“Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.” (Zsolt 40,2)

A fürdőszoba padlóján ültem, és könnyektől maszatos arccal zokogtam: „Uram, törődsz te egyáltalán a gondjaimmal?”

Alighogy kimondtam a szavakat, elöntött a bűntudat. Vannak asszonyok, akik gyereket szeretnének, de meddők, emberek, akiknek kifizetetlen számláik vannak, és elvesztették munkájukat, hajléktalanok, akik ágy helyett az utcán alszanak. Én meg panaszkodom egy gyermek miatt, aki nem hajlandó végigaludni az éjszakát, férjem miatt, aki túl későn jár haza a munkából, és a házban lévő rendetlenség miatt, amin nem tudok úrrá lenni.

Tény, hogy másoké mellett az én gondjaim eltörpülnek, de vajon ez azt jelenti, hogy Isten kevésbé foglalkozik velük vagy velem? Önzőnek és nyafogósnak tart, mert hangot adok elégedetlenségemnek, vagy vigaszért kiáltok hozzá, ha elkeseredem?

Amikor letört vagyok, a zsoltárokat szoktam elővenni . A könyv 70 %-a panasz és siránkozás, a keserűség vagy bánat szenvedélyes kitörése. A neves blues zenész, B.B. King előtt sok-sok évszázaddal élt Dávid, az igazi „blues-király”. Ha végiglapozzuk a zsoltárokat, olyan, mintha Dávid naplóját olvasnánk. Szerkesztés és szűrés nélkül nyilvánul meg bennük Dávid hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel tarkított kapcsolata Istennel.

A bensőséges hangú 40. zsoltárban Dávid könyörög, hogy mentse meg az Úr, és Isten szeretetteljes, könyörülő válaszát is olvashatjuk. „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat” (Zsolt 40,2). Később úgy fogalmaz Dávid, hogy az Úr kiemelte „a pusztulás verméből”, a mocsár iszapjából, sziklára állította, és biztossá tette lábait.

Ahelyett, hogy pusztán megköszönné ezt Istennek, és továbblépne, Dávid 14 versen át dicsőíti Istent hűségéért, igazságosságáért és szeretetéért. Nem csak erre az egy alkalomra kéri Isten szabadítását, hanem könyörög, hogy ne vonja vissza tőle irgalmát, és mentse meg máskor is – amit Isten meg is cselekedett.

Az anyaság szó szerint padlóra küldött, kimerülten, kétségbeesetten egyetlen dologra vágytam: egy kis szabadságra. Egy kis szünetre. Csapdában éreztem magam, s kértem Istent, adjon néhány órát, amikor újratöltekezhetem. Ez a nap is véget ért, leszállt az éj, majd új nap virradt egy kicsi lány szokásos nyafogásával.

Ám akkor reggel nem csak a kislányom igényelte a figyelmemet: megcsörrent a telefonom. Egy hölgy hívott a gyülekezetből, szeretné áthívni délutánra a gyermekeimet. Pár órával később egy barátnőm telefonált, szerinte jót tenne nekem egy este főzés és takarítás nélkül. Alig telt el néhány perc, újra jelzett a mobilom, a férjem sms-ezett, hogy elmarad az értekezletük, s mivel korábban jön haza, barátnőzhetnék, kimenőt kapok estére, ha szeretném.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. november 20.