Erkölcsös-e a TCST?
…avagy mit is mond erről az Egyház Tanítóhivatala?
A természetes családtervezéssel (a TCST-vel) kapcsolatban nem is egy, hanem két alapvető félreértést kell a katolikusoknak leküzdeniük a saját köreiken belül. A rendszeresen templomba járó, és hitük katolikusságához ragaszkodó emberek többsége (mind laikusok, mind papok), akik mondhatni a ‘katolikus közepet’ képzik, és mentesek a teljes elvilágiasodástól, mondjuk abban, hogy ellenzik az abortuszt és az abortív fogamzásgátló szereket is, egyszóval a törekvő, igyekvő katolikusok is a TCST-vel kapcsolatos két tévedés egyikét általában képviselik.
A katolikus középhez tartozó konzervatívok azt tartják, hogy csak a TCST elfogadható, mint családtervező módszer, és hogy a TCST bátran alkalmazandó, nincsenek lelki veszélyei, míg katolikus középhez tartozó a haladók azt tartják, hogy a TCST egy módszer a sok közül, és ha a TCST legitim, akkor minimum a gumióvszer is az, miközben az abortív módszerekről elítélő véleménnyel vannak. A katolikusok között folyó belső vita tehát általában a “csak a TCST, vagy esetleg más, nem abortív módszerek is engedélyezettek-e” kérdésről szokott folyni.
Érdekes módon a tanítóhivatal által hitelesített katolikus hit a családtervezés kérdésében nem középen helyezkedik el a két látszólagos véglet között, hanem a konzervatív véleménynél is szigorúbb álláspont a hagyományos, mely szerint a TCST is csak súlyos ok mellett alkalmazható.
Az, hogy erről jószerivel senki nem tud, még a hit oktatói sem, azt mutatja, hogy mennyire messze van a mai kulturális főáram a katolikus igazságtól a szexualitás és a házasság kérdésében. Az Egyház bűnösnek nevezi egyrészt az egyes aktusok fogamzásgátlását, ám a terméketlen ciklusokkal való tudatos számítást is súlyos ok híján. A templomba járó és minden egyéb szempontból igyekvő katolikusok nagy része mindkettőt vitatja (a haladó közép), a másik része meg azzal van elfoglalva, hogy a TCST-t alapvető életmódként és a fogamzásgátlószerek alternatívájaként hirdeti (a konzervatív közép), elhallgatva, vagy nem is ismerve az Egyház figyelmeztetését a TCST-vel való visszaélés ellen.
A katolikus vitában, hogy “csak a TCST, vagy esetleg más nem abortív módszerek is engedélyezettek-e” természetesen a TCST-s oldalnak van igaza, és a haladó vélemény konkrétan ‘nulla’ tanítóhivatali megnyilatkozással támasztható alá. Az Egyház évszázadok óta egészen Ferenc pápáig folyamatosanbizonyságot tesz nem csak a szexualitás általános szentsége (azaz Istennek félretettsége) mellett, hanem minden egyes aktus életre való nyitottsága mellett. A gumióvszert megengedő álláspont minden esetben erkölcstelen és nyíltan engedetlen a katolikus tanítással szemben. Ezt az igazságot nyilván hirdetni kell szeretetben és megértéssel, ám mégis a lelkek üdvét szem előtt tartva elsősorban.
Kevésbé ismert azonban az a másik tanítás, mely a TCST-vel kapcsolatos bűnökre hívja fel a figyelmet, és melyet szintén ellentmondás nélkül tükröznek a tanítóhivatali megnyilatkozások. Alább ezeknek a tanítóhivatali megnyilatkozásoknak minimum ismerendő részét gyűjtöttük össze. Ahol nem volt fellelhető már meglévő magyar fordítás, ott saját angolból történő fordítással éltünk.
