“Maga a zsinat volt az, amely a különböző pontokra vonatkozó tanbeli kétértelműségével létrehozta a hermeneutikai problémát.”

Hogyan jutottunk a mai egyházi helyzetig és mi várható? Két fontos kérdés, amelynek megválaszolásában segít ez a visszatekintés is a Humanae Vitae enciklika kapcsán kibontakozó lázadás vezéralakjára, a sokak által ünnepelt Suenens bíborosra. Ez volt az a lázadás, amelyben egész püspöki karok, sőt a pápa iránt külön engedelmességi fogadalommal elkötelezett jezsuita rendi vezetők szálltak szembe VI. Pállal, megtagadva az Egyház tanítását. Ha lesz megoldás, akkor vele párhuzamosan megtörténik majd a döglött ló döglöttnek nyilvánítása és további noszogatásának abbahagyása. Ennek belátásában is segíthet ez az írás P. Serafino M. Lanzetta tollából, még 2018-ból, amikor a döglött ló másik szinodális noszogatása volt aktuális.

A szexuális visszaélésekben megnyilvánuló súlyos erkölcsi válság gyökerei az Egyházban mélyebben gyökereznek, mint néhány pap és prelátus helytelen viselkedése. (…)

A probléma gyökere először dogmatikai, és azután erkölcsi.

Kezdeténél ott van az emberi szeretetről és szexualitásról szóló krisztusi tanítás elutasítása. Egy korábbi cikkemben azt mondtam, hogy ezt a tanítást “hivatalosan” a Humanae Vitae elleni nyilvános lázadással kezdték lerontani az Egyházon belülről.

A házastársi szeretet és a nemzés közötti felbonthatatlan kötelék vitára bocsátásával megnyitották az ajtót, hogy minden lehetséges egyesülést igazoljanak.

Az Egyházban kialakult vihart azonban nem lehet alaposan megérteni anélkül, hogy ne tennénk még egy lépést visszafelé, hogy érzékeljük a fogamzásgátlás tilalmával kapcsolatos “hivatalos” nézeteltérés kezdeti pillanatát, amely aztán a VI. Pál elleni nyilvános lázadásig fokozódott. A tiltakozás nyilvánosan kapott lángra, de a tűz már ott parázslott a hamu alatt. Fontos, hogy a II. vatikáni zsinat kulisszái mögé pillantsunk, hogy megtudjuk, hogyan kezdődött az ellenségeskedés. Ebben két kulcsszereplőnek van jelentősége: Leo Joseph Suenens bíborosnak, Belgium prímásának és a XIII. sémának, amelyből később a Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció lett.

Suenens a Memoár a II. vatikáni zsinatról című írásában (egy 69 oldalas szöveg, amelyet a belga bíboros közvetlenül a zsinat után diktált, és amely személyes emlékiratait tartalmazza, és amely a “Suenens Archívum” 2784. és 2785. számú dokumentumát képezi) úgy mutatja be magát, mint “a Gaudium et spes atyja, kezdeményezője”, bár azt is írja, hogy nem volt “rendkívül lelkes“, amikor VI. Pál 1965. november 23-án négy modit (javaslat) küldött a vegyes bizottságnak, amelyekben megerősítette az Egyház klasszikus tanítását a házasságról, így módosítva a szövegtervezet 51., 54. és 55. pontját.

Ezek a javaslatok (modi) többek között a születésszabályozásról szóló egyházi tanítás tisztázásával foglalkoztak, ragaszkodva a Casti Connubi című dokumentumhoz, amelyet a pápa kifejezetten idézni kívánt. Érdemes megjegyezni, hogy még a modi elküldése előtt VI. Pál felkérte Suenens-t, hogy készítsen elő egy tervezetet egy esetleges nyilatkozathoz, amely összhangban van a születésszabályozás felé való nyitással, ahogyan azt a belga prímás támogatta. Suenens reakciója e pápai nyilatkozat elutasítására nagyon kemény volt. Kampányt kívánt folytatni a zsinati atyák között, hogy rávegye őket, hogy az új szöveg ellen szavazzanak. Csak akkor fogadta el, hogy placet-tel (igennel) szavazzon , amikor Msgr. Prignon megnyugtatta, hogy Msgr Heuschen és Prof. Heylen ezeket a javaslatokat ártalmatlanná tette, és hogy a születésszabályozás kérdése a zsinati szövegben függőben van.

