Gerhard Müller bíboros az Amoris Laetitiáról, a Hittani Kongregáció és a Kúria állapotáról

Edward Pentin, a National Catholic Register munkatársa szeptember 13-án készített nagyinterjút Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció júliusban leváltott prefektusával. 

Eminenciás úr, az elmúlt hónapban arról cikkeztek, hogy 2013 óta semmilyen lépés nem történt disszidens teológusokkal szemben. Igaz ez?

Ez a megállapítás nem helytálló. A Hittani Kongregáció hozzáállása a II. Vatikáni Zsinat változtatásai óta az, hogy először terjeszti a hitet – és másodszor védelmezi a hitet. Egyes esetekben bíróságként járunk el a hittel és erkölcsökkel szembeni vétségekben. Az én időmben azonban voltak esetek, amikben először párbeszédet kellett folytatnunk egyes teológusokkal, hogy a problémákat testvéri módon oldjuk meg. De azt hiszem nem történt abszolút változás a kongregáció szerepében. Továbbra is védelmeznie kell a hitet az eretnekségekkel, szakadásokkal, és más, az Egyház egysége és a szentségek szakralitása elleni vétségekkel szemben, mindezt a Pastor Bonus (1988) apostoli konstitúció alapján.

Nem voltak tehát – legalábbis nyilvánosan – olyan esetek, amikben disszidens teológusokat bármi módon megfegyelmeztek volna az elmúlt körülbelül négy évben?

Gyakran érkeztek szemrehányások velünk szemben az elmúlt évben, amelyek a Hittani Kongregációnak egy olyan anakronisztikus felfogására utalnak, ami semmi hasonlóságot nem mutat a kongregáció szerepével és munkájával a modern időkben. Volt úgynevezett progresszív aktivisták egy csoportja, akik propagandát adtak ki ellenünk, azt állítva, hogy a kongregáció létezése az inkvizíció korát idézi fel. Ezek régi rögeszmék, amik ’68-ig nyúlnak vissza. Most ugyanezek az emberek azt mondják, hogy sikeresen közbenjártak “az ő pápájuknál” azzal, hogy a kongregáció nem végzi a munkáját – ami pedig nem igaz. Eljártunk néhány olyan esetben, amelyekben problémás nézetek és teológusok voltak. Például nem adhattunk ki nihil obstat minősítést néhány – kevés – esetben.

Tudna mondani példát teológusokra, akiket megfegyelmeztek az elmúlt néhány évben, de talán nem hallottunk róla?

Nem mondhatok neveket, mivel pápai titkot képeznek, de az én benyomásom a helyzetről az elmúlt öt évben az volt, hogy nem történt semmilyen változás a kongregáció szerepében.

Rengeteg szó esett arról, hogy a kongregáció leértékelésre, mi több, elszigetelésre került a mostani pápaság alatt. Helyette a Szentatya inkább a saját tanácsadóival szeret konzultálni, mint amilyen például a közeli bizalmasa, Victor Fernandez érsek, a Buenos Aires-i Argentin Pápai Katolikus Egyetem rektora. Valóban ilyen emberek vezetik a tanítást, és a Hittani Kongregációt valóban félretolták?

Hallottam róla, hogy a pápa közel áll bizonyos teológusokhoz, őket azonban nem mondhatjuk a pápa hiteles magyarázóinak. Ha Fernandez érsek például kijelentést tesz, az csakis magánvélemény. Nem bír nagyobb súllyal más püspökök nyilatkozatainál – és az egész Egyház felé bizonyosan nincs tanítóhivatali tekintélye -, ezért hát számomra nem képvisel nagyobb tekintélyt, mint bármely más teológus megnyilatkozása.

De amikor bizonyíthatóan ő az egyik írója egy olyan dokumentumnak, mint az Amoris Laetitia, nem válnak a nézetei mégis tekintélyesekké?

