Nincs „taoista kereszténység”, ahogyan nincs sztoikus kereszténység, vagy hegeliánus avagy marxista, netán liberalista kereszténység. Az ilyet állítók  hozzászólása azért nem bélyegezhető meg egyéni, vagy netán „ismeretek nélkül” megszólaló véleményként a kérdésben, mert a kereszténység mibenléte meghatározásának „legszakavatottabb” és legautentikusabb forrása szerint, vagyis a Tanítóhivatal véleménye szerint a „tisztánlátáshoz” vezet, ha valaki a hitletétemény „leghivatalosabb” magyarázóinak és védőinek véleményére hivatkozik.

Ehhez még szeretném felhívni a figyelmet a Dominus Jesus kezdetű, valamint a „Jézus Krisztus, az élő víz hordozója” című római dokumentumokra, mert ezek is világossá teszik, hogy észre kell vennünk a szinkretizmus és a (teológiai) pluralizmus divatjának meglétét napjaink kereszténységében. Abban segítenek [ezek a dokumentumok], hogy mind a hétköznapi keresztény hit, mind a teológia elhatárolódjék ezektől.

Ma már nincs „zsidókereszténység” sem. Volt az első kb. 3 században. Vannak kezdettől megtért zsidó emberek, mint ahogy megtért kínaiak is, akik lehettek egykor taoisták. Nem kerülhető meg valóban, hogy a keresztény hit a zsidó hitre épült. Csakhogy a zsidó hit, azaz az Ószövetség, szemben a taoizmussal, a konkrét üdvtörténet és kinyilatkoztatás első felvonása. S ha ma egy bizonyos közösség sajátos liturgiájának formai elemei között megjelenik is egy menóra, vagy egyéb ószövetségi szimbólum, ez nem jelent az ószövetségi hithez való visszatérést, sem pedig „zsidókereszténységet”.

Az első századok zsidókereszténysége ui. részben egy átmeneti állapotot jelentett. Az átmenet lezárulását azonban már az 50-es jeruzsálemi apostoli zsinat, s az 1-2. század fordulóján keletkezett iratok szerzői (Antióchiai Szt.Ignác, Didakhé, Barnabás levél,stb.) is sürgették, az utóbbiak többek közt pl. a sabat elhagyását, a kizárólagos vasárnapi ünneplés kedvéért.

A zsidókereszténység a tanai miatt (pl. a megtestesülés tagadása) már a 2. században is eretnek csoportokat jelentett, a 4. században pedig egyértelműen. (Vö.Klijn-Reinink:Patristic Evidence for Jewish-Christian Sects, 2-73.; Vanyó László:Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe, 264.o.)

Az ókereszténység éppen az eltérő tanítások zavarkeltésével szemben fejti ki hitét tételes és filozófiai formákban, amelyhez kapóra jött a klasszikus görög filozófia bizonyos fogalmi anyaga, de nem veszik át annak világ – isten- vagy emberképét, mert az lényegileg ellentétes a kereszténységével. Vanyó László írja erről Dogmatörténetében: „Amellett, hogy a keresztények átvesznek és elismernek tételeket a görög filozófiában, nem jelenti, hogy kritikájuk csak a pogány vallásosságot érinti. Bírálják mindazokat a tételeket, amelyek nem felelnek meg a keresztény kinyilatkoztatásnak. Alexandriai Kelemen abban látja a pogányság legnagyobb hibáját, hogy a Teremtő helyett a kozmoszt istenítette…”

A taoizmus mint világnézet leginkább az ókori sztoicizmushoz hasonlítható. Mindkettőben egységelvű (monista), sőt materialisztikus a világnézet, a végzettel és örök körforgással, automatizmussal, természettörvénnyel, amelybe az embernek is bele kell simulnia, ha bölcs akar lenni. A taoizmus még csak panteistának sem nevezhető, míg a sztoának van valamilyen immanens „istenfogalma”.

Jellemző egy részlet a „Tao Tö King” – ből: ”Az ég és a föld nem emberséges, minden létezővel úgy bánik, mint afféle szalmakutyával. A bölcs ember sem emberséges, úgy bánik az emberekkel, mint afféle szalmakutyákkal.” A sztoikus bölcsesség fő tennivalója szintén az embernek mint „mikrokozmosznak” a világfolyamatba való beilleszkedése, az érzésektől, szenvedélyektől megszabadulva.

Seneca mondta: ”Menekülj a tömegből, menekülj a kevesektől, és kerüld meg az egyes ember társaságát is.” A kozmosz teremtettségéről, a személyesen szerető Istenről, az ember megváltásáról, szabad akaratáról és a szeretetben való aktvitásáról beszélő kereszténységtől mindkettő egyformán távol marad, jóllehet, elmondható, hogy az első századokban a népszerű sztoikus világszemlélettel is párbeszédet folytatva „inkultúrálódott” a kereszténység a hellenisztikus világba.

Létrehozva 2020. április 20.