Gál Péter atya egy korábbi cikkét idehozom, mivel a korábbi honlap írásai nem találhatók meg a keresőkben. A szerk.

“Nagy erővel megy a dicsőítés” – nagy hangerővel szól a pergő ritmusú, sürgető stílusú ismételgetésekre alapozott zene, amelynek párja szól a discoban, a Danubius rádióban, és mindenütt a világon a 60-as évektől kezdve. Megtalálható minden mai, kedvelt műfaj az “ifjúság kedvéért”: Rock, rap, techno, house, jazz, stb.

A rock- és leágazó műfajai ősi, főleg afrikai primitív törzsi, mágikus, spiritiszta jellegű vallású népek életéből született meg és bontakozott ki Amerikában modern populáris zenévé.

Ezt a stílust, melynek jellegzetessége a felpörgetett ritmusok, az ismétlések, a rendkívüli hangerő, a dob és a basszusgitár dominanciája, és megkívánt gyümölcse az aktuális extázis, a primitív népek a szellemek segítségül hívása érdekében, a bódulat kedvéért alakították ki.

A modern rock-zenészek legnagyobb hányada beavattatta magát különféle boszorkány- és szabadkőműves szekták által a siker és a hatékonyság kedvéért, és lemezeiken és képileg a lemezborítókon használt különféle effektusok gyakran kendőzetlenül a sötétség birodalmának jeleit és ajánlatait alkalmazzák.

A keresztény ún. “dicsőítésben” ugyanazok a zenei formák, hatások. eszközök szerepelnek a hangszereket is az erősítőt is beleértve, mint a világi rock-zenében, egyedül a szöveg van vallásosítva.

A rockzene hatásait kutatók, pszichológusok már a Beatles feltűnésének idején rendszerezték és kb. így rögzítették:

• Az adrenalin-szint szervezetbeli általános növelése által és a vérnyomás hirtelen megemelkedése, a pulzus gyorsasága következtében biológiai extázist, transz-állapotot hoz létre.
• A rockzene a droghoz hasonló függésbe hozza hallgatóját, aki igényelni fogja ezt a rendszeres behatást.
• Az egerekkel folytatott kísérletek bemutatták: azok az egerek, amelyek nem voltak kitéve hanghatásoknak, egy labirintusrendszerből a gyakoroltatás révén egyre gyorsabban tudtak kijutni, három hét után a kezdeti 10 perces teljesítmény után már 5 perc alatt jutottak át rajta. Hasonló idejű gyakorlás után azok az egerek, kikkel rockzenét hallgattattak egész idő alatt, a kezdeti 10 perces idő után sokkal lassabban, 30 perc alatt jutottak a labirintusból. Azok az egerek, amelyekkel egész idő alatt Mozart zenét hallgattattak, a végén másfél perc alatt jutottak ki a labirintusból…

Amerikából Chiz Rider, a keresztény rockművész egy ifjúsági folyóiratban így dicsekedett: “Koncertjeimen hallgatóimat egy adrenalin-pumpáló sokszínű élményben részesítem.”

Csakhogy a keresztény Istenkapcsolat megélése nem kicsiholt élményeken alapszik.

Bob Palmer a neves rock szakember írta: “Meg vagyok róla győződve, hogy a rockzenének átformáló hatása van, amely nem annyira a szövegből ered, hanem legfőképp a hangból, elsősorban pedig a ritmusból.”

Sehol nem találom a Bibliában, vagy az egyházatyáknál, vagy a szerzetesrendeknél, vagy a zsinatokon, vagy sehol a szentek életében azt, hogy a jó Isten-kapcsolathoz és az Istenben való örömhöz zajt kellene csapni.

Az 1Kir 18,20-40 körüli leírás szerint a Baál-próféták hiába kiabáltak és hiába ugrándoztak áldozatuk körül, nem történt semmi. Eltekintve a szövetségkötés megrázó elemi jeleitől, azt látjuk a SZÍ-ból, hogy Istenhez a leginkább méltó és megfelelő a csendes szelíd megjelenés, a csendes szelíd jelek üzenete, amit mutat a Paradicsomkertben sétáló Úrnak, az Illés prófétának a barlang előtt megjelenő szelídségnek, s aztán elsősorban a szelíd Bárány megjelenésének képei.

A Szentlélek gyümölcsei között: szelídség gyümölcse. Azt mondja: “Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.” Még v.ö.: Gal 5,22-23.; 1Pét 3,4; 1Tessz4,11; Zsolt 46, 11. Ezek ellentétben állnak pl. az Új Jeruzsálem közösség által kialakított ún. “nagy erejű dicsőítéssel”.

