P. David Nix gondolatai sokak számára hasonlóan elsietettnek tűnhetnek, mint a székelyeket foglalkoztató nagy kérdésé a kínaiakkal vívott háborújuk előtt. De sosem túl korai azon gondolkodni, hogy hova temessük majd, hogy ne érjen meglepetés, ha egyszer hirtelen előáll a szükség.

Vagy pontosabban: Mit kezd egy jövőbeli hagyományhű pápa a II. vatikáni zsinattal?  Először ezzel a két kérdéssel kell foglalkoznunk: vajon a Szentlélek ihlette-e a II. vatikáni zsinatot? és/vagy Istentől való a II. vatikáni zsinat? Mielőtt az emberek dühbe gurulnának a válaszom miatt, jelzem nekik tudomásul vételre, hogy három választ fogok adni, és a háromból csak egyet fogok kizárni, mint logikátlan verziót. Íme a fenti két kérdésre adott három válasz:

1. Igen: a II. vatikáni zsinat teljes egészében Istentől jött az 1960-as években.

2. Nagyjából: a II. vatikáni zsinat egyes aspektusai Istentől jöttek, mások pedig nem.  Sajnos fegyverként használt kétértelműség jellemezte, ezért ki kell szűrnünk a tévedéseket és meg kell tartanunk az ortodox kijelentéseket.

3. A II. vatikáni zsinat nem Istentől jött, és a katolikus egyház történetének szemétdombjára kell vetni.

Az első válasz nyilván a modernistáké vagy a progresszíveké lenne. A második a neokonzervatív, nem-hagyományhű katolikusoké és néhány tradicionalistáé. A harmadik néhány hagyományhű katolikus álláspontja.

De amint jeleztem a fentiekben, a hagyományhűek megosztottak a 2. és a 3. válasz között. Például egy hagyományhű püspök, akit nevezzünk „A. püspöknek”, úgy véli, hogy a II. vatikáni zsinat tartalmaz néhány hibát, de reméli, hogy egy jövőbeli pápa megmenthet bizonyos szempontokat abból, amit ő személy szerint ortodoxnak tart a II. vatikáni zsinat számos dokumentumában. Ezt megtehetné úgy, hogy a kétértelmű vagy akár modernista bekezdéseket elveti, de a kósereket megtartja. Egy másik hagyományhű püspök azonban, akit „V. püspöknek” fogunk nevezni, szigorúbb nézetet vall, amint az a fenti 3. pontban látható: valójában a II. vatikáni zsinat hibái túl nagyok ahhoz, hogy egyáltalán benne maradhasson a katolikus egyház évkönyveiben. A pistoiai zsinathoz hasonlóan ezt is a Szentszéknek kell majd a jövőben hatályon kívül helyeznie (persze, csak ha addig nem következik be a világ vége).

Most két okot fogok felsorolni, amiért a második nézet nem gyakorlatias és teológiailag tarthatatlan.

Először is, nem praktikus azt mondani, hogy egy olyan zsinatot, amely egymilliárd katolikust érintett, lehetséges lenne félig-meddig átdolgozni a jövő nemzedékek számára. Ez a nézet túlságosan intellektuálisan elvont, és nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a katolikusok Perutól Kínáig követik a II. vatikáni zsinat nyomán teljesen megújított vallási szempontokat. A „szempontok” alatt azt értem, hogy a katolikusok szerte a világon új misét, új naptárt, új gyónási módot, új katekizmust, szentek új sorát, az evangelizáció új módját, a világgal való kapcsolat új módját és az ökumenizmus új felfogását sajátították el. Amint azt már korábban bemutattam, ezek a „változások” a katolikusok számát világszerte csökkentették Afrikától az Egyesült Államokig.

Bár a képzetlen katolikusok talán nem tudnak vitatkozni a vallásszabadság kérdéseiről, amelyeket hagyományos körökben vitatnak, senki (még A. püspök sem) sem tagadhatja, hogy az átlagos nigériai vidéki katolikus vagy hongkongi városi katolikus teljesen más módon imádkozik a Novus Ordo Missae-ben, mint ősei a hagyományos latin misében (valamint a többi ősi szentségekben). Hogyan magyarázza A. püspök azt a tényt, hogy a világ katolikusainak 99%-a ma már teljesen ellentétes felfogással rendelkezik a mennyről és a pokolról, mint ahogyan nagyszüleik látták az üdvösséget?

A Nostra Ætate egyik sora így szól: „Az Egyház megbecsüléssel tekint az iszlám követőire is, akik az egy élő és önmagában létező, irgalmas és mindenható Istent imádják, ki a mennynek és a földnek Teremtője, ki szólt az emberekhez.” – (Nostra Ætate 3.)  Biztos vagyok benne, hogy A. püspök és V. püspök (és én is, ha ez számít) egyetértenek abban, hogy a katolikusok nem ugyanazt az Istent imádják, mint a muszlimok. Ez a II. vatikáni zsinat dokumentumainak egyértelmű és jelenvaló tévedése. A gyakorlati kérdés tehát a következő lesz: Mit kezd egy jövőbeli hagyományhű pápa az ilyen tévedésekkel? V. püspök azt szeretné, ha egy jövőbeli pápa teljesen hatályon kívül helyezné a II. vatikáni zsinatot. A. püspök viszont meg akarja tartani a II. vatikáni zsinat jó részét, és háttérbe akarja szorítani a rosszat. Én azt mondom: a probléma az utóbbival (nevezetesen, hogy a hagyományost megtartjuk, miközben az unortodox részeket kiszűrjük) az, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen.

Képzeljünk el például egy katolikus középiskolát New York Cityben 2103-ban. Képzeljük el, hogy a katolikus egyház csodával határos módon 2058-ban egy hagyományhű pápát kap, aki azt teszi, amit A. püspök javasol. Hogyan beszélnének ezek a New York-i középiskolások „a zsinatról”, amely megváltoztatta azt, ahogyan szinte az összes nagyszülőjük hitt és imádkozott a 20. és 21. században?  Ezeknek a gyerekeknek akkor át kell majd nézniük a Nostra Ætate-t bekezdésről bekezdésre, és meg kell tanulniuk, hogy melyik mondat ortodox és melyik eretnek?  Ezt lehetetlen kateketikai szinten végrehajtani.

Ugyanabban a képzeletbeli évben az újonnan megtérteknek Afrikában és Kínában mind meg kell majd tanulniuk, hogy miért tanították azt a nagyszüleiknek, hogy valóban van üdvösség a katolikus egyházon kívül, de most (Kr. u. 2103) van egy hagyományhű pápánk, aki azt mondja, hogy nincs üdvösség a katolikus egyházon kívül?  Hogyan válaszoljunk erre a zűrzavarra? Leültetjük majd az afrikai katekumeneket a bozótban közvetlenül a keresztelés előtt, és elmondjuk nekik, hogy a II. vatikáni zsinat mely paragrafusai katolikusok, és melyek azok, amelyek nem katolikusok? Nyilvánvaló, hogy az az elképzelés, hogy a II. vatikáni zsinat eretnekségét kigyomláljuk, de a többi, véletlenül ortodox paragrafusát megtartjuk, csak értelmiségiek által vallott felvetés.  Ez soha nem lehet működőképes egyikünk számára sem, aki a hitet alapszinten is tanítja.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2024. december 20.