Melinda (Budapest)

Sajnos annak a jeleit kezdem észrevenni magamon, hogy kezdek kiégni szakmai téren. A járványhelyzet majdnem az összes elképzelt tervemet felrúgta, ami nagyon elvette a motivációm, hogy időben haladjak az általam tervezett dolgokkal. Ha valamit le kell adnom, sokat halogatok, míg elég későre marad, vagy nincs motivációm elkezdeni a munkát, a végén pedig úgy összegyűlik minden, hogy elveszek bennük. Keresztényként tudom, hogy munkámmal Isten országát, a közösségemet gyarapítom, és a feletteseimnek örömöt szerzek, de mégsem megy úgy, ahogy kellene. Hogyan lehet megakadályozni, hogy az ember kiégjen, illetve keresztény módon hogyan álljon ellent az örökös halogatásnak? Mit lehet tenni a motiválatlanság ellen?

Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy most mi történik bennünk, amikor a munka területén „tompábbak” vagyunk. Mindenesetre érdemes a tágabb összefüggéseket is kutatni, de konkrét gyakorlati tanácsokat is keresni.

Ha valakinek most „tompábban” megy a munkája, annak sok oka lehet. Talán valóban „kiégésről” van szó, bár ez egy komplex jelenség, évekig tartó kilúgozódás, s a fogalom használata is divatos (túl könnyen használjuk, mint pl. a depressziót is egy eseti rosszkedvre…). Ám lehet más is a háttérben. Lehet, hogy a karanténos helyzetben kevesebb a személyes interakció, a személyes visszacsatolás (amit egy jó vezető és a jó munkatársak mindig adnak!), találkozások nélkül pedig könnyebben kiszáradunk. Akkor is könnyen elveszítjük a motiváltságunkat, ha kényszerből (de becsülettel!) választottuk azt a bizonyos munkát: a járvány külső kényszere, vagy adott élethelyzetünk kényszere miatt. Az is megtörténhet, hogy kinövünk egy beosztást, már nincs benne kihívás, a gépiesség pedig semmilyen flownak nem kedvez. Az életünk közepén a fejlődéslélektan szerint mindig történik egy átértékelés, Jung szerint nem élhetünk ugyanúgy életünk „délutánján”, mint „délelőttjén”. Olyan is van, aki állandóan álommunkákról ábrándozik, ezért semmi sem jó neki, kicsit sem látja mások keresztjeit. Lehet, hogy túl sok érzelmet várunk a munkától, túlzottan egy lapra tettünk fel mindent, nem ügyelünk identitásunk többi lábára (család, kultúra, sport, vallás), csak erre az egyre. S maga az egész karantén is tompítja a munkakedvünket. Évek múlva lesz majd erről sok tudományos felmérés, láthatunk majd szép diagramokat, biztosan találnak ki új tudományos kifejezéseket a „karantén-tompaságra”, s majd visszatekintve jobban megérthetjük magunkat. Szóval egészen sokféle dolog húzódhat a háttérben, akár egymást keresztezve is: minél őszintébb a diagnózis, annál könnyebb a gyógyulás.

Az elméleti eszmélődésen túl fontos azonban itt és most mégiscsak dolgoznunk. Gyakorlati tanácsként javasolnám, hogy próbáljon minél több értelmet találni a munkájában: amit csinál, azzal hogyan segíti az emberek életét?

Egy munka sohasem lehet abszolút értelmetlen, mert azért nem fizetne senki.

Próbálja a személyes visszajelzéseket észrevenni: a középkorban könnyebb volt ez, mert személytől személyig dolgoztak, pontosan tudta a cipészek céhmestere, hogy kinek készíti a cipőt, s a hálának és a panasznak is közvetlenebb csatornája volt visszafelé. A halogatós embereknek érdemes napi munkatervet készíteni, felírni a teendőket kis cetlire (ill. okostelefonba), s tartani annak a menetrendjét. A túl monoton munkába lehet játékosságot bevinni, másként csinálni, mint eddig, lehet versenyezni is (akár saját magammal), s hatalmas habos kávét kitűzni, ha elvégeztem… Talán kell több szünet, friss levegő, egy jó rock and roll. Az én munkahelyemen mindig van kitéve néhány példakép, akik túlnőtték önmagukat, nehéz helyzetben is többet kihoztak magukból. Keresztényként fontos nekünk Krisztus munkája, aki ácsként megszentelte a csöndes és sokszor láthatatlan munkát is, tanítóként a szellemi munkát, kereszthordozóként pedig minden nehézséget.

