Ádvent negyedik vasárnapjának nagy könyörgése, amely megnyitja a szentmisét, azonos a naponta imádkozott Úrangyala könyörgésével: „Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk…”

Február másodika még sajátosan karácsonyi nap, mert „homo usios”-ünnep, vagyis a Szentséges megtestesülésnek az ünnepe, amely azt a tényt állítja szemünk elé, hogy Gábriel arkangyal üzenetére, a Szent Szűz beleegyezésére, az Örök Ige, a második isteni személy valóságosan emberré lett a Szűz méhében a Szentlélek Isten erejéből.

Amikor a mi életünk megfogant édesanyánk méhében, abban a pillanatban a teremtő Isten minket halhatatlan személynek akart, vagyis: a két sejt egyesülése pillanatában megteremtette énünket. Előtte ez az én nem létezett, hacsak nem Isten örök tervében. Énünk nem úgy bukott le az égi világból a testbe. A Názáreti Jézus énje azonos a második isteni személlyel, a Fiúistennel. Amikor a Kisjézus megszólal, és azt mondja, „Édesanyám, én éhes vagyok”, akkor ez az említett én az örök Isten énje. Jézusban nincs teremtett személy, nincs teremtett én. Minden olyan teológia, amely ezt elhallgatja, semmibe veszi, egyszerűen nem keresztény teológia. Szent János leveleinek szellemében, aki tagadja a megtestesülést, az az Antikrisztus. Az evangéliumokban a megtestesülés maga az evangélium, az örömhír, vagyis hogy Isten Szent Fia a Szűzanya méhében valóságos emberré lett. Két természete van: valóságos isteni természete, vagyis mindentudó, mindenható, örökkévaló; és valóságos emberi természete: születik, fejlődik, növekszik, meghal.

Mindez nem élettől elvont dogma (igazság), hanem maga az élet. Szent János azt írja első levelében, hogy az élet megjelent. Pontosan ez nem elvont, hanem magával kell ragadnia minket, és el kell vonnia mindattól, ami mulandó. Pontosabban a mulandókban csak ahhoz ragaszkodjunk, ami örökkévaló. A szinoptikus evangéliumok ezt tudják, János evangéliuma ezt állandóan hirdeti. Az ősi krisztológiai zsinatok ezt védik az emberi értelem erejével, a Szentírásra hivatkozva az emberi értelem ellen.

Egyedül ez az egyetlen valóság is bizonyítja, hogy a Katolikus Egyház Krisztus egyháza, mert ezt a misztériumot soha nem tagadta meg, mindenkor védelmezte, csorbítatlanul megőrizte, sőt egyre élesebben megfogalmazva hozta el nekünk a XXI. századba, mint az emberi reménység egyetlen, igazi alapját. Ami a Szent Szűz méhében történt, az egyetlen szentséges megtestesülés, az az én személyes életem egyetlen igazi reménysége, és az egész emberiségnek is egyetlen jövője – akár tudja, akár nem, akár tagadja, akár nem.

Egy Nyugatra szakadt hazánkfia a Kossuth rádióban azt nyilatkozta, hogy ő már az evangéliumokat is meghamisításoknak tartja, ő visszament az evangéliumok mögötti hiteles Jézushoz. (Hogy ez mitől hiteles, azt végképp nem lehet tudni, legfeljebb modern értelemben hiteles, vagyis abszolút szubjektív.) Csak azt felejtette el bejelenteni, hogy milyen történelmi anyagon dolgozva, és milyen tudományos módszerrel jutott el az „igazi” Jézushoz. Saját bevallása szerint szerzetes pap volt; aposztatált, de nem csak hivatásából, hanem a Katolikus Egyházból is. Vallomásában mégis van egy elgondolkoztató mozzanat. Ő, aki valaha teológiát tanult, nem merte azt állítani, hogy az Egyház Krisztusa nem azonos az evangéliumok Krisztusával. Ezt csak az állíthatja, aki tagadja a tényeket, és szellemi vaksággal van megverve. Ez az aposztata testvérünk nagyon is logikusan gondolkodott, amikor kijelentette, hogy ha az Egyház Krisztusát (a Nicea-konstantinápolyi hitvallás Krisztusát) nem fogadja el valaki, akkor az evangéliumok Krisztusát is megtagadta. Azt a Krisztust, akinek a személye, énje, azonos a Fiúisten örökkévaló énjével, de aki valóságos emberré lett a Szent Szűz méhében. Minden olyan úgynevezett krisztológia, amely ezt nyíltan vagy burkoltan tagadja, tudva-tudatlanul az egész kereszténység totális összeomlásán dolgozik. De egy tudós hogy lehet tudatlan abban, amit csinál?

