“Az 1800-as évek elején két hittérítő hajózott át Angliából Afrika sötét őserdeibe. Az első anglikán stílusú templomot épített, angolul prédikált, nyájának tagjaira ráerőszakolta az európai öltözéket. A második olyan imaházat épített, ami leginkább a helyiek közösségi házaira emlékeztetett. A bennszülöttek nyelvén tanított, és engedte, hogy mindenki tetszése szerint öltözködjék.

Nem kell mondanom, melyikük lett sikeresebb.

Mindkettő megindítóan prédikált. Mindkettő buzgón imádkozott. Mindkettő az evangéliumot hirdette. A második misszionárius mégis sokkal több embert ért el, csak mert ügyelt a praktikus apróságokra. Egy szót sem változtatott a Szentíráson, egyszerűen csak úgy tálalta, hogy hallgatósága is megértse.

A férfiak a legnagyobb társadalmi csoport, amelyet nem sikerül elérnünk. A férfiak kultúrája, nyelve és életformája alapvetően egyedi. Ha nem hisszük, nézzük csak meg a reklámokat egy-egy nagyobb sportesemény szüneteiben. Azután kapcsoljunk át, és figyeljük meg, milyen hirdetések mennek egy nőknek szóló szappanopera előtt. A reklámok nem is különbözhetnének jobban – mintha két külön fajnak készülnének.”

1. fejezet

A CÉLRA TÖKÉLETES

Vasárnap reggel van, egy kertvárosi utcában három férfi serénykedik. Az elsőt Wardnak hívják. Foglalkozását tekintve hegesztő, most a csónakját foltozgatja, mielőtt délután horgászni megy néhány haverjával. A felesége, Cristin templomba ment a gyerekekkel, de megígérte, hogy hazafelé beugrik a boltba és feltölti a hűtőt egy rekesz habzó programmal.

Ward szomszédja, Dean a füvet nyírja. Harmincegy éves számítógépszerelő, metodista szülők gyermeke. Mint a legtöbb férfi, már kamaszkorában elmaradt a gyülekezetből. A feleségével, Mariával (a kiugrott katolikussal) beszéltek arról, hogy vissza kellene menni, a gyülekezet jót tenne a gyerekeknek is, de úgy látszik, erre már sosem kerül sor.

Az utca túlsó felén Peter a grillsütőt szereli. Mérnökként dolgozik a helyi tömegközlekedési vállalatnál. A felesége, Mitzi híven eljár az imaházba, Peter azonban csak a három kötelező ünnepen jut el: karácsonykor, húsvétkor és anyák napján.

Ward, Dean és Peter egyformán hisz Istenben. Ha bárki a vallási hovatartozásukat firtatja, öntudatosan rávágják, hogy „keresztények”. Még azt se szégyellik bevallani, hogy erős szálakkal kötődnek Istenhez. Mindhárman állítják, hogy legjobb képességük szerint követik Jézus parancsait. Épp csak gyülekezetbe nem járnak. Kérdezzük meg, miért:

Ward: „Odakint a természetben sokkal közelebb vagyok Istenben, mint egy imaházban.”

Dean: „Ahhoz, hogy jó ember legyek, nem kell feltétlenül templomba járnom.”

Peter: „Ha néha el is megyek a gyülekezetbe, unalmasnak és érdektelennek érzem az ilyen alkalmakat. Mitzi csak hadd járjon, de ezt nem nekem találták ki.”

Ward, Dean és Peter egyformán derék fickók. Szeretik a feleségüket és a kölykeiket. Keményen dolgoznak és fizetik a csekkeket. Élvezik a hideg sört és a szőke nős vicceket. Nem különösebben ájtatosak vagy bűnösek. És őszintén hiszik magukról, hogy keresztények.

Épp csak a gyülekezet nem vonzza őket. Kipróbálták – nekik nem jött be.

Bár sok nyugati férfi nyíltan ellenséges a keresztény hittel szemben, meggyőződésem, hogy a legtöbbjüknek inkább vegyesek az érzelmei. Ám ami még nyugtalanítóbb: akik eljárnak a gyülekezetbe, azok is egyre passzívabbá és közönyösebbé válnak.

