I.

A bennünk élő értékek, identitás-rétegek nem egyforma súlyúak. Kell, hogy rend, rendezettség legyen közöttük a lelkünkben, különben elvész a harmónia. Lelkünk pedig természeténél fogva igényli a harmóniát, amelyet Isten kezdettől szánt nekünk: Te mindent mérték, szám és súly szerint rendeztél el.

A harmóniateremtő rendrakásban segítségünkre lehet egy ókeresztény vértanú tanítása. Rómában járva, a Szent Péter Bazilika közelében láttam egy kicsi templomot. Az ajtó felett egy szentet ábrázoló mozaik, amelynek a felirata: Nulla mihi patria nisi Christus, nec nomen aliud quam christianus vagyis Nincs más hazám csak Krisztus, és nincs más nevem, csak az, hogy keresztény. Maga a templom a IX. századból való, a kapu feletti mozaik pedig Auxerre-i Szent Peregrinust, a
Diocletianus féle keresztényüldözés idején, 304-ben Galliában vértanúhalált halt püspököt ábrázolja. A felirat tulajdonképpen annak az őskeresztény eszménynek a tömör megfogalmazása, amelyet egy még régebbi irat, a II. vagy III. századból származó Diognétoszhoz írott levél így fejt ki a földi zarándoklásukat járó Krisztus-hívőkről: Saját hazájukban laknak, de mégis jövevényekként; mindenben részt vesznek polgárokként, de mindent elviselnek, mint idegenek; bárhol, idegenben is otthon vannak, de minden haza idegen számukra… Testben vannak ugyan, de nem a test szerint élnek. A földön időznek, de a mennyben van polgárságuk.

Peregrinus neve azt jelenti vándor, zarándok. Igen, mi keresztények csak vándorok, zarándokok vagyunk itt a földön… A képen és feliratán elmélkedve, úgy éreztem Szent Peregrinus fenti mottója a mai világ szélsőségei között, a helyes, a kiegyensúlyozott, de mégis szűk utat mutatja. Peregrinus szava pedig nem üres beszéd, hiszen súlyt ad neki, hogy az életét adta Krisztusért, – megtagadta a bálványok előtti áldozatbemutatást, így aztán kivégezték. A haza és a név, identitásunk két fontos pontja. Az egyik tágabb közösségünket, a másik egyéni létünket jelzi. Peregrinus, mint zarándok, bár két lábbal a földön járja útját; életét mégis minden szempontból Krisztushoz köti, ezáltal elkerüli az individualizmus-kollektivizmus tengely két végpontjának két lehetséges bálványát. A hívő ember számára is fontos az egyén, az individuum, hiszen az emberi személy egyszeri, megismételhetetlen és örök életre hivatott. Ez a bibliai kinyilatkoztatás egyik egyedülálló újdonsága az emberiség számára. Fontos ugyanakkor a nemzet, a haza, az anyanyelv is, amely az az Isten adta keret és közösség, amelybe beleszülettünk és amelyhez lojálisnak kell lennünk. A kettő közötti köztes egység pedig a család, a közvetlen vérségi kapcsolatok rendje, ennek alapja pedig a házasság, hiszen nem jó az embernek egyedül. Ezek az identitásrétegek hierarchiába rendeződnek – mérték, szám és súly szerint – és ezek rendje szabja meg az egyén viszonyát
önmagához, házastársához, családjához, nemzetéhez, Istenéhez.

A nyolc év alatt elkészült írás elolvasható itt.

Létrehozva 2026. január 13.