Paul Coelho: Az alkimista

Paul Coelho: Az alkimista

Az előjelekről és a varázslatról

2016 szeptember

Ennek a könyvnek a középpontjában az álom követése áll, és az, hogy „Isten” ezt akarja tőlünk. „Amikor akarsz valamit, az egész univerzum összeesküszik, hogy segítsen neked elérni” – hangzik el többször is. A könyv témái az előjelek, a személyes legenda követése, a világ lelke, a világ nyelve, a maktub („meg van írva”) és a kincs megtalálása. Pontosan mit jelent mindez?

Panteista Isten?

A szerző a „világegyetem” és a „világ lelke” kifejezéseket nyilvánvalóan az Istenről alkotott elképzelésére utaló jelzőként használja. Mindkét kifejezés személytelen, és egy lehetséges panteisztikus istenszemléletet sugall. Valójában a „Világ-Lélek” a panteizmus korábbi változataiban használt kifejezés volt (Isten benne van a világban és a világ Istenben, de Isten a világon túl is).

A panteizmus, még ha egyes formái különbséget is tesznek Isten és a teremtés között, mindig tartalmaz valamilyen kapcsolatot, amelyben Isten valamilyen módon függ a teremtés szükségességétől, vagy részt vesz benne olyan módon, amely érinti a tudását vagy a természetét.

Bár „Istenre” és „Allahra” hivatkoznak, ez általában homályos kifejezésekkel történik, és úgy tűnik, hogy a „világ lelke” Isten egyik megnyilvánulása.

Melkizedek lopása

A főszereplő, egy Santiago nevű pásztor találkozik egy férfival, aki azt állítja, hogy ő „Sálem királya”. Azonnal Melkizedek jutott eszembe a Bibliából, és valóban, lejjebb (19. oldal) a férfi azt mondja, hogy ő Melkizedek (Melkizedek először a Genezis 14;17-20-ban jelenik meg; említi még a Zsoltárok 110:4; és részletesen tárgyalja a Zsidókhoz írt levél 5., 6. és 7. fejezete).

Ez a Melkizedek még azt is mondja Santiagónak, hogy a juhai egy tizedét neki kell adnia, ami egyértelműen párhuzamot mutat azzal, amikor Ábrahám (akit akkoriban Ábrámnak hívtak) egy csatából származó zsákmány egy tizedét adta Melkizedeknek a Teremtés könyvében. Sőt, nem sokkal később ez a szereplő felidézi, hogy találkozott Ábrahámmal (33) és kijelenti, hogy tizedet követel Ábrahámtól. A Biblia azonban nem mondja, hogy Melkizedek bármit is követelt volna; csak azt mondja, hogy Ábrahám (Ábrám) tizedet adott Melkizedeknek.

Coelho Melkizedekje mindentudónak tűnik, és képes olvasni Santiago gondolataiban. Elmondja Santiagónak, hogy keresse a „személyes legendáját”. A személyes legenda arról szól, hogy az ember azért van itt, hogy megélje személyes álmát. Ez a Melkizedek bármi, akár kő formájában is megjelenhet (24) egy bizonyos cél elérése érdekében.

Santiagónak Melkizedek azt mondja, hogy kövesse az „előjeleket”, és hogy Isten ezeket az előjeleket mindenkinek meghagyta, hogy kövesse (29). Az igaz Isten azonban kifejezetten megtiltja az előjelek követését vagy olvasását (5Móz 18:20, 2Kir 17:17).

Melkizedek a köpenye alatt egy drágakövekkel kirakott arany mellvértet visel, amelyben egy fekete és egy fehér kő van, az úgynevezett Urim és Thummim; ezeket adja a fiúnak, hogy eldöntendő tegyen fel (30). A szerző összekeveri az Urimról és Thummimról szóló passzusokat, amelyeket először Áronnak adtak a 2Móz 28-ban. Nincs feljegyzés arról, hogy Melkizedek rendelkezett volna ezekkel. Senki sem tudja biztosan, hogy mi volt az Urim és a Thummim, bár egyesek feltételezik, hogy egy fekete és egy fehér kő volt. Azt tudjuk, hogy Isten kezdeményezte ezt, mint olyan eszközt, amellyel a főpap bizonyos alkalmakkor konzultált Istennel (az Urim és Thummim utolsó említése Nehemiásnál található).

