A magánkinyilatkoztatások esetén követendő hagyományos eljárásrend a dogma és az erkölcs területén talált bármely súlyos ellentmondás esetén egyértelműen kizártnak vette az isteni eredetet. A korábbi írásban a Kindelmann Károlyné állítólagos magánkinyilatkoztatásainak Kovács Zoltán-féle vizsgálatával foglalkoztam, azon belül is a dogmával ellenkező tárgyi részekkel, azzal, amit a klasszikus szabály szerint először kell vizsgálni egy ilyen jelenségnél. A tartalmi vizsgálat dogmák meletti másik tárgya a hagyományos megfogalmazás szerint az erkölcsökre vonatkozik.

Az erkölcsökre vonatkozó dolgok vizsgálata még nem a kinyilatkoztatásban részesülő személy „erkölcseire” vonatkozik, azaz nem a személy életének és körülményeinek alapos vizsgálatát jelenti. Az erkölcs kifejezés alatt az állítólagos kinyilatkoztatások tartalmában meglévő, az Egyház hagyományával, az üdvösséget megcélzó gyakorlatok, megközelítések, sőt az egyházi „tudás”, felfogás egészével vagy annak részeivel ellenkező elemeket értették. Ebbe tehát beletartoznak a böjtre, böjtölésre, virrasztásra vonatkozó szokások és hagyományok, az erények rendszere, azok működési módjára, összefüggéseire és szükségességére vonatkozó tudás, beleértve az állapotbeli kötelesség teljesítését érintő tanítást és gyakorlatot, a Szentháromságot, szenteket, különösen a Szűzanyát érintő egyházi hagyomány és felfogás egyaránt.

Bár látszólag nem tartozik a tárgyhoz, de mégis érdemes először körüljárni a Kindelmann Károlyné által tapasztalt jelenségek “műfaji” besorolását. Ennek ugyanis nagy jelentősége van a hitelesség megállapításánál. Erdő Péter korábbi írásban idézett kispesti beszédében erre vonatkozóan ez hangzott el:

“Ezek az üzenetek Erzsébet asszony lelkében fogalmazódtak meg, bennük ő magának az Üdvözítőnek vagy a Boldogságos Szűz Máriának a szándékát ismerte fel. Innen ered az „üzenet” megjelölés, amivel ebben a Lelki Naplóban gyakorta találkozunk“

Ebből a főpásztori megfogalmazásból két dologról értesülhetünk: negatíve arról, hogy voltak kimaradó „üzenetek”, amelyekre nem vonatkozik a jóváhagyás, erről írtam az előző részben, illetve pozitíve arról, hogy milyen típusú jelenségekről van szó Kindelmann Károlyné esetében. Ezek az üzenetek a bíboros szerint Erzsébet asszony „lelkében fogalmazódtak meg” és bennük ő az Üdvözítő és a Boldogságos Szűz Mária „szándékát ismerte fel”.

Ez finom különbségtétel, mert nem azt jelenti, hogy az valóban az Üdvözítő vagy a Szűzanya szándéka lenne, hanem csak azt, hogy Kindelmann Károlyné annak vélte. A „lélekben megfogalmazódás” pedig kellőképpen tág jelentéstartalommal bírhat, amely nem elegendő a pontos meghatározáshoz, ezért is érdekes a mariológus Kovács Zoltán szakvéleménye a jelenségek besorolását illetően.

Ő tágabban allocutio cordis-ként azonosítja ezeket, közelebbről pedig a „locutiónak nem a hallóérzékre ható formájával, hanem azzal, mely az értelem és a képzelőerő síkján csapódik le Erzsébet asszony pszichéjében”. (Szakvélemény, 138) Lehetséges, hogy ő mindkét féle lokúciót felfedezni vélte szakértőként Erzsébet asszonynál, így ez egy összefoglaló megállapítás, de az is lehetséges, hogy ez pusztán egy elnagyolt besorolás, mert Kovács valamilyen okból nem tartja fontosnak ezek megkülönböztetését. Pedig ennek igen fontos következményei vannak az üzenetek hitelességének megítélésekor.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2024. július 1.