál méltóságát adja” – ahogy az író, Albert Camus mondta 1957-ben, a Nobel-díj átvételekor.

A pénz és a média hatalmával szemben, a nemzetközi lob­bik nyomásával szemben szeretném hangsúlyozni, hogy a ti egyszerű, mindennapi, vagyis emberi éle­tetek hatalmas érték. Mert ahogy Camus vallotta: „A régi mondás szerint a nagy gondolatok galambszárnyakon érkeznek a világba. Akkor, ha figyelünk, talán meg fogjuk hallani, mint egy halk szárnysuho­gást, a birodalmak és a népek zaja közepette az élet és a reménység szelíd neszezését. Egyesek azt mond­ják, hogy ezt a reményt egy nép hordozza, mások azt, hogy egyetlen ember. Én viszont azt hiszem, hogy azon magányosok milliói ébresztik, éltetik és ápolják ezt a reményt, akik cselekvésükkel és tet­teikkel mindennap tagadják a határokat és a történe­lem otromba jelenségeit, hogy futólag felragyogjon a mindig fenyegetett igazság, melyet minden egyes ember felemel szenvedései és örömei fölé, minden­ki számára.”

Miért mondja, hogy a genderideológia veszélyt jelent a leggyengébbekre és a gyermekekre?

A genderideológia a társadalmakat kaotikus állapot­ba helyezi. Az apaság és anyaság valóságát teszi ki veszélynek. Bizonyos nyugati kormányok szemében az „apa” és az „anya” szó illetlenné vált. „1. szülő”-ről és „2. szülő”-ről vagy „1. nemző”-ről és „2. nemző”-ről beszélnek. Ennek a magatartásnak nyilván az első áldozatai a gyermekek.

2012 decembe­rében, a Római Kúriának mondott ünnepi jókíván­ságai alkalmából XVI. Benedek pápa igen élesen fogalmazva vetette fel ezt a témát: „Ha eddig a csa­ládok válságának okát abban láttuk, hogy félreértet­ték az emberi szabadság lényegét, most nyilvánvaló­vá válik, hogy itt magának a létezésnek az értelme forog kockán, annak az értelme, hogy valójában mit jelent az emberi személy.

Ismerjük Simone de Beauvoir híressé vált kijelentését: »Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik.« Ezekben a sza­vakban van annak az alapja, amit ma a »gender« szóval, a szexualitás új filozófiájaként mutatnak be. […]

Az ember tagadja saját természetét és úgy dönt, hogy az neki nem úgy adatott, mint előre kész tény, hanem azt ő maga teremti meg saját maga számára.

A teremtés bibliai elbeszélése szerint az emberi te­remtmény lényegéhez tartozik, hagy Isten által te­remtetett, mégpedig férfinak és nőnek teremtetett. Ez az Isten adta kettősség lényeges az emberi személy számára. De pontosan ezt a kettősséget, mint alap­adottságot támadják. Tehát, amit a Teremtés köny­vében olvasunk, nem érvényes többé: »férfinak és nőnek teremtette őket« (Ter 1,27). Ezentúl férfi és nő nem léteznek többé a teremtés valóságaként; az em­ber csak szellem és akarat lenne. A természet mani­pulációja, amelyet ma a környezet tekintetében helytelenítünk, az emberre vonatkozóan alapvető, szabad döntés tárgya lett. […]

Márpedig, ha a férfi és nő kettőssége nem létezik, mint a teremtésben adott valóság, akkor a család sem létezik többé, mint a teremtés által eleve megalapított valóság. A gyer­mek ebben a témában elveszíti a helyét, amely mind­ez ideig megillette, és elveszni azt a sajátos méltósá­got is, ami hozzá tartozik. […] A családért, magáért az emberért való küzdelem ma a tét. Nyilvánvalóvá válik, hagy ott, ahol Istent tagadják, az emberi lény méltósága is eltűnik. Aki Istent védi, az embert védi!”

Aki Istent védi, a gyermeket védi, és ahhoz való jogát, hogy apától és anyától szülessék.Enélkül nyil­vánvaló leszármazás nincsen. Ez utóbbi feláldoztatik egy politikailag korrekt gondolat oltárán, mely el­gondolás harcol azon homoszexuálisok diszkrimi­nációja ellen, akik gyermeket akarnak.

