Körülbelül 18 hónappal ezelőtt kórházban voltam, ahol a térségemben élő katonai veteránok részesülhetnek orvosi kezelésben. Mivel a vietnami háború veteránja voltam magam is, egy rutinvizsgálatra mentem. Miután az orvosom áttekintette az orvosi leletemet, elkértem és megkaptam annak másolatát.

Aztán hazamentem, összeadtam a jelentésben szereplő számokat. Azt mutatta, hogy összeadva a különböző fogyatékosságaimat, amelyek leginkább a csatában elszenvedett sérüléseimhez kapcsolódnak, a százalékok összesen 260 százalékot tettek ki. Ez több, mint 2,5 ember teljes rokkantságát jelenti. Két hónappal a kórházi látogatásom után az orvosok közölték velem, hogy Parkinson-kórom van, és mivel vietnámi katonai szolgálatom alatt veszélyes vegyi szennyeződésnek voltam kitéve, az Agent Orange által okozott betegségem van. A Parkinson-kór diagnózisa nem zavart, ismerek másokat, akik megtanultak ezzel együtt élni, és a legtöbb esetben szinten lehet tartani egy viszonylag élhető állapotot.

Az Agent Orange által okozott betegségemre adott válaszom azonban teljesen más volt. Láttam, ahogy az egyik vietnami tengerészgyalogos barátom meghalt ettől; három másik férfi kollégám van, akik ugyanezt a halálos ítéletet kapták. Ez egy szörnyű halál. Körülbelül fél óráig megengedtem magamnak, hogy önsajnálatba feledkezzek. Egyetértettem Woody Allen színésznek és filmrendezőnek tulajdonított idézettel: „Nem bánom, ha meghalok, csak nem akarok ott lenni, amikor megtörténik.”

A félóra elteltével eszembe jutott a remény – a bizonyosság –, amely a halál utáni élettel kapcsolatban van, azért, amit Jézus Krisztus tett értem: „Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Rómaiakhoz írt levél 6,23). Az örökkévalóság szempontjából, ez az élet alig több, mint egy szempillantás.

Te hogyan vagy ezzel a kérdéssel? A valóság az, hogy előbb vagy utóbb, egyik vagy másik ok miatt mindannyian meghalunk. Az emberi halálozási arány 100 százalékos. Még akkor is, ha fiatal felnőtt vagy, aki most kezdi a karrierjét, ez a valóság, amellyel egy napon szembesülnöd kell. Ha elmúltál 40 éves, akkor valószínűleg a fizikai képességeid legjobb állapotán túl vagy már. Nem akarok morbidnak tűnni, de a halál elkerülhetetlen. Így jobb, ha elfogadjuk – és felkészülünk rá.

Sokan halogatják azt a gondolatot, hogy a „vég” napról napra közeledik. Fütyörészve mennek keresztül a temetőkön és úgy tesznek, mintha találhatnának egy záradékot, ami által megmenekülhetnek. Vannak időszerű kérdések, amelyekkel foglalkozni kell – például az utolsó kívánságainkat tartalmazó dokumentumok elkészítése, amelyekben a világi javainkról rendelkezünk, illetve, hogy a temetést vagy a hamvasztást részesítjük előnyben.

De ezeknél sokkal fontosabb a kérdés: az ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA gondolva éled a MÁT? Miután elmentél, mi marad? Milyen örökséget hagysz magad után? Elhatároztad, ahogy Jézus Krisztus mondta követőinek, hogy „arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon” (János evangéliuma 15,16)?

Egyáltalán, van-e reménységed az örök életre? A Biblia erről így ír: „Akik pedig befogadták [Jézus Krisztust], azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek… Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János evangéliuma 1,12 és 3,16).

Ha tudnád, hogy már csak két éved van hátra a Földön, mit tennél? Én, ha tudnám, hogy csak két évem van hátra, folytatnám, amit eddig is csináltam: Istent szolgálnám, és másokat vezetnék hozzá. Biztos vagy az örök életedben? Olyan döntéseket hozol, amelyek az örökkévalóság szempontjából is jó befektetés?

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2022. augusztus 23.