4) Hogyan lehet segíteni rajta?

A súlyos bajokra alázatos ellenszer. Már Evagrios Ponticos óta, a IV. századtól fogva a szerzetesek különösen is keresték az ellenszert. Mindezeket a lelki mesterek hosszú generációi tesztelték.

a) Újra megtalálni istengyermekí hivatásunkat

„Jaj annak, aki már nem vágyik semmire!”, mondja Julie egy félelmetesen világos megfogalmazású levélben az Új Héloise-ban. Az acédikus embernek le kell szállnia önmagába, hogy fölfedezze milyen mélyen benne él az Isten utáni vágy. Hogy még a félelem és az őt emésztő unalom is negatív módon, pozítív jelei benne Isten Jelenléte hiányának. A lelki vezetés, vagy néha a pszichológiai mindebben rendkívül hasznosnak mutatkozik.

b) A jelen pillanatot élni

Az acédikus ember menekül a jelen pillanatból és az illuzióban él: szívesebben idealizálja a múltat („Régen, akkoriban még minden más volt, minden jobb volt”.) vagy álmodozik a jövőn („mikor majd végre azt tehetem, akkor majd minden jobb lesz”). El kell szilárdan határoznia, hogy minden pillanatot ajándékként fogad el és átalakítja szeretet cselekedetté. A Gyermek Jézusról elnevezett Szent Teréz mondta, hogy „ha fölveszünk egy tűt szeretetből, az képes megtéríteni egy lelket” és hogy Jézus „minden pillanatban új táplálékkal tápláI engem.” A nap minden pillanata a szeretet egy lehetősége és értékes az Isten szemében. A Vittoz metódus nagyon hasznos lehet (lásd alább). „Ne aggódjatok a holnap miatt: a holnap majd gondoskodik magáról, javasolja Krisztus.

„Elég a napnak a maga baja” (Mt 6,34), És Ruysbroek a Csodálatos ezt mondta: „Minden pillanatodban, mint egy dióban, az egész végtelenség java van bezárva.”

A Vittoz metódus, mint a szabadság útja

Roger Vittoz doktor egy svájci orvos, aki életének nagyobb részét az idegi betegségek gyógyítására szentelte, egészen I925-ben bekövetkezett haláláig. Miután a hipnózist gyakorolta egy ideig, amelyet a XIX század rendkívül nagyra tartott, elhagyta ezt a metódust, amely a beteget egészen passzív állapotban hagyta. Kidolgozott egy pszichoterápiát – amelyet néha tévesen relaxációra egyszerűsítenek – amely a lelkiismeret fejlesztésén alapszik. A metódusában azt javasolja, hogy az agyi felügyeletet újra felnevelje magában az ember, hogy igy a személy elérje testének és lelkének igaz önuralmát.

Az agy tudatos cselekvésének egyensúIya azt követeli, hogy két funkciója, a befogadó készsége (hogy befogadja az érzékek áItaI továbbadott adatokat) és a kibocsátási készsége (a gondolkodásra, ítélethozatalra, szervezésre, előre látásra való készsége), teljes harmóniában
legyenek egymással. Mert gyakran előnyben részesítjük a kibocsátási készséget a befogadó készséggel szemben. Az agy pedig, ha állandóan ennek a nyomása alatt van, belefárad és kimerül. Ennek következtében megjelenik az idegesség, a stressz, a félelem, szorongás, harag, álmatlanság, levertség stb. A Vittoz metódusnak az első lépése abból áll, hogy újra kialakítjuk a befogadó készséget, az érzékelés gyakorlataival, hogy így a személyt visszakapcsoljuk az őt körülvevő valóságba és megtanulja újra befogadni a valóságot.

c) Újra fölfedezni az imádságot

Ne álmodjunk: az imádság gyakran küzdelem. Ne várjuk meg, míg visszajön magától az imádságra való kedvünk ahhoz, hogy újra elkezdjünk imádkozni. Csak imádkozva fog visszatérni az imádkozó kedvünk… még ha nem is mindjárt. Az alapvető lényeg a mindennapos hűség.

