A vallás(gyakorlás)i jogot gyakran lenézik a politikában részt vevő amerikaiak. Számukra nem is kellene, hogy létezzen. A világi liberális tradició szerint a közterületnek értéksemlegesnek kell lennie. A politikai kérdésekbe történő bármilyen vallási beavatkozást vissza kell szorítani.

A világi baloldal különösen fél attól, hogy összekeveredik a politika a vallással. Aktivistái bármikor készen állnak arra, hogy megtalálják a teokráciát bármelyik keresztény vezető mögött, aki véleményt nyilvánít a közügyekről. A baloldaliak dühösek azokat látni, akik rózsafüzérrel és imával küzdenek az abortusz ellen. Minden politikai felhívást Istenhez szokás szerint elutasítanak, mint ahogy a lelki dolgokat is,  reménytelenül elmaradottnak és babonásnak tartva ezeket.

Változások a vallásos baloldalon

Valami drámai azonban megváltoztatja ezt a steril világi perspektívát. Hirtelen spirituális dolgok lépnek a politikai világ élvonalába.

És a változás ügynökei a baloldalon vannak.

A bal mindig is próbált helyet faragni magának a kereszténységben. Úgy tűnik, hogy a társadalmi igazságosság harcosai és a felszabadítási teológia uszítói mindig rosszul csinálják. Kiáltásaik a világ megváltoztatására általában ritkán jutnak túl a Kumbaya langyos kórusán,  az egyszerű keresztényeknél a padokban. Inkább gyakrabban, mint sosem, a vallásos liberálisok a keresztény tanításokat marxista ruhába öltöztetik, ami hamisnak látszik. A következményeket a csökkenő gyülekezeteik által fizetik meg. Ez nem egy nyerő ajánlat.

Ezért annyira meglepő az új baloldali vallásosok fellendülése. Aktivistáik azonban nem találhatók meg a keresztény spektrum egyetlen pontján sem; az okkult sötét régióit foglalják el.

Szimpátia az ördöggel

A vallási hagyományok nélküli, balra hajló milleniálisok számára az okkult egy erősítési módot jelent ahhoz, hogy közvetlenül kifejezhessék baloldali osztályharc politikai nézeteiket. Nincs szükség vallásos alakok beöltöztetésére, hogy lázadjanak a hierarchia és a rend ellen. Az okkult karakterek valódiak – a sátán szállt szembe Istennel és szabályaival.

Talán egy oldalt átvéve a vallási jobbtól a bal kezdi felismerni, hogy a vallási meggyőződések sokkal tartósabbak és dinamikusabbak, mint a világi fecsegés.

A vallás eléri a lélek legmélyebb régióit, melynek létezését a világi baloldal tagadni szokta. A vallás kielégíti a cél, a jelentés, a rituálé és a közösség utáni emberi sóvárgást.

Ez a fura idők jele. Egy olyan generáció, mely szervezett vallás nélkül nőtt fel, amit „idejemúlt” -nak véltek, most betölti az űrt reménytelenül ősi pogány istenségekkel. Azok, akik nem szólítanak meg egy személyes és szerető Istent, hogy jót tegyenek, azok érzékelik saját tehetetlenségüket és most sötét lelkeket idéznek meg, hogy gonoszat cselekedjenek az ellenfeleikkel.

Az okkult már nem okkult vagy rejtett többé. Minden nyilvánosságra került. A boszorkányok kilépnek sötét gyülekezeteikből és belépnek a fősodorba, bocsánatkérés vagy smink nélkül. Zökkenőmentesen beolvadnak  a feminista abortuszpárti felvonulásokba, szocialista tiltakozásokba, vagy ökológiai klímaváltozási menetekbe.

A mágikus tevékenység erősödése

A progresszív vallásos baloldalon levő milleniálisoknak a harc már nem az Obama-kor helyi közösségeinek szervezéséről szól. Ez annyira ósdi. Ezek az új aktivisták úgy emelték a tétet, hogy megfelelően sötét képeket, rituálékat és rítusokat tulajdonítottak el, amivel érvelnek a köztereken. A fekete mágia része eszköztáruknak, amit a változáshoz használnak.