Ebben a történetben azonban Melkizedek odaadja őket a pásztornak, hogy előjelként használja őket, és ez nem kapcsolódik Istenhez, és minden bizonnyal nem áll összefüggésben a Bibliában található semmivel. Az Urimot és a Thummimot csak a főpap használta az Ószövetségben, Isten közvetlen utasítására.

A valódi Melkizedek jelentősége

A bibliai Melkizedek csak röviden szerepel az Ószövetségben, de hosszasan említi az Újszövetség Zsidókhoz írt könyve. Hogy miért? Mert bár Melkizedek ószövetségi alak, jelentősége újszövetségi.

Ez a Melkizedek – Sálem királya és a fölséges Isten papja – eléje ment a királyok legyőzése után hazatérő Ábrahámnak, és megáldotta. Ábrahám tizedet adott neki mindenből. A neve azt jelenti, hogy az igazságosság királya. Azonkívül Sálem királya volt, vagyis a békesség királya. Nem ismerjük apját, anyját, családfáját, sem napjainak kezdetét vagy életének végét. Így az Isten Fiához hasonlítva marad pap mindörökké.” (Zsid 7:1-3)

Melkizedek leszármazásáról nincs feljegyzés. Az „apa nélkül, anya nélkül, genealógia nélkül” nem azt jelenti, hogy nem voltak szülei, hanem azt, hogy a származása lényegtelen, ellentétben azzal, hogy a törvény szerinti papok esetében szükség volt a származásra, akiknek Lévi törzséből kellett származniuk. Ez a Melkizedek és a lévita papság közötti ellentétet jelenti, és a törvény szerinti papság előtt és attól elkülönülve van felállítva.

Az, hogy Melkizedeknek nincs „napjainak kezdetét vagy életének végét”, nem azt jelenti, hogy Melkizedek istenszerű, hanem azt, hogy papsága Jézus örökkévaló papságát vetíti előre. „Isten Fiához hasonlítva” nem azt jelenti, hogy ő Isten Fia, hanem azt, hogy az eljövendő Messiás típusa.

Ez a téma a Zsidókhoz írt levél egyik témája, amely arra épül, hogy Jézus nem a törvény, a levita papság szerinti pap, hanem Melkizedek módjára főpap, amely megelőzte a törvényt és a levita papságot, és amely egy örökkévaló papság. Jézus a végső és felsőbbrendű főpap a kereszten hozott áldozata és testi feltámadása miatt, valamint azért, mert felemelkedik a mennyben lévő felsőbbrendű tabernákulumba. (Ezt a Zsidókhoz írt levél 5-9. fejezeteiben részletesen kifejtik).

A Zsidókhoz írt levél témája Jézus mint főpap felsőbbrendűsége, mert azért íródott, hogy az üldözött zsidó hívőket arra bátorítsa, hogy ne térjenek vissza az ószövetség áldozataihoz és szertartásaihoz (a templom még állt, de hamarosan lerombolta Titusz Kr. u. 70-ben). Ezért a Zsidókhoz írt levél szerzője bemutatja Jézus Krisztus papságának felsőbbrendűségét az ószövetség szerinti papsággal szemben.

A hamis Melkizedek

Coelho Melkizedekje szembe megy Istennel azzal, hogy az előjeleket ajánlja, és olyan tanácsokat ad Santiagónak, amelyek ellentmondanak Isten szavainak. Azt mondja Santiagónak, hogy meg kell találnia az álmát és a személyes legendát, és hogy ez az, amit Isten akar. Valójában Isten akarata az, hogy mindenki bízzon az Ő Fiában, Jézus Krisztusban, akinek kereszthalála lehetővé teszi, hogy minden hívő bűnbocsánatot és örök életet nyerjen, és az igaz, élő Istennek éljen és szolgáljon.

Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.” (1Tim 2:3, 4)

Ez a hamis Melkizedek semmi hasonlóságot nem mutat a valódi Melkizedekkel, és Coelho csak kellékként használja fel, hogy kifejtse önsegítő New Age hiedelmeit. Egy bibliai karaktert arra használni, hogy olyan értékeket képviseljen, amelyek ellentétesek Istennel, az önteltség és a dac cselekedete. A könyv Melkizedekjét mindenható bölcsnek állítja be, holott valójában a világ bölcsességét képviseli, szemben Isten bölcsességével.

„Hol marad a bölcs? Hol az írástudó? Hol az e világi tudás szószólója? Nem megmutatta Isten, hogy a világ bölcsessége balgaság? 21Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket.” (1Kor 1:20-21)

Az angol

Nem szabad megfeledkeznünk e könyv címéről. Santiago találkozik egy angol férfival, aki egy oázisba utazik, hogy megkeressen egy alkimistát, akiről azt tartják, hogy 200 éves. Az alkímia állítólag halhatatlanságot adhat, és az angol a Bölcsek Kövét és az Élet Elixírjét keresi. Mindkettő az alkímia okkult művészetéből ered, amely a nem nemesfémeket igyekezett arannyá változtatni. Az alkímia azonban ennél több volt.

A Bölcsek köve az első Harry Potter-könyv címe, a Harry Potter és a Bölcsek köve miatt ismerősen csenghet kultúránkban.

Idézet az író CANA-cikkéből==A „Bölcsek köve” az alkímia és a középkori varázslás történetének része, és állítólag egy olyan kő volt, amellyel a nem nemesfémet arannyá lehetett változtatni, és ez volt a boszorkányság Szent Grálja (Bill Whitcomb, The Magician’s Companion, St. Paul: Llewellyn, 1994, pp. 351, 485, 527). ==A CANA „Harry Potter, Sorcery, and Fantasy” című cikkéből a  oldalon.

És még több ugyanebből a cikkből:

Idézet==A bölcsek köve az alkímiához kapcsolódik, egy okkult gyakorlathoz, amely az ásványok feltárását kombinálta a gnosztikus varázslási gyakorlatokkal, amelyek célja, hogy a nem nemesfémet arannyá változtassák, és ezen keresztül belső spirituális átalakulást érjenek el. Az alkímiát egy okkultista úgy definiálja, mint „a lélek transzmutációjának és megtisztításának folyamatát… a lelket a fizikai anyagok és vegyi anyagok tisztításának és kombinálásának fegyelmén keresztül, melyek a szellemi átalakulást szimbolizálják”, a Bölcsek Kövét pedig „a megvilágosodott elme metaforájaként” és az „első anyagként, amelyből minden más fém származik” (Whitcomb, 485, 527). ==

Kiderült, hogy ennek az angolnak is van Urimja és Thummimja, és ő is keresi az előjeleket. Ő is az „egyetemes nyelvet” (70) keresi. A világ lelkéről is beszél, mondván, hogy „Amikor valamit teljes szívedből akarsz, akkor vagy a legközelebb a világ lelkéhez. Ez mindig pozitív erő” (78). A továbbiakban azt mondja, hogy mindennek van lelke, beleértve a Földet is, és hogy „mi ennek a léleknek a részei vagyunk” (79). A pásztorfiú később rájön, hogy mindez igaz.

Alkímia

Santiago (akit általában „a fiúként” emlegetnek) elolvassa az angol néhány könyvét az alkímiáról, és megtanulja, hogy a fémek az éveken át tartó tisztítással végül folyékony és szilárd résszé válhatnak. A folyékony rész az élet elixírje, amely gyógyítja a betegségeket és megakadályozza az öregedést, a szilárd rész pedig a bölcsek köve.