Lisieux-i Szent Teréz a Kármelben töltött kilenc éve alatt megtapasztalta az imádságban való szárazságot, szinte állandó jelleggel. Mindez nem akadályozta meg az Istent abban, hogy egyre inkább a szívébe költözzék.

d) „Ott maradni a cellánkban”

Más szóval: ott lenni, ahol éppen vagyunk, és nem állandóan irányt váItani. Mikor egy acédikus válság jelentkezik – amely a Szent Ignác által „levertség idejének” nevezett alkalom egyik jellege – „olyankor nem szabad semmit sem megkérdőjeleznünk, vagy újítanunk valamin, amit elhatároztunk, sem pedig az életállapotunkon, hanem ki kell tartani mindabban, amit korábban döntöttünk”, tanítja a Lelkigyakorlatok szerzője.

Álljunk ellen a tévécsatornák közti kapcsolgatás kísértésének. A külső változás semmi belső változást nem fog hozni. „Nem a helyen kell váltotzatni, hanem a lelkünkön”, mondta Seneca. A

megzavarodott időszakokban csak a múlt marad egészen bizonyos. Még inkább igaz ez a döntő elköteleződéseket illetően.

e) Kitartani

Minden szakember egyetért abban, hogy egyedül a kitartás győzi le a reménytelenség ezen démonját. Az imádságban és az állapotbeli feladatban való kitartás. A régi mesterek hypomone-nak hívják ezt az ellenszert: amely szó szerint azt jelenti, hogy ott maradni az iga alatt. Kellemetlen íze van, mint a csukamájolajnak, de nem találtak még ki hatékonyabbat.

Szent Pál egészen világosan fogalmaz: „Tegyétek a dolgotokat” (1Tessz 4,11).

„Kitartani, a sötétben a korlátba kapaszkodni, kitartani az iga alatt, megmaradni az ösvényen. Megújítani Istennek önmagunk odaadását a kis dolgokhoz való hűségben” – ezt javasolja Dom Nault. Mert „a kitartás már a reménységnek egy formája”, mondja Mgr. Schönborn. A kitartás helyreállítja a békét.

f) Sírní

„Mikor szembe találjuk magunkat az acédia démonjával, figyelmeztet bennünket J. Cassianus, akkor könnyek között osszuk a lelkünket két részre: az egyik, aki vígasztal, a másik, akit vígasztalnak. És a reménység magvait szórva lelkünkbe, mondjuk szent Dáviddal együtt ezt a biztatást: „Miért vagy lelkem bánatos? Miért száIl hozzám sóhajod? Istenre várj, benne remélj, áldod te még arcodnak üdvösségét, Istenedet.”

g) Gyakorolní az alázatot

A KEK az acédiát a gőggel hozza párhuzamba: Egy további kísértés, melynek az erőszakosság (az önteltség) nyit ajtót, a lelki restség (acedia). A lelki éIet atyái ezen lelki restségen bizonyos lelki depressziót értenek, ami az aszkézis lanyhulásával, az éberség csökkenésével és a szív hanyagságával jár. „A lélek kész, de a test erőtlen” (Mt 26,41). Minél magasabbról zuhan le valaki, a rossz annál jobban megsebzi. A lélek fájdalmas elkedvetlenedése az erőszakosság másik
oldala. Aki alázatos, nem csodálkozik nyomorúságán, sőt ez nagyobb bizalmat ébreszt benne, és erőssé teszi az állhatatosságban. N^o.2733

h) Nem menekülni az alvásba

„Lelkem elbágyad a gondtól” (Zsolt 119,28), mondja a zsoltáros. A hyperszomnia (a túlzott

aluszékonyság) ugyan úgy nem normális, mint az álmatlanság. Gyakran a valóságból való menekülés ez. Az acédia legyőzése, mondja J. Cassianus, feltételezi, hogy „nem megyünk bele a letörő álmosságba” és hogy „megőrizzük az alvásnak a regula által megszabott idejét és mértékét”, tehát a valós szükségletet.

i) Időben cselekedni

Hagyjuk abba a fontos döntések halogatását. Ott van előttünk egy szabad délelőtt? Ahelyett, hogy nekiállnánk az üres lekvárosüvegeket rendezni a pincében, üljünk le. Írjunk egy listát a legfontosabb dolgokról. Osszuk be fontossági sorrendben őket. Döntsük el, hogy melyikre kb. mennyi idő kell és kezdjük a lista elején. Ha sikerült megtennünk, amit kellett, megjutalmazhatjuk magunkat!

Raissa Maritain írta:

„Az egyes pillanatok feladatai
még ha sötétnek tűnnek is
az isteni Akarat igazságát rejtik magukba,
olyanok, mint a jelen pillanat szentségei.”

(folyt.)

Létrehozva 2023. május 5.