Suenens azért volt elfogadó a XIII. sémával kapcsolatban, mert remélte, hogy a De Matrimonio című fejezetben módosítják az Egyház álláspontját a születésszabályozással kapcsolatban. 1964. május 7-én Suenens egy bostoni sajtótájékoztatón ballon d’essai-t (szélirány megállapítására szolgáló léggömb, közhangulat szondázása) indított, ahol kijelentette: “Az orvosi kutatások nagyon közel járnak ahhoz, hogy megtalálják azt a tablettát, amely nagyon megkönnyíti a házaspárok számára a családtervezést anélkül, hogy megsértené az Egyház tanítását“. Werner Wan Laer tanúsága szerint Suenens bíborosnak köszönhetően a Gaudium et spes házasságról szóló fejezete továbbra is a II. vatikáni zsinat egyik legnyitottabb szövege a különböző értelmezések előtt.

Suenensnek, akit VI. Pál három másik bíborossal (Agagianianian, Döpfner és Lercaro) együtt a zsinat moderátorává nevezett ki, sikerült továbbá a zsinati teremben négy kérdést bevezetnie a püspökség szentségével és kollegialitásával, valamint az állandó diakonátus újbóli bevezetésével kapcsolatban. VI. Pál támogatása nélkül, aki valójában nagyon is habozott, valamint Ottaviani és a zsinati titkár, Pericle Felici akarata ellenére a moderátorok és különösen Suenens “indikatív szavazást” javasoltak az atyáknak a négy kérdésről. A szavazást 1963. október 17-re tűzték ki, de a sajtó már tudott róla, és az Avvenire d’Italia is nyilvánosságra hozta. VI. Pál elhalasztotta a szavazást, és elrendelte a Lercaro bíboros által kinyomtattatott 3000 szavazólap elégetését. Ekkor kezdett repedezni a belga prímás és Montini pápa közötti hosszú és szilárd barátság, olyannyira, hogy Suenens végül megdorgálta VI. Pált, amiért nem kezelte kollegiális módon a Sacerdotalis Caelibatus (1967) és a Humanae Vitae (1968) enciklikák kiadását. VI. Pál nem akarta, hogy a zsinat a születésszabályozásról vitázzon. Suenens a Mémoires-ban elmondja, hogy Agagianianian bíboros, aki abban a pillanatban elnökölt a zsinati ülésen, készített egy szöveget, amelyben azt mondta az atyáknak, hogy ne vitassák meg ezt a témát. Suenens ehelyett úgy módosította a szöveget, hogy így szóljon: “Megvitatjuk ezt a témát, de csak az első elvekre vonatkoztatva, anélkül, hogy belemennénk a részletekbe”. VI. Pál nagyon megharagudott Suenensre, és – az utóbbi elmondása szerint – azt mondta neki, hogy ezáltal elvesztette hitelét a zsinati püspökök előtt. Suenens azonban nagyon büszke volt tettére. Egyik kollégája, a belga kollégium rektora, P. Aeber Prignon (1919-2000) mondta neki: “Ön megnyitotta a jövőt“. Valójában igaza volt ebben: szomorú jövő nyílt meg, sok problémával a világ, de különösen az Egyház számára.

Suenens a Gaudium et spes megfelelő utóhermeneutikájára vonatkozó reményét a dokumentum optimista hangvételére alapozta, a dokumentum inkább leíró, mint kijelentő mondataira. De sokan nem voltak elégedettek a XIII. (korábban XVII.) sémával, amelyből később Gaudium et Spes lett, nem ugyanazért, amiért Suenens, hanem azért, mert annak ellenére, hogy nagy csinnadrattával indult, P. Henri de Lubac szerint “az eredmény középszerű volt; nincs benne tanbeli koherencia, mi több, keresztényi erő. Sok püspök látja ezt, és mondja ezt zárt körben és a nyilvánosság előtt, de nincs mód arra, hogy ezt teljes mértékben orvosolni lehessen; már túl késő”. Ami még ennél is súlyosabb volt a Gaudium et spes egy másik kritikája szerint, amelyet Msgr Blanchet írt, az az a tény, hogy – amint azt Siri bíboros nagyon helyesen kiemelte – “túlzott optimizmus volt benne, anélkül, hogy utalás történt volna arra, ami azonban korunk jellemzője: a bűntudat csökkenésére“.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2023. június 15.