A Katolikus Egyháznak az afrikai kontinensre kell tekintenie, hogy átvezessen bennünket a hitünket támadó jelenlegi és elkövetkező kihívásokon. Íme, miért.

Miközben a bíborosok konklávéra gyülekeznek, az egyik kérdés, ami foglalkoztat bennünket, hogyan tud a globális egyház egységben növekedni. Ferenc pápasága mély ellentéteket súlyosbított a tradíció és a haladás, a fejlett világ és a globális dél, valamint a folytonosság és az innováció között.

Az egyházban tapasztalható zűrzavar mellett a 21. század összetettsége a példátlan technológiai változások örvényébe sodort bennünket, ami az emberi személyről alkotott felfogásunkban és a politikában, a gazdaságban, az oktatásban és az egészségügyben kialakult konfliktusokban is felfordulást hozott. Az örvény és az ingadozó homok közepette hol találjuk meg azt a sziklát, amelyre építkezünk?

Tudja-e a Katolikus Egyház még mindig ezt a sziklát felkínálni? Hiszem, hogy egy Afrikából származó pápa mutathat utat, és íme, miért.

Fiatalos buzgalom

Először is, az afrikai egyház fiatal és erős. Több mint 230 millió afrikai katolikus van – ez a világ katolikus népességének közel egyötödét jelenti; és a hitnek ez az erőműve fiatal. Afrika átlagéletkora mindössze 19,7 év. Ellentétben Európával és Észak-Amerikával, ahol az öregedő gyülekezetek és a csökkenő templomlátogatottság a hit válságát jelzi, az afrikai templomok tele vannak fiatal, lelkes hívőkkel.

Nigériában, Kenyában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban a katolikus templomok tele vannak energiával. Lendületes liturgiák, zsúfolt szemináriumok, és egyre több papi és szerzetesi hivatás van. Csak Nigériában több mint 30 millió katolikus él, és évente több ezer papot nevelnek ki.

Ez a fiatalos lendület nemcsak számszerű, hanem lelki is. Az afrikai katolikusok ragályos lelkesedéssel viseltetnek hitük iránt, melyet élő imádság, a szentségek iránti mélységes odaadás és a közösség erős érzése jellemez. Egy afrikai pápa, aki ebből a dinamikus környezetből emelkedik ki, megtestesítené ezt az energiát, a remény és megújulás vízióját kínálná a szekularizmussal és apátiával küzdő globális egyháznak.

Kitartás az üldöztetésben

Az egész kontinensen, különösen Észak-Nigériában, Szomáliában és a Száhel-övezet egyes részein a katolikusok a muszlim szélsőségesek könyörtelen üldözésével néznek szembe. Az olyan csoportok, mint a Boko Haram és az Al-Shabaab keresztény közösségeket vettek célba, templomokat gyújtottak fel, papokat raboltak el és hívőket mészároltak le. Csak 2023-ban több ezer keresztényt öltek meg Nigériában és számtalan hívőt kényszerítettek lakóhelye elhagyására. Az afrikai katolikusok mégis rendkívüli bátorságról tettek tanúbizonyságot az ilyen erőszakkal szemben, és még halálos fenyegetés esetén sem tagadták meg hitüket.

Az afrikai katolikusok ma modernkori mártírok, kiknek hitét áldozatok és szenvedések erősítik. Egy afrikai pápa, akit ez a kontextus formál, prófétai hangot hozna a világ színpadára, emlékeztetve az egyházat a tanítványság árára és a rendíthetetlen hit erejére.

Egy ilyen vezetés világszerte arra ösztönözné a katolikusokat, hogy szilárdan kitartsanak hitük mellett, még a kulturális vagy ideológiai nyomással szemben is.

Radikális kereszténység

A Beheading Hydra: A Radical Plan for Christians in an Atheistic Age [A hidra lefejezése: Radikális terv a keresztények számára egy ateista korban] című könyvemben három történelmi választ vázolok fel a keresztény hit elleni támadásokra: elnyomás, alkalmazkodás és radikális kereszténység. A hit ellenségeinek elnyomása csak mártírokat csinál belőlük, és a föld alá taszítja őket, hogy egy későbbi korban sokkal erősebben bukkanjanak fel újra. Az alkalmazkodás – az egyház ellenségeivel való közös megegyezésre és párbeszédre való törekvés – gyengíti az egyházat és felhígítja tanúságtételét.

A radikális kereszténység egyszerűen egy visszatérés a gyökerekhez – nem visszatérés a hagyományok valamiféle fantázia-sohaországába vagy valamiféle ellenszenves, önigazoló szélsőségességbe, hanem egyszerű visszatérés a hit alapjaihoz. A radikális kereszténység nem vitatkozik a hit ellenségeivel, nem nyomja el azokat és nem is alkalmazkodik azokhoz. Egyszerűen a Szentlélek dinamizmusában éli meg a feltámadás erejét. A közömbösségtől, materializmustól és unalomtól túlzsúfolt nyugati egyházunknak szüksége van egy vérvörös  visszatérésre a radikális valláshoz – egy olyan egyszerűséggel, erővel és mélységgel megélt hitre, amit magának az Újszövetségnek a lapjain érzünk.

Rendezetlen kereszténység

Nemcsak az afrikai egyház hatalmas, fiatal és erős, hanem van egy mélyebb filozófiai oka is annak, hogy miért egy afrikai pápa az a gyógyszer, amire szükségünk van. Az európai egyházat (és ide sorolom Észak- és Dél-Amerika katolikus egyházát is, mert mi Európa gyermekei vagyunk) ötszáz év teológiai, filozófiai és kulturális zűrzavarai alakították.

