A mai, modern korban szabadnak érezzük magunkat arra, hogy az önéletrajzunkat folyamatosan fejlesszük. A kérdések azonban mindig ugyanazok: Mi az, amit elértünk? Milyen képességeink vannak? Mi a munkahelyi beosztásunk? Mennyi pénzt keresünk?

Végül azonban mégiscsak jobb ötlet talán a halotti beszédünkre gondolni. A temetésünkkor vajon mit mondanak majd rólunk a családtagjaink, a barátaink? Valószínűleg nem a munkahelyi titulusunkat vagy az i skolai végzettségünket sorolják fel. Ha mégis, akkor is csak mellékesen. Inkább arról fognak beszélni, hogy milyenek voltunk barátnak vagy szeretett személynek. Megemlítik majd a megbízhatóságunkat vagy az őszinteségünket? Megemlíti majd valaki, hogy miként kerestük meg különböző helyzetekben vagy embertársainkban a jót, vagy hogyan világítottuk meg a helyiséget, ahova beléptünk?

Az életünket a szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önmegtartóztatás jellemzi, ahogy az a Bibliában a Galatákhoz írt levél 5, 22-23-ban van leírva? Vagy nem vagyunk más, mint egy felsorolás a teljesítményeinkről?

Soha nem vettem részt olyan temetésen, ahol a lelkész az elhunyt személy vagyonát sorolta volna fel. Azért jutott ez eszembe, mert Anyám néhány hónapja hunyt el. A temetésén egymás után jöttek az emberek és a közösségben levő szerepét méltatták, valamint a sok szoros kapcsolatát az embertársaihoz. Néhányuk beszélt türelméről, szerető jelleméről és mindig pozitív hozzáállásáról. Senki nem emlegette az anyagi helyzetét, és karrierjét is csak olyan értelemben, hogy mennyire öröm volt vele együtt dolgozni.

A társadalom egyik bűne az, hogy aszerint tartjuk tiszteletben az embereket, hogy milyen pozícióban vagy milyen anyagi helyzetben vannak. Így az alacsonyabb beosztású vagy anyagi helyzetű embereket nem tiszteljük.

Ez pontosan ellentéte annak, amit Isten vár, hogy cselekedjünk. A Szentírás egyértelmű arra nézve, hogy ne éljünk el őítélettel:

„Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért?” (Jakab levele 2, 5)

A Máté evangéliuma is emlékeztet minket arra, hogy ne a földi, hanem a z örökérvényű kincsekbe helyezzük bizodalmunkat: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el. Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.” (Máté evangéliuma 6, 19-21)

A Lukács evangéliuma 12, 15 hozzáteszi: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” Gyakorlatilag ez úgy is érthető, hogy nem az vagyunk, amit birtoklunk. A pénzünk, a házunk, az autónk mind külsőségek, nem mi vagyunk azok. A „dolgok” csak átmenetileg vannak velünk, sőt, gyakran visszahúznak, megkötöznek minket. A tapasztalataink, a képzettségünk, a kapcsolataink – főleg Istennel való kapcsolatunk – határozzák meg azt, hogy kik vagyunk. Ezek a mi belsőnk azokkal a tulajdonságokkal együtt, mint integritás, szeretet, öröm és békesség.

Ha meghalunk, minden vagyont hátrahagyunk, de azok az életek, amelyeket megérintettünk, tovább élnek mind a földön, mind a mennyben.

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2020. január 28.