De ez a folyamat egyben spirituális megtisztulás is. Az alkímia tehát a fémek arannyá változtatásán és az örök fiatalság megtalálásán túl spirituális út, és ezt nevezik mestermunkának. Ez a fajta ezoterikus gondolkodásmód az okkult filozófia egyik jellemzője.

Az alkimista

A könyv váltogatja a különböző szereplők nézőpontjait, így látjuk az alkimistát (először a 86. oldalon), amint azon gondolkodik, amit megfigyel. Természetesen hisz az előjelekben, és azt gondolja magában, hogy az emberek „a képek és szavak bűvöletében” elfeledkeznek „a világ nyelvéről”, ami a könyv másik témája (87.).

Az alkimista Istenre hivatkozik, ahogy a többi szereplő is, de az a tartalom, amit hisznek, és ahogyan a valóságot látják, erős bizonyíték az igazi Isten ellen.

Miközben a fiú egy oázisban az angollal együtt keresi az alkimistát, egy kútnál összefut egy Fatimának nevezett nővel, és azonnal szerelmet érez iránta. Rájön, hogy ez (a szerelem) „a világ nyelve”.

Fatima elmondja Santiagónak, hogy az alkimista a dzsinnekkel, vagyis a sivatagban élő jó és rossz szellemekkel kommunikál.

Később Santiago találkozik az alkimistával, aki az ómenekről beszél, amelyek megadják a válaszokat, a világ lelkéről, a világ nyelvéről, a személyes legenda követéséről és a maktubról, ami azt jelenti, hogy „meg van írva”, ami a könyv másik témája (59). Az alkimista is megismétli, amit Melkizedek mondott: „Ha akarsz valamit, az egész világegyetem összeesküszik, hogy segítsen elérni azt”.

A látnokok

Coelho “látnokokról” beszél, és azt írja, hogy

„Az ember kinyithat egy könyvet bármelyik oldalra, vagy megnézheti egy ember kezét; megfordíthat egy kártyát, vagy figyelheti a madarak röptét…..és kapcsolatot találhat a pillanatnyi élményével” (101).

Amit itt leír, az egyszerre jóslás és ómen olvasása. Egy személy kezét nézni tenyérjóslás, kártyát forgatni kártyajóslás, a madarak röptét figyelni pedig az ómenek olvasása. De Coelho érti az elvet is, mert azt állítja, hogy ezek a dolgok önmagukban nem adnak üzenetet, hanem inkább eszközként szolgáltak ahhoz, hogy „belelássunk a világ lelkébe”.

Ezzel szerintem azt akarja mondani, hogy az okkult jóslás egy olyan eszköz, amellyel az ember a külsőségek mögött egy mélyebb értelmet érthet meg, mivel kapcsolatban áll a szellemi világgal („A világ lelke”). Ezt azért mondom, mert sok éven át hivatásos asztrológus voltam, és tanultam tenyérjóslást, numerológiát és Tarot kártyát is. A látnokok, mint a médiumok, kártya-/pálmaolvasók, asztrológusok stb. a tárgyakat vagy szimbólumokat eszközként használják a spirituális dimenzióhoz való kapcsolódáshoz, hogy a spirituálisan ráhangolt személy képes legyen meglátni a rejtett jelentést. Olyan ez, mintha egy láthatatlan áramlást érzékelnénk, és egy érzékszerveken kívüli képességgel beleesnénk annak ritmusába (bár nem hiszem, hogy ez a képesség létezik, hanem inkább azt, hogy a látó a vezetőitől, bukott angyaloktól kapja az információkat).

Coelho szavait olvasva úgy gondolom, hogy ezt a nézetet fejezi ki. Mivel Coelho mélyen benne volt az okkultizmusban és tanulmányozta Aleister Crowley rituális mágus tanításait, nem meglepő, hogy ilyen okkult nézeteket vall.

Még több visszaélés a Bibliával

A hamis Melkizedek mellett vannak utalások Józsefre is, aki állítólag „hitt az álmokban”. Természetesen József nem hitt az álmokban, ő Istenben hitt. Az álmok értelmezését Istentől kapta.

