A Krisztusban újjászületett ember szíve megújult a szeretetben, em­beri kapcsolatai megújultak a testvériségben, teste megújult a keresztény önuralomban. Mindez megújítja az emberi egzisztencia legintimebb területét, a szexualitást is.

A nemiség Isten akarata és műve. Nem bűn és nem büntetés, hanem az önmagát a teremtésben kifejező Isten gyönyörű gondolata, az em­ber istenképségének része.

Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: “Legyetek ter­mékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet.” (Ter 1,2728)

A bűnbeesés a szexualitást is eltorzította és meghamisította. Szé­gyenkezés, mohó kéjvágy, testi roncsolás és a párkapcsolat megmérgezése jelent meg a nemek életadó egyesülésének szépséges valóságában.

Felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek … “Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” (Ter 3,7.16)

Az emberi egzisztencia újjáteremtése nem a paradicsom visszatérését jelenti (a nudisták tévedése, hogy paradicsomi állapotot tételeznek föl), hanem azt, hogy Jézus keresztjének és föltámadásának jegyében újra harmónia születhet a testi vágy és az emberi szellem, a férfi és a nő igényei, az intim kapcsolat személyes megélése és az új élet fa­kasztása között. Ez az új harmónia önuralmat, áldozatos szeretetet és a Szentlélek erejére való ráhagyatkozást tételez föl.

A keresztény tisztaság a szexualitás harmóniája a Krisztusban megújult személyiség egészével.

A szexualitás lényege az a képesség, hogy a férfi és nő életadó ön­ajándékozásban egyesüljön. A nemi aktus a két személy fenntartás nélküli önajándékozásának kifejezése a test nyelvén. A teljes önaján­dékozásnak két formája van:

a) szűzi élet, vagyis teljes Istennek ajándékozottság minden nemi te­vékenység kizárásával; ez lehet átmeneti (előkészület a házasságra) vagy végleges;

b) házasélet, vagyis teljes Istennek ajándékozottság egy férfi és egy nő közötti intim életközösségben, akiket Isten jelölt ki egymás társául.

Az udvarlás, együttjárás, jegyesség nem hatalmazza föl a feleket semmiféle testi bizalmasságra. Kerülni kell a bűnalkalmakat, mert ezen a téren az ember nagyon hajlamos az önáltatásra.

A keresztények házasélete Krisztus és az Egyház szeretetközösségé­nek kifejezése és megvalósulása, a Szentlélek kegyelme működik benne. Az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz. Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom (Ef 5,3132).

A házasság szentsége a férfi és nő közötti életszövetség természetfölötti megvalósulása Jézus Egyházában.

A keresztény házasságban a férfi és nő kapcsolata

a) kizárólagos (monogám és szigorú hűségre kötelez):

Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége (1Kor 7,14).

Aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasság­törést követett el vele (Mt 5,28).

Nem tudjátok, hogy aki tisztátalannal egyesül, az egy testté lesz vele? Az Írásban ugyanis ez áll: Ketten egy testté lesz­nek (1Kor 6,16).

Többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egy­bekötött, azt ember ne válassza szét (Mt 19,6).

b) felbonthatatlan (a valóban érvényes házasságnak csak valamelyik fél halála vet véget):

Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör (Mk 10,1112).

Az Úr a tanú közötted és ifjúkori feleséged között, akihez hűtlen lettél, noha ő volt a társad, a szövetséggel elkötele­zett feleséged. Nemde egy élete van annak, aki testből és lélekből áll? És mi a vágya ennek az egynek? Az, hogy utó­dai legyenek az Isten által. Tartsátok hát tiszteletben életeteket, és ne légy hűtlen ifjúkori feleségedhez. Mert gyűlölöm a válást – mondja az Úr, Izrael Istene (Mal 2,1416).

A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét (1Kor 7,1011).

c) termékeny (minden egyes házastársi aktus nyitott a gyermekáldás előtt):

Az asszony … gyermekek szülése által fog üdvözülni (1Tim 2,1415).

