A kézbe áldozás melletti érvekről

A kézbe áldozás melletti érvekről

Már sokszor szegeztek nekem idézeteket Dolhai Lajos: A Kézbe áldoztatás története című tanulmányából, csak ezen a héten immár kétszer. És nem véletlenül, hiszen ez vált a leghivatkozottabb „alapművé” az elmúlt évtizedekben. Talán azért, mert tudományosnak látszó apparátussal operál, lábjegyzetek szereplenek benne, így mindenkiben a nagybetűs Tudománnyal kapcsolatos romantikus képzetek kelnek életre ezt olvasva: a megkérdőjelezhetetlen objektivitás, a sine ira et studio szellemisége, a tiszteletre méltó professzor képe. De ez a tanulmány mégsem a tudományosság gyöngye, elfogulatlanságról pedig szó sincs benne.

Az első alcímben máris állítja Dolhai, hogy a kézbe áldozás „az ősegyház egységes gyakorlata” volt, sőt az induló bekezdésben azt is mondja, hogy „egészen a IX. századig nem volt szokásban a nyelvre és kovásztalan kenyérrel való áldozás”.  Komoly felütés, ehhez adekvát komoly adatokat is várhatunk. Mi baj lehetne hát abból, ha megkapirgáljuk azokat egy pöttyöt: vagy fényesebben ragyognak, vagy hamisnak bizonyulnak, nem? Na, ugye!

A Pectorius-féle felirat, egy 1830-ban felfedezett több részre törött és ismét összeállított görög nyelvű (!) sírfelirat Autun-ból (Franciaország), amelynek egyik sora sokak szerint a kézbe áldozás emléke: „ha éhes vagy, egyél kezedben van a HAL”. Én mindig is tudtam, hogy nagy a tudomány ereje, mert íme még ezt a töredéket is el tudja olvasni (a képen felülről a hatodik sor végén az „ekhón palamaiasz”).

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2024. szeptember 3.