Hidd és reméld, hogy amilyen könnyű számodra a lélegzetvétel, és ezáltal az élet, vagy az evés és az ivás, ugyanígy még a hitnél is könnyebb, hogy az Úrtól elnyerd valamennyi lelki adományt. Az ima a lélek lélegzése, az ima – lelki táplálék és ital. Az ima élő víz, amellyel a lélek a szomjúságát csillapítja. 

Az ima Isten bölcsességének, jóságának és mindenható erejének a szemlélése saját magunkban, az emberekben és a dolgok természetében; az ima a szüntelen hálaadás állapota. 

Az imádság lelki lélegzés. Amikor imádkozunk, a Szentlelket lélegezzük be: „Imádkozzatok a Szentlélekben” (Júd 1,20). Így tehát minden egyházi imádság a Szentlélek lélegzése, lelki levegő és ezzel együtt világosság, lelki tűz, lelki táplálék és öltözet.„Az ima az értelem és a szív Istenhez való felemelése” (Filaret moszkvai metropolita), Isten szemlélése, a teremtmény merész beszélgetése a Teremtővel, a lélek áhítatos megállása az Ő színe előtt, a környező világ elfeledése az Ő kedvéért, a lélek tápláléka, levegő, fény, életet adó melegség, a vétkekből való megtisztulás – Krisztus édes igája, könnyű terhe. 

Az ima mindig tudatában van saját erőtlenségének és lelki szegénységének. Az ima a lélek megszentelődése, az eljövendő boldogság előíze, az angyalok örvendezése, mennyei eső, amely felüdíti, megöntözi, és termővé teszi a lélek talaját, a test és a lélek ereje és erőssége, a gondolatok megtisztulása és felfrissülése, az arcunk felderülése, a szellem vidámsága, arany kötelék, amely összefűzi a teremtményt a Teremtőjével, éberség és bátorság az élet minden bajában és kísértései közepette, az élet fényforrása és siker a földi dolgokban, angyali méltóság; a hit, a remény és a szeretet megerősítése. Az imádság közösség az angyalokkal és a szentekkel. 

Az ima: életünk megigazítása, a szívbeli töredelem és a könnyek anyja; az irgalmasság cselekedeteinek ösztönzője, az élet biztonsága, a halálfélelem elűzője, a földi kincsek megvetése, vágyódás a mennyei javak után, várakozás a világ Bírájára, az általános feltámadásra és az eljövendő életre, törekvés az örök kínoktól való megszabadulásra, az Úr irgalmának szakadatlan keresése, a lélek élő vize, minden ember szeretetteljes befogadása a szívünkbe; a menny lehívása a lélekbe, a Legszentebb Háromság lakozása a szívben, amint megmondatott: „hozzá megyünk és benne fogunk lakni” (Jn 14,23). Amikor imádkozol az Úrhoz, a szíved szemével tekints magadba, a lelkedbe: az Úr ott van, a gondolataidban és a szíved igaz rezdüléseiben, de rajtad kívül is mindenütt. „Közel van hozzád […], ajkadon és szívedben” (Róm 10,8), nem csupán a mennyekben, vagy az alvilágban. Az Isten Igazság, ezért imádságomnak igaznak kell lennie, amint az életemnek is. Az Isten Világosság: imádságomat az értelem és a szív világosságában kell felajánlanom. Az Isten Tűz: imádságomnak, akárcsak az életemnek, lángolónak kell lennie. Az Isten szabad, ezért imádságomban szabadon kell kiöntenem a szívemet. Az emberi szellem micsoda gazdagsága! Ha csak szívből Istenre gondolsz, ha csupán kívánod az Istennel való szívbeli egyesülést, Ő máris veled van. 

Milyen szépek az imádságaink! Megszoktuk őket, de képzeljük csak azt, mintha először hallanánk őket, mintha idegenek volnánk.Az imának mindenképpen őszintének és teljesen szabadnak kell lennie, nem pedig erőltetettnek vagy kényszeredettnek, a megszokás és a gyakorlás folytán. Az ima a lélek Isten előtti szabad és tudatos kiöntése kell hogy legyen: „a szívemet öntöttem ki az Úr előtt” (1 Sám 1,15).Isten azért vár tőlünk állandó odafordulást az imában, hogy bennünket, gyermekeit, akik a bűn által elvadultunk, és elfordultunk Tőle, magához vonhasson, megtisztítson, és szeretetével átöleljen. Így járnak el a jó szülők is a rossz útra tévedt gyermekeikkel. 

