(Elhangzott Máriagyűdön, a “Betánia” Rehabilitációs Otthonban tartott lelkészi-orvosi előadássorozat keretében, 2000. októberében)

Napjainkban az okkult gyógyászat új virágkorát éli, és eme gyógyító törekvése összekapcsolódik egy új vallási-világnézeti mozgalommal, mely gyakran mint több vallási elemből összegyúrt kozmikus vallás jelentkezik, illetve gyakran New Age mozgalomnak nevezi magát. Ez az okkult divat legújabb szakaszába érkezve előszeretettel kezd használni bizonyos keresztény fogalmakat, mint pl. a szeretet. Ezt részben kezdettől meglévő összekeverési hajlandósága folytán teszi, részben üzleti szelleme szerint, hogy spirituális portékája a keresztényeknek is eladható legyen. Ezért szükségesnek látszik, hogy megvizsgáljuk, mit is jelent az a szeretet-fogalom, melyet az ezoterikus világmozgalom használ.

Az okkultizmus (ma úgy mondják hívei, hogy “ezoterika”) világnézeti tartalmait több vallási-filozófiai területről gyűjtötte (Egyiptomi vallás, hellén bölcselet, káldeus mágia, keleti vallások). Az okkultizmus legtöbb régi és mai irányzata monista világképű, vagyis a “minden-egy” elve szerint gondolkodik és cselekszik. Fontos, hogy “cselekszik”, mert a mágia tevékenyen akarja uralni és befolyásolni a világ anyagi és szellemi részleteit. Ezt azon az alapon véli, hogy teheti, hogy szerinte minden, ami csak van, egy nagy egység részeként összefügg, illetve egynemű, amiért akár egy helyből szellemi gyakorlatokkal (imagináció, telepátia, mantra) bármely két dolog, személy, stb. között kapcsolatot és ráhatást létesíthetek, s ami itt történik, az amott működni fog… Ez minden mágia alapja. Az indiai eredetű tantra-jóga a szexualitáson keresztül tanítja az önmegvalósítást, a felszabadulást. Így beszél a Tantra-jóga tanítója: “A tantra szerint nincs válaszfal, az csak látszat. Minden Egy. Mi értelme ezzel a látszattal foglalkozni?…A különbségeket csak a te elméd gyártotta, felejtsd el! Fogadd el önmagad, és mindent, ami létezik!”

A másik világképi eleme az okkultizmusnak a Nettesheimi Agrippa-féle (középkori mágus)  “kvintesszencia”, azaz  a “világszellem” sajátos fogalma. Így magyarázza: “…szükség van egy, a testnél magasabb rendű közvetítőre, olyanra, amelyik nem testszerű, hanem már-már lélekszerű,…hogy általa a lélek a testhez kapcsolódjék. Ilyen közvetítőnek képzelik a világszellemet, amit mi kvintesszenciának ( ötödik létezőnek) mondunk….Az efféle szellem tehát mint közvetítő mindenképp fontos feladatot lát el: az égi lelkek általa juthatnak be a durva testbe, s gazdagítják azt nagyszerű adományaikkal. A világ testében oly formájú e szellem, mint a mi szellemünk az emberi testben … e kvintesszencia a világ lelkének erőit terjeszti szét a mindenségben, mert az egész világon semmi sincs, amely erejének legalább szikrájával ne rendelkezne.” “E szellemet akkor tudjuk még jobban hasznosítani, ha (…) legalább azokat a dolgokat használjuk, amelyekben a legnagyobb bőségben található e szellemi erő.” (De occulta phil.36.p. Holnap k. Bp. 1990.) Ez a Hermész-követő ókori okkultisták Theleszmje, a hinduk akasha-ja, a spiritiszták asztrál-fénye, modern természetgyógyászok “kozmikus energiája”. Ez az ún. “Nagy mágikus ágens”, mellyel a beavatott a parancsait a távolba közvetíti… A mai ezoterikus gyógyászat és a különféle meditációs mozgalmak ezt nevezik el egyre gyakrabban “szeretetnek”.

