Manapság a gender-kutatással kapcsolatban forrnak az indulatok annak ellenére, hogy kevesen látják pontosan, mit is takar ez a széles kutatási terület. Ennek az írásnak a célja, hogy röviden bemutassam, miért fontos ez a téma és az elutasítás helyett miért jó, sőt szükséges hívő szempontból megközelíteni, és lehetőleg befolyásolni a kutatás irányait ezen a területen. 2010-ben felkértek a WHO, az Egészségügyi Világszervezet Európai Régiója részére a „Gender and helath” (Nemi különbségek és egészség) témában a 2012-es, illetve a hosszútávú, 2020-ig terjedő stratégiát kidolgozó munkacsoport vezetésére.

Mit jelent a „gender” fogalma? Sajnos a magyar nyelvben a nemi jellegzetességekkel kapcsolatos kutatások kétféle meghatározására nincs külön szó, általában a „társadalmi nem” fordítással próbálják kifejezni, mit is jelent. Az angol „sex” szó a biológiai nemet jelenti, aminek a meghatározása sokkal egyértelműbb, az állatvilágban kialakult nemi jellegzetességekből kiindulva jelenik meg az embernél is. A társadalmi nem ezzel szemben kizárólagosan emberi jelenség, azokat a tulajdonságokat foglalja magába, amelyek a társadalmi, kulturális hagyományok, szerepek változásai következtében jellemzik társadalmi magatartásunkat, amelyeket születésünktől fogva nevel belénk a környezetünk, és amelyek nagymértékben meghatározzák a viselkedésünket. Azt a helyzetet jelenti, amibe az ösztönös, etológia örökségünkként hozott nemi adottságaink kerültek a modern társadalomban.

A magatartásformák és tulajdonságok természetesen részben genetikai jellegünkből, a nemünkből (sex) következnek, ám más részük csupán a társadalmi változások során alakul folyamatosan. Ez különösen igaz az elmúlt évszázadra, amely alatt a világ, a környezet, amelyben élünk, jelentősen megváltozott, és ennek következtében alapvetően megváltoztak azok a nemi szerepek, amelyek a korábbi évszázadokban szinte változatlannak tűntek.

Vannak olyan jelenségek, amelyek a gender kutatásoknak is kiindulópontját jelentik, mert a biológiai-pszichológiai nemi fejlődésnek kultúra és társadalom független meghatározói. A gyermekek világrahozatala és szoptatása, a biztonságos korai anya-gyermek kapcsolat kialakítása a nők elidegeníthetetlen feladata, aminek a jelentőségére a lányokat, nőket ma még fontosabb felkészíteni, mint az elmúlt évszázadokban, amikor természetesen látták maguk körül az anyaságra felkészítő mintákat. Ugyanakkor a férfiak senkinek át nem adható „hivatása” a gyermekek nemzése. Nem igaz, hogy a férfiakban nincs meg az ösztönös vágyakozás arra, hogy a gyermekeikben éljenek tovább, ezt csak a modern társadalom silányítja le a férfiak esetében az öncélú szexualitásra. Így tehát a gender kutatások kiindulási pontja, hogy társadalmi változások ellenére, vagy éppen amiatt különösen fontos a szülői hivatás megélésének tudatosítása, feltételeinek megteremtése.

