Valószínűleg sokunk egyik legkedvesebb Biblia története Ábrahám alkuja az Úrral, ahogy azt Mózes első könyve, 18 fejezetének 17-33. verseiben olvashatjuk. Talán azért, mert gyakran mi is szeretnénk vitába szállni az Istennel, meggyőzni őt a magunk igazáról. A történet azt sugallja, hogy az Úr ezért egyáltalán nem sértődik meg, ellenkezőleg, szóba áll ilyenkor is a teremtő munkája beteljesítésére meghívott munkatársával.

A történet az Úr kérdésével kezdődik: „Eltitkoljam-e Ábrahámtól, amit tenni akarok?” A válasz az, hogy nem, mert Ábrahám lesz az, aki majd „megparancsolja fiainak és háza népének, hogy őrizzék meg az Úr útját, cselekedjenek az igazság és törvény szerint”. Következésképpen Ábrahámnak meg kell ismernie az Úr gondolkodását, azt, hogy az Ura miként vélekedik az igazságosságról. Ábrahám és az Úr párbeszéde erről szól. Kezdetben Ábrahám azt feltételezi, hogy az Úr haragjában képes lenne akár ötven embert is elveszejteni a sodomaiak bűneinek megtorlása során. Az Úr azonban így válaszol: „Ha találok Sodomában a városon belül ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek érettük”.

Következésképpen nyilvánvalóvá teszi, hogy ő nem haragvó hatalmasság, hanem az ő igazságához hozzá tartozik az irgalom. Ezt követően Ábrahám azt igyekszik kipuhatolni, hogy az Úr igazságossága szerint hol a határa a jogos büntetésnek és az irgalomnak. Eljutnak tízig. Ábrahám már nem alkudozik tovább, mert az Ö igazságérzete is azt mondja, hogy pusztulnia kell annak a városnak, amelyben még tíz igaz ember sem él. (Az Úr az ő halálukat sem akarja, hanem megpróbálja kimenekíteni a városból az egyetlen igaz embert, Lótot és családtagjait).

A történet nem azzal ér véget, hogy – Ábrahám közbenjárásának köszönhetően – Sodoma megmenekül. Ellenkezőleg, elpusztul, mivel még tíz igaz sem élt a városban, ahogy azt az Úr nyilván már a döntése meghozatalakor tudta. De akkor mi volt az értelme Ábrahám alkudozásának? A párbeszéd. Egyfelől, a párbeszéd eredményeként létrejött a konszenzus az Úr és Ábrahám között. Megegyeztek abban, hogy tíz fő a határ Sodoma elpusztítása vagy a megkegyelmezés között. Másfelől, Ábrahám megtudta, hogy az Úr egyáltalán nem az a félelmetes, bosszúálló főnök, aki képes lenne akár ötven ártatlan embert is elpusztítani. A jövőre nézve a legfontosabb, hogy a párbeszéd során Ábrahám számára nyilvánvalóvá vált, miként gondolkodik az Úr az igazságról. Ábrahám az így megismert isteni igazságnak a megtartását parancsolta meg fiainak és háza népének.

A történet megválaszolja a címben feltett kérdést. Azt, hogy vezetőként miért osszam meg terveimet munkatársaimmal. Azért, hogy az ennek nyomán kibontakozó párbeszéd során jobban megismerjük egymás gondolkodását, és közösen keressük a legigazságosabb megoldást. Ez nem jelenti azt, hogy minden beosztottammal, minden elképzelésemet, mindig meg kell beszélnem. A történet viszont arra tanít, hogy az áldozatokat követelő, negatív következményekkel járó döntéseket minden esetben előre meg kell vitatnom azokkal a munkatársaimmal, akiknek majd képviselniük kell azok célszerűségét, elkerülhetetlenségét, igazságosságát a többiek előtt.

Természetesen – szemben az Úrral – mi nem tudjuk felmérni döntéseink minden következményét, így az őszinte vita hibás döntések megelőzését is eredményez heti. A terveit jól átgondoló vezető esetén azonban a konszenzusos döntés általában csak apróbb részletekben különbözik a vezető eredeti szándékától. A kétirányú vezetői kommunikáció legfőbb célja ugyanis nem az, hogy új utakra vezessék a szervezetet, hanem az, hogy szélesebb – többek által kitaposott – legyen az út, amelyen a szervezetnek célszerű haladnia.

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2019. december 1.