A zenei forma sem választható el a tartalomtól. A zenei forma önmaga is üzenetet hordoz. Nem mindegy, milyen formák mellett döntünk.

A “keresztény rockzene” terjesztése elősegíti azt a kultúraellenes, jól finanszírozott divatot, amely végleg el kívánja tüntetni a tömegek életéből a keresztény vallást, de ugyanúgy el kívánja tüntetni a komolyzenének az értékeit, más nemes, megtisztító értékekkel együtt.

A rockzenei forma az evilág része, amelyről azt olvasom, hogy “Ne hasonuljatok az e világhoz!”, “ne szabjátok tetteiteket e világhoz!”. Nem hiszem, hogy a tartalom és forma szétválasztható lenne. A rockzene formája már maga is egyfajta tartalmat közöl, gondoljunk csak arra, hogy kezdetben, míg nem tanultunk angolul, a rock-korszak első számai akkor is arról szóltak, amiről később, amikor már értettük szövegét: lázadásról, szexről, extázisról, menekülésről, stb.

Természetesen nagyon sokrétű a zenei anyag, amit a megújulás használ. Nem egy-két hangszer átvételéről, pl. a gitár van szó, és szép számmal találunk olyan gitárral előadott szerzeményeket, amelyek nem tartoznak a fenti kategóriákkal leírható rock-jellegű zenei vonalhoz. Valóban születtek a magyar megújulásban olyan számok, amelyekről bárki érzékelheti a Lélektől való ihletettségét, ilyet majd minden magyar komponistánknál szép számmal találok: Márton Gábor, Rőmer Károly, Varga Attila, Magyar Krisztina, Szamek Nagy Andi, és sokan mások). Ezeknél a szerzeményeknél, amelyet egyöntetűen Lélektől telítettnek ismerünk fel, túlsúlyban van a formai szelídség, bensőségesség, a nyugodt ritmus. Imádkozik velük az emberi lélek, amikor hallja, és békességről kell beszélni nyomukban.

A problémám ott van, amikor a rock-jellegű zenei formák használatával és a megfelelő erős hangerő segítségével a rock-koncertekhez hasonlóan hangolni akarjuk a közönséget, és mondjuk ki nyugodtan, más tudatállapotot hozunk létre bennük, vagyis megtörténik az extázis-keltés, csupán a zenei anyag eszközeivel. Erről közre fogom adni egy valódi szaktekintély véleményét is, aki nemcsak művelt zenei szakértő egy városban, karvezető és aki zeneiskolai igazgató volt, hanem hitoktató és a megújulás nagyon régi tapasztalt tagja, aki nemcsak hiteles személyiség, hanem neki köszönhető többek közt a pécsi Pálos-közösségi mise és a máriagyűdi ifjúsági találkozó elindítása.

Ugyanezt fejti ki Dobos László, hogy a rock-jellegű zenék sekélyes mivolta mellett a fő probléma azokban az esetekben van, amikor a zene okoz transzjellegű állapotot a Szentlélek helyett. Ilyenkor az ún. dicsőítés elébe megy a Szentléleknek, és nem elsősorban Őrá vár. Ilyenkor a közönség manipulálva van, mint bármelyik pop-rendezvény, táncdalfesztivál esetében. Ilyenkor az együttlétet a példabeszédbeli búzaföldnek látom, ahol együtt van a konkoly és a tiszta búza. Akkor is bekövetkezik a pusztán pszichés hergelés, ha közben valaki imádkozik. Itt melléfogásról van szó. Műöröm keletkezik a Lélek valódi öröme helyett.

A szenteknek, az egyház tanítóinak van hozzászólásuk ehhez a jelenséghez kezdetektől fogva. Már az első szerzetesek óva intettek mindenkit az emberi képzelődéstől, az emberi hangulatkeltéstől, amely hallucinációkat is megenged természetfeletti vágyunkban, és becsapja az istenkeresőt. A veszélyt egyöntetűen abban látják, hogy maga az emberi akar istenit nyújtani, vagy helyettesíteni, valami emberi élményről hitetik el az, hogy természetfeletti.

Azt is aláhúzzák, hogy ezt az önbecsapást, amibe az emberiség rendre beleesik, nagyon kedveli az ördög, aki ehhez az igyekezethez további álvallási jelenségeket, formákat csatolhat. Így érkezünk el Toronto Blessing nevű extatikus műfajhoz. Bőven lehet ehhez idézni Pachómiuszt, Evagriosz Pontikoszt.

Létrehozva 2023. május 2.