Az Úrangyala könyörgése azt állítja, hogy mi az angyali üdvözlet által megismertük a megtestesülés szent titkát. Minket, keresztényeket úgy nevez, úgy minősít, hogy mi azok vagyunk, akik ismerjük a megtestesülés misztériumát. Nem vélekedünk róla, nem sejtjük, hanem tudásunk van róla, mégpedig angyali üdvözletből. Hármas angyali üdvözletről kell elgondolkodnunk. Időrendi sorrendben az első angyali üdvözlet a Szent Szűznek, majd Szent Józsefnek szólt. A második a húsvét hajnali angyali üdvözlet a kenetet vivő Máriákhoz szólt. A harmadik angyali szózat a kegyelemben nekünk hangzik, amikor az Egyházban újra és újra halljuk a megtestesülés szent titkának hirdetését. A középső angyali üdvözlet megfontolásával kezdjük, mert a húsvéti-pünkösdi fölismerés tette egyértelművé az első angyali üdvözletet, mely a Szent Szűznek és Szent Józsefnek szólt, és azt az angyali üdvözletet is, amely nekünk szól. A Máriák, az asszonyok, akik a fogantatások és a szülések által az élet hordozói, a hét első napján kora hajnalban kimentek Jézus sírjához, hogy megkenjék az Úr testét (vö Lk 24,1-12). Angyalok jelentek meg nekik. Az asszonyok megijedtek, féltek, mint egykor a Szűzanya, ám az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Jézust keresitek, a megfeszítettet. Nincs itt. Feltámadt, amint megmondotta” (Mt 28,6).

Angyali üdvözlet ez. Az angyal az élet megszületéséről ad hírt az asszonyoknak: Jézus emberi testével beleszületett Isten dicsőségébe, vagyis föltámadt. Él, de már nem hal meg. Dicsőségesen támadt föl. Az asszonyok kérdezhetnék, mint egykor a Szent Szűz, és ahogyan az első keresztény hívek meg is kérdezték: hogyan lehetséges ez? „Isten Lelke föltámasztotta Jézust a halálból” (Rom 8,11). Új, dicsőséges, örökké való életre. Vagyis a Szentlélek által lehetséges, aki a Magasságbeli ereje. A húsvét hajnali Máriák csodálkozó kérdésére ugyanaz a válasz, mint a Szent Szűz megdöbbent kérdésére: a Szentlélek által, a Magasságbeli erejéből. Anyaméhről van most is szó, és születésről, hiszen a barlang a föld méhe, olyan, mint az anyaméh. Ezt nem valamiféle költőieskedés címén, vagy a Jung által felfedezett ősképek alapján mondom, hanem Urunk, Jézus Krisztus szavára hivatkozva, aki midőn kortársai jeleket és csodákat kívántak tőle, az egyetlen és az egész világtörténelemre szóló jelről beszélve kijelentette: „Amint Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében” (Mt 12,40).

Az utolsó vacsorán pedig ezt mondta tanítványainak: „Bizony, bizony mondom nektek, ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az aszszony is amikor szül, szomorkodik, mert eljött az órája, de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékezik gyötrelmére, mert örül, hogy ember született a világra” (Jn 16,21-22). Vagyis Jézus halála és föltámadása az ember megszületése az új világban, az örökkévalóság világában. Ahogyan angyal hirdette a Szűz méhében történő fogantatást, ugyanúgy angyal hirdeti a föld méhében végbement új születést. Mi a megtestesülést az apostolokkal és az ősegyházzal együtt ebből a húsvéti angyali üdvözletből ismertük meg. Most lett világos, mit jelent, hogy uralkodni fog mindörökké. Tudniillik a halál fölött is. És hogy országának nem lesz vége. Most értjük meg, mit jelent az, hogy ő szabadítja meg népét bűneitől, és főleg most értjük meg, hogy nagy lesz ő. Nem az Úr előtt, mint Keresztelő János, mert ő a Magasságbeli Fia. Ez a mi Urunk, Jézus Krisztus fönséges ismerete, amelyet a húsvéti angyali szózatból ismertünk meg.