A férfiak önként elismerik Isten jóságát. Sokan a gyülekezet értékeit is – épp csak nem találják benne a helyüket. Az idő pénz, a gyülekezet pedig egyszerűen nem éri meg a befektetést. Mondjuk ki: vannak sokkal vonzóbb ajánlatok.

Bár a nők között is akadnak, akik így éreznek, az ő számuk jóval alacsonyabb. A nők mintha ösztönösen azonosulnának a gyülekezet céljaival, ahogy az sem okoz nekik gondot, hogy megtalálják benne a maguk helyét.

De hát mi folyik itt? Miért van ennyi férfi, aki állítása szerint rátalált Jézusra, mégis utál gyülekezetbe járni?

*

Egy vasárnap az imaházban ültem, s miközben fél füllel a tanítást hallgattam, a gondolataim vissza-visszatértek az egyik üzleti guru szavaihoz: „Minden rendszer tökéletesen megfelel annak a terméknek az előállítására, amit a működtetésével nyerünk.”

Ahogyan ott ültem a padban, azon tűnődtem: Miféle termékeket nyerünk a gyülekezeti rendszer működtetésével? Körülnéztem az imaházban. és megszámoltam az orrokat. A felnőtt orrok 60 százaléka alatt ajakrúzs piroslott. Legkevesebb egy tucat háziasszonyt ismertem, akinek a férje távol maradt, viszont egy férfit se láttam a hitvese nélkül. Miután a gyerekeket átterelték a vasárnapi iskolába, talán maroknyi kamasz fiú maradt, de szinte egy férfi se tizennyolc és harmincöt között. Az biztos, hogy agglegény mutatóba se akadt.

Miféle részvételre ösztönöz a mi rendszerünk? Tanulmányoztam a faliújságot: hét közben minden alkalmat nőknek és/vagy gyerekeknek szerveztek. Az összes hirdetés így végződött: „További információért hívd…”, utána egy női névvel.

Végigmértem a férfiakat. A legtöbben csak testben voltak jelen. Az igazat megvallva, a hitét csupán egyetlen férfi gyakorolta teljes szívvel: a pásztor, aki teljesen belemelegedett a prédikációba, miközben férfihallgatósága rég elveszítette minden érdeklődését.

Tűnődni kezdtem: alkalmazhatók-e itt az üzleti alapelvek? Mi van akkor, ha a keresztény közösség legfontosabb építőkockája, a helyi gyülekezet ennek az eredménynek az elérésére tökéletes? Ha a gyülekezet célja a nők, gyermekek és idős korúak elérése?

Amióta elhagytam hagyományos presbiteriánus gyökereimet, én is csatlakoztam az egyik gyorsan gyarapodó megagyülekezethez. A nyájunk egy korábban raktárként funkcionáló épületben gyűlik össze, ami inkább emlékeztet sportcsarnokra, mint templomra – elég csak ránézni a két nagy kivetítőre és a reflektorok fényében fürdő színpadra. A kórust és orgonát lecseréltük egy rockzenekarra. A pásztorunk se visel már reverendát, helyette farmert húz divatos, mintás inggel.

Ez a menő, modern gyülekezet nagyobb arányban vonzza a férfiakat, mint a régi. A régi presbiteriánus imaházunkban a férfiak aránya a 40 százalékot sem érte el, itt közelít a 45 százalékhoz. S ellentétben a korábbi gyülekezettel, ide sok fiatal, egyedülálló férfi is ellátogat.

Azért az összkép itt sem igazán rózsás. Habár a megagyülekezetek vasárnapi istentiszteletei nagyobb számban vonzzák a férfiakat, azok még annyira sem elkötelezettek, mint presbiteriánus hittestvéreik. A legtöbben szótlanul végigállják a dicsőítést. Csak néhányan vállalnak szolgálatot. A legtöbben azt se tudják, hogy a gyülekezet szervez férfiaknak szóló alkalmakat.

