Az úgynevezett „szinodális út” (Synodaler Weg) végső soron egy kísérlet, hogy ténylegesen eretnek tanokat hagyjanak jóvá az ezekhez tartozó szentségi és pasztorális gyakorlattal együtt. Ezek a tanok és gyakorlatok már évtizedek óta megrontják a német katolikus egyház életét.

Egyelőre a „szinodális út” jelen esete inkább eretnekség, mint szkizma. A Kánonjogi Kódex meghatározása szerint „az eretnekség valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságnak a keresztség felvétele után való makacs tagadása vagy a róla való makacs kételkedés”.

Ezzel szemben viszont „ a hitehagyás a keresztény hit teljes elutasítása; a szakadás a pápának való alárendeltség vagy a neki alárendelt egyháztagokkal való közösség megtagadása” (751. kánon). A német püspökök formálisan továbbra is alávetik magukat a római pápának. Továbbá azt is el kell mondani, hogy nem minden német püspök támogatja a „szinodális út” eretnek tartalmát. A német püspököknek van egy csoportja (bár kevesen tartoznak ide), mely nem fogadja el a nyilvánvalóan eretnek tanokat és gyakorlatokat.

A tragikus eseményben a sorsdöntő az a tény, hogy úgy tűnik: Ferenc pápa hallgatása által megtűri azokat a német püspököket – elsősorban Reinhard Marx bíborost –, akik nyíltan eretnek tanokat és gyakorlatokat vallanak, pl. megáldják a homoszexuális kapcsolatokat, megengedik a házasságtörésben élő emberek szentáldozását, a nők ordinációjának (felszentelésének) támogatását. A Ferenc pápa által a Német Katolikus Egyháznak írt levél a „szinodális útra” tekintettel jó volt, de nem volt elég konkrét, és nem tudott  korlátokat állítani annak biztosítására, hogy a „szinodális út” valóban katolikus jellegű legyen, azaz megfeleljen annak, amit mindig, mindenütt és minden katolikus hitt.

Mint a katolikus hit legfőbb tanítója, a katolikus hit integritásának legfőbb védelmezője és az egység látható központja, Ferenc pápa első feladatának teljesítéséhez szükséges lenne beavatkoznia és megkövetelnie azt, hogy a „szinodális út” résztvevői hivatalosan is megvallják azokat az igazságokat és az Egyház általános szentségi gyakorlatát, melyeket kétségbe vonnak a „szinodális út” stratégiai és ideológiai programján keresztül.

A pápa súlyos kötelessége, hogy megvédje a „kisebbeket”, azaz az egyszerű hívőket és azokat a papokat és püspököket Németországban, akiket a perifériára helyeztek, és akiknek hangját elfojtotta az úgynevezett „tudós” teológusok hitetlen és gnosztikus kasztjának erőteljes „nómenklatúrája” az olyan egyházi adminisztráció és azon püspökök által, akik alkalmazkodtak a tömegtájékoztatás és a politika ideológiai diktatúrájához. A pápa nem maradhat passzív és nem hallgathat, amikor azt figyeli, ahogy a „farkasok” felfalják a nyájat, vagy a „gyújtogatók” felgyújtják a házat.

A jelenleg zajló „szinodális út” már nyíltan mutatja, hogy megosztottság van azok között, akik még mindig rendelkeznek katolikus és apostoli hittel, és azok között, akik elutasítják vagy megkérdőjelezik annak bizonyos alapvető tartalmait. Reális elképzelni, hogy más országok papjai és püspökei nem lesznek képesek közösségben maradni azokkal a német püspökökkel, akik ezen eretnek tanítás szószólói. A jelenlegi zavar tovább fokozódhat, ha az történne, hogy ezeket az eretnek püspököket a pápa továbbra is hivatalosan elismerné.

Van mégis precedens ilyen (bár ritka) helyzetre az egyháztörténelemben. Az egyik legszembetűnőbb példa a negyedik században az ariánus válság volt, amikor az egész katolikus püspöki kollégium lényegében három csoportra volt felosztható: (1) katolikus és ortodox püspökök, akik egyértelműen vallják a teljes katolikus hitet Jézus Krisztus istenségében – ők voltak a pápával kisebbségben. (2) A második csoport nem egyértelmű szövegezést választott; ők voltak többségben, és általában a politikai korrektség kedvéért igazították magukat az uralkodó politikai erő domináns helyzetéhez. (3) A harmadik csoport radikális és hitetlen ariánusokból állt; ők szintén kisebbség voltak. A valódi katolikus lét kritériuma és garanciája a Római Apostoli Szentszékkel való kapcsolat, és a változatlan és állandó doktrínális tradíció volt.

Ha a németországi „szinodális út” jóváhagyja a nők felszentelését [pappá], a homoszexuális cselekedetek legitimitását, a homoszexuális párok megáldását, a heteroszexuális cselekedetek legitimitását az érvényes házasságon kívül, akkor bizonyosan vannak katolikus püspökök, valamint sok pap és hűséges hívő, még Németországban is, akik ezt nem fogadják el, és ezért nem tudnának teljes közösségben maradni azokkal a püspökökkel, akik ilyen eretnekségeket vallanak.

Ha a pápa nem helyesbíti a „szinodális út” eretnek döntéseit, hallgatásával beleegyezését adná ezekhez. Ez ahhoz a bizarr állapothoz vezetne, hogy egy pápa ugyanúgy elfogadja az egyértelműen eretnek püspököket, mint azokat a püspököket, akik továbbra is megtartják és megőrzik az igazi katolikus hitet. Az Egyház már a negyedik században megtapasztalta ezt a helyzetet (bár csak egy rövid ideig), amikor Liberius pápa kiközösítette Szent Athanázt, a katolikus hit bajnokát, és ezzel egyidejűleg kapcsolatot létesített a Kelet félig heretikus püspökeivel, azaz a fél-ariánusokkal. Remélem, hogy Isten megóv bennünket egy ilyen katasztrofális helyzettől.

De ha ez megtörténne – és a pápa nem avatkozna be a katolikus hit egyértelmű megvallásával és az Egyház állandó szentségi életével -, a Katolikus Egyház megjelenésében és gyakorlatában hasonló lenne az anglikán közösséghez vagy egy protestáns szabadegyházhoz, divatos vallási rendszerré válva, mint amilyen a McDonalds vagy  egy a la carte  étterem.

Még akkor is, ha ennek meg kell történnie (és Isten ments, hogy ez legyen), akkor is csak rövid ideig fog tartani, mert a Katolikus Egyház isteni, és természete a hit tisztasága, megváltoztathatatlansága és szilárdsága. Valójában Krisztus maga építi ezt fel sziklájára, melyet még egy eretnek és szkizmatikus „szinodális út” sem tud legyőzni – még akkor sem, ha ezt az „utat” a pápa hallgatólagosan jóváhagyná. Az egész Katolikus Egyház erősebb ennél, és a katolikus hit mindig győztes, mivel Mária, az Egyház anyja, minden eretnekséget legyőzött az egész világon.

2020. február 2.

+ Athanasius Schneider, az Asztanai Szent Mária érsekség segédpüspöke

A cikk forrása angol nyelven, további háttérinformációkkal

Athanasius Schneider püspök német nyelvű eredeti nyilatkozata a kath.net portálon jelent meg. A szerk.

Létrehozva 2020. március 11.