Mindennapos tanács ún. természetgyógyászoktól, távgyógyítóktól így hangzik el a telefonba: “Este 8-kor majd helyezze kényelembe magát és én akkor energiát fogok küldeni önnek. -Milyen energiát? – Hát gyógyító szeretetet fogok küldeni önnek, szeretet-energiát.” Mivel pedig ez az energia is a minden-Egy része, része egy szüntelen visszatérő, vagy éppen fejlődőnek felfogott kozmikus folyamatban lévő nagy egységnek, melyben az elemek alapvető homogenitásuk miatt felcserélhetők, sőt, átlépnek, vagy átalakulnak egymásba. Minden mágus így beszél, és ezt találom a New Age gyógyító könyveiben is: “mindegy, hogy honnan van az energia, csak az a lényeg, hogy tudjad használni”. A reiki-beavatáson elhangzott: “Ezt az erőt, amit most kapsz, nevezheted kozmikus energiának, Marx-nak, Jézusnak, szeretetnek, kinek mi felel meg, a lényeg, hogy működni fog…”   

Louis L. Hay az egyik hírneves kaliforniai New Age mesternő, aki viszonylag sokszor használja a szeretet szót. Az “önkritika totális melléfogás” című könyv-fejezetében az ajánlott napi spirituális gyakorlatai közé ezt írja: “Légy jó magadhoz. Szeresd önmagad és bízzál magadban.” (90.p.in: Éld az életed, édesvíz, Bp. 1992.) Ilyen mondatokat kell naponta többször ismételgetni az ő előírása szerint. “Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok, minden teljes, egész és tökéletes… Segítek magamon, és az élet is megsegít… Szeretem magamat; ezért szeretettel viselem gondját a testemnek. Tápláló ételekkel és italokkal látom el, szeretettel ápolom és öltöztetem, a testem pedig szeretettel viszonozza gondoskodásomat: egészségtől és energiától duzzad. Szeretem magamat, ezért kényelmes otthonban élek, amely kielégíti igényeimet, ahová mindig öröm hazatérnem. A szobákat a szeretet rezgéseivel töltöm meg, hogy aki csak belép, magamat beleértve, érezze ezt a szeretetet, és részesüljön gyógyító erejében….Csak kedves emberekkel találkozom, hiszen bennük saját magamat látom. Szeretem magamat; ezért megbocsátok s elengedem a régi sérelmeket; csak így lehetek szabad.”

A hindu csoda-guru, Sai Baba kivételesen használja a szeretet szót, saját irányzatát a szeretet vallásának tartja, önmagát a nagy vallásalapítók, köztük Krisztus leszületésének vallja. Az előző szerzőhöz hasonlóan, a monizmus talaján az önmegváltás önhipnotikus útját propagálja. “Saját szabad választásodból teremted meg világodat. A sokat látod, a sokat keresed, nem az egyet. Próbáld meg a sokat Egyre csökkenteni. Mások, és magad fizikai testét, a családot, a falut, a közösséget, az államot, a nemzetet, a világot olvaszd magadba, így egyre jobban kiterjedve haladj a mindent magába foglaló lojalitás útján, és juss el az egységhez…Ez a szeretet Sadhanája, mivel a szeretet kiterjedés, befogadás, egységesítés. Az egyénnek univerzálissá kell válnia.” (Sai Baba: Istenember, Bp. 1993.111.p.)

A régi és újkori okkultizmusban, az ókori gnózisban, a keleti vallásokban nem találhatjuk meg a szeretet fogalmát, ha pedig szó van a szeretetről, akkor az ezt a fenti világenergiát, életerőt, általános mágikus hatóenergiát jelenti. A szeretet ebben a világnézetben egy személytelen erő, egy mindenütt jelen lévő hatásos energia, amellyel fel lehet töltődnöm, és utána kisugározhatom magamból. A Tantra-jógi ezt tanítja: “Fogadd el hálásan azt, ami vagy… Tárd fel érzéssel, éberséggel, mély tudatossággal, sok szeretettel… igyekezz megérteni azt, ami történik… Ha az energia veled dolgozik és nem ellened, akkor ez a föld a paradicsom, a te tested a templom, és ahol vagy, az szent hely…”