Ki vezeti ezt a menetet a szakadék felé, hogy a gyerekek sohase ismerhessék meg eredetüket? A béranyaságból született gyerekek egy egész életen át hordozzák névtelem születésük súlyát. Ez a rend­szer összezavarja magának a leszármazásnak a fogal­mát, és a gyermekeket örökre gyökértelenné teszi. Hogy lehet megtagadni egy gyermektől, hogy meg­ismerje és szeresse a saját biológiai apját és anyját? Az embereknek kötelességük gondolkodni, mielőtt a következmények visszafordíthatatlanná válnának. Azok a törvényhozások, amelyek az ilyen prakti­kák mellé állnak, alapjában jogtalanok.

Hihetetlen egyenlőtlenségbe jutunk, ahol az emberiség ketté lesz osztva. Lesznek olyanok, akik ismerni fogják szülei­ket és lesznek, akik ettől az örömtől meg lesznek fosztva, örökös árvaságra ítélve. Tudom, hogy egy­nemű párok tagjai képesek szeretni a gyermekeket, de állítom, hogy nem tudják megadni ezeknek a gye­rekeknek mindazt, amire szükségük van. Most egy­szerűen megkérdezem olvasóimat: minden ideoló­giát félretéve, teljes  őszinteséggel nem tudják-e önök a saját tapasztalatukból, mennyire szükséges egy apa és egy anya?

Az apaságot és az anyaságot megjátszott szerepek­re redukálva a genderideológia teljesen lerombolja magának a családnak a fogalmát. A XX. század utol­só évtizedeiben láthattuk a család elleni zsigeri gyű­lölet növekedését titokzatos okok miatt.

A család igen gyakran úgy jelenik meg irodalmi művekben és filmekben, mint a személyiség elnyo­másának és elfojtásának a helye. Valóban ez a mi ta­pasztalatunk? Nyilván, vannak patológiás esetek. De azt is kijelenthetem, hogy a család a szeretet nagy védőbástyája. Mindazok utolsó menedéke, akik ve­szélyben érzik magukat.

Amikor minden rosszul ala­kul, természetesen a családunkhoz fordulunk.

Ennek ellenére a genderideológiában, a válástól kezdve az abortuszon és a fogamzásgátláson át, úgy tűnik, a család intézménye von magára minden támadást és megvetést. II. János Pál pápa a családokhoz inté­zett levelében ezt írta: „Ilyen kulturális helyzetben a család csakis fenyegetve érezheti magát, mert alap­jaiban támadják. Minden, ami ellentétes a szeretet civilizációjával, ellentétben áll az emberre vonatkozó teljes igazsággal és fenyegetővé válik számára: nem engedik meg neki, hogy megtalálja magát, és hogy biztonságban érezze magát mint házastárs, mint szü­lő, mint gyermek.

Az ún. »biztonságos szex«, ame­lyet a »technikai civilizáció« terjeszt, valójában mindannak a szempontjából, ami lényeges az embe­ri személy számára, egyáltalán nincs biztonságban, hanem súlyos mértékben veszélyeztetett.

Valójában maga az emberi személy van veszélyben, mint ahogy aztán a család is. Miben áll ez a veszély? Abban, hogy az emberiség elveszíti magára a családra vonat­kozó igazságot, amihez hozzájárul szabadságának el­vesztése, következésképpen magának a szeretetnek az elvesztése. »Megismeritek az igazságot – mondja Jézus -, és az igazság szabaddá tesz titeket« (Jn 8,32). Az igazság, és csakis az igazság készít fel titeket arra a szeretetre, melyre azt mondhatja az ember: szép­szeretet” (Levél a családokhoz).

Alighanem valójában a család különösen is el­viselhetetlen valóság a Gonosz számára. Mivel par excellence a szeretet és az ingyenes önátadás helye, a gonoszt ez gyűlöletre és erőszakra készteti. Még tovább menve, az apa, az anya és a gyermek egysége az isteni Szentháromság termékeny egységének le­nyomata a világban.

A gonosz lélek a családokon keresztül a szentháromságos egységet akarja profa­nizálni.