Külön kiemelendő, hogy valamilyen okból, a Humanae Vitae magyar változatai (az is, ami a Magyar Püspöki Kar oldalán, és ami a Vatikán oldalán szerepel) nem tartalmazzák az eredetiben fellelhető hivatkozásokat, melyek korábbi egyházi tanításokra utalnak vissza, ezért olybá tűnhet, mintha VI. Pál pápa új tanítással állt volna elő a XX. század derekán. A TCST helyes megítélésének szempontjából különösen jelentős a szintén kihagyott hivatkozás XII. Piusz írására, mellyel összhangban olvasva lehetetlenség volna a Humanae Vitae-t úgy felfogni, mint ami a TCST-t mindenkinek bármilyen körülmények között ajánlja.
Tudom, hogy ez egy kényelmetlen igazság, de igaz. Azt is tudom, hogy nem könnyű megérteni az összefüggéseket, mert a közbeszédben több dolog is össze szokott mosódni. 1) A szándék, hogy “ne foganjon meg élet” (és ezért kerüljük az aktust: TCST) más, mint a szándék, hogy “az aktust terméketlenítjük” (fogamzásgátlás: bűn). 2) A házasság életre való nyitottsága megkülönböztetendő, az egyes aktusok életre való nyitottságától (az Egyház mindkettőt elvárja). 3) Végül az, hogy az abortusz nagyobb bűn, nem csökkenti a fogamzásgátlás bűnösségét; és az hogy az aktusok fogamzásgátlása bűnös, nem csökkenti a TCST-vel való visszaélés bűnösségét, noha azt adott esetben épp azért használja a pár, hogy elkerüljék az előbbi bűnt. Figyeljük meg, hogy akik támadják az Egyház tanítását általában összemossák ezeket a fontos különbségtételeket.
Az alábbi gyűjteményt ajánlom minden jó szándékú, igazságkereső, és az isteni szeretetet teljesen megismerni szándékozó katolikus számára tanulmányozásra, megélésre és terjesztésre. Külön kiemelném, hogy ebben a kérdésben a lelkipásztorok között történő terjesztés is azon kevesek feladata lesz, akik ezt az agyonhallgatott katolikus tanítást felfogják. “Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Elítélt tévedések listája (1679)
“9. Az olyan házassági cselekmény, amelyet egyedül az élvezet kedvéért gyakorolnak, mindenféle bűntől és megbocsátható gyengeségtől teljességgel mentes. ”
Boldog XI. Ince pápa, “A laxista erkölcsi tanítás tévedései”, 1679. március 2. (Forrás: Heinrich Denzinger, Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai A Magyar Katolikus Lexikon ‘laxizmus‘ szócikke)
A Szent Penitenciária válasza (1880)
” Kérdés: Vajon megengedett dolog-e csak azokon a napokon házaséletet élni, amikor a fogamzás nehezebb?
Válasz: Azokat a házastársakat, akik az előbb mondott módon járnak el, nem kell nyugtalanítani, a gyóntató – óvatosan ugyan! -, de ezt a véleményt, amelyről szó van, sugallhatja azoknak a házastársaknak, akiket másképp hiába próbált az onanizmus átkos bűnéből kivezetni. ”
XIII. Leó pápa, A Szent Penitenciária válasza, 1880. június 16. (Forrás: Heinrich Denzinger, Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai)
A Szent Penitenciária válasza (1932)
” Kérdés: Vajon megengedett-e önmagában a házastársak azon gyakorlata, akik – mivel jogos és nyomós okok miatt, tisztességes módon kívánják a gyermeknemzést elkerülni, – kölcsönös egyetértéssel és tisztességes indítékból tartózkodnak a házasélettől, kivéve olyan napokat, amelyeken egyes újabb tudósok elméletei szerint [ti. Ogino-Knauss elmélete szerint] a fogamzás természetes okokból nem lehetséges?
Válasz: A kérdés megválaszolása megtörtént a Szent Penitenciária válaszában 1880. június 16-án.”
XI. Piusz pápa, A Szent Penitenciária válasza, 1932. július 20. (Forrás: Heinrich Denzinger, Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai)
Üzenet a szülésznőknek a hivatásuk természetéről
” … manapság egy újabb súlyos probléma ütötte fel a fejét, nevezetesen, hogy összeegyeztethető-e, és ha igen, milyen mértékig, az anyaság feladatára való nyitottság kötelezettsége a nők természetes terméketlen időszakai … egyre általánosabb igénybevételével, ami világos kifejeződésének látszik egy, a nevezett elvvel ellenkező akaratnak.