C.G. Jung (aki a New Age egyik guruja – a kifejezés életrajzírójától származik!-) legtöbb írását elolvastam és nem találkoztam a szeretet kifejtésével, sőt, még a szerepére való utalással sem. Csupán egy hely van az olvasmányaimban: az Összegyűjtött Művek 11. kötetéből. Itt sem a szeretetről beszél, hanem meglehetősen csalódott, keserű iróniával helyezi az evangéliumi szolgáló szeretet fölébe a bűnös önmagam szeretetét. “Hogy megvendégelem a koldust, bántómnak megbocsátok, s akár még ellenségemet is szeretem Krisztus nevében, az kétségtelenül jeles erény. Amit testvéreim közül a legjelentéktelenebbel cselekedtem, azt Krisztussal tettem. Ám, ha azt kellene fölfedeznem hogy mindenek között a legcsekélyebb, a koldusok legszegényebbike, minden sértegetők legszemtelenebbje vagyok, sőt az ellenség bennem magamban van, sőt, mit több, nekem magamnak van szükségem javaimból alamizsnára, mi légyen akkor?  Akkor rendszerint felbillen az egész keresztény igazság, nincs többé szeretet és türelem, s a bennünk lakozó testvért ostobának nevezzük…”

Levelei között pedig ezért azt javasolja: “Ahelyett, hogy önmagunkat, vagyis a keresztünket magunk hordoznánk, Krisztusra rójuk megoldatlan konfliktusainkat. Az ‘Ő keresztje alá állunk’, de a világért sem a magunké alá. Krisztus a keresztjét Ő saját maga vitte, és az az övé is volt…” Íme a megváltó jézusi szeretet derekas félreértése, noha tudható lene, hogy a megváltás kereszthordozásában a mi keresztünket, “a mi fájdalmainkat és a mi betegségeinket is elhordozta” Ő. Jungnál ezek után természetesen az lesz a valódi Krisztus-követés, amit ő is az önszeretet – önfigyelem témájában javasol: ” Mivel pedig mással nem szabad azt tennünk, amit saját magunkkal nem tennénk, azt a bűnöst is föl kell karolnunk, aki nem más, mint saját magunk.” (Gondolatok a vallásról…54-55-56.)  Jung valamiért képtelen megérteni a kereszt által kinyilatkoztatott isteni szeretetet, és úgy tűnik, hogy abban is az okkultisták és gnosztikusok nyomdokain halad, hogy a szeretet helyett a lelki befeléfordulás útjaira irányít mindenkit.  Ezen az úton válik Jung is az okkultistákhoz hasonlóan, a pszichoterápiás módszerének nem titkolt túlértékelése és a szeretet keresztény fogalmának meg nem értése nyomán – az önmegváltás apostolává.

Miben áll a szeretet kinyilatkoztatott fogalma? A szeretet részesedés a Szentháromság életéből. “Az Isten szeretet.” A szeretet a személyes istenkép lényege. A szeretet Isten kinyilatkoztatása, a kinyilatkoztatás a szeretet bemutatkozása. A keresztény élet középpontja. A szeretet személyes kapcsolat, az ideális kapcsolat Isten és ember, ember és ember között. Nincs szeretetkapcsolat állatok, növények, tárgyak és az ember között. A szeretet cselekvés  és a legfőbb erény. A legmagasabb rendű értékkel, vagyis Istennel való találkozás, ennek keresése és a hozzá való ragaszkodás. A szeretet Isten önközlésének elfogadása, s vele az Isten kegyelmébe, az üdvösségébe való belépés történik. A szeretet nem érzelem, hanem akarat és konkrét szolgálat. Odaadás. A szeretetben ezért az ember állandóan transzcendálja magát. A szeretet alapvető formája a másiknak, a szenvedőnek, a gyarlóbbnak az önfeledt és önfeláldozó szolgálata. Az emberi szeretet el akarja juttatni a másikat a kiteljesedése felé, ezért önmagát, önzését, saját személyét félreállítja, és mégis ebben az önzetlenségben gazdagodik igazán. Ilyen esetben az emberen keresztül is Istennel való kapcsolat, Isten szolgálata, amelyben Isten az Ő Szentlelkében sajátos módon jelenvalóvá válik. Az Isten szeretetéről és a valódi emberszeretet természetéről a legfontosabb  igék: “Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” “Amit a legkisebbek közül eggyel tettetek, azt velem tettétek….Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.” A szeretet nem olyan valami, ami önmagában húzódik a kozmoszban, nem is valami sugárzás, vagy alapvető rezgés, vagy energia. A szeretet nincs személyek nélkül. Azért éltet és gyógyít, mert maga a Szentlélek, a szeretet Lelke van jelen ott, ahol valami szolgálatot tesznek, áldozatot hoznak valaki javára, vagy Istent szolgálják, imádják. A szeretet a Szentlélekisten cselekvő munkája. Minden szeretet forrása Isten, aki maga segít, hogy képesek legyünk a szeretet tetteire és szavaira.