A protestáns forradalom, a felvilágosodás, a tudományos forradalom, a liberalizmus, a modernizmus és a posztmodernizmus eszméi megfertőzték gondolkodásmódunkat, megfertőzték teológiánkat és megrontották kultúránkat. Az afrikai katolikusok (többnyire) olyan frissességgel közelítenek a kereszténységhez, melyet nem szennyeztek be ezek a küzdelmek. Sok afrikai megtérő közvetlenül a hagyományos törzsi vallásokból érkezik, és olyan világnézetet hoz magával, amely mélyen rezonál a katolicizmus megtestesülő és természetfeletti természetével.

Ez nem azt jelenti, hogy az afrikai bíborosok tanulatlan, isten háta mögötti vidékről jöttek. Ugyanolyan képzettek, mint nyugati kollégáik (Sarah bíboros például világszínvonalú bibliatudós), de a nyugati kollégáikat beárnyékoló intellektuális előítéletek és előfeltevések nélkül jutottak el ehhez a képzettséghez.

Ennek eredményeként az afrikai katolicizmust olyan tisztaság és egyszerűség jellemzi, amely a korai egyházat idézi – mielőtt bonyolult teológiai vitákba keveredett, megfertőződött a modern filozófiai kétségekkel, és megrontották volna a kulturális és politikai ideológiák feltételezései.

Az afrikai katolikusok természetes könnyedséggel fogadják a természetfelettit, ami ellentétben áll a szekuláris Nyugat szkepticizmusával. A csodák, az isteni gondviselés és a lelki harc valósága nem elvont fogalmak, hanem megélt tapasztalatok. Ez a radikális hit – amely radikális a kereszténység gyökereihez való visszatérés értelmében – erőteljes ellenszert kínál a globális egyház egy részét sújtó lelki rossz közérzet ellen. Egy afrikai pápa, akit átitat ez a világnézet, visszavezethetné az egyházat annak alapigazságaihoz, hangsúlyozva az Evangélium örömét és Krisztus átalakító erejét.

Folyamatosság és stabilitás

Dél-Amerikából érkezve Ferenc pápa a fejlődő világból származó programot vezetett be. Figyelmünk a globális szegények nyomorúságára, a földi erőforrásokkal való jó gazdálkodás szükségességére, a bevándorlók szükségleteire és a világ katolikusai többségének szegénységben élő perspektívájára irányult.

Egy afrikai pápa folytonosságot kínálna Ferencnek ezekkel a globális kérdésekkel kapcsolatos aggodalmaival. Mivel első kézből megtapasztalja ezeket a kihívásokat, egy afrikai pápa erkölcsi tekintéllyel tudna beszélni, a gazdasági igazságosság és a szolidaritás mellett kiállva, miközben a megoldásokat az egyház társadalmi tanításában alapozza meg.

Képzeljük el egy pillanatra, hogyan tudna egy afrikai pápa eligazodni az egyházon belüli liturgikus háborúkban. Egyfelől valószínűleg toleráns, sőt bátorító lesz a tradicionális áhitattal szemben; másfelől pedig engedélyezni és támogatni fogja a gyakran harsány és örömteli afrikai istentiszteleti stílust.

Az afrikai katolikusok nem félnek nemcsak lelkesen imádkozni, hanem az evangéliumot a maga teljességében hirdetni, még akkor is, ha ez ellenkulturális. Az olyan kérdések, mint az élet szentsége, a család méltósága és Isten központi szerepe a közéletben az afrikai hívők számára nem képezik vita tárgyát.

Ez a kompromisszummentes álláspont nem a merevségből, hanem a Krisztussal való mély találkozásból és a katolikus hit teljessége iránti hűségből fakad. Az afrikai katolikusok holisztikus módon élik ezt a hitet, integrálva életük minden aspektusába azt – a családba, a munkába és a közösségbe. Ez a korai egyház tükörképe, ahol a kereszténység nem tanok összessége volt, hanem a feltámadt Úrral való átalakító kapcsolat. Egy afrikai pápa arra ösztönözheti a globális egyházat, hogy visszaszerezze ezt a holisztikus látásmódot és arra hívja ki a katolikusokat, hogy bátran éljék hitüket egy olyan világban, amely gyakran kompromisszumokat követel.

A jövő most történik

Szokás azt állítani, hogy Afrika a jövő egyháza. Valójában a jövő már most történik. Afrika a katolikus növekedés, bátorság és hűség epicentruma. A hit olyan modelljét kínálva, amely egyszerre ősi és sürgetően aktuális, egy afrikai pápa folytonosságot kínálna Benedek és Ferenc pápaságához és természetesen beteljesítené a II. vatikáni zsinat ígéretét. A megfelelő ember megtestesítené az egyház egyetemességét, hidat képezve a globális Észak és Dél között, emlékeztetve a világot arra, hogy a katolicizmus nem nyugati intézmény, hanem egy Krisztusban gyökerező globális család.

Mivel katolikus egyházunk válaszúthoz érkezett, egy afrikai pápa az evangelizáció, a megújulás és a tanúságtétel új korszakába vezethetné azt. Az afrikai egyház fiatalossága, életereje és bátorsága, valamint erős és radikális hite ezt nem csak lehetségessé, hanem szükségessé is teszi. Most van itt az ideje egy afrikai pápának az egyház és a világ érdekében, amelynek szolgálatára hivatott.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2025. április 26.