(egy katolikus levelezőlistáról)

“A mandalákról szóló levélváltást olvasva a következőket szeretném hozzátenni: Véleményem szerint keresztény szempontból nézve a mandala egyértelműen kerülendő. Miért? A legkézenfekvőbb a szimbólum-elmélkedés vagy a képelmélkedés szempontjai szerint átgondolnunk ezt.

 1. A mandalák, mint általában a nemkeresztény vallási szimbólumok nem vehetők félvállról, nagyon sok veszélyt tartalmazhatnak. A modern teológia sok ismert személyisége (Rahner, Tillich, Dulles, …) hangsúlyozza a szimbólumok jelentőségét. Szerteágazó emlékek és tapasztalatok sokaságát gyűjtik egyetlen gyújtópontba.

Ha egy szimbólumot használunk, akkor az megnyitja előttünk a mögötte álló szellemi valóságot, kapcsolatba hoz azzal – és ez bizony egyáltalán nem veszélytelen.

A szimbólumok ereje elragad, “kicsalogat minket a világunkból és becsalogat minket a saját jelentés-univerzumába”. A szimbólum átalakító erővel bír: örömet, félelmet, megdöbbenést vált ki. Erőteljes a hatása az elkötelezettségre és a viselkedésre.

Minden szimbólum a szellemi világnak olyan területeire vezet be minket, amelyek általában zárva vannak a diszkurzív gondolkodás előtt.

Elsodor minket a maga mozgásába. Éppen ezért a magam részéről szimbólum-elmélkedésre pl. feszületet, töviskoronát, tau-t, ikont, rózsafüzért és hasonlókat használok, mert ezek Jézus és a megváltás dimenziónak mozgásába kapcsolnak be, nem pedig mondjuk Buddha világába.

2. Képként, kép-elmélkedésként is komoly gondok vannak a mandala használatában. A keresztény istenélmény tartalmazza a jézusi megtestesülés intimitását, bensőséges Isten-ember kapcsolatát, ezért a keresztény képnek is tartalmaznia kell. Az alábbi részletek a Keresztény Szellemiség Lexikonából valók:

“A lelki gyarapodással járó képelmélkedés … csak akkor lehetséges, ha a tekintet a vele szemben álló képre koncentrál és annyira elmerül benne, hogy végül a szemlélô azonosul a kép tárgyával. … A keresztény képelmélkedés háttere a megtestesülés titka: Isten láthatatlan Fiával látható emberalakban találkozunk. Példabeszédeiben képekben villantja föl Isten országát. A képek használata rendkívül fontos, mert minden képességünkhöz szólnak és cselekvésre indítanak. Minél inkább engedi valaki, hogy a képek megragadják, annál inkább átalakítja őt a képek tartalma.”

Ez elsősorban az olyan képelmélkedésben történik, melyet azok a képek váltanak ki, amelyek maguk is elmélkedés gyümölcsei, mint pl. a középkor miniatúrái, a keleti egyház ikonjai, Fra Angelico vagy Marc Chagall művei.
… A keresztény kép, amiben érdemes elmélyülni, rendszerint beszédes. Ezért kell megfelelő szöveget választani a Bibliából, az apokrifekből vagy a legendagyűjteményekből és csatolni a képhez. A kép azonban mégis több mint egy látható, néma szó. A szónak sajátos értelemet és kiéleződést ad a forma és a szín, ezért jobban befolyásolja a nyitott embert, mint a ,,csupasz” szó és jobban érinti érzelmeit is.

Izsák feláldozása (Ter 22) képének láttán mondja Nisszai Szent Gergely: ,,Gyakran láttam a borzalmas esemény képét és mindig sírtam, a művészet annyira szemem elé idézte a történetet”. A kép elindította a folyamatot, a kép szemlélője mintegy szemtanúja lett, tulajdonképpen nem a képet látja, hanem a képben az üdvösségtörténet jelenetét; a kép nem csupán emlékeztet a történetre, hanem fokozza annak benyomását. A könnyek annak a lelki megrendülésnek kifejezői, amelyet a képen reálisan ábrázolt üdvösségtörténeti esemény váltott ki. Szent Gergely prédikációja — képszerűségével — a hallgatókban újjáélesztette ezt a lelki hatást.

A középkori képekben a népi vallásosság bizonyos képtípusokat alkotott (pl. a Pieta: Mária elmerül Krisztus megváltó halálában, a képet szemlélő hívő  elmerül Mária fájdalmában. János jelenete: a kedvelt tanítvány Jézus keblén pihen, a hívő a szeretett tanítvánnyal azonosul, stb.). E képeken a Szentírás anyagából kiemelnek egy-egy jelenetet, s intenzíven megfigyelhetővé teszik. Maga a kép lehetőséget kínál a Jézushoz közelállókkal való azonosulásra. A legendák olyan elemei, mint a beszélő feszület (pl. Assisi Szent Ferenc életében), az ilyen képelmélkedés rendkívüli erejét hirdetik.

Ha sikerül a régi képek mindenkori idő- és stílustörténeti díszítésein keresztül látni és bennük az üdvösség elemi, alapgesztusait (felszabadulás, odaadás, vonzódás, testvériesség) a testszerű ábrázolásban felismerni, akkor a történelmi távolság nem akadálya a képelmélkedésnek. A feltámadt Jézus heves mozdulata Ádám keze felé a pokolra szállás képen pl. tekinthető a megváltás összpontosított képének, amit belsőleg átélhetünk; a világképtől függô külsőség figyelmen kívül hagyható.<

Egyszóval: szerintem a mandala teljesen más célra készül, mint a keresztény vallásos kép vagy a szentkép. Határozott nem keresztény vallási, világnézeti összefüggései vannak, amint azt K. kiemelte.

A mandala olyan speciális kép/szimbólum/vizuális meditációs eszköz, amit Távol-Keleten szokás készíteni az ottani vallási nézetekben való elmélyedés, az abban feltáruló nem keresztény szellemi kapcsolatok kiépítése céljából.

Jól emlékszem, amikor tavaly T. írta, hogy a mandalákat össze kell törni, nem elég szenteltvízzel meghinteni. Elterjedt eljárás ez a vallástörténet adatai alapján. A Húsvét-szigeteken éppúgy arcra döntötték az ellenség szakrális kapcsolatát megjelenítő hatalmas kőszobrokat, mint ahogyan a misszionáriusok is összetörték a pogány szellemeknek szentelt oltárokat. Ha keresztény mandaláról akarunk beszélni, akkor szerintem ez olyan, mintha keresztény jógáról akarnánk beszélni, azaz az én olvasatomban fából vaskarika. Ami a keletieknek a mandala, az a keresztényeknek a szentkép, épp ezért én maradok mondjuk El Greco-nál (sok festménye van az Interneten!). Ha én a krisztusi igazságokról szeretnék képeket festeni, akkor ezen belül a szentkép műfajban tudom azt megtenni, nem a mandalában. Pontosan itt tartom jellemzőnek és tanúságtevőnek a következőket:

az ördögűző Amorth atya tapasztalatai szerint sokszor egy-egy szentkép közelében válnak láthatóvá az addig láthatatlan, rontás céllal készült megátkozott eszközök, tárgyak. Ilyen nagy a spirituális hatása egy igazi, az isteni megváltás igazságával kapcsolatban lévő keresztény szentképnek.

(2004)

Létrehozva 2021. szeptember 18.