Az alábbiakban a Voice of the Family augusztus 23-án megjelent összefoglalóját közöljük a 2018-as “ifjúsági szinódus” előkészítő dokumentumáról.

Az év elején a Szinódusi Titkárság közzétette az előkészítő dokumentumot és az azt kísérő kérdőívet a világ minden püspöke számára, a 2018 októberében megrendezendő szinódusra, amelynek témája: „A fiatalok, a hit és a hivatástisztázás”.

Minden tárgyilagos megfigyelőnek most már világos, hogy a két „családszinódus”, amelyet 2014-ben illetve 2015-ben tartottak, az elejétől kezdve arra ment ki, hogy változásokat erőszakoljon ki a házasságról és a családról szóló katolikus tanításban. A folyamat az Amoris Laetitia Apostoli Buzdításban érte el tetőpontját, amelyet Ferenc pápa 2016 áprilisában tett közzé, és amely számos eretnek javaslatot tartalmaz. A Szinódusi Titkárságot továbbra is ugyanazok a személyek vezetik, akik a 2014-es és 2015-ös szinódus mesterkedéseit irányították. Az Elnök Ferenc pápa marad, a Főtitkár Lorenzo Baldisseri bíboros, és a Különleges Titkár továbbra is Bruno Forte érsek.

Miután megvizsgáltuk az előkészítő dokumentumot, amely meghatározza a 2018 októberében megrendezésre kerülő szinódushoz vezető időszak munkatervét, a Voice of the Family korai figyelmeztető feljegyzést kíván közzétenni a Titkárság szinódusi terveiről. Tapasztalatból tudjuk, hogy egy szinódus előkészítő dokumentumának tartalma és az ahhoz mellékelt kérdőívre adott válaszok jelentős mértékben befolyásolják az Instrumentum Laboris tartalmát és a szinódusi viták irányát. Ezért tehát lényeges a katolikusok számára, hogy már most felkészüljenek a károk mérséklésére, melyeket a Szinódusi Titkárság próbálkozásai okoznak, hogy a „fiatalok szinódusával” egy újabb támadást intézzen a katolikus hit ellen.

Az előkészítő dokumentum a hivatásokat világi, naturalisztikus távlatokból szemléli

Az Egyház a „hivatás” szót hagyományosan arra használja, hogy a szent rendekre vagy a szerzetesi életben az evangéliumi tanácsok megtartására szóló meghívást jelölje. A házasság szintén hivatás, amikor mint szentség, a természetfeletti rendjébe emelkedik. A család spirituális és evilági java attól függ, hogy mindezeket az életállapotokat Isten terve szerint éljük-e meg.

Ezért tehát erős és érthető az aggodalmunk, ha egy olyan szinódus előkészítő dokumentuma, amelynek témája „A fiatalok, a hit és a hivatástisztázás”, alig szól ezekről a természetfeletti hívásokról. Ehelyett a dokumentum azt sejteti, hogy a hivatás lehet bármi, amit egy fiatal szívesen választ. A hiteles hivatások mellett felsorolva találunk „foglalkozásokat”, „szociális és polgári elkötelezettséget”, „életstílust”, az „idő és a pénz kezelését”, „önkéntes munkát” és a „rászorulók körében végzett szolgálatot vagy a civil és polgári életbe való bevonást”. (Bevezetés és II. 2). A dokumentum sehol sem utal a hiteles hivatások és az egyéb életformák választása közötti alapvetően fontos megkülönböztetésre. Amikor a “házasságot, a szolgálati papságot, a megszentelt életet” együtt sorolják fel a bevezetőben, mint életállapotokat, egy „stb” is hozzá van adva, mintha a listát tovább lehetne folytatni. Talán az is jelentőségteljes, hogy a listán elsőnek a házasság szerepel, miközben alacsonyabb szintű hivatás, mint a szerzetesi élet vagy az egyházi rend.