Onan … magját a földre ontotta, nehogy utódot támasszon … Istennek nem tetszett, amit művelt, azért ő is meghalt (Ter 38,910).

A fogamzásgátlásnak a III. században történt legelső vilá­gos említése óta mindmáig egyöntetűen fönnáll annak egyházi elítélése: azok a cselekedetek, amelyek közvetlenül a fogamzás meggátlására irányulnak, önmagukban rosz­szak, és lényegüket tekintve tárgyilag (magából a dologból következően) súlyosan bűnösek. (J. T. Noonan: Contreception, 1965.)

A házassági jognak olyan használata, amely azt a gyermek­nemzés természetes hatásától szándékosan megfosztja, Isten és a természet törvényének megsértése, s mindazok, akik ilyesmit tesznek, súlyos bűnt követnek el. (XI. Piusz: Casti connubii, 1930.)

Elítélendő minden olyan cselekedet, mely akár a nemi ak­tus előtt, akár közben, akár természetes következményeinek kifejlődése során, akár mint célt, akár mint eszközt azt szándékolja, hogy a fogamzást lehetetlenné tegye. (VI. Pál: Humanae vitae, 1968.)

Valahányszor a házastársak fogamzásgátló módszerrel él­nek, szétválasztják azt a két tartalmat, melyeket a Teremtő Isten a férfi és nő természetébe és nemi egyesülésük aktu­sába oltott, s úgy viselkednek, mint akik “felülbírálják” az isteni tervet és “kifinomítják”, illetve lefokozzák az emberi nemiséget: s ezzel együtt a saját személyüket és házastár­sukét is, hiszen a “totális” önátadás nem történik meg. Így a természet szavával, mely a házastársak kölcsönös és tel­jes odaadását mondja, a fogamzás meggátolása által szembehelyezik az ellentmondás igéjét, tudniillik a teljes odaadás megtagadását. (II. János Pál: Familiaris consortio, 1981.)

Az ószövetségi többnejűség a kor erkölcsi felfogását tükrözi, amely bizonyos fejlődési fokon elkerülhetetlen volt. Jézus azonban viszszavezeti a házassági erkölcsöt a “kezdet” törvényéhez: “Kezdetben nem így volt.” (Mt 19,8). A kezdet törvénye, amit a Teremtő maga helyezett a házastársi kapcsolat természetébe, ebben a kérdésben így hangzik: “A kettő egy test lesz.” (Ter 2,24). Csak egyetlen férfi és egyetlen nő házassága fogadható el. A teljes önát­adás nem osztható meg.

Az a kivétel, amit a Mátéevangélium a “paráznaság” esetére tesz a házasság fölbonthatatlansága alól (5,32;19,9), nem a házasságtö­rés, hanem az érvénytelen házasság esete; ezt nevezték a rabbik “paráznaság”nak, vagyis törvénytelen kapcsolatnak. Ha a házasság érvénytelen, az együttélést természetesen föl lehet, sőt kell szá­molni. A katolikus egyházi törvényszékek ezt az elvet követik, amikor egy házasságot kezdettől fogva érvénytelennek nyilváníta­nak (nem pedig “fölbontanak”).

Egyházi törvény írja elő katolikusok számára a házasságkötés érvé­nyes formáját: a plébános vagy meghatalmazottja és két tanú előtt kell a házassági szándékot kölcsönösen kijelenteni. A katolikusok pusztán polgári házassága ezért érvénytelen. Két protestáns pusztán polgári házassága viszont érvényes (sőt szentségi, bár ők ez másképp gondolják). Megkereszteltek érvényes házassága egyúttal mindig szentség is.

A vegyesházasság (katolikus és nemkatolikus keresztények házas­sága) általában nem szerencsés, mert hitbeli közömbösséghez vezet. Bizonyos feltételek mellett az Egyház engedélyezi.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2017. november 16.