A mai okkultisták, akik közé  a legtöbb ún. természetgyógyász is tartozik, vagy a panteisztikus élmények egyik aspektusát azonosítják a szeretet-fogalommal, vagy konkrétan kimondják, hogy a szeretet az egységes kozmosz energia-rezgéseinek egyik formája. Így tehát az energia, és a “Magasabb intelligencia” kifejezéseihez hasonlóan a szeretet is személytelen marad világukban, csakúgy, mint általában maga az istenfogalom. A “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” felszólítást megfordítják: “Szeresd önmagadat, (mint felebarátodat!) hogy felebarátodat szerethessed!” Önmagunk ismerete – mondják-, és az, ha nem vetjük el magunkat önpusztító módon, és nem ássuk alá a saját önbizalmunkat, az segíthet abban, hogy másokat is elfogadjak, hogy mások felé is tudjak lépni. Ám nem feltétlenül következik ebből az, hogy ezért, ezután valóban fogom is jobban szeretni a felebarátomat, hiszen az egy többlet. Általában látható, hogy egy önmagában erős én, egy “gyógyult személyiség” még nem válik automatikusan a szeretet forrásává, minthogy az a fajta szeretet, amely mások felé áldozatosan fordul a cselekvésben, kegyelemként, adományként és hitben való gyakorlatozás nyomán, Istentől való emberi többlet. A valódi szeretet emberi képességként megbújik a belső lehetőségeink között, mert így vagyunk teremtve, aztán erény is, tehát már egy készség, és egyúttal ajándék is marad, tehát Istentől ingyenesen ered, miközben kérhető tőle. Ha csupán a magunk elfogadásán és szeretésén fáradozunk, abból még nem következik automatikusan a mások aktív szeretete, mert az önzés bármilyen szinten szívesen megreked az énünkkel történő foglalkozások termékeként. Tehát szükséges a szeretet-parancs első felére koncentrálni, az eredeti sorrendben. Az okkultisták szeretet-útvonala tehát eltávolíthat Jézus tanításától.

Isten szeret engem – és én viszontszeretem Őt. Isten megvált engem, mert szeret engem, tehát nem kell megváltanom magam azért, mert szeretem magamat. Elég, ha Isten felé fordulok, és neki adom át magamat (a magamért való aggodalom, a magam szeretete helyett). (A szeretet odaadás…) Az ő szeretete elegendő számomra is, feltéve, ha hiszek ebben a szeretetben és megváltásban, illetve ha valóban el akarom azt fogadni, és kellőképpen meg tudom nyitni a szívemet feléje. Ha ez nem megy valami okból, akkor hasznos kerülőút lehet pl. az önmagam egyre mélyebb elfogadásának gyakorlása, ám ez nem veszély nélküli.

A modern okkultizmus Junggal az élén a maga szeretete felé fordítja az embert, amiből az következik, hogy ha szeretem magamat, akkor meg is fogom váltani magamat, ami persze még embernek nem sikerült, amennyiben a megváltás nem azonos egy meditációs, önhipnotikus, vagy pszichoanalitikus eredetű emelkedettséggel, ún. spirituális élménnyel. Rendszeresen sikerül viszont az egyénnek így visszacsúsznia olyan önszeretetbe, amely bezárhatja és újra betegesen elszigetelheti őt. (Ha nem éltem volna át ezt, kvázi jógiként, akkor nem mondanám.) S ami a legfontosabb, ezen az úton lehetséges bagatellizálni a Megváltó Isten Fia szerepét az.életemben…

A szeretetnek a fogalmát a monista és panteista világkép hátterével valóban egész másra használják. A monista-panteista szemlélet megengedi azt az elméleti és gyakorlati relativizmust, melyben eltűnik a bűn és az erény, mert az egység jegyében egyszer így tekintjük, más nézőpontból pedig mást látunk benne. Maga Jung is alapvetően az egység-gondolattal birkózik életművében, miközben a dualizmust érdekes módon megőrzi saját istenfogalmában. Nem egyszer mondja, hogy “Isten a gyűlöletet és a gonoszt is magában foglalja” (Beszélgetések és interjúk, 172.o.) Az ilyen gondolatsorok, hogy a rossz, a jó, valamint hogy az Isten és a gonosz is bennem vannak, illetve hogy Istenben van a jó és a rossz is, ezek elvezetnek: 1. a személytelen istenség képzeteihez (ami lehet egy pszichológiai alakulat csupán), akár pedig önmagam istenítéséhez, ill. 2.: arra, hogy a megváltás is csak belső, pszichológiai kell legyen. Egy ilyen istenkép természetesen nem viseli el az “abszolút szeretet” jelzőjét…