Bár sokan szeretnék idealizálni a korábbi stabil családmodelleket, tudomásul kell venni, hogy a XX. század első feléig a nőkkel szemben igen súlyos diszkrimináció érvényesült, például még a múlt század első felében is alig szerezhettek felsőfokú végzettséget. Biológiai hátterű nemi adottság a férfiak nagyobb testi ereje, ami a hím nemi hormonok aktivitásának a következménye. Mivel szinte mindeddig – néhány kultúrát kivéve – a testi erő komoly előnyt biztosított a vadászatban, harcban, a környezet megvédésében, ez a biológiai adottság fontos szerepet játszott a férfiak privilegizált helyzetének kialakulásában. A mai munkamegosztásban a testi erőnek kisebb a jelentősége, sokkal fontosabbá vált a tudás, azok a készségek, amelyeket a tanulás, iskolázottság révén sajátíthatunk el. Ma már több fiatal lány tanul, mint a férfi, vagy legalábbis ugyanannyian, és mind a társadalom, mind az egyes személyek számára nyilvánvaló, hogy nem szeretnék elveszteni a tanulásba fektetett energiáikat, miközben a kívánt, tervezett gyermekeiket is világra hozhatják. Ennek megvalósítása teljesen újszerű szerepmegosztást kíván, mind a nőktől, mind a férfiaktól. Korábban szinte csak királynők kerülhettek olyan helyzetbe, hogy komoly társadalmi hatást fejthessenek ki, ma ez a pálya elvben ugyanúgy nyitva áll a nők, mint a férfiak előtt. Érdemes felidéznünk Skóciai Szent Margit, István király unokájának példáját, aki a skót király feleségeként Szent István-i mintára hozta létre a skót államszervezetet. (Fest Sándor, 2000) Ma is évente skót küldöttség jön Magyarországra, hogy megköszönjék nekünk államalapító királynőjüket. A gender kutatások azonban többek között arról szólnak, hogy valóban mi a helyzet a nemek egyenjogúsága terén, valóban beszélhetünk-e esélyegyenlőségről a nők és férfiak között?

Alapvető cél, hogy ne állítsuk szembe a női és a férfi érdekeket. A feminista mozgalmak igen sokat értek el a nemek közötti egyenjogúság megvalósítása érdekében. Ugyanakkor egyes feminista áramlatok számára csapdahelyzetet jelent, hogy nem az együttműködés útjait keresik, hanem a szembenállást erősítik. Mint minden területen, a gender kutatások terén is ez a szemlélet zsákutcába vezet. Nagyon jó példa a nemek együttműködésének újszerű formájára, hogy Finnországban, Észak Karéliában a nők kényszerítették ki a férfiakat védő népegészségügyi programot, ami máig a legeredményesebb népegészségügyi program példája. Amikor Finnországban a férfiak idő előtti halálozási aránya a mai magyar mutatókhoz hasonló volt az 1960-as években, a finn asszonyok kivonultak az Egészségügyi Minisztérium elé azzal a jelszóval, hogy nem akarunk özveggyé válni, segítsetek, hogy a férjeink ne haljanak meg idő előtt. Mint Szabó Gábor tanulmányában olvashatjuk, ma Magyarország valóban az özvegyek országává vált, ilyenfajta összefogásra volna szükség.

A férfiak ösztönös, etológiai öröksége, hogy harcolnak az előrejutásért, és súlyos stresszt élnek át, ha ebben a versengésben, rivalizálásban lemaradnak. Saját országos reprezentatív vizsgálatainkban kimutattuk, hogy a viszonylagos lemaradás és a rivalizálás a férfiak idő előtti halálozásának fontos előrejelzői.(Kopp és mtsai, 1995, 2000, 2007, Skrabski és mtsai, 2004) Szükségszerű-e, hogy a férfiaknak ez az etológiai eredetű nemi sajátossága a mai körülmények között is uralja a férfias beállítottságot? Saját kutatásaink kimutatták, hogy azok a férfiak, akiknek jó a kapcsolatuk a gyermekükkel, gyermekeikkel, négyszer nagyobb valószínűséggel élik meg a 69 éves életkort akkor is, ha az adatokat az ismert kockázati tényezők (dohányzás, kóros alkoholfogyasztás, elhízás, iskolázottság, kor) szerint korrigáljuk, míg a házastárssal való jó kapcsolat ötször nagyobb túlélési valószínűséggel jár együtt. (Kopp és mtsai, 2007,2008a, 2009) Kimutatható azt is, hogy a skandináv országokban, ahol az apák is részt vesznek a kisgyermekek gondozásában – elvész az az idő, amit az apa nem vesz ki gyermekgondozási szabadságként – ezzel összefüggésben még tovább javult náluk mind a férfiak, mind a nők várható életkora, miközben a népesedési mutatók pozitív tartományba kerültek. (Ádám és mtsai,2007, Kopp és mtsai 2008b)

