Sokszínű közösség mint polgári erő?

Egyre népszerűbbé válik a faji és etnikai sokféleségről polgári erőként beszélni. A multikulturális fesztiváloktól a politikai vezetők kijelentéséig az üzenet ugyanaz: a különbségek erősebbé tesznek bennünket.

Egy új és nagyszabású tanulmány, amit közel 30 000 ember részletes interjúja alapján készítettek, épp ellenkező megállapításra jutott. Robert Putnam (Harvard, politológus) – a „Bowling Alone” című, 2000-ben kiadott könyvében a hanyatló polgári szerepvállalásról – úgy találta, hogy minél nagyobb a közösség sokszínűsége, annál kevesebb ember megy el szavazni, annál kevesebben jelentkeznek önkéntesnek és dolgoznak közösségi projekteken.

A legkülönfélébb közösségekben a szomszédok körülbelül fele bízik meg ugyanúgy egymásban, mint a leghomogénebb környezetben.

A tanulmány szerint, ami az eddigi legnagyobb az állampolgári szerepvállalás történetében Amerikában, a közéleti egészség gyakorlatilag minden intézkedése alacsonyabb egy diverzifikált környezetben.

„A hatás mértéke sokkoló” – mondja Scott Page, a Michigani Egyetem politológusa.

A tanulmány akkor készül, amikor az amerikai olvasztótégely jövője intenzív politikai viták középpontjába kerül, a bevándorlástól a faji alapú iskolai beiskolázásokra, és kihívásnak tekinti a kérdés minden oldalát. A tanulmányt már egyes konzervatívok is idézik, mint bizonyítékot arra, hogy a nemzet társadalmi szerkezetének a nagymértékű bevándorlás árt. A demográfiai tendenciákkal, melyek a nemzetet fokozatosan a még nagyobb diverzitás felé irányítják, a valódi kérdés még mindig megmarad: hogyan kell kezelni azokat a nyugtalanító társadalmi változásokat, amelyeket Putnam kutatásai jeleznek.

„Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a megállapításokat” – mondja Ali Noorani, a Massachusetts Immigrant and Refugee Advocacy Coalition ügyvezető igazgatója. “Az a nagy kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, hogy mit csinálunk vele, mi a következő lépés?”

A tanulmány része a diverzitás lenyűgöző újfajta divatos portréjának, amely a legújabb tanulmányokból látható. A sokszínűség azt mutatja, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat – de a kellemetlenségről az is kiderül, hogy nem mindig rossz dolog. A különbségek okozta kényelmetlenség segít megmagyarázni, hogy a különböző kultúrákból érkező mérnökcsoportok miért lehetnek alkalmasak egy bosszantó probléma megoldására.

A kultúrák összecsapása dinamikus vitát eredményezhet és olyan megoldást hoz létre, ami már elhomályosodott egy olyan embercsoportban, akik hasonló háttérrel és megközelítéssel rendelkeznek. Ugyanakkor Putnam munkája egyre növekvő számú kutatást eredményez, ami azt jelzi, hogy a változatosabb népesség láthatóan kevésbé törekedik a kollektív szükségletek és célok érdekében.

A sokféleség hátrányairól szóló megállapítások szintén kihívást jelentettek Putnamnak, egy olyan liberális akadémikusnak, akit saját értékei egyenesen a pro-diverzitás táborba helyeztek. Hirtelen rossz hírek hordozójaként találva magát Putnam kűzd azzal, hogyan mutassa be munkáját. A kezdeti nyers adatokat 2000-ben gyűjtötte és a rákövetkező évben már sajtóközleményt adott ki az eredményekről. Ezután több évet eltöltött más lehetséges magyarázatok vizsgálatával.

A teljes angol nyelvű cikk megtalálható a Boston Globe archívumában itt.

 

Létrehozva 2017. október 7.