Az általános feloldódás és összemosódás lehetőségei között  napjainkban a szeretet gyakran éppen a vele ellentétes erőknek a jelzéseként is megjelenik. A szeretet mint a legmagasabb erkölcsi fogalom, amely a keresztény kinyilatkoztatásban már megtisztította magát az előző korok homályaitól, megszűnése nélkül nem szenvedheti újra el a fogalmának kitágítását, vagy a szinkretizmust, illetve az alternatív használatot. Az okkult gyógyászat negatív gyümölcsei igazolják azt, hogy nem ugyanarról beszélnek ezekben a körökben, amikor a szeretet szót használják. Ami e szeretet-energiázásokban működik és oly gyakran aktuálisan elmezavart hoz létre, vagy szexuális kiszolgáltatottságot, majd szellemi függőséget a természetgyógyász és paciense között, annak nem sok köze van a kinyilatkoztatott szeretet-Istenhez.

A szeretet okkultista energia-fogalma, valamint az egység-elvű világkép nyomában nincs alapja, sem értéke az igazi szeretet személyes kapcsolatformáinak, és szinte egy szintre kerül, egymás mellé kerül a macskák, kutyák, sőt tárgyak szeretete (kedvelés, anyagi vágy, I like you) a személyes szeretettel, amely Isten és emberek, vagy ember és ember közti kapcsolat. (Nem térhetünk ki arra, hogy a legnemesebb emberi szeretetben is benne vannak a vágyak, az erósz, a szépség keresése, stb., de a durva összemosásra, amely a mai hétköznapi szemléletben, éppen az okkult dömping miatt erősödik, fel kell hívni a figyelmet.)

  Nagy hibává válhat esetenként a keresztény életvitel közepette is a szeretet azonosítása a pozitív érzelmekkel. A New Age szüntelen a belső, a más tudatállapotok létrehozása általi emocionális élményekre, feltöltöttségre, örömök átélésére törekszik, megoldás, megváltás gyanánt. A valódi szeretet nem függ érzelmektől, és végképp nem jelenthet egy bizonyos tudatállapotot. A szeretet nem meditáció, vagy önhipnózis tünete.

Az is a mai divatos gondolkodás része, amikor a morális síkon a szeretet csak odáig jut el: “Fogadd el a másikat!” Ez a liberalista minimál-altruizmus még nem a valódi szeretet, csupán a saját békéjét és függetlenségét kereső keleti vagy ókori  felfogásokhoz hasonlóan az ember tartózkodási helyét jelöli a többiek között. Az elfogadás még nem evangélium, még nem kereszténység. Önmagában ez még elvezethet a másik tévedéseinek, bűneinek jóváhagyásához is. A keresztény lépés, az igazi szeretet az a másik szolgálata. Ez közvetít igazi irgalmat, igazi figyelmet. Ennek nyomán történnek változások, akár a másikban, aki lehet problémás, de én mégis szolgálom őt. Jean Valjannal a szökött fegyenccel szemben ilyen lépés volt az általa ellopott ezüst gyertyatartók visszaadása, amely gesztusban az ő lelkét megérinthette a szeretet irgalmassága, és ez alakítani kezdte őt. A Bibliának és benne a Szeretet-himnusznak a tanítása nyomán a szeretet megkerülhetetlen fontos aspektusa a közösségiség. Pál is közösségnek írja, és ebből a szövegből is nyilvánvaló, hogy a szeretet közösségi kapcsolatokban van, alakul, cselekszik, növekszik. Isten közösségi lényt teremtett ember gyanánt, és a sokféle emberi közösség, amelyeknek mind az imádság és a szeretetszolgálatok körül kellene szerveződniük, a szeretet életterei. Ez a vonás is jellemzően kimarad az okkult, alternatív szeretet- emlegetés mögül. Az ezoterikában nincsenek valódi közösségek, legfeljebb körök, a meditációs divat, a pszichotechnikák gyakorlataihoz nem szükséges a közösség. Az ezoterikus irodalomban sehol nem találtam felhívást se közösségi életmód kialakítására, sem a szegényebbek megsegítésére, mondjuk pl. adakozásra.

Létrehozva 2021. május 9.