„Noli foras ire, in te ipsum redi.
In interiore homine habitat veritas.” 

”Ne ki akarj menni, magadba térj be. A benső emberben lakik az igazság.”1 – így hangzik magyarul a mottónak választott idézet. Olyan modern csengése van, mintha korunk valamelyik sztárpszichológusától származna, pedig szerzője, a keresztény ókor nagy alakja, Aurelius Augustinus vagyis Szent Ágoston, aki az észak-afrikai Hippo 354-430 között élt püspöke volt. A mondatot II. János Pál pápa idézi a hit és az értelem viszonyát vizsgáló Fides et ratio2 című körlevelében (15).

”Ne ki akarj menni, magadba térj be.” – valami ilyesmire érkezett meghívás 2018 augusztusában, a Párbeszéd Házában tartott csendmeditációs alkalom és az ezzel kapcsolatos kerekasztal-beszélgetés kapcsán, amelyet Niklaus Brantschen SJ, svájci jezsuita szerzetes, egyúttal zen-mester részvételével tartottak3. Ez a vendégszereplés igazából csak mellékes programja volt Brantschen atyának, aki tulajdonképpen egy mindfulness-konferencia résztvevőjeként érkezett Budapestre.

A zen-meditáció, a távol-keleti spiritualitás egyik eleme, amely Magyarországon leginkább a New Age mozgalmak közvetítésével vált ismertté; a mindfulness pedig ennek szekuláris változataként lesz egyre népszerűbb és elterjedtebb.

Magát a New Age jelenséget több mint 25 éve kettős kritikus szemmel figyelem. Részint bibliai, keresztény alapon, másrészt pszichiáterként, szakmai szemmel nézve is vannak kifogásaim, amelyeket más írásaimban már részletesen kifejtettem4. Ezen a rendezvényen azonban nyitottan, az elsőkézből való információszerzés szándékával vettem részt, amelyet megkönnyített a Párbeszéd Háza és a mögötte álló Jezsuita Rend törekvéseivel szembeni tiszteletem. A hallottak arra ösztönöztek, hogy gondoljam újra, vajon a magam kritikus álláspontjának minden pontja fenntartható-e; vagyis, a Hittani Kongregáció alább részletezendő dokumentumának szavaival élve, komolyan feltegyem magamnak a kérdést: ”milyen értéke lehet a keresztény ember számára a nem keresztény elmélkedési formáknak”? Második kérdésem, a szakmámban, a pszichiátriában egyre nagyobb teret nyerő meditációs technikák, elsősorban a mindfulness alkalmazásával kapcsolatos: hogyan viszonyuljon a kérdéshez a hitét komolyan vevő szakember? Az ilyen útkereséshez bátorság kell, de az igazság keresése sohasem lehet negatív tett.

Írásom, noha a keresztény hittel kapcsolatos témákat érint, nem teológiai jellegű, hiszen abban képzetlen laikus vagyok. Szakmainak sem tekinthető, hiszen, bár pszicháter vagyok, önálló kutatást a témában nem végeztem. Sokkal inkább a hallotakat, látottakat, olvasottakat összegző, szintézisre törekvő, útkereső gondolatmenet, amelynek igazságtartalmát különböző oldalakról vitatni nem sértő a számomra. Sőt, inkább megtisztelő, ha gondolatmenetem próbának alávetését a hit és a ráció kettős mérlegén mások is elvégzik. A tét ugyanis nagy: az óvatlanság és a szűkkeblűség csapdáit egyaránt elkerülve, se magunk ne essünk tévedésbe, se másokat ne vezessünk félre.

Írásomban számos más forrás mellett felhasználtam Borda Máté részletes összefoglalóját a fenti csendmeditációs estről5; Brantschen atya mesterének, Hugo M. Enomiya-Lassalle SJ könyvét a Zenről6; Szent II. János Pál pápa Fides et ratio enciklikáját (1998), a Hittani Kongregáció A keresztény elmélkedés néhány szempontja című levelét (1989) valamint Joseph Ratzinger / XVI. Benedek pápa két könyvét A közép újrafelfedezése7 és Hit, Igazság, Tolerancia8 címmel.

1. Csendmeditációs alkalom a Párbeszéd Házában 

A csendmeditáció során ez a 80 éves, aszkéta alkatú atya, arra szólított fel minket, hogy egyenes tartással, kényelmes, laza ülésben, nyitott szemmel magunk elé tekintve, egyenletesen lélegezve szemlélődjünk. Ilyenkor az ember nem tesz semmit, a gondolatok jönnek-mennek, a külvilág tárgyai, a függöny rebbenése, mind-mind része a csendnek. Az embert mindezt csak szemléli, hagyja történni, ítéletmentesen elfogadja. A második gyakorlat egyfajta légzőgyakorlat volt, a levegő ki-be áramlására figyelve. Később egy kérdésre válaszolva a légzéshez hasonlította a nyitott szemek követelményét. Néhányan ugyanis csodálkoztak, miért nyitott szemmel kell meditálni, miért nem jobb a csukott szem? A válasza erre az volt, hogy a nyitott szem, a légzéshez hasonló áramlást biztosít, az ember kifele néz, az információ meg befele jön: ebben a ki- és beáramlásban megszűnik a határ az én és a külvilág között, vagy legalábbis ez élhető meg. Hm… Az énhatárok megszűnése? Erre bizony felkaptam a fejem, de erre vonatkozó reflexiómat hadd hagyjam későbbre.

Volt némi személyes bemutatása és bemutatkozása. 1937-ben, Svájcban született, 22 évesen lépett be a jezsuita rendbe. Közel 40 évesen ment ki Japánba, ahol a zen buddhizmust kezdte tanulmányozni. Mesterei a német jezsuita és zen-mester Hugo M. Enomiya-Lassalle SJ (1898-1990) és Yamada Kôun Roshi (1907-1989) voltak. 1999-ben avatták zen-mesterré. 1993-ben Svájcban megalapította a Lassalle Házat, amelynek célja a zen tanulmányozása és a katolikus-buddhista vallásközi párbeszéd előmozdítása.

Dr. Sörédi Pál teljes tanulmánya letölthető itt.

Létrehozva 2022. február 17.