Egy muszlim mondja ki az igazságot, amelyet az Egyház vezetői elhallgatnak

Fael Farouq, a Milánói Katolikus Egyetem muszlim nyelvtudományi professzora a Corrispondenza Romana-ban írt egy figyelemre méltó vezércikket. A nyugati politikusoktól és a liberális katolikus prelátusoktól eltérően (ami gyakorlatilag tautológia) Farouq kimondja az igazságot az iszlámról: hogy radikális képviselőit pontosan a vallásukból fakadó tanítás motiválja: 

“Az, aki megöli magát és másokat, egy pontos tanítás követője [a világ meghódítása az iszlám által Mohamed modelljén keresztül]. És a mészárlások tovább folytatódnak Európa szívéből Ázsia és Afrika sok sebesült szívébe. Ezért, ha meg akarjuk állítani ezt a vérontást, a tanítást meg kell tisztítani az olyan értelmezésektől, amelyek a muszlim hitben élő embereket odáig juttatják, hogy elfogadják a terrorizmust.” 

Ami az úgynevezett “mérsékelt” muzulmán rezsimeket illeti, állapítja meg Farouq – mint például a szaúdi muftik -, ők szavakkal elítélik a terrorizmust, miközben “megtagadják … az emberi jogokat [pl. a nőtől és a nem muzulmánoktól], és ez egy feloldhatatlan ellentmondás. ” 

Ráadásul még azok “mérsékelt” muszlim rezsimek is, amelyek a pluralizmust vallják, mint például Egyiptom, “politikai hangszerelés” útján, az iszlám “reformját” támogatják, amely mindig “a hatalom szolgálatában áll”, elutasítva a demokráciát. Másképpen miért engedné az egyiptomi állam, az [egyiptomi] alkotmány nyílt megsértését a Salaf al-Nour politikai párt engedélyezésével, amely azt hirdeti, hogy nem szabad jót kívánni a keresztényeknek, de még csak köszönni sem szabad nekik? ” 

Farouq ezután a nyugati liberális rezsimek felé fordul, amelyek azt állítják, hogy “mindent megtesznek az erőszak megelőzésére a muszlim állampolgárok jogainak megsértése nélkül”, és azt állítják, hogy az “emberi jogok” garantálásában “el lehet különíteni a barbár terroristákat a hitüktől”. De ezek a rezsimek, jegyzi meg: 

“Csak a betegség tüneteivel veszik fel a harcot, miközben a betegség súlyosbodik. Ezek közül az országok közül hány fogadott be terroristákat a muszlim többségi országokból történő menekülésük során? A politikai iszlám hány szervezetét, mindenekelőtt a Muzulmán Testvériséget, amely ennek az erőszakos ideológiának a tipikus képviselője? 

“Hányan tartózkodnak a Wahhabi rezsimek elítélésétől, inkább barátságosan kezet fognak velük és eladják nekik azokat a fegyvereket, amelyek – ahogyan ugyanazok a kormányok elismerték – végül a terroristák kezében kötnek ki? 

“Nem lehetne elkülöníteni azokat a rezsimeket, amelyek elfogadják az iszlám e rosszindulatú értelmezését, ahogy az apartheid dél-afrikai kormányával is tették? A rasszizmus nagyobb baj, mint a “mások” vérének ontása, és az élet semmilyen módon sem tiszteletben tartása? ” 

Ennek a figyelemre méltó cikknek a lényege ragyogó betekintést enged a nyugati pluralizmus önpusztító természetébe: 

“A nyugati társadalmak pluralizmusa ma olyan pluralizmus, amely kizárja [!], hogy harcoljon azért a célért, amelyért létrejött. Nem a személynek kedvez, hanem a sztereotípiáknak és az ideológiáknak.” 

“Nagy-Britanniában például az ‘integráció’ azt jelenti, hogy elismerik a nők jogait sértő Sharia bíróságokat, valamint minden ellenőrzés és korlátozás nélkül engedélyezik az Öböl-államok szélsőségeseitől áramló euró és font milliókat az ideológiai lenyomatokkal rendelkező iszlám szervezetek pénztárába.” 

“A Nyugat elkötelezte magát a pluralizmus és az emberi jogok iránt, azért, hogy ne ismétlődhessen meg a nácizmus és a fasizmus fájdalmas tapasztalata, de valaki megkérdezhetné: vajon a nácizmus és a fasizmus nem a személy sztereotípiájának felsőbbsége volt? Nem hittek abban, hogy van valami felsőbbrendű, mint az emberi személy, akiket meg is lehet ölni? És ma nem áll fenn annak a veszélye, hogy még a “multikulturalizmusban” is a személy sztereotípiája fontosabb lesz, mint valódi alapvető jogai? ” 

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. február 14.