Minden hiteles hivatás rendeltetése Isten nagyobb dicsősége és a lelkek üdvözítése. Arra irányulnak, hogy megvalósuljon az Istennel való egyesülés ebben az életben és az örökkévalóságban, Isten boldogító látása távlatában. A dokumentum azonban egyáltalán nem szól a hivatásokról ebben az értelemben, és alig tesz bármiféle említést a szentségekről vagy a kegyelmi életről. Miközben ismételten utal az „öröm teljességére” és az „élet teljességére”, ezeket a fogalmakat nem az Istennel való egység és az örökkévalóság tekintetében határozza meg. Következetesen azt a benyomást kelti, hogy ezeket pusztán természetes jelentésük szerint kell értelmeznünk. Valóban, a dokumentum úgy mutatja be a „hivatásmegkülönböztetést”, mint „olyan kérdést, hogy egy személy hogyan ne szalassza el önmegvalósításának alkalmait” (II.2). Csak egy utalást találunk az „elkövetkező spirituális életre” és ezt is egy ötödik századi szír metropolitától, Mabbugi Philoxenosztól, aki úgy tűnik, visszautasította a kalkedóni zsinat meghatározásait. A Titkárság itt sem úgy mutatja be az örök életet, mint egy önmagában való célt, hanem kellemessé kell tennie azt a modern fülek számára, hangsúlyozva, hogy az örök élet megnyitja a „személy számára a szabadság teljes gyakorlását” (II. Bevezető).

Egy különösen nyugtalanító szakaszban ezt olvassuk:

Az egyház nem tudja és nem is akarja átengedni őket [a fiatalokat] annak az elszigeteltségnek és kizárásnak, amelynek a világ kiteszi őket. Hogy a fiatalok élete jó tapasztalat lehet; hogy nehogy elvesszenek erőszakban, vagy halálban; és hogy a csalódás ne ejtse rabul, ne idegenítse el őket, mindezzel nagyon kell törődni mindazoknak, akik megkapták az élet ajándékát, megkeresztelkedtek a hitben és tudatában vannak ezeknek az ajándékoknak. (II. Bevezető).

A hangsúly itt azon van, hogy a fiatalok élete egy „jó tapasztalat”, továbbá azon, hogy meg kell őket szabadítani az evilági rossztól. Sem itt, sem a dokumentum többi részében nincs utalás a spirituális veszélyekre vagy az örök kárhozat valóságára, vagy arra, hogy az Egyház elsődleges küldetése Isten nagyobb dicsősége és a lelkek üdvösségének munkálása. Úgy tűnik, hogy a Titkárság eltökélt szándéka: mindent lefokozni pusztán természeti célkitűzésekre. A „misszionáriusi tapasztalatok” többé már nem arról szólnak, hogy terjesztjük az evangéliumot, hanem inkább „emberbaráti szolgálat és gyümölcsöző tapasztalatcsere” (III.3). A „zarándoklatok újra felfedezését” megfosztották természetfeletti jelentésétől, és pusztán „az élet útján történő előrehaladás egyik formája és módja” szintjére csökkentették (III.3). A nemhívők jelenléte nem ösztönzés az evangelizálásra, hanem pusztán egy alkalom „a gyümölcsöző párbeszéd és a kölcsönös gazdagodás fokozottabb lehetőségeire” (I.1.)

A Szinódusi Titkárság nem vette figyelembe Krisztus parancsát: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek”. (Mt 28, 18-20). Nem lehet egyetértés a hiteles hivatások céljáról anélkül, hogy egyetértenénk Urunk „nagy megbízatásáról”.

