„De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység.” (Róm 5,3-4)

Csodálatos testi gyógyulásért imádkoztak a gyermekeim, és aztán ünnepelhettek. Egy sor kísérleti kemoterápiás kezeléssel Isten meggyógyította legjobb barátnőmet, Chrissy-t a végstádiumú rákból. A hozzátartozókkal együtt boldogan ölelgettük Chrissy-t, a két lábon járó csodát.

Négy nagyszerű hónapon át.

Aztán egy szombat délután, mikor a kék fotelben ült a nappalinkban, Chrissy elvesztette az eszméletét. Három napra rá érkezett a szörnyű hír, az agyában és végig a gerince mentén számtalan rákos sejtburjánzást találtak. Csak idő kérdése volt, mikor hagyja el a földi világot, hogy Jézussal legyen.

Chrissy halálhíre után pár órával megosztottuk a hírt a gyermekekkel. Kettőjükre csak megrázóan hatott, de a harmadik kétségbe esett, kitört belőle a zokogás, és felszaladt a szobájába.

Utánamentem, sírva járkált körbe-körbe. Leültem az ágya szélére, és vártam, mikor tud mellém telepedni, hogy beszélgessünk. „Anya, hogy volt képes Isten meggyógyítani őt, és aztán hagyni, hogy meghaljon? Egy ember ilyet nem tenne, Isten akkor miért?”

Doktoráltam gyakorlati teológiából. 26 osztályban tanítottam. De gyermekem kérdése Istenről és a szenvedésről letaglózott.

A válaszom ugyanaz a három szó volt, amit újra és újra kimondtam, mikor egy fiatal – vagy kevésbé fiatal valaki – feltett egy kérdést Istenről, amire nem tudtam válaszolni. „Nem tudom, de …”

Néha úgy folytatom, hogy megkérem az illetőt, találkozzunk még, és folytassuk a beszélgetést. Most viszont a Szentírásból vett idézethez folyamodtam: „Nem tudom, édesem, de van egy mondása Pál apostolnak, ami nekem reményt ad a szenvedésben: „De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység” (Róm 5,3-4).”

1. Jézus követőiként hisszük, hogy nem a szenvedésé és halálé az utolsó szó. Bizonytalanságunk, küszködésünk közben „nemtudomjaink” a feltámadt Jézusnál vannak, aki megígérte, hogy velünk marad a világ végéig. Ettől nem múlik el a fájdalom, de könnyebb együtt viselni az élet kihívásait, tudva, hogy:
   1. A kételkedés hozzátartozik a hithez, nem áll szemben vele.
   Az ifjúságra vonatkozó kutatások igazolják, hogy ha a fiataloknak lehetőségük van kimondani és kutatni kételyeiket, növekszik a hitük. Más szóval, a kételkedés nem mérgezi a hitet – a csend viszont igen. Az őszinte kérdések Istenről – vagy a lelkünkről, a gyermekeink, unokáink, szomszédaink lelkéről – nem jelentenek katasztrófát a hit számára, hanem katalizátorként működnek.
2. A hit nemcsak főnév, igei alakja is van.
   Teológiai szempontból a „hinni” főnév és ige is egyben. Valami, amit gyakorolnunk kell, hogy növekedjék. Nem csak „van hitünk”, hanem „hiszünk”. Ez azt jelenti, hogy keressük Istent az élet bonyolult összetettségében. Hiszünk, és Isten közben építi bennünk az állhatatosságot, az erényt és a reményt – ígéri Pál apostol. A hit nem egy helyes válasz, hanem egy bátor folyamat, mely által Isten átalakít bennünket.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. március 15.