 Mi lehet ennek a magyarázata? Amennyiben a férfiak értékrendjében is fontossá válik a család, a gyermekkel való foglalkozás, ez felszabadítja őket attól, hogy kizárólag a munkahelyi, társadalmi helyzet miatt aggodalmaskodjék. A „Pelenkázz, tovább élsz” jelszó nagyon is megszívlelendő a férfiak számára, ez a gender kutatások egyik fontos üzenete. A mai életfeltételek között nagyon hasznos, ha az óvodában a kisfiúk is megtanulnak főzőcskézni, babát pólyálni, és hasznos a kislányoknak is, ha a szerelési alapkészségekben otthon érezik magukat. Ettől nem fog károsodni a nemi identitásuk, de jobban fel tudnak készülni a mai nemi szerepek eredményes vállalására.

Ma már teljesen általános a kétkeresős családmodell, sok esetben a nő keres jobban, ám éppen az etológiai nemi modell (sex eredetű modell) továbbélése miatt az az általános felfogás, hogy a család fenntartása, az életfeltételek biztosítása elsősorban a férfi feladata. Ez az attitűd, ami a vizsgált európai országok közül a magyar társadalomra jellemző leginkább, a férfiak számára igen súlyos krónikus stressz-forrássá válhat, jelentős szerepet játszik a magyar férfiak idő előtti egészségromlásában és halálozásában és sokakat visszariaszt a családalapítástól.(Kopp és mtsai,1995,2000,2006,2009)

 A nemi szerepek a magyar társadalomban válnak szét leginkább a vizsgált európai országok közül. (Pongrácz, 2009) Ezért a genderkutatás alapvető feladata a nők és férfiak közötti együttműködés új formáinak helyes összehangolása. Ezen a területen számos probléma van, amit kezelni szükséges (családi kötelezettségek és munkavállalás összehangolása, háztartási teendők megosztása, gyermeknevelési feladatok megosztása, közös ellátása, karrierépítésben egymás támogatása stb.) (Ádám és mtsai, in press)

Saját országos reprezentatív vizsgálatainkban kimutattuk, hogy a társadalmon belül a nők és férfiak egymáshoz viszonyított magatartásának igen jelentős egészségvédő, vagy egészségkárosító hatása lehet. (Kopp és mtsai, 2005, Skrabski és mtsai, 2003) Például a nők anyagi helyzettel való elégedetlensége fontosabb veszélyeztető faktor a férfiak számára, mint a férfiak saját elégedetlensége. Ezzel szemben a nők magasabb iskolázottsága igen fontos védőfaktor a férfiak idő előtti halálozásának megelőzésében.  

A társadalmi nemi szerepek változásainak legfontosabb népegészségügyi 
és demográfiai következményei

Egészen a múlt század második feléig a fiatalok túlnyomó többsége házasságot kötött, a legnagyobb változás ebben a tekintetben mutatható ki. A házasság évszázadokon át elsősorban érdek-szövetség volt, ami a nők számára viszonylagos biztonságot jelentett, és többnyire a családok érdekei alapján kötötték meg. A háttérben ott volt a férfiak számára a nyilvánosházak második világa. A XIX-XX század fordulójának nagy regényei, mint Tolsztoj Anna Kareniná-ja, vagy Ibsen Nórá-ja ezeknek az érdek-szövetségeknek a kríziseit tükrözik. Ma a fiatalok önként választhatnak, így lehetőség van arra, hogy valódi életszövetség alakuljon ki köztük. Egy ilyen valódi, kölcsönös bizalmon alapuló életszövetség az átalakuló, nehezen kiszámítható környezetű társadalomban a legfontosabb testi-lelki egészségvédő tényező, ugyanakkor a konfliktussal teli, ellenségessé váló kapcsolat komoly egészségi kockázatokkal jár. (Balog, 2008, Kopp, Skrabski, 2001,2006, Martos, 2008, Skrabski, Kopp, 2009)

