Amikor megjelentettük az alábbi képet, nem gondoltam volna, hogy ekkora felháborodást fog előidézni.

Ezért most tisztázzunk néhány dolgot! A kép azt a szomorú folyamatot mutatja be, hogy a protestáns egyházak gyakorlatából eltűnt a szentgyónás, szentáldozás és a Mária-tisztelet. Ezeknek amúgy biblikus alapjai (is) vannak, a Szentírásban olvashatunk az áldozásról (Jn 6,26-65), a gyónásról (Jn 20,23) és a szentek közbenjárásáról (2Makk 15,12-14) is. (Arról, hogy miért önellentmondás a Sola Scriptura-elv, itt olvashatsz).

Ezek az eszközök természetesen alapvetően az istenkapcsolatot erősítik: 
,,Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.” (Jn 6,56) Ahol pedig Isten jelen van, ott nem szeret tartózkodni a Gonosz. A Jézustól kapott hatalom alapján a feloldozáskor a gyónó bűnei eltöröltetnek, a lelke kiszabadul a Sátán hatalmából: minden egyes bűnnel, amit elkövetünk a Gonoszhoz kötjük a hajónkat.

A Mária-tisztelet pedig semmi esetre sem jelent bálványimádást, hiszen egyedül Istent lehet imádni, ezt már az első parancsolat is erőteljesen jelzi. Az lenne a bálványimádás, ha pl. Máriának elkezdenénk áldozatot bemutatni. Ilyet soha nem tett a Katolikus Egyház. A tisztelet és közbenjárásának kérése teljesen mást jelent: ha megkérheted a barátodat, hogy imádkozzon a holnapi vizsgádért, akkor mennyivel inkább megteheti ezt a kegyelemmel teljes Mária, a Megváltó édesanyja. Gabriele Amorth atya írja, hogy a Gonosznak megalázó Mária nevére meghátrálni, hiszen ő annak ellenére, hogy teremtmény, mégis mentes maradt az összes bűntől.

A kép tehát arra a szomorú tendenciára hívta föl a figyelmet, hogy ezek a kegyelmi eszközök eltűntek a protestáns egyházak gyakorlatából, és nem pedig az ítélkezés céljából készült. Az igazságot és az irgalmat nem lehet egymás ellen kijátszani: a bűnösök megintése az irgalmasság egyik lelki cselekedete. Persze az igazságot irgalommal és empátiával kell megfogalmazni.

Forrás

Létrehozva 2019. július 29.