A dokumentum nem mutat be több nagyon komoly problémát, amelyekkel a mai fiataloknak szembe kell nézniük

A nyugati fiatalság nagy többsége ki van téve nagyon korán egy olyan kultúrának, amely olyan módon próbálja indoktrinálni őket a szexualitáshoz való közeledés terén, amely ellenkezik a természeti törvénnyel és az emberi természetre vonatkozó igazságokkal, amelyeket Isten nyilatkoztatott ki a katolikus egyháznak. Ez komoly fenyegetést jelent a fiatalok fizikai, pszichológiai, intellektuális és spirituális fejlődése számára. Nagymértékben bátorítják őket, hogy kötelezzék el magukat házasság előtti szexuális tevékenységben, használjanak fogamzásgátlást, folyamodjanak abortuszhoz, üdvözöljék, és alkalmasint tapasztalják meg a szexualitás erkölcstelen formáit, mint pl. a homoszexuális aktusokat. A média sokrétű formája révén a fiatalokat szüntelenül bombázzák szemérmetlen szexuális képekkel, pornográfiával, az emberi szexualitás hiteles értelmezésének folyamatos befeketítésével. A „gender ideológiát” kormányok és nagy befolyású lobbicsoportok agresszív módon rájuk kényszerítik, és sok fiatal úgy nő fel, hogy egyre inkább aggódik, vajon szabadon gyakorolhatja-e majd a jövőben katolikus hitét, és élhet-e a józan ész szerint. Legfőképpen pedig mindezek a bűnök veszélyeztetik lelkük örök üdvösségét.

A Szinódusi Titkárságot látszólag nem érdeklik ezek a problémák. Azokkal a problémákkal foglalkoznak, amelyeket már elismert a szekularizált világ. Ezek közé tartoznak olyan témák, mint a „munkanélküliség”, „a munkaerőpiac flexibilitásának növelése”, a „környezet” és a „multikulturalizmus” (I.1, I. 2). Ez nézetünk szerint a felelősség komoly elhárítása a Szinódusi Titkárság részéről, holott annak felelőssége a lelkek örökös java lenne. Azt sugallja, hogy a Titkárságot jobban érdekli, hogy tetsszen a világnak, semhogy megoldást keressen számos komoly problémára, amelyekkel a fiataloknak szembe kell nézniük.

Az előkészítő dokumentum aláássa az Egyház törvényes tanítói tekintélyét

A dokumentum megállapítja, hogy:

A fiatalokat meghallgatva az egyház ismét meghallja az Úr hangját, amely a mai világban szól. (Bevezető)

Ez az állítás több szinten téves:

·        Ez azt jelenti, hogy az Egyház mostanában nem hallja az Urat. Ez ellenkezik azzal az ígérettel, amelyet maga Urunk tett, amikor kijelentette, hogy „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20). Az Egyház soha nem fogja elmulasztani, hogy tanítsa az igaz hitet, tagjai emberi gyarlóságai ellenére.

·        Az állítás a továbbiakban azt foglalja magába, hogy a „fiataloknak” kellene vezetniük az Egyházat. Az igazság természetesen pontosan az ellenkezője. A „fiataloknak” van rá szüksége mindenki mással együtt az egyházi vezetésre.

·        Az állítás a továbbiakban arra is utal, hogy az Egyház jelenlegi tanításai nem felelnek meg a „mai világnak”. Éppen ellenkezőleg, az evangélium „egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek” (Júd 1,3) és tökéletesen megfelel minden helynek és időnek, mert magának Istennek a szava.

A dokumentum hasonló hibás megközelítésről tanúskodik, amikor megállapítja:

Mint ahogy Sámuel (vö. 1Sám 3,1-21) és Jeremiás idejében (vö. Jer 1,4-10), a fiatalok tudják, hogy hogyan különböztessék meg korunk jeleit, amelyeket a Lélek mutat meg. Meghallgatva törekvéseiket, az egyház megpillanthatja az eljövendő világot és az ösvényeket, amelyeket az egyháznak követnie kell. (Bevezető).