Amikor Santiago az alkimistával beszélget, megkérdezi, miért van az alkimistánál bor, mert ott nem használnak alkoholt. Az alkimista azt válaszolja: „Nem az a rossz, ami az emberek szájába kerül, hanem ami a szájukból kijön” (115). Ez hasonló ahhoz, amit Jézus mond a Máté 15. fejezetében:

„Nem értitek, hogy ami a szájba kerül, a gyomorba jut, onnan meg a félreeső helyre? Az ellenben, ami elhagyja a szájat, a szívből származik, s ez az, ami beszennyezi az embert. A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás. Ezek szennyezik be az embert. Az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem szennyezi be az embert.” (Mt 15:17-20)

A különbség az, hogy nincs mélysége vagy értelmes kontextusa annak, amit az alkimista mond. Jézus a külső szertartásokról beszélt, szemben azzal, ami a szívben van, és Jézus szavai áthatóak, feltárják az emberek szívében elrejtett bűnöket. Az alkimista kijelentése, amely pusztán a borról szól, Jézus szavainak fényében sekélyesnek tűnik.

Valójában az alkimista tanácsa ellentmond annak, amit Jézus Máté evangéliumában állít. Az alkimista azt mondja a fiúnak: „Hallgass a szívedre. Az mindent tud, mert a világ lelkéből jött, és egy napon visszatér oda” (127).

Az alkimista legalább kétszer mondja: „Ahol a szíved van, ott találod meg a kincsed”.

Jézus valami hasonlót mondott, de a szív és a kincs felcserélődik:

Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Mt 6:19-21)

Jézus az anyagi gazdagság hiábavalóságáról beszélt, és arról, hogy helyette szellemi gazdagságba kell befektetni. A „szívnek” az ókorban nem volt olyan romantikus és idealista jelentése, mint manapság, vagy ahogyan az alkimista használja. A „szív” általában a belső személyt jelentette, beleértve az elmét és az akaratot is. Tehát bár az alkimista mond valamit, ami úgy hangzik, mint Jézusé, a „szív” és a „kincs” szavak felcserélődnek; a szövegkörnyezet nélkül nem ugyanazt jelenti; és az ember érzéseinek és szubjektív tapasztalatainak követéséről van szó.

Valójában, ahogy a fiú a szívére hallgat, rájön, hogy a szíve azt mondja neki, hogy „minden boldog emberben Isten lakozik”, és „a földön mindenkinek van egy kincse, ami vár rá” (131).

Később az alkimista elmeséli a fiúnak a százados történetét, aki azért ment Jézushoz, hogy meggyógyíttassa a szolgáját (Máté 8). Jézust az alkimista Isten Fiának nevezi, de beszámolója egy álomhoz kötődik, amelyet a százados apja évekkel korábban látott arról, hogy egyik fia olyan szavakat mondott, amelyek halhatatlanok lesznek. Az alkimista történetének lényege, hogy higgyünk az álmainkban. Ez teljesen elszakad a százados szolgájának meggyógyításáról szóló tényleges bibliai beszámolótól, amely Jézus gyógyító hatalmának demonstrációja volt, amely beteljesítette a Messiásra vonatkozó ószövetségi próféciákat (Máté 8:5-13).

A próba

A fiú számára eljön a próba, ahogy azt az alkimista megjósolta. Egy ellenséges sereggel találkozva az alkimista azzal kerüli el a halált, hogy kijelenti, hogy a fiú alkimista, és azzal bizonyíthatja erejét, hogy 3 nap alatt elpusztítja a tábort, ha széllé változik; a sereg vezetői beleegyeznek.

A fiú, Santiago, szorong, mert nem tudja, hogyan kell széllé változtatni magát, de az alkimista megnyugtatja, és elmondja neki, hogy mindent tud, amit tudnia kell, és az egyetlen dolog, ami meghiúsíthatja őt, az a kudarctól való félelem. Azt is kijelenti:

„A világ csak Isten látható aspektusa. És hogy amit az alkímia tesz, az, hogy a szellemi tökéletességet kapcsolatba hozza az anyagi síkkal” (142).