Ő, aki „gyilkos kezdettől fogva”, lerontva a családokat egyszerűen csak újra eljátssza az apró­szentek legyilkolását. Mivel Isten csecsemő lett, minden gyermek ártatlansága elviselhetetlenné vált számára, mert az magának az Istennek az ártatlansá­gát tükrözi.

Ezért oly sürgető feladat védeni és támogatni a családokat. Ez nemcsak erkölcsi feladat, hanem része a lelki harcnak. Szükséges segíteni a há­zastársakat abban, hogy egész életükben hűségesen szeressék egymást. Ezzel magának Istennek a hűsé­gét fejezik ki népe iránt, különösen is a leggyengéb­bek és a gyermekek iránt. „Pontosan a család, mely egy férfi és egy nő házasságára alapíttatott, a legna­gyobb segítség, amit a gyerekeknek fel lehet ajánla­ni.

A gyermekek azt akarták, hogy egy édesapa és egy édesanya szeresse őket, akik egymást szeretik. Szükségük van arra, hogy a két szülővel együtt lak­janak, növekedjenek és éljenek, mert az apa és az anya képe egymást kiegészítő jellegüknél fogva vesz részt a gyermekek nevelésében, személyiségük és identitásuk építésében. Tehát fontos, hogy mindent elkövessenek, hogy a gyermekek egységes és stabil családban növekedjenek. Ezért buzdítani kell a há­zastársakat, hogy sohase veszítsék szem elől házassá­gi szövetségük mély értelmét és szentségi jellegét, és hogy azt megerősítsék Isten igéjének hallgatásával, imádsággal, állandó egymás közötti párbeszéddel, egymás kölcsönös elfogadásával és megbocsátással.

A családi környezetben a nyugalom hiánya, a szülők megoszlása és főleg egymástól való elzárkózása és válása nincs következmények nélkül a gyermekekre vonatkozóan, viszont a család támogatása és igazi ja­vának, jogainak, egységének, stabilitásának az elő­mozdítása a legjobb módja a gyermekek valós jo­gainak és igényeinek megőrzésére” – jelentette ki XVI. Benedek pápa 2010-ben, a Család Pápai Ta­nácsa előtt mondott beszédében.

Úgy tűnik, mintha Ferenc pápa változást hozna az Egyház tanításában a homoszexuálisok házasságát és az LMBT személyek jogait illetően.

Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy a sze­mélyt nem egyszerűsíthetjük le szexuális irányult­ságára. LMBT személyek helyett én inkább homo­szexuális viselkedésű vagy irányultságú személyekről beszélnék, akiket Isten lényegében ugyanúgy szeret, mint minden más férfit és nőt. Az Úr szenvedésekor mindegyikükért vérét ontotta, és bizonyságát adta, hogy a legteljesebb mértékben együtt érez velük. Mint igazi pásztorok, mi ugyancsak kötelesek va­gyunk azok felé is fordulni, akik erőszakosan köve­telik magatartásuk legitimitását. Eltévedt bárányok, akiknek keresésére kell indulnunk a távolban, ké­szen arra a lehetőségre is, hogy vállunkon vigyük vissza őket az akolba.

A szeretet első cselekedete, amivel nekik tartozunk, az igazság. Senki sem vár az Egyháztól hízelgő beszédet. Két azonos nemű sze­mély közötti partnerség sohasem lesz házasság. Eb­ben a kijelentésben szó sincs a személyek bármiféle elítéléséről. Annak ellenére, hogy egymásnak a gyöngédség és a nagylelkűség jeleit adják, sohasem tarthatnak igényt a házastársi állapot sajátos voltának megélésére, mely a testek önátadása a termékeny szerelemben. Azt hiszem, a pápa arra hív fel minket, hogy ezzel kapcsolatban ne tartsunk fönn kétértel­műséget. Szent Ignác fiaként, akinek a nagyszerű lelkigyakorlatokat köszönhetjük, tudja, hogy Krisztus zászlaja nem a zűrzavar és a sejtetés zászlaja. A pápa az igazság által a szeretetre és a szeretetben való igazságra szólít fel minket.