Ebből az angyali üdvözletből, a húsvéti-pünkösdi fölismerésből visszatekintve igazolódik a szűzi fogantatás és a betlehemi csodálatos szülés. Az az Isten lépett be a történelembe, aki képes teremteni, és képes halottakat föltámasztani. Nem biológiai szűzi fogantatásról kell itt beszélni és mellébeszélni, hanem arra kell gondolni, amit János evangélista mond: zárt ajtók mellett megjelent, látni engedte magát a föltámadt Krisztus, akinek csontja és húsa volt, és van. Ugyanígy a Szűz méhében zárt ajtók mellett jelent meg. Ahogyan Isten Lelke ott lebegett az ősvizek felett, ugyanúgy ott lebegett Mária méhében, és ugyanúgy hordozta a második isteni személyt, aki az Atya örökkévaló Fia.

Csak ezen angyali üdvözlet kifejtése után elmélkedjünk a Szűz Máriának történt angyali jelenésről. Ahogy belefogantatott Jézus emberi teste Isten dicsőségébe a Szentlélek által, aki őt föltámasztotta, minden más evilági erőt kizárva, ugyanúgy az örök Ige, a második isteni személy a Szentlélek által fogantatott Szűz Mária méhében. Karácsony introitusában énekeltük: „Én fiam vagy te, én ma szültelek téged.” Ez az örökkévalóságból hangzik. Az örökkévaló Szentháromság életében is szűzi születés van, mert az Atyától születik, csak az Atyától, öröktől fogva. Az angyali üdvözletkor az Atyaisten örökké születő Fiának a Szentlélek teremtő erejéből testet alkotott az Atya. Ahol valami lehetetlen lehetségessé válik, ott a Szentlélek jelen van, mint ahogyan az Úr Jézus Nikodémusnak mondja, aki megkérdezi, hogyan születhet újjá, amikor már öreg: a Szentlélek által. Ez is szűzi fogantatás az Egyházanya méhében, a Magasságbeli fia leszünk Jézusba iktatva, a Szentlélek által, férfielv nélkül. Mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten fiává legyenek. Azoknak, akik hisznek benne, „aki nem vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből született” – mondja a Prológus János evangéliumának 1. fejezetében. Egy csodás szeplőtelen szűzi fogantatás ténye, misztériuma van hívő életünk kezdetén, és megmaradó módon minden pillanatban a mélyén. Az Egyház az igazi anyám, aki szűz és anya. És a mennyei Atya az én atyám. Fogantatásom a kereszteléskor történt, vagyis akkor, amikortól a Szentlélek erejéből Jézus örök istenfiúságából részesedem.

De most már el is kezdtünk elmélkedni arról a harmadik angyali üdvözletről, arról a tényről, hogy a keresztség szentségében csodálatosan megfogant bennünk az istengyermeki élet, de mi, miután fogantattunk, csak azután halljuk a nekünk szóló örömhírt Isten küldöttei, angyalai által. Ez az Egyház igehirdetése. Az angyali üdvözlet, amelyből nem csak Jézus Krisztus megtestesülését ismerjük meg egyre mélyebben, mely szűzi fogantatással történt, hanem azt a szűzi fogantatással kapott istengyermeki életet is, amelyet mi magunkban hordozunk.

Ez ismeret megtanulható, felfogható, tudni kell és tudni lehet, miről van benne szó és miről nincs. De van más, titkos angyali üdvözlet is, mely ennek a misztériumnak a mélységeibe enged betekinteni, szavakkal már ki nem fejezhető módon. Ismerek valakit, aki az elmúlt nyáron egy erdőben lelkigyakorlatot kezdett, s az első reggelen arra az abszolút evidenciára ébredt, hogy minden jól van. De nem szavakból hallotta ezt, ez is angyali üdvözlet volt. Annak kimondhatatlan megsejtése, hogy mivé leszünk, mert most Isten gyermekei vagyunk, mondja Szent János első levelében, de azt még nem tudjuk, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk, de hogy még mik leszünk, az nem nyilvánvaló, de angyali sugalmazás által megsejthető. Ez is angyali üdvözlet.

Az angyali üdvözlet tartalmának elfogadásához egy egészen sajátos, új emberi hozzáállás szükséges. Ez a dogma, ez az igazság az ember egész egzisztenciáját követeli. Miért? Mert Isten egész istenségével belevetette magát az emberi életbe. Hogy a Periódusos-rendszernek van-e még egy új eleme, az olyan igazság, olyan lehetőség, amely mellett az ember nyugodtan lophat, csalhat, hazudhat, kirabolhat, megölhet másokat, paráználkodhat. Ez az igazság, hogy a Periódusos-rendszernek egy újabb elemét felfedezték, nem érinti egzisztenciálisan az egész személyiségünket és a történelmet. Ám az az igazság, hogy Isten emberré lett, az egész embert érinti: az értelmét, az akaratát, az érzelmeit, a szexuális ösztönét, az önfenntartás ösztönét, emberi kapcsolatait, pénzügyeit, terveit, világlátását, földi és örök életét. Tehát, hogy megérthessük ezt az igazságot, tulajdonképpen kevés az értelem. Ide akarat is kell, ösztöneink bevetése, egész egzisztenciánk odaadása.