Ez az állítás abszurd. A „fiataloknak” nincs külön rálátásuk az „idők jeleire” vagy az „előttünk lévő világra” és minden bizonnyal nem ők a legalkalmasabbak arra, hogy megszabják „milyen ösvény követésére kapott meghívást az egyház”. Valójában a Szentírás, az egyházi hagyomány és az emberiség kollektív bölcsessége a bölcsességet az idős korral társítja, és arra szólít fel, hogy tiszteljük az időseket. „Ősz fő előtt kelj fel, s tiszteld az öreg ember személyét: félj az Úrtól, a te Istenedtől: én vagyok az Úr!” (Lev 19,32) állapítja meg a Leviták könyve és Szent Péter megerősíti: „ti ifjak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek!” (1 Pt 5,5). Aquinói Szent Tamás elmagyarázza, miért jelenti azt általában az idősek nagyobb tapasztalata, hogy ők előbbre vannak az óvatosság, a legmagasabb természetes erény gyakorlásában, mint a fiatalok. (ST II: II q. 47, a.15)

Azt is meg kell jegyeznünk, hogy nincs „előttünk lévő világ”, amely alapvetően más lenne, mint amiben élünk. Az emberi társadalmak valóban ki vannak téve mozgásnak és változásnak, de, hangsúlyozzuk: nem lesz változás a természeti törvényben vagy a katolikus egyház alaptörvényében és tanításában Urunk dicsőséges visszatérte előtt. A Szinódusi Titkárság jelen megközelítése emlékeztet az Egyház és a társadalom evolúciós elméleteire, amelyet a Voice of the Family már tárgyalt a 2015-ös családszinódus végső riportjának elemzésében. 

A dokumentum legtöbb része a „fiatalokat” homogén csoportnak mutatja be (meghatározásuk szerint a 16 és 29 év közöttiekről van szó). Több ízben tudomásunkra hozzák, hogy a Szinódusi Titkárság a fiatalok minősítését állítólag „tanulmányokra” alapozta, de a szerzők nem törődtek azzal, hogy bármiféle hivatkozással is alátámasszák állításaikat. A „fiatalokról” bemutatott nézet itt inkább arra utal, hogy a szerzőknek még fel kell hagyniuk a ’60-as évek gondolkodásmódjával. A Titkárság képzeletében a fiatalok mind tele vannak buzgósággal, hogy változásokat idézzenek elő a társadalomban és az Egyházban. Szeretnék, ha „az egyház közelebb lenne az emberekhez és nagyobb figyelmet fordítana szociális kérdésekre, de tisztában vannak vele, hogy ez nem fog azonnal bekövetkezni” (I.2) és „aktívan részt kívánnak venni a napjainkban végbemenő változási folyamatban” (I.1). Ezek azok a fiatalok, akik „olyan alternatívákat javasolnak és gyakorolnak [sic], amelyek megmutatják, hogy milyen lehetne a világ vagy az egyház” (I.3).

A dokumentum további részeiben is hibásan kezeli a fiatalokat. Hangsúlyozza a nemzedékek közötti megosztottságot és a modern ifjúság állítólagos egyediségét:

A mai fiatal nemzedék olyan világban él, amely különbözik szüleik és nevelőik világától. A gazdasági és társadalmi változások befolyásolták a kötelességek és lehetőségek színskáláját. A fiatalok elvárásai, szükségletei, érzelmei és másokhoz való viszonyának módja szintén megváltozott. (I.2).

Ilyen állítások figyelmen kívül hagyják a mély egységet és a szemléletmód hasonlóságát, amely gyakran fennáll a nemzedékek között, különösen a nem-nyugati országokban. Bármit is képzel a Szinódusi Titkárság, a Voice of the Family öt földrészen végzett munkája alapján az a tapasztalat, hogy a fiatalok alapvető szükségletei és törekvései lényeges dolgokban ugyanolyanok, mint a szüleiké és nagyszüleiké.

A dokumentum negatív nézetet közöl az egyházi hagyományról

Az előkészítő dokumentum kevés kísérletet tesz arra, hogy úgy mutatkozzon be, mint ami az egyházi hagyományban gyökerezik. Egyetlen utalás sincs az egész dokumentumban egyik egyházatyára, egyházdoktorra vagy szentre sem. Azonban 20 utalás olvasható Ferenc pápa által közzétett dokumentumokra vagy a pápa beszédeire. Egy idézet található XVI. Benedek pápától, de egyetlen utalás sincs elődeire. Két utalás van a II. Vatikáni Zsinatra, de egyetlen sincs semelyik más egyetemes zsinatra. Az egyetlen személy, akit idéznek, a fent említett V. századbeli, nagyon kétes hithűségű szíriai püspök.