Az International Journal of Epidemiology, a legjelentősebb népegészségügyi folyóirat közölte a teljes finn népesség körében 1996 és 2000 között végzett vizsgálat eredményeit, amely szerint a 30-64 éves korosztályban a férfiak esetében az élettársi kapcsolatban élők 49 %-kal, az egyedül élők 167 %-kal nagyobb valószínűséggel halnak meg, mint a házasok. A nők esetében az együtt élők 53 %-kal, az egyedül élők 75 %-kal nagyobb valószínűséggel halnak meg ebben a korosztályban, mint a házasok. Ez a vizsgálat kimutatta azt is, hogy a gyermektelenség is súlyos egészségkárosító tényező, a két vagy több gyermekes férfiak 30 %-kal, a nők 50 %-kal kisebb valószínűséggel halnak meg a 30-64 éves életkorban, mint a gyermektelenek. Az egygyermekesek halálozási aránya a gyermektelenek és a két vagy több gyermekesek közötti értéket mutat.(Koskinen et al, 2007) Bár a cikk részletesen elemzi, hogy szelekciós tényezők szerepet játszanak abban, hogy ki házas, illetve hogy kinek nincs gyermeke, ezek az összefüggések mégis sokkolóak. Az eredmények azt jelentik, hogy a gyermektelenség vagy a társtalan élet fontosabb egészségkárosító tényezők, mint az ismert magatartási kockázati tényezők együttvéve.

A legújabb amerikai hosszú távú követéses vizsgálat eredményei szerint, az elvált férfiak 2.37-szer, az elvált nők kétszer nagyobb valószínűséggel haltak meg 1941 és 2006 között, mint a házas társaik. Ez a különbség szignifikáns maradt akkor is, ha az adatokat az ismert kockázati tényezők szerint korrigálták, bár a házasok között a különböző önkárosító magatartási formák (dohányzás, kóros alkoholfogyasztás) is jelentősen ritkábbak. (Dupre et al, 2009) A válás nagyobb valószínűséggel következik be azok között, akik a házasságkötés előtt már együtt éltek, akiknek nincs gyermekük, és akik nem vallásosak.(Földházi, 2009)

A fenti egyértelmű összefüggések ellenére a nyugati civilizált világban, így Magyarországon is 2009-ben több mint 55 százalékkal kevesebb volt a házasságkötések száma, mint 1990-ben. A házasulók korösszetételében történt változások miatt folyamatosan emelkedik a házasulók átlagos életkora: 2008-ban a nőknél 27,9 év, férfiak esetében 30,4 év volt. Az alternatív együttélési formák, mindenekelőtt az élettársi kapcsolatok fokozódó térhódítása tapasztalható. A nem házas együttélések gyakoribbá válása megváltoztatta az élettársi kapcsolatok társadalmi megítélését, elfogadottságát. A 25–29 éves korosztályon belül az élettársi kapcsolatban élők aránya a 40 százalékot is eléri. 2009-ben 36.750 házasságot kötöttek Magyarországon és 25.155 volt a válások száma. A felbomló házasságok 60 %-ban van kiskorú gyermek. Ez közel 660 ezer gyermeket, félmillió családot, kb. 1.2 millió embert érint. Ez az ország legnagyobb kisebbsége, mégis a legészrevétlenebbek.(Pongrácz, 2009)

A kutatási adatok azt bizonyítják, hogy a házasságok számának csökkenése ellenére a házasság intézményének presztízse Magyarországon változatlanul erős, a házasság továbbra is a legtámogatottabb és legmegfelelőbbnek tartott párkapcsolati, együttélési forma. A fiatalok 87.3 % a házasságot tartja a legjobb életformának, 70,5% úgy véli, nem lehet igazán boldog, akinek nincs gyermeke. (Pongrácz, 2009) Ennek ellenére a fiatalok nagyon nehezen találnak párt, lényegesen később és kisebb arányban házasodnak, és a boldognak induló házasságok közül közel minden második felbomlik.

A tanulmány elolvasható itt.

Létrehozva 2018. augusztus 21.