Négyféle állapot teszi lehetővé, hogy az angyali üdvözletet elfogadjuk. Az első a szentségi házasság, amelyben gyermekek születnek – vagy születhetnek, és amely hűséges. Második állapot a szentségi házasság, amelyben nem születhetett gyermek, de a szülők vállaltak gyermeket. Kivettek az árvaházból egy kicsit, és úgy nevelték, mint a sajátjukat. Sajátjuk is, mert nincs az a csonkaság, az a nyomorúság, amelyet a Krisztusban való hitben ne tudnánk túlhaladni. Szent József nem mostohaapja volt Krisztusnak, hanem sokkalta édesebb atyja volt, mint a mi apánk nekünk, mert az Ősok, a teremtő Isten rendelte Jézus mellé. A gyermektelen házasok azzal a hittel vállalják el más gyermekét saját gyermekükként, amellyel Szent József befogadta az örök Igét Mária által. Ekkor ez a házasság beteljesedik.

Harmadik állapot, amelyben lehetséges a megtestesülés megértése, a szüzesség, amely Krisztusra vonatkozik, a mennyek országáért vállalt cölibátus, szüzesség, amely megvívja a maga kemény harcát. Egy negyedik állapot is alkalmas arra, hogy az ember egzisztenciális módon felfogja a megtestesülést. Az előbbi háromra való tisztességes felkészülés állapota.

És van egy ötödik: ha valaki elbukott a házasságban, a házasság előtt, vagy a szüzességében, és ezt őszintén megbánta, megsiratta, mint Mária Magdolna a bűnös életét, ez is alkalmas, hogy megértse a megtestesülés szent titkát az angyali üdvözletből, de ezenkívül nincs más állapot. Aki keresztény katolikus létére az angyali üdvözletet merő kitalálásnak tartja, megrágalmazva a Szent Szüzet, az valószínűleg parázna életet él, amelyet nem bánt meg. Ahogyan küszködünk a tiszta házasságban, vagy a Krisztusért vállalt szüzességben, vagy ezekre az állapotokra fölkészülve, vagy mint egy Cortonai Szent Margit, bűnbánatot tartva, úgy értjük meg a megtestesülés szent titkát. A testünkkel, egész emberi egzisztenciánkkal is felfogjuk ezt a titkot.

A megtestesülés titka óriási tudást ad számunkra. Evidenciákat látunk meg. Egy katolikus keresztény embernek nyilvánvaló, hogy a fogantatás első pillanatától az ember ember. De ha mondjuk ezt most tudományosan, biológiai szempontból kezdenénk igazolni, és ez a katolikus ember, aki hisz a megtestesülés dogmájában, együtt dolgozik két nem hívő tudóssal, akik szintén ezt kutatják, ezek közül az egyik nem hívő tudós ezt mondja: Ha én magamnak bebizonyítom, hogy a két sejt egyesülése már az ember megjelenése, akkor én abbahagyom parázna életemet, amely abortumokat termel. A harmadik viszont azt gondolja magában, akármire fogok rájönni, mint kutató-tudós, nem hagyom abba azt a parázna életet, amely abortumokat termel. Most megkérdezhetjük, a három közül melyiknek van megkötve az esze, az értelme. Vajon ki közülük a szabad gondolkodó? Azt hiszem, a katolikus ember, aki hisz a megtestesülés dogmájában, meg az a nem hívő kutató-tudós, aki azt mondja, ha számomra világos lesz, hogy a két sejt egyesülésével az ember már megjelent, akkor az életemet megváltoztatom. Ez is szabad gondolkodó. A harmadik viszont nem szabad gondolkodó, pedig ő annak nevezi magát.

Megköti az értelmét is és az eszét is az erkölcstelenség, ahogyan a mai világban akadémiai szinten zseniális értelmeket köt meg a bűnös élet.
Az igazság szabaddá tesz titeket – mondja Krisztus. A megtestesülés igazsága a legnagyobb szabadságra vezet el. Az angyali üdvözlet a lehetséges legnagyobb örömhírt közli velünk, amelyet elhinni csak úgy lehet, ha elkötelezzük magunkat a szentség útján. „Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.”

Létrehozva 2020. december 23.