Egyszer, miután véget ért az istentisztelet, az előtérben felfigyeltem egy fiatal férfira, aki magában, unottan ácsorgott, amíg felesége egy barátnőjével csacsogott. Odaléptem hozzá, és megszólítottam. Gilnek hívták. Megkérdeztem, mióta tagja a gyülekezetnek. „Hát, csak nemrég kezdtünk újra templomba járni”, felelte, miközben vetett egy gyors pillantást a gyerekeire, mintha azt mondaná: Csak az asszony meg a kölykök miatt vagyok itt. Majd hirtelen támadt őszinteségi rohamában hozzátette: „Próbáltunk más templomot is, de ez volt az egyetlen, ami nem totál szívás.”

Szerintem sok gyülekezetbe járó férfi olyan, mint Gil. Jó dolognak tartja a kereszténységet – főleg a nők és gyerekek számára –, épp csak nem találja benne a helyét. Végül pedig választ egy gyülekezetet, ami nem „totál szívás”. Ahol jó a zene, szórakoztató a tanítás, kényelmes a szék, és nem túl hosszú az istentisztelet.

Sok férfi a „női dolgok” körébe utalja a vallást. Úgy véli, ha a kapcsolatokról és gyereknevelésről, iskoláról vagy hitről van szó, a nők alkalmasabbak a döntéshozatalra. Ezek a férfiak éppúgy nem választanak gyülekezetet, ahogyan függönyt sem. Egyszerűen nem az ő dolguk.

*

Ezzel visszajutunk az axiómához: Minden rendszer tökéletesen meg-felel annak a terméknek az előállítására, amit a működtetésével nyerünk. Minél többet tanulmányozom a gyülekezetek rendszerét, annál inkább úgy látom, hogy a nők elérésére tervezték. Ezt mi sem bizonyítja hatásosabban, mint a „jó keresztényekről” alkotott képünk. Illusztráció gyanánt jöjjön egy gyorsteszt. Tanulmányozzuk a két ér-tékkészletet, majd állapítsuk meg, melyik jellemezte inkább Jézus Krisztust és a tanítványait?

Az évek során ezrekkel végeztettem el ezt a tesztet: férfiakkal és nőkkel, hívőkkel és nem hívőkkel. Az esetek több mint 90 százalékában azt a választ kaptam, hogy a „B” készlet jellemzi jobban Krisztust és az értékrendjét. Az Olvasó alighanem ugyanezt gondolja.
Akkor jöjjön a móka része.

A két értékkészletet A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek című sikerkönyvből vettem át. A 2. fejezetben Dr. John Gray az „A” értékkészletet Marssal, a „B” értékkészletet Vénusszal azonosítja.1 Vagy másként: az „A” készlet a férfiak, a „B” a nők körében általánosan elterjedt értékeket sorolja fel.

Ebből a kis tesztből is levonható a döbbenetes következtetés: a legtöbb ember szerint Krisztus a nők természetes értékeivel azonosítható.

Dr. Woody Davis behatóbban tanulmányozta ezt a kérdést. Davis „számos fókuszcsoporton végzett kísérleteket a keresztény hit elsődleges motívumainak azonosítására. A tíz leggyakrabban elhangzó válasz kivétel nélkül az amerikai kultúra feminin értékeit említette fel, amilyen a támogatás, a gondoskodás, az alázat és az alárendeltség”.2 Széles körben – hívők és nem hívők számára – elfogadott tény, hogy az igazi kereszténység lényegében gyengéd, gondoskodó hit. „Krisztusinak lenni” egyet jelent azzal, hogy mindig szeretők, mindig gondoskodók, mindig együtt érzők és mindig kedvesek vagyunk. Jézus nem megítéli, hanem megöleli az embereket.

Vessünk még egy pillantást a „B” készletre. Minden vénuszi értékekre épülő szervezet azokat fogja vonzani, akiknek az adottsága és szerzett képessége összhangban áll ezekkel az értékekkel. Ebből következően minden ember – legyen akár férfi, akár nő –, ha rendelkezik ezekkel a „nőies” értékekkel, megtalálja a helyét a gyülekezetben. Aki jó beszédkészséggel rendelkezik, muzikális, érzékeny és szoros emberi kapcsolatokra törekszik, azt tárt karokkal várják.

