Ma kicsiknek tanítottam hittant. Nagyon lelkesek és közlékenyek, kérdezni is gyakran kérdeznek. Egy kislány valahol hallott valamit, és amikor arra a kérdésre került a sor, hogy “Hány Isten van?”, mindjárt meg is kérdezte: “A Szent Pál az valamilyen isten?” Megbeszéltük, hogy dehogy az, csak egyszer, amikor Isten erejével csodát tett, azt hitték róla, hogy az, de aztán tisztázták a tévedést, hogy egyáltalán nem, mert csak ember.

Néhány perc múlva egy fiúcska újból rákérdezett: “De hát akkor mi az a Szent Pál?” Egy-két szóban újból elmondtam, hogy egyszerű ember, aki Isten erejével csodákat is tett. Újabb felvetés a kisfiú részéről: “De Szabolcs bácsi, a karateedzésen, ahova járok, egy csomó embert Szent Pálnak szólítanak. Miért?”

Nagyon meghökkentem, de csak egy pillanatra. A Szentlélek ugyanis azonnal mozgósította agyam rejtett tartalékait, s íme, megint kiderült, hogy Ő még a rosszból is jót hoz ki, hogy még azt a néhány tucat karateedzést is felhasználja üdvözítő művében, amit én ifjoncként, a szellemek megkülönböztetésének tudását nem ismerve óvatlanul, habár bőszen látogattam, s azonnal a táblánál teremve máris megvilágíthattam a feszülten figyelő gyermekeknek a rejtélyt:

– Nézd, csak Lacikám. Amit én mondtam, az egy név, Szent Pál. – S felírtam a táblára: “SZENT PÁL”. – Amit ti szoktatok mondani, az pedig egészen más, az egy japán szó, melynek jelentése: mester. – S felírtam a táblára: “SEMPAI”.

S íme, a gyerekek értoen bólintottak, s máris haladhattunk tovább. Hm … Tisztáztunk egy apró félreértést…

(2005)

Létrehozva 2022. november 24.