Az imádságban elengedhetetlen a szándékos, tudatos és teljes alázat. Erre kiváltképpen szükség van, amikor az Úr imádságát mondjuk: „Mi Atyánk…” Az alázat lerontja az ellenség minden cselvetését. Óh, mennyi rejtett büszkeség van bennünk! Azt mondjuk: ezt tudom, erre nincs szükségem, ez nem érint engem, ez fölösleges, ebben nem vagyok vétkes. Mennyi önfejű okoskodás! Hamar meghallgatja az Isten két vagy három ember imáját, akik szívből, együtt imádkoznak. Ez a tapasztalat. Imádkozás közben ne figyelj az ellenség sötétségére, tüzére vagy szorongatására, hanem eltökélten mélyedj bele a szíveddel az ima szavaiba, azzal a bizonyossággal, hogy azokban a Szentlélek kincsei vannak elrejtve: az igazság, a világosság, az éltető tűz, a bűnök bocsánata, a szív nyugalma s öröme, élet és üdvösség. 

Ha nem imádkozol, a legnagyobb mértékben értelmetlenül és esztelenül cselekszel, a testedet bátorítod, támogatod és erősíted minden elképzelhető módon, de a lelkedet elhanyagolod. Hiszen minden ember kettős lény, mivel lelke és teste van.Az igaz keresztényekben szüntelen imádság lakozik, minthogy szüntelenül vétkezünk; szüntelen bennünk a hálaadás, hiszen napról napra, sőt percről percre új kegyelmeket kapunk Istentől, bár így is tengernyi kegyelmet kaptunk már; szüntelen a magasztalás, mert mindig látjuk Istenünk dicsőséges műveit önmagunkban és a világban, kiváltképpen az irántunk való végtelen szeretetének magasztosságát. A szívünk naponta átéli a lelki halált. A forró, könnyes imádság megeleveníti, és újra lélegzethez juttatja. 

Ahol hiányzik a mindennapos imádság, s vele együtt a lelki melegség, ott a lelki halál fenyeget. Azt mondják: ha nincs kedved, ne imádkozz. Gonosz, testies okoskodás ez. Hát ne is kezdj bele az imádságba, s így le is fogsz szokni róla. Éppen ezt akarja a test. „A mennyek országa erőszakot szenved” (Mt 11,12); nem üdvözülhetsz, ha nem kényszeríted magad a jóra. Az imádkozó emberek azt vallják, hogy az Úr ott és akkor adja meg a szükséges dolgokat, ahol és amikor nem is várják. Az imádság idején hidd erősen, és légy mindig tudatában annak, hogy minden gondolatod és minden szavad kétségkívül valóra válhat, mert „Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37). 

Ügyelj a szóra, mert sokat ér. „Minden fölöslegesen kimondott szóról számot adnak majd az emberek az ítélet napján” (Mt 12, 36). Egy ember, aki az imádság alatt ellankadt, lélekben és testben gyengének érezte magát, s az álom kerülgette, ezt a kérdést tette föl magának: Kivel társalogsz, én lelkem? Ezután elevenen felidézte maga előtt az Urat, s nagyobb meghatottsággal, könnyek között kezdte újra az imádságát. Lankadt figyelme felélénkült, az értelme és a szíve felderült, s ő maga egészen új életre kelt. Lám, mit jelent magunk elé képzelni az Úristent és az Ő Színe előtt járni! Én lelkem, folytatta ez az ember, ha nem mersz magasrangú emberekkel szórakozottan és félvállról fecsegni, nehogy megsértsd őket, hogyan merészelsz akkor az Úrhoz kedvetlenül és hanyagulni szólni? Az embernek erősen kell ügyelnie a szívére, hogy ne hazudjon, hogy minden egyes szó a szív mélyéből jöjjön, amiként írva van: „A mélységből kiáltok, Uram, hozzád” (Zsolt 130 [129],1), azaz különös gondot kell fordítani az ima igazságára, arra az őszinteségre, amely a kötött ima minden szavát elsajátítja, és az ima minden szavát igaznak tartja. 

Imádkozáskor csakúgy, mint életed minden más dolgában, kerüld a képzelődést és a kételkedést, valamint az ördögi ábrándozást. Lelki szemed legyen tiszta, hogy imádságod, munkád és életed minden dolga világos maradjon. Amikor az Úrhoz, az Istenanyjához és a szentekhez imádkozol, gondolj csak arra, hogy az Úr a szíved szerint ajándékoz meg: „Adja meg neked, amit szíved kíván” (Zsolt 20,5). Amilyen a szív, olyan az adomány is; ha hittel imádkozol, igazán, teljes szívedből, őszintén, akkor a hited és a szíved melegsége szerint részesülsz az Úr adományából. És megfordítva: minél hidegebb a szíved, minél kishitűbb és képmutatóbb, annál hiábavalóbb lesz az imádság. Sőt mi több: annál inkább megharagítja az Urat, Aki Lélek, és olyanokat keres, akik Őt lélekben és igazságban imádják. 

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. március 25.