Nem tudom, hogy ő volt-e az Amoris Laetitia nyolcadik fejezetének egyik írója. Az a pápa szövege, nem Victor Fernandezé, vagy bármely más háttéríróé. A tanítóhivatali dokumentumok egy teológiai előkészítő folyamat végtermékei, korábban pedig meg is kaptuk azoknak a teológusoknak a nevét, akik kéziratot készítettek, vagy bármi részt vagy reflexiót hozzáadtak. A végén azonban a pápa tekintélye a döntő. Ferenc pápa egy apostoli buzdítása, és mindaz, amit a tanítással kapcsolatban mond, tanítóhivatali tekintéllyel bír. A kijelentéseknek abban a konkrét körében kötelező jellege van. Nem tartalmaz semmiféle “új dogmát”, hanem inkább egy olyan dogmának a kifejezése ez, amit az Egyház mindig is hitt és tanított.

Az Amoris Laetitiában nincs új tanítás vagy a tanítás egyes törvényi részleteinek magyarázata, hanem csak az Egyház tanításának és szentségeinek elfogadása. Az egyedüli kérdés az ezeknek a lelkipásztori alkalmazása a rendkívüli helyzetekben. A pápa nem fogja és nem tudja megváltoztatni a tanítást vagy a szentségeket. Amit szeretne, az az, hogy a nagyon nehéz körülmények között lévő párokat jó pásztorként, de Isten igéjével összhangban segítse.

Ön azt mondja, hogy nem ismeri azokat az okokat, amik miatt a pápa nem újította meg a prefektusi megbízatását, de lehet ez amiatt, mert a heterodoxia hulláma van jelen a legfelsőbb körökben, és ön nem illett ebbe, amiért ortodoxnak tartják? Ott van aztán az Amoris Laetitia és az ön értelmezése róla, ami eltér azokétól, akik a pápa legközelebbi tanácsadói, és az ő témába vágó megjegyzései alapján nagy valószínűséggel még a pápáétól is. Lehetséges az, hogy ez volt az oka annak, hogy a megbízatása véget ért?

Nem tudom, mivel semmilyen magyarázatot nem kaptam rá. A pápa csak egy szokásos privát meghallgatáson fogadott a megbízási időszakom végén, hogy megbeszéljük a kongregáció munkáját, és azt mondta: “Ennyi volt.” Minden más magyarázat a médiában spekuláció. Az igaz, hogy valamivel korábban a pápa elmondta nekem, hogy egyes “barátai” azt mondogatták, hogy “Müller a pápa ellensége.” Feltételezem, hogy ezek névtelen vádak voltak, és a vádlók névtelensége azt sugallja, hogy nem voltak felkészülve arra, hogy az érveiket egy őszinte és nyílt megbeszélésen előhozzák. Az ilyen alattomos taktikák használata mindig káros az Egyház életére és a Kúria működésére. A történelmet megnézve azt láthatjuk, hogy a bíróságokat gyakran mételyezték ilyen intrikákkal, és ez olyasmi, amit maga a pápa is nagyon határozottan elítélt, mint ami régóta fennálló rossz a római kúriában. Biztosított engem afelől, hogy semmiféle hitelt nem ad az ilyen pletykáknak.

A Kúria és az Egyház javára nyílt párbeszédnek kellene folynia. Cáfolnom kell bármi olyan rágalmat, ami a sajtó bizonyos részeiből eredt, vagy bizonyos ultramontánista körökből és Vatikán-szakértőktől, és a Szentatyát körülvevő hamis “barátok” névtelen csoportjától, akik megkérdőjelezték a hűségemet. Egész papi, teológusi és püspöki életem során Isten Országáért és az Ő Szent Egyházáért munkálkodtam. Úgy beállítani engem, mint Szent Péter utódjának ellenségét, teljességgel őrült és igazságtalan dolog.

Szent II. János Pál és XVI. Benedek pápaságai alatt teológusként és püspökként rómaellenes személyek azzal vádoltak, hogy túlságosan közel állok a pápához, és nem tartok fenn egy kritikus távolságot Rómától. Egészen ironikus, hogy ugyanezek a személyek most azzal vádolnak engem, hogy a pápa ellensége vagyok. Nyilvánvalóan opportunista viselkedés az, amit látunk. Manapság a legnagyobb veszélyt a pápára ezek az opportunisták, karrieristák és hamis barátok jelentik, akik nem az Egyház javával törődnek, hanem a saját pénzügyi érdekeikkel és személyes előmenetelükkel.

Az interjú elolvasható a Katolikus Válasz blogon itt.

Létrehozva 2017. október 7.