Az itt kifejezett gondolat a boszorkányság filozófiájának lényege: a szellemi síkon lévőnek az anyagi síkon való megnyilvánulása. Az alkímia a varázslás egy formája, de a gyakorlók úgy vélik, hogy az alkímia felsőbbrendű, mivel a „szellemi tökéletesség” elérésére törekszik.

Miután a fiú a sivataggal egyesült és a szívére hallgatott, egy sziklán áll, a közelben ülő sereggel, és beszélgetést folytat a széllel és a Nappal. A szél a fiú kérésére erős homokvihart kavar, a nap pedig azt mondja a fiúnak, hogy beszéljen „a kézzel, amely mindent írt”. A fiú szavak nélküli imát mond, amely során felismerései vannak arról, hogy a teremtés „mesterművé” válik. Úgy tűnik, ez működik:

„A fiú elérte a világ lelkét, és látta, hogy az Isten Lelkének része. És látta, hogy Isten Lelke az ő lelke. És hogy ő, egy fiú, csodákra képes” (152).

A mese azzal ér véget, hogy a fiú eljut a Piramisokhoz, ahol egy kincsről álmodott, csakhogy kiderül, hogy ott is van kincs, ahonnan a fiú származik, Spanyolországban. Visszatér Spanyolországba, és ott spanyol aranypénzeket talál. A végén megbeszélésre szolgáló kérdések vannak, hogy az olvasók a könyv gondolatait és tanulságait saját életükre is alkalmazhassák.

Melkizedek és Jézus Krisztus

Amint azt már korábban megírtuk ebben a cikkben, Melkizedek, Sálem királya a Bibliában Krisztus előképe, és azt az örökkévaló papságot képviseli, amelyet Jézus Krisztus birtokol. Ezzel szemben Coelho Melkizedekje egy olyan király, aki az előjelek és a világ bölcsessége szerint jár.

Továbbá a Bibliában Melkizedek a „magasságos Isten papját” jelenti, Sálem pedig békét. Coelho Melkizedekje azonban nem tiszteli az igaz Istent, és nem tud igazi békét nyújtani. Jézus, a Melkizedek rendjének egyetlen igaz papja, az egyetlen, aki békét tud nyújtani, azt az igazi békét, amely a Krisztusba vetett hit által az Istennel való megbékélésből fakad.

Mivel tehát a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által.” (Róm 5:1)

„Mert ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most, hogy kibékültünk vele, annál inkább megmenekülünk az ő életében.” (Róm 5:10)

FÜGGELÉK

A könyv végén található egy interjú Paulo Coelhóval. Íme néhány fogalom, amelyet hitvallásként tár fel.

Minden vallás „ugyanarra a fényre mutat”.

Nincs olyan dolog, hogy idő.

A halált „gyönyörű nőnek” látja.

„Az előjel az egyéni nyelv, amelyen Isten beszél hozzád” (184). Az előjelek „nem logikusak”.

Rövid megjegyzések Coelho megjegyzéseihez: A halál a bűn által jött (Róma 5), és a halált az „utolsó ellenségnek” (1Kor 15:26) nevezi. A halál nem szép. Isten tiltja az előjeleket, tehát Isten nem az előjeleken keresztül beszél, ahogyan erre a cikk rámutatott. Isten sem beszél logikátlanul vagy logikátlan eszközökkel. Isten a rend Istene (1Kor 14:33, 40, 15:23). A világegyetem felépítése és a Biblia igazságot közvetítő nyelvhasználata mind logikát és értelmet tükröz. Ha logikátlanok lennénk, az Isten természetével ellentétes lenne. Coelho hite azt mutatja, hogy bár Istenre és a bibliai szakaszokra hivatkozik, nézetei nincsenek összhangban az igaz Istentől kinyilatkoztatott igazsággal, és ellentétben állnak vele.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2023. március 2.