Önnek voltak tervei, amelyeket a járvány felrúgott. Nem hiszem, hogy önnél kiégésről van szó, a kiégett ember nem tervez… Talán nehézségeket kell legyőzni, talán a „karantén-tompaságon” kell úrrá lenni, talán az Úristen most tanítja önt engedelmességre. A mai morálteológia sokat beszél arról, hogy az evangéliumi tanácsokat valamilyen szinten mindenkinek meg kell élni, nem csak szerzeteseknek. Így a szexuális tisztaság, a szegénység és az engedelmesség valamilyen fokban a világban élő keresztényekre is igaz. Egy világban élő keresztény sem „azt csinál, amit akar”, hanem neki is meg kell tanulnia az engedelmességet, ő is vezettetik olykor oda, ahova nem akar menni.

Géza (Budapest)

Hogyan lehet ebben a mai világi világban úgy élni, egy világi munkahelyen dolgozni, hogy nem hazudunk, nem füllentünk, sem maguknak, sem másoknak? Sok ember inkább elhallgatja az igazságot, de az is hazugság. Egyszer egy nagyon is világi műsorban azt hallottam, a túlzott őszinteség nem jó, mert az másokat bánt, ezért kerülendő, ez az egyik világi taktika. A keresztényeknek viszont kötelező lenne őszintének lenni, vagy rosszul gondolom?

Szeretem a fiatalok lelkesedését egy őszintébb világért, de nem győzöm őket a komplexebb gondolkodásra invitálni. Valóban kell több őszinteség, nyílt beszéd: Demmer, német morálteológus szerint az őszinte beszédnek mindig van egy tisztító hatása. Ám az őszinteség nagy lelkesedéséhez pár szempontot szeretnék mondani:

Egyrészt képezni kell magunkat. Pont ott hallgatunk el dolgokat, ami kényes, amiről nehéz beszélni. Nem vesszük észre, hogy „ami szívemen, a számon” vehemenciával kimondott megformálatlan szavaink milyen sajgóan tudnak mások sebeibe belenyúlni. A túl erős érzelmeink (indulataink vagy félelmeink) egészen el tudják torzítani a beszélgetés fonalát. Szóval az igazi őszinteség szándéka dicséretes, de ahhoz képezni is kell magunkat, hogy tudjuk jól vezetni a megtisztító beszélgetést. Rengeteg képzést, könyvet, előadást lehet találni a témában, s én úgy gondolom: egyenesen bűn, ha valaki kicsit sem képezi a kommunikációs képességét, s úgy akar házasságban, munkahelyen, közösségekben együttműködni. Elképesztően jól tudnak működni bizonyos kérdezési technikák, indulatkezelési módszerek, visszatükrözések, konstruktív megoldáskeresések. Ha az őszinteség szándéka és a képzettség társulnak, akkor nagyon kényes dolgokat is meg lehet beszélni, s a szeretet „továbbja” meg tud valósulni.

Mindemellett az élet komplexitását sem szabad szem elől téveszteni. Ha egy terrorista tanácsot kér a nagyobb öldöklésre, akkor igazat kell neki mondani? Ha valaki nem beszél mások intim titkairól, akkor az az elhallgatás bűnös? Az a baj, hogy az „igazságra” való törekvést túl leegyszerűsítve csak a kommunikáció síkjára értjük. Pedig a „szó” igazsága beágyazódik az „élet”, a „történelem” igazságába. Ebben ludas maga a filozófia is: az ókori és a középkori filozófia természetszerűleg foglalkozott a lét igazságával – ám az ókori klasszikus filozófusoktól és a kereszténységtől is elhatárolódni akaró filozófia puszta logikává és nyelvfilozófiává züllesztette le magát. A holisztikus szemlélet helyett a részproblémákra fókuszál. Az egyik legjobb enciklika, a Fides et ratio (61. és 83. pontja) panaszkodik is arra, hogy hiányzik ma a metafizikusabb filozófia. Az igazság előbb a lét szintjén valósul meg, s annak következtében a logika és a nyelv szintjén. Szóval az igazságra (ill. hazugságra) való törekvés mögött a nagy létigazságra vagy a léthazugságra való törekvés rejtőzik. Előbb őszintén „lenni”, aztán őszintén „beszélni”. Előbb az Igazságnál lenni, aztán igazat tenni. Ennek keretében kell megfontolni a Katekizmus szavait is: a beszéd elsősorban az igazságra való, az őszinte beszéd a másik tisztelete – ám nem kell tudni mindenkinek mindent (2469-2490). Van úgy, hogy a szeretet tágabb kerete éppen elhallgatást, személyes és hivatali titkok megőrzését, a gyónási titok megpecsételését követeli.

Nem minden elhallgatás bűn, van, amikor egyenesen erkölcsi kötelesség az információ elrejtése.

Izgalmas témák ezek! Mindegyik arra hívja a nagyobb őszinteségre vágyó fiatalokat, hogy képezzék magukat a kommunikáció, a metafizikai filozófiaés a morálteológia nagyon izgalmas komplexitásában is! Őszinte szív + képzettség!

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. február 12.