A Kavanaugh tárgyalásokon például a brooklyni boszorkányok nyilvánosan elátkozták a Legfelsőbb Bíróság konzervatív jelöltjét.

Az is köztudott volt, hogy a „mágikus ellenállás” Trump elnök ellen sok ezer —13,000 erős—boszorkány formájában nyilvánult meg, akik a sötét hatalmakat kérték, hogy kötözzék meg az elnök tetteit beiktatása után.

Trump győzelme robbanást indított el a politikai indítattású boszorkányság könyvek területén olyan címekkel, melyek nem leplezik természetfeletti céljukat. 2018-ban például Michael Hughes megírta Az ellenállás mágiája című könyvét: rituálék, varázslatok a változáshoz. David Salisbury megírta 2019-ben A boszorkányság gyakorlata: a mágikus ellenállás eszköze c. könyvét (beleértve a társadalmi igazságosság, az emberi jogok, a környezet és sok minden más varázsigéit). Még arra is felszólítja az olvasókat, hogy megidézzék a görög istent, Hermészt, hogy a jogalkotóknak írt levelek nagyobb hatást érjenek el. Forradalmi boszorkányság: útmutató a mágikus tevlkenységhez – Sarah Lyons hamarosan megjelenő könyve egy [hasonlóan] szimpatikus célközönséghez szól.

Nincs kegyelem

A spektrum sötétebb oldalán a sátánista egyház nem finomkodik a szavakkal politikai álláspontja kifejtésére. A csoport és gyakran feketébe öltözött tagjai is szerepeltek egy 2019-es dokumentumfilmben, melynek címe: Üdvözlégy sátán/Hail Satan. Penny Lane rendező filmjét szerte az országban vetítik. Szándékosan nagypénteken volt a bemutatója. A „nem teista” csoport hírhedtté vált a keresztény értékeket tükröző törvények és műemlékek megkérdőjelezése miatt.

A csoport társalapítója, Lucien Greaves, nem titkolja, hogy a „homoszexuális agenda csak egyik frontja a sátánista forradalomnak.”

A keresztényekkel szembeni könyörtelen őrjöngése azt hangoztatta, hogy „a [meleg] büszkeség ünneplése során az LMBTQ közösségnek és szövetségeseinek nem szabad bocsánatot kérnie és engedményeket tennie, nincs békéltetés és vigasz azoknak, akik a saját babonájuk nevében felháborodásra hivatkoznak.”

Boszorkánykultúra

Eképpen a „boszorkány kultúra” gyökeret ver a baloldali millennisták között, mely beszűrődik az egész társadalomba. Ennek megnyilvánulásai a teljes ördögi imádattól kezdve a queer-barát [furcsa neműek, a ford.] Tarot kártyákig terjedhetnek, vagy Alexandria Ocasio-Cortez nemrég publikált asztrológiai horoszkóp kiadványáig.

Bár ez a kultúra még nem domináns,  de belépett a mainstream területére, és beszivárgott a világi baloldalra. Képviselőinek nem gond, hogy rést ütnek az egyházat az államtól elválasztó falon, hogy az okkult a politikai aktivizmusuk alkotórésze legyen.

Ez a boszorkánykultúra két fontos dialektikus harc közé helyezi magát—az egyik a politikai, a másik mélyen vallásos.

A harc örök

A politikai harc beilleszti a sátán figuráját a marxista identitás-politikai narratívába. A bukott angyal képviselhet bármilyen kedvelt, „elnyomott” csoportot – legyen szó kisebbségekről, nőkről, homoszexuálisokról vagy bármiről. A képzeletbeli Trump-elnyomó fehér, patriarchális és keresztény.

A Sátán archetípusként történő használata lehetővé teszi a baloldal számára, hogy a küzdelmet állandóvá tegye anélkül, hogy azt a történelmi kontextusra korlátozná. A sátáni képek brutális ábrázolása csak a harc intenzitásának megerősítését szolgálja.

„A titkozatos, a démoni, sőt még az ördögi szimbólumok és képek is átdolgozások, mint a hamisan megvádolt, a tévesen hibáztatott,  bűnbakot keresők szimbólumai” – írja Tara Isabella Burton az American Interest magazinban.