Azt hiszem, hogy az LMBT első áldozatai éppen a homoszexuális irányultságú személyek. Élharco­saik arra akarják rávenni őket, hogy egész identitá­sukat szexuális viselkedésükre redukálják. Így aztán „meleg közösségről” kezdenek beszélni, mintha va­lami sajátos emberekről lenne szó, akiknek közös kultúrájuk van, egy bizonyos módon öltözködnek, beszélnek, és a városokban városnegyedek, sőt saját üzletek és vendéglők vannak számukra fenntartva. Úgy határozzák meg őket, mint egy etnikai csopor­tot.

Néha az a benyomásom, hogy a melegideológia öntudatlanul is egyfajta kommunisztikus életformát propagál. Kérem a homoszexualitás által megkísér­tett híveket, ne engedjék magukat bezárni az LMBT ideológiájának börtönébe! Ti a keresztség által Isten gyermekei vagytok! Nektek helyetek van az Egy­házban, mint minden kereszténynek. És ha a lelki küzdelem olykor túlságosan nehéz, a testvéri szere­tet támogat benneteket.

Az egyházi embereknek pedig, akik tudatosan úgy beszélnek a homoszexuális magatartásról, mint­ha ennek keresztény megítélése nem lenne teljesen egyértelmű, és morális szempontból a szexualitás minden formája közé egyenlőségjelet tesznek, azt mondom, hogy a hazugság fejedelmének művét végzik, és hiányzik belőlük a szeretet az emberi sze­mély iránt. Miért védenek ilyen szempontokat? Talán igazolni akarják saját magatartásukat? Vagy a népszerűséget hajhásszák? Hogyan képesek ideoló­giai előadásokat tartani azoknak, akik tőlünk Isten igéjét kérik?

Egyszerűen csak szeretném a papok emlékezeté­be idézni Lyoni Szent Iréneusz szavait Az eretneksé­gek ellen című művéből: „A tévedés valójában csak attól őrizkedik, hogy olyannak mutassa magát, ami­lyen, mert fél, hogy így lemeztelenítve felismerik; de csábosan a hihetőség ruhájába öltözve oly mó­don jelenik meg – és ez nevetséges -, hogy a tudat­lanok szemében ennek a külső megjelenésnek kö­szönhetően valóságosabbnak tűnjék, mint maga az igazság.” Vigyázzunk, nehogy bűntársakká váljunk! Akiket mi megtévesztünk, azok ezt számon fogják kérni rajtunk az örökkévalóságban.

Mit kell tennünk? Állandóan emlékeztessünk a férfi és a nő természetében kifejezett isteni tervre. Ez szerves része evangelizációs küldetésünknek. Nincs jogunk magukra hagyni azokat, akik tőlünk azt várják: mutassuk, melyik út vezet az életszent­ségre, ideértve a szexualitás területét is.

Hangsú­lyozni szeretném -II. János PáI prófétai erejű szavait az Ecclesia in Europa című buzdításából: „Az európai egyháznak minden területen újra és hűségesen meg kell fogalmaznia a házasságra és a családra vonatko­zó igazságot. Ennek szükségét égetően érzi, mert tudja, hogy ennek alapján mondanak ítéletet evan­gelizáló küldetéséről, melyet Jegyese és Ura bízott rá, s mely ma eddig szokatlan erővel sürget. Nem kevés kulturális, társadalmi és politikai tényező hat ugyanis együtt, s ennek következtében a család egy­re nyilvánvalóbban válságba kerül. E tényezők kü­lönféle mértékben veszélyeztetik az emberi személy igazságát és méltóságát, s kezdik vitatni magát a csa­lád fogalmát. A házasság felbonthatatlanságát egyre kevésbé becsülik; az együttélésnek törvényes elisme­rést követelnek, s egyenlővé teszik a törvényes há­zassággal; kísérletek történnek az egyneműek házas­ságának elfogadtatására is. Ilyen körülmények között az Egyháznak újult erővel kell hirdetnie azt, amit az evangélium mond a házasságról és a családról, hogy megerősítse értelmét és értékét Isten üdvözítő ter­vében””

A család alapvető témájában a világ minden népe világos, határozott és szilárd tanítást vár az Egyház részéről.

Létrehozva 2020. április 26.