Mindeközben azok – legyenek akár férfiak, akár nők –, akiknek az értékrendje közelebb áll Marshoz, sokkal nehezebben integrálódnak a helyi gyülekezetbe, egyszerűen mert az általános megítélés szerint nem hasznosak Krisztus számára (sőt, nem is kompatibilisek vele).

Azért mondjuk ki a nyilvánvalót: sok férfi meglehetősen jól érzi magát a gyülekezetben. Ott van például Stan, aki missziós tevékenységet végez a tengerentúlon. Vagy Roger, aki a vasárnapi iskolában tanít. Vagy Liam, aki a dicsőítést vezeti – vagy Anthony, aki égnek emelt kézzel hallgatja. Nem is beszélve Chuck pásztorról, akinél szentebb fickót még nem hordott hátán a föld.

Ezek a férfiak miért passzolnak ilyen jól a gyülekezethez? Sok esetben a gyülekezet passzol őhozzájuk, miután a szolgálatkész atyafiak gyakran birtokolnak vénuszi erényeket. Ezzel nem azt mondom, hogy nőiesek, csupán rámutatok, hogy a gyülekezethez erősen kötődő férfiak gyakran jó beszédkészségűek, érzékenyek, és szoros emberi kapcsolatokra törekszenek. Csodálatos fickók, akiknek a gyülekezet jó úgy, ahogy van. Ezért is utasítanak el minden kísérletet a maszkulin értékek helyreállítására, mint „olcsó trükköt a macsók megnyerésére”. Jól érzik magukat a gyülekezetben – és el nem tudják képzelni, hogy más miért ne érezné.

Összegezve: gyülekezeti rendszerünk tökéletesen alkalmas egy bizonyos embertípus elérésére. Férfiak és nők egyaránt tartozhatnak ebbe a típusba, mégis a nők vannak többségben. Ennek következtében, a gyülekezetekben több a nő. Ezzel pedig bezárul az ördögi kör:

A GYÜLEKEZETI KULTÚRA A VÉNUSZ ÉRTÉKRENDRE ÉPÜL

A NŐK TÖBBSÉGE MIATT A VÉNUSZ ÉRTÉKREND JOBBAN ÉRVÉNYESÜL

TÖBB NŐ BIRTOKOLJA EZEKEKET AZ ÉRTÉKEKET, MINT AHÁNY FÉRFI

A GYÜLEKEZETEK TÖBB NŐT VONZANAK

Ahogyan a gyülekezet egyre inkább a tudás, gondolkodás és szolgálat vénuszi értékei köré szerveződik, a hatalom olyan férfiak kezébe kerül, akik jól működnek a feminin készségek és értékek által uralt környezetben. A jó beszédkészségű, tanulni szerető, muzikális és érzékeny férfiak a csúcsra emelkednek. Ők fürödnek a „rivaldafényben”, míg az ilyen értékekkel nem rendelkező átlagférfiak vagy elhagyják a gyülekezetet, vagy passzivitásba zárkóznak. (A 11. fejezetben látni fogjuk, miért tündökölnek egyes férfiak, míg másik magukban puffognak.)

*

A férfiak nem utálják Istent, Krisztust, a Bibliát vagy a kereszténységet. A rendszert utálják, amit valaki más elérésére terveztek. A rendszert, ami azt érezteti, hogy rájuk nincs szükség. A rendszert, ami azokat a képességeket emeli piedesztálra, amelyeknek nincsenek a birtokában. Ahogyan azt Albert Einstein megfogalmazta:

„Mindenki zseni, de ha egy halat az alapján ítélünk meg, mennyire tud fára mászni, egész életében hülyének fogja érezni magát.”

Kiadja a Szeretetvár Baptista Gyülekezet, 2012
7624 Pécs, Napvirág u. 7.

A kiadó könyvei közvetlenül is megrendelhetők itt.

Létrehozva 2021. január 25.