…
Mindenekelőtt szükséges két hipotézist megfontolni. Amennyiben az elmélet alkalmazása azt jelenti, hogy a férj és feleség élhet a házastársi joggal a természetes terméketlenség napjai alatt is, úgy vele szemben semmi ellenvetés nem hozható. Ebben az esetben a házasfelek semmilyen módon nem akadályozzák vagy veszélyeztetik a természetes aktus beteljesülését, és annak végső, természetes következményeit. …
Amennyiben azonban a férj és feleség ennél tovább megy, nevezetesen, a házastársi aktust kizárólag ezekre az időszakokra korlátozzák, úgy az életvitelük közelebbi vizsgálatot tesz szükségessé.
… a férj és feleség ilyen életvitelének erkölcsi megfelelőségét aszerint kell megerősíteni vagy elutasítani, hogy a szándékuk azoknak az időszakoknak az állandó megtartására megfelelő erkölcsi bizonyossággal bíró okokra alapozott-e, vagy sem. Az a puszta tény, hogy a férj és feleség nem sérti az aktus természetét, és a gyermeknek, aki az elővigyázatosságuk ellenére születhet, az elfogadására és felnevelésére is készek, még önmagában nem elegendő a szándékuk becsületességének és a motivációik kifogástalan erkölcsösségének garantálására.
Ennek oka az, hogy a házasság kötelezi a feleket egy olyan életállapotra, amely még ha bizonyos jogokkal fel is ruház, egyúttal magára az állapotra vonatkozó pozitív cselekmény végzését is megköveteli. Egy ilyen esetben az általános elv úgy alkalmazható, hogy a pozitív aktus elhagyható, ha súlyos indítékok, amelyek függetlenek az aktust elhagyni kényszerülők szándékától, egyértelművé teszik, hogy az aktus elvégzése nem kivitelezhető, vagy bizonyítják, hogy nem követelheti az aktust egyenlő joggal a kérvényező – ezesetben az emberiség.
A házassági szerződés, amely felruházza a házaspárt a természetes hajlam beteljesítésének jogával, az élet egy adott állapotába helyezi őket, nevezetesen, a házasság állapotába. Mármost a házaspárokra, akik az állapotuknak megfelelő cselekménnyel élnek, a természet és a Teremtő rábízza az emberiség fenntartásának feladatát. Ez az a jellemző szolgálat, ami az állapotuk sajátos értékét, a bonum prolis-t adja. Az egyén és társadalom, a nép és az Állam, maga az Egyház, a létében függ, Isten által alapított rend szerint, a termékeny házasságoktól. Éppen ezért, elfogadni a házas állapotot, folyamatosan élni az ennek az állapotnak megfelelő és csakis benne törvényes képességgel, egyúttal súlyos ok nélkül kibújni annak elsődleges feladata alól, bűn lenne magával a házas élet természetével szemben.
A súlyos indítékok, mint amilyenek azok, amelyek nemritkán orvosi, fejlődéstani, gazdasági és társadalmi ún. “indikációkból” erednek, felmentést adhatnak a férjnek és feleségnek a kötelező, tevékeny adósság alól, hosszú időre, vagy akár a házasélet teljes időtartamára is. Ebből következően a természetes terméketlen időszakok használata törvényes lehet erkölcsi szempontból: és törvényes is az említett körülmények esetén. Amennyiben azonban ésszerű és igazságos ítélet alapján nem állnak fenn ilyen súlyos okok vagy személyes vagy külső körülmények következtében, annak szándéka, hogy a házasságuk gyümölcsözőségét elkerüljék, miközben az érzékiségük teljes kielégítését folytatják, csakis az élet hamis értékelésének, és józan etikai elvektől idegen indítékok eredménye lehet. ”
XII. Piusz pápa, “Üzenet a szülésznőknek a hivatásuk természetéről“, 1951. október 29. (Raffai Péter fordítása [2016])
Az írás elolvasható itt.
Létrehozva 2018. szeptember 25.
