Jézus azt tanította, hogy csak az lehet a követője, aki kész elveszíteni az életét érte és az evangéliumért (Mk 8,35). A lemondás alapvető a tanítványságban. Pál ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy aki tiltja a házasságot és az ételek élvezetét, démonokra hallgat (1Tim 4,1-5). Vagyis az élvezet is bizonyos szempontból alapvető a tanítványságban. Jézus nem azt kérte a sokaságtól, hogy böjtöljenek, hanem megszaporította számukra a kenyeret, sőt, borrá változtatta egy esküvőn a vizet, valamint rendszeresen együtt lakomázott bűnösökkel, ezért falánknak és részegesnek nevezték (Mt 11,19).

Keresztelő Jánossal állították kontrasztba, aki viszont böjtölt és sáskákat evett. De Pál is gyakran böjtölt, virrasztott, botütést és megkövezést szenvedett el, hogy az evangéliumot hirdethesse. És Jézus sem csak lakomázott, hanem fáradhatatlanul szolgált, sokszor a fejét sem volt hova lehajtania, és végül az életét adta értünk.

Vagyis egyáltalán nem igaz, hogy a hívő élet csak bővölködés. És az sem igaz, hogy csak szűkölködés. Inkább mindkettő, bármennyire ellentmondásosnak is tűnik ez. Pál írta a filippieknek: „Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt.” (Fil 4,12) A keresztény élet nem örökös lemondás. Aki azt gondolja, hogy a hívő ember erkölcsös és jó választása mindig a böjt, az áldozat és az öröm megvonása, félreérti az istenfélő életet. A keresztény örüljön Isten alkotásainak, hiszen a Teremtő is örül azoknak (Zsolt 104,31)! Ahogy egy apologéta mondta egyszer: én azt a keresztény hitet vallom, amelyben van sonka és sör is. Az olajat és a bort mindenesetre azért adta Isten, hogy felvidítsa az ember szívét és ragyogóvá tegye az arcát (Zsolt 104,15). Az elveszett fiú atyja levágta a hízott borjút, amikor a fiú hazatért, és vigadozni kezdtek (Lk 15,24). Ábrahám is ezt tette, mikor az ÚR angyala meglátogatta őt, lángost is süttetett vendégeinek (1Móz 18,6-8). De az is igaz, hogy kereszt nélkül pedig nincs keresztény hit sem. Jézus szerint késznek kell lennünk a kereszthordozásra, ha őt akarjuk követni. Patibulummal a vállunkon élünk.

A kulcs a szívbeli hozzáálláson túl az egészséges ritmus és az isteni időzítés. A bölcs, istenfélő életnek van meghatározott ritmusa, pontosan úgy, ahogy a teremtésnek is van rendes, szokványos lüktetése. Egymást váltja a nappal és az éjszaka, a tél és a nyár, a hat nap munka és a szombatnap, az ölelés és az öleléstől való tartózkodás, az elmenetel és a megérkezés, a szolgálat és a pihenés, a lemondás és az élvezet, a kenyér hálás megtörése és a kenyér nagylelkű szétosztása. A keresztény élet lehet megszokott, de nem lehet teljesen monoton. A hétköznapiban is benne van a sokszínűség lehetősége, az abszolút értékké tett lemondás vagy élvhajhászat azonban szürke és egyhangú, és olyan, mintha az életet csak az alvásra vagy csak az ébrenlétre redukálnánk. Nem lehet örökké lemondani, mert az az élet gyűlölete, és nem szabad korlátlanul bővölködni, mert az meg bálványimádás. Van, akinek a hálás élvezetet kell megtanulnia. Van, akinek a böjtöt és az elengedést. Megvan az ideje az egyiknek és megvan az ideje a másiknak, és éppen ez a ritmus adja a hitélet egészséges lüktetését.

A teljes cikk elolvashatő itt.

Létrehozva 2022. július 9.