Honlapunkon korábban is többször foglalkoztunk a mindfulness [tudatos jelenlét. A szerk.] módszerrel. A közelmúltban jelent meg egy hosszabb interjú “Figyelem, nem kell gyógyszer! Nyolc hét alatt megtanulható és a depresszió ellenszere lehet ez a módszer” címmel, amely megpróbálta összefoglalni a dovatos terápia mibenlétét.

Az utóbbi írás kapcsán dr. Sörédi Pál pszichiáter főorvos, addiktológus küldött számunkra egy sommás összefoglalót a mindfulness helyes értelmezéséről, amit ajánlunk a szakmabeliek és az érdeklődők figyelmébe egyaránt.

“Susan Brinkmann írja a [karizmatikus.hu] honlapon idézett, mindfulnessről szóló cikkében:

“Az ilyen típusú meditációknak nem az Istennel való kapcsolat a célja.”

Szerintem ez a lényeg. A Hittani Kongregáció A keresztény elmélkedés néhány szempontja című levelében (1989) Ratzinger bíboros elkülöníti a meditáció felhasználását az imaéletben és a pszichológiai kezelések világában.

Az egyik ugyanis a transzcendensre irányul, a másik pusztán önmagunkra.

Mindkettő fontos és jogos, de a kettőt nem szabad  összekeverni egymással. A mindfulness egy keleti meditációs forma módszertanát veszi át az eredeti tartalom nélkül, hasonlóan ahhoz, ahogyan a görög filozófiából a logika, mint módszertan ma is értékes a számunkra, miközben az antik hitvilág tartalmai erről rég le lettek tisztítva.

Magam nem a mindfulness elleni totális háborúban látom a feladatomat, hanem abban a megkülönböztetésben, hogy az mire jó és mire nem. Aki önmagára irányultan, önmaga fejlesztésén dolgozik, az ezt jogosan teszi, de ne gondolja, hogy imádkozik, és amit átél, az nem hitbeli tapasztalat,

spirituális értéke olyan, mintha futópadon edzene.

Az ima Istenre irányulás, egy én-te kapcsolatba való belépés, ahol nincs manipuláció, nincsenek technikák, nincs biztos recept. Aki önmagával foglalkozva meditál, annak arra is szüksége van, hogy Istennel foglalkozva imádkozzon. Ha viszont az imát önmagára irányuló meditációval akarja kiváltani, akkor valóban rossz úton jár.”

Létrehozva 2023. május 9.