Béri Renátó OCD nagyböjti triduuma (II. rész)

Különösen igaz ez Istennel kapcsolatban – mutatott rá Béri Renátó a Budapesten tartott triduum második napján. A kármelita szerzetes A nem tudás bölcsessége és békéje címmel szentmisék keretében tart háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatot a fővárosi Örökimádás-templomban március 18–20-án.

A második alkalomra március 19-én, nagyböjt 3. vasárnapjának előestéjén került sor. Az evangélium (Lk 13,1–9) is felcsillantotta, mennyire más Isten és az ő gondolkodásmódja, mint ahogy mi elképzeljük. A szónok a triduum középső részében leginkább Isten teljes mértékben meg nem ismerhető gazdagsága szempontjából beszélt a nem tudás bölcsességéről.

Béri Renátó, visszautalva előző esti szentbeszédére, rávilágított, hogy a tudásnak van egy titokzatos, misztikus oldala, ami a nem tudás bölcsességében ragadható meg. El kell fogadnunk, hogy nincs mindig mindenre válaszunk, és meg kell tanulnunk együtt élni ezzel a választalansággal, a látszólagos értelmetlenséggel, különösen ami az Istennel való kapcsolatunkat illeti. Igencsak gyermekcipőben jár az istenhitünk, az Istennel való kapcsolatunk, ha azt állítjuk, hogy mi mindent tudunk róla.

Mindig van az Istennel, de az emberekkel való kapcsolatunkban is olyan történés, mozzanat, ami talán egész életünk során sötétben marad, amire sosem fogunk választ kapni.

Isten nevét hiába ne vedd! – a kármelita szerzetes szerint a valódi káromkodás nem az, ha Isten nevét profán kontextusban használjuk, csúnya beszédbe keverjük bele. Istenről lehet valótlant állítani, hazudni nagyon szép szavakkal is.

Az igazi istenkáromlás az, ha Istenről úgy beszélünk, mintha olyan könnyű lenne megismerni, mint egy gyufásdobozt.

Hiába ne vedd – vagyis ne beszélj úgy Istenről, mintha pontosan tudnád, kiről beszélsz, adj helyet Isten titokzatosságának!

Legyen bennünk alázat Isten misztériuma kapcsán, tudjuk kimondani, hogy nem értjük: miért intézkedett így vagy úgy! – intett Renátó atya. – Ha ez hiányzik belőlünk, akkor mennyi arrogancia, mennyi szellemi gőg származhat a viselkedésünkből! Mindezt az is mutatja, hogy akik egyre mélyebben, tapasztalatból ismerik Istent, azok tisztelettel, titokzatossággal beszélnek róla, nem profán közhelyekkel, általánosságokban.

Akiknek belső tapasztalatuk van Isten arcának, sőt, Szentháromság lévén az ő arcuknak a megismeréséről, azok úgy közelítik meg, mint az égő csipkebokrot: leveszik a sarujukat, és megállnak a titok előtt.

Természetesen szükséges szavakat használni Istenre, de ez nem zárja ki a csendet, a megállást az ő titka előtt.

Talán Isten ilyen, talán így gondolkodik… – aki alázattal van Isten iránt, az hajlamosabb nem teljes bizonyossággal beszélni róla. S érdekes módon ez nem gyöngíti, hanem erősíti az Istennel való kapcsolatunk, megsokszorozza a köteléket. Hiszen nincsenek tökéletes emberi szavak Isten jellemzésére, Istent csak misztikus módon ismerhetjük meg, és minden szó csak szimbólum, metafora lehet. Nyilván van jobb és kevésbé jó szimbólum, de a legjobb is csak megközelítőleg lehet jó, Isten valósága ugyanis túl van a képeken, a szavakon. Isten tapasztalatát csak a csendben való megállás előterében tudjuk megérteni. S ha ezt tudjuk, akkor már nem fogunk a szavakon annyit veszekedni. Hiszen lehet, hogy két különböző szó, két különböző szimbólum ugyanazt a valóságot ragadja meg, csak kétféle szemszögből.

Teljes cikk

Létrehozva 2022. március 23.