Örök és természeti törvény: az erkölcs és a jog megalapítása

Ezen ok miatt a nemzeti vita egy kaotikus, civilizálatlan, irracionális, sőt erőszakos jelleget vett föl, ami aláhúzza a két oldal közötti örök ellenségeskedést, ami nem tűr kompromisszumot. A nyilvános eszmecserét olyan gyűlölet jellemzi, ami ritkán fordult elő az amerikai politikában.

A világi megfigyelők, akik nem hisznek az ördögben, tévesen úgy látják ezt az új fejleményt, mint a metaforák és erőteljes ábrázolások háborúját. A politikai baloldal üdvözli a sátánista szövetségeseket, és kihasználják azok szimbólumait, hogy elősegítsék a céljaikat.

Az ilyen egyszerűsítés azonban illúzió. A sátáni forradalom valami sokkal hatalmasabb és baljósabb dolgot jelképez.

A játék megváltoztatása

A második dialektikus küzdelem az vallásos küzdelem. Ez magában foglalja mindazokat mindkét oldalon, akik valóban hisznek Istenben és az ördögben. Hiszik, hogy a szóban forgó hatalmas erők valódiak, nem csak képzeltek. Ez egy harc a jó és a gonosz között.

Ebben az összefüggésben a sátánizmus nyílt megjelenése nagy jelentőségű, különösen a világi liberális modell jövőjéről szóló vita fényében, ami kizárta a természetfelettit a valóságból.

Az okkultizmus és a boszorkányság politikába történő belépésével a játék megváltozott. A politikai rendszer a vallási tevékenységet korábban lényegtelennek minősítette. A spirituális kérdések figyelmen kívül hagyásával a modern politikusok a materiális előrejutást tették egyetlen programjukká. Ennek a durva materializmusnak az eredménye a társadalom spirituális rombolása.

A progresszív okkultizmus most az összes boszorkánnyal, sámánokkal és démonokkal visszahelyezi a spirituálist a vita középpontjába.

Ezzel a változással a vita ironikus módon olyan területre tevődött, ahol az Egyház a történelem során mindig hatékonyan cselekedett.

Az igazi háború és Fatima

A katolikusok számára a harc a lelkekért és a társadalomért mindig is igazi háború volt. Az Egyház azt tanítja, hogy Isten cselekszik a történelemben, és hogy az ima, az erőfeszítés és  az áldozathozatal befolyásolhatja az események menetét. Hasonlóképpen az ördöghöz kapcsolódó gonosz tettek hatással vannak a földi dolgokra.

„A világ egész történelme, az Egyház egész történelme nem más, mint kérlelhetetlen harc Isten és az ördög emberei között, a Szűz és a kígyó emberei között” – írta a katolikus gondolkodó Prof. Plinio Corrêa de Oliveira, leírva ezt a perspektívát. Amennyire gyűlöli ezt a modern ember beismerni, az alapvető vallási kérdések mindig is azok voltak, melyek valójában megváltoztatták a történelmet.

Az emberiségnél az élet értelmének egzisztenciális keresése mindig a vallás területén halad át, mielőtt megnyugodna a politikán.

Ez olyasmi volt, amit a vallásos jobboldal  mindig érzékelt és megerősített. A progresszív okkultisták most magukévá teszik a történelem igazi látomását.

Fatimai Miasszonyunk üzenete ezen igazi háború körül forog. A katolikusokat figyelmeztették a gonosz tetteire a lelkekben és a társadalomban, ami romba döntené az emberiséget. A hívőknek előírták, hogy bűnbánatot gyakoroljanak, imádkozzanak, és a személyes jóvátételre törekedjenek, hogy elkerüljék Isten büntetését.

A Sátán nyílt megjelenése a színen azt jelzi, hogy a valódi háború új fázisba lépett.

A baloldal előtt megnyílt a lehetőség az okkultizmusra, hogy ez segítsen a harc ezen legfontosabb részében. Ezzel szemben a katolikusok különleges kegyelmeket és mennyei segítséget várhatnak, miközben harcolnak azért, amiről tudják, hogy az Miasszonyunk végső diadala lesz.

A cikk forrása angol  nyelven

Létrehozva 2019. július 31.