Van ilyen valóban? Egy atomerőmű energiái ténylegesen kimerülhetnek, de a Pünkösd hogy lehet erőtlen? Kimerülne a Teremtő Istenben a Szentlélek? Bizony, hogy nem, de mi mégis sokszor vesszük úgy a Szentlelket, hogy mégis erőtlenek maradunk. Lássunk csak legalább egy-két okot arra, hogy miért van ez így!

Húsvét vasárnap Jézus megjelent a tanítványoknak. Rájuk lehelt és így szólt. ”Vegyétek a Szentlelket.”  Jn20.22

Az tehát bizonyos tény, hogy vették a Szentlelket! Ám az is bizonyos tény, hogy semmi változás nem történt az életükben, pedig a Szentlelket megkapták.

Továbbra is bezárkózva maradtak a beszögelt ajtók, ablakok mögött.

Továbbra is féltek az őket kereső katonáktól és féltették az életüket.

Továbbra sem tettek tanúságot Jézusról pedig látták és hallották Őt, sőt Tamás még a sebeit is tapintotta.

Hát nem ilyen vagyunk mi is sokszor?

Vesszük a Szentlelket az Igében.

Vesszük a Szentlelket az imában.

Vesszük a Szentlelket az Eucharisztiában.

Vesszük a Szentlelket a bérmálásban.

Vesszük a Szentlelket az imádkozó közösségben.

Ám, ha visszatekintünk az eltelt éveinkre, és ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor azt látjuk, hogy semmi változás nem történt az életünkben.

Továbbra is ugyanúgy:

 félelmekben,

aggodalmakban,

kételkedésekben,

hitetlenségben,

betegségben,

gyengeségekben,

bűneinkben élünk morgolódva, panaszkodva, zúgolódva és nincs a szívünkben tanúságtevő erő Jézusról. A családban, munkahelyen, nem beszélünk Róla és nem teszünk tanúságtételt Róla. Vagy azért, mert eleve nincs is húsvéti megtapasztalásunk, vagy ha van is hiányzik belőlünk az ERŐ, az ÖRÖM, ami mozgatna és kirobbantana minket bezártságunkból.

Ennek az egyik oka alapvetően az, hogy úgy hallgatjuk az IGÉT, úgy vesszük a Szentlelket, hogy közben az a döntés él a szívünkben, hogy eleve nem is akarjuk a változást és nem akarjuk a mélyebb megtérést.

Ha ilyen hozzáállással vesszük a Szentlelket, akkor bezárjuk Őt a farizeusi szívünk, hitetlenségünk, engedetlenségünk ketrecébe. Ott aztán turbékolhat ugyan a Szentlélek, de mi óvatosan vigyázunk rá, hogy ott is maradjon, nehogy megváltoztassa azt, ahogyan élünk.

A vallásos ember, vallásos szokásokat követ. A megtért ember Jézust követi.

A vallásos ember a maga módján él. A megtért ember úgy él, mint Jézus.

A vallásos ember nagyjából olyan, mint a többi elvilágiasodott ember.

A megtért ember arra törekszik, hogy olyan legyen, mint a Mestere.

Húsvét vasárnap estéje és a Pünkösd között éppen azért van ennyi idő, hogy megtérjünk a vallásosságból, a hiteltelen, erőtlen keresztény életből, a hiteles életre, ami a tanítványság.

”A tanítvány úgy él (és olyan) mint a Mestere.” Mt10.25

A Talmud, azt mondja, hogy aki szívből imádkozik, az megtisztul, átalakul, és mivel hitelessé válik az élete, az ÚR szolgálatra és tanúságtételre hívja és küldi. Használjuk fel tehát a két ünnep közötti időt erre, hogy őszinte és tiszta szívvel imádkozva átalakulhassunk, hogy lehessenek húsvéti megtapasztalásaink a Föltámadottról és erről tanúságot is tehessünk.

Az apostolok erre használták fel ezt az időt. Bűnbánatot tartottak, imádkoztak, megtisztultak, átalakultak. Amikor eljött a Pünkösd napja, már nemcsak vették és fogadták a Szentlelket, hanem az ERŐ is betöltötte őket és az életüket sem féltve tettek tanúságot Jézusról.

(A buzdítás alapja Mary Pereira nővér tanítása Máriakumar atya lelkigyakorlatán.)

Amen! HaallelujaAh!

Létrehozva 2019. június 7.