Gyerekkoromban anyám gyakran mondta: A türelem rózsát terem – persze csak annak, aki várakozás közben is sokat dolgozik érte. Igen, anyám és apám összpontosítottak és hajtottak. Mindketten túlélték a „nagy depressziót” és nem kívánták senkinek a családban, hogy ezt megtapasztalják. Így a kemény munka értéke és erénye – akár más dolgok kárára is – élénken beleivódtak a gondolatainkba.

Emlékszem, fiúként azt gondoltam: „Ha felnövők, nem leszek olyan, mint az apám.” De pont olyan lettem, mint ő, nemcsak a kemény munkában, hanem én is hajtottam és összpontosítottam arra, hogy befejezzek egy-egy feladatot, és learathassam az ezekért járó jutalmat. Beteljesítve a mondást: „az alma nem esik messze a fájától”, az apám mintájára éltem az életemet, s gyakran hallottam másoktól: „Olyan vagy, mint az öreged”.

Értsék jól, kérem, sok pozitív jellemvonást örököltem és jó leckéket kaptam a szüleimtől. És értékelem is ezeket. Ugyanakkor, ahogy öregszem, megtanultam egyre kevésbé a saját húsomban és ösztöneimben bízni, helyette inkább felismertem, hogy az igazi azonosságom, célom és megélhetésem módja az Úrtól származik.

Kérem, fontolják meg Lettie Cowman szavait, amelyeket a ’Folyó a pusztában’ című hitbuzgalmi könyvében írt:

„A csendes lélek felbecsülhetetlen értéket jelent, ha külső tevékenységre kerül sor. Éppen ezért semmi sem akadályozza annyira a lélek munkáját – amelyeken végül is minden sikerünk múlik – mint a nyugtalanság és a szorongás.

A csendben hatalmas erő van. Egy nagy szent egyszer azt mondta: „Ahhoz jön minden, aki tudja, hogyan kell bízni és hallgatni.” Ezek a szavak jelentéssel bírnak. Ennek a ténynek a tudatos ismerete rendkívül megváltoztathatja munkamódszereinket. A nyugtalan harcok helyett az Úr előtt „leülnénk”, és hagynánk, hogy az Ő Lelke csendben kidolgozza azt az eredményt, amelyet várunk.”

Az ilyen szemléletmód természetesen ellent mond azzal a filozófiával, hogy ’azonnal, mindent el kell végezni’, és amely mindannyiunkat befolyásol a munkánk végrehajtásakor. Ugyanakkor a tapasztalatok azt tanították, hogy nagy az előnye annak is, ha törekszünk a csendesség gyakorlására annak ellenére, hogy káosz vesz körül minket. Íme néhány elv, amiket megtanultam és alkalmaztam a Bibliából:

Akarj lelassítani és várni Istenre, nem pedig arra törekedni, hogy minden körülöttünk forogjon. A felgyorsult, stresszes világunkban nagy eredménynek számít, ha leszállunk a futópadról és bízunk Istenben, hogy vezessen minket és hagyjuk, hogy a nehézségeinket és a kihívásainkat, amelyekkel szembenézünk, megoldja. Ehhez hit szükséges, de megtanultam, hogy az Úrba vetett bizalom soha nem jár bukással. „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.” (Zsoltárok könyve 46, 11)

Lassítás közben az aggodalmainkat is vigyük Isten elé. Az aggodalom és a szorongás gyakran állandó társak a munkahelyünkön, de ezek általában hátráltató érzelmek. Minél inkább aggódunk, annál kevésbé tudunk teljesíteni. Imával viszont sokkal többet érhetünk el, mint azt képzelnénk. „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” (Pál levele a filippiekhez 4, 6)

A Biblia arra ösztönöz minket, hogy dolgozzunk – és azt szorgalmasan tegyük. De azt is tanítja, hogy vannak olyan idők, amikor az a legjobb, ha várunk, és figyeljük, hogy mit tesz Isten.

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2019. január 25.