Valóban, a dokumentum nem rejti el a múlt iránti megvetését, megállapítva, hogy „minden komoly hivatásébresztő lelkipásztori program célja” a „valóban szabad és felelős választás, amely teljesen elszakad a múlt gyakorlataitól” (II.2). Egy másik szövegösszefüggésben hasonló érzelmet fejez ki a következő állítás: „többé nem működnek a régi megközelítések és az előző nemzedékektől ránk hagyományozott tapasztalat gyorsan elavulttá válik” (I.3). A dokumentum valójában arra szólítja fel az Egyházat, hogy mondjon le a tanítói tekintélyéről:

A fiatalabb nemzedékek elkísérésének feladatában az egyház elfogadja hívását, hogy együttműködjön a fiatalok örömében, semmint hogy engedjen annak a kísértésnek, hogy ellenőrizze a hitüket. (II.4).

Valójában az egyházi hierarchia feladata, hogy a közvetlenül Istentől kapott kinyilatkoztatást sértetlenül adja tovább a fiataloknak, akiknek joguk van ahhoz, hogy a hit teljességét kapják meg az Egyháztól.

A dokumentum negatív hozzáállást mutat a szülők és idősebbek irányában

A Szinódusi Titkárság bizonyított már a szülők törvényes jogainak és tekintélyének az aláásásában. Ugyanazt a megközelítést folytatják ebben a dokumentumban. Az I.2 részben a „szülők és felnőtt nevelők” szerepéről elismerik, hogy az „kulcsfontosságú”, de a paragrafus többi részét bírálatoknak szentelik. Megállapítják: „az idősebb nemzedékek hajlamosak arra, hogy alábecsüljék a fiatalok képességeit”, „hangsúlyozzák gyengeségeiket és nehezen értik meg a nagyon fiatalok szükségleteit”. A szülőknek „gyakran nincs világos elképzelésük arról, hogy hogyan segítsék a fiatalokat, hogy a jövőre összpontosítsanak”. A „két legáltalánosabb reakció az, hogy vagy nem szólnak bele, vagy a fiatalokra erőltetik saját választásaikat. A nem jelenlévő vagy a túlságosan védelmező szülők gyermekei felkészületlenebbül néznek szembe az élettel, hajlamosak a kockázatok alábecsülésére vagy megszállottan rettegnek attól, hogy hibákat követnek el”. Ezek a bírálatok természetesen igazak lehetnek sok esetben, de látván, hogy az előzőekben a Titkárság vonakodott a szülők jogainak támogatásától, felüdítő lett volna hallani valami pozitívat a szülőkről napjainkban, amikor egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve.

A Titkárság azon a nézeten van, hogy „ha a társadalom és a keresztény közösség azt akarja, hogy valami új történjen, akkor helyet kell adniuk új emberek cselekvésének” (I.3). Másszóval az idősebbeket bátorítani (vagy kényszeríteni?) kell, hogy hagyják el az általuk betöltött helyet még az Egyházon belül is, mert „ahol a felelős pozícióban lévők életkora magas”, ez „lelassítja a nemzedékváltást” (I.3). Ez nem különbözhetne jobban az idősebbekről az előbbiekben felvázolt hagyományos nézettől. Világos párhuzamok vannak e között a magatartás és a között, ami olyan gyakran áll az eutanázia, vagy az „asszisztált öngyilkosság” támogatásának növekedése mögött, nevezetesen, hogy az idősebbeket és a fogyatékkal élőket gyakran úgy tekintik – vagy ők magukat úgy tekintik – mint terhet családjuk és a következő nemzedék számára.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2017. október 21.