„Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (Jn 8,36)

„Nem az számít, hogyan játszottál. A lényeg, hogy te mindent megtettél, ami tőled telt.”

Silas nevű hétéves kisfiamnak mondtam ezeket a szavakat, amikor a kocsi felé tartottunk a baseball meccs után. El volt keseredve, mert több hibát is elkövetett a pályán, amivel esélyt adott az ellenfélnek, akik végül megnyerték a mérkőzést.

– Te megtettél mindent, ami tőled telt? – kérdeztem tőle.

– Igen – válaszolta határozottan.

– Akkor nincs miért szégyenkezned, nem kell vádolnod magad. És tudd, hogy akárhogyan játszottál is a pályán, én büszke vagyok és mindig is büszke leszek rád.

Anyai szerepem gyakran eszembe juttatja, mennyire szeret engem mennyei Atyám. Olyankor, ha botladozom, vagy elrontok valamit, nem áll ott mérgesen, idegesen, nem borul ki attól, hogy hibáztam. Nem haragszik rám, amikor nem sikerül a napom.

Szeretete nem a teljesítményemen múlik – de egyetlen cselekedetemen sem. „…Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8).

Szeret, és pont. Nem azért, aki vagyok (vagy nem vagyok), nem is azért, amit tettem (vagy nem tettem), hanem azért, aki Isten, és amit Ő tett.

Természetes késztetésem a szülői aggodalmaskodás. Éjszakánként néha órákon át morfondírozok: elég időt töltök velük? Elég egészségesen étkeznek? Jól fogalmaztam a kérdést, mikor beszélgettünk? Érzi, hogy szeretem? Másként kellett volna válaszolnom neki?

Ezekből az aggodalmaskodásokból komoly szorongás alakulhat ki, felzaklatom magam, s csak szégyent és bűntudatot érzek anyaként. Hálás vagyok, hogy Jézus nem fordul el tőlem, mikor elrontok valamit. Inkább közelebb hív magához:

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28)

Ezt súgja nekem: – Szabad vagy. Amikor meghaltam a kereszten, érted haltam meg. Hibáidért és tévedéseidért. Azért, hogy ne kelljen magaddal hurcolnod a szégyent és a bűntudatot, ne érezd elégtelennek magadat. Pihenj meg bennem. Hadd legyek én elég, ahol te nem vagy az. Bízz bennem az összekuszált, elrontott helyzetekben. Nézz rám, amikor nem tudod, mit kéne mondanod, mit kéne tenned. Támaszkodj rám ebben a gyermeknevelési munkában, amit rád bíztam. Hagyd abba az izgulást, aggodalmaskodást, a nagy igyekezetet. Azért jöttem, hogy életet, reményt és örömöt adjak. Pihenj meg bennem. Szabad vagy!

Amikor felfogtam, megértettem és megéltem ezt a szabadságot, teljesen megváltozott az életem. Nem kell szégyenkezve, bűntudattal gondoznom a gyermekeimet (és élnem az életemet!), vagy azzal az igyekezettel, hogy jó benyomást keltsek másokban.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. március 25.