A rövid karácsonyi szünet után folytatódik a 777 népszerű sorozata, a Papp válaszol! Ezúttal a túlnépesedésről, a vegyes házasságról és egy nagyon komoly dilemmáról kérdeztétek Papp Miklós görögkatolikus papot.

Mónika (ismeretlen helyről)

Katolikus vallású bíró vagyok. Úgy érzem, a hivatásomat Isten akaratából, az ő támogatásával töltöm be, és sok jót tudok tenni ezen az úton. A szervezetben azonban olyan helyzetbe kerültem, hogy lehetséges, hogy családjogi pereket kellene majd tárgyalnom. Vagyis házasságok felbontásáról, gyermekelhelyezésről dönteni. A kérdésem az, hogy katolikusként részt vehetek-e ilyen ítélkező tevékenységben, vagy ha erre kerülne a sor, el kell hagynom a pályát?

Először is fontosnak tartom, hogy a keresztény lelkületű emberek legyenek csak ott, ahol fontos döntések születnek, ahol sorsok dőlnek el. Segíteni ott lehet sokat! Mindannyian tudjuk, hogy a legjobb jogrend sem tudja lefedni az élet sokszínűségét, az egyedi helyzetek bonyolultságát: ezért ítélkeznek emberi bírók és nem számítógépek.

A keresztény lelkület ajándékoz egy háttértudást, egy többletet, egy stílust, amit szóhoz kell juttatnunk az életben!

A „világot megszentelő keresztények” alaphivatása, hogy a szeretetet kovászként bevigyék az élet sűrűjébe, ez az „általános papságuk”. A fölszentelt papok segítenek tanítással, szentségekkel, lelki vezetéssel – de van a szakmaiságnak egy része, amihez a papok már nem tudnak szólni, ott jön a világi keresztények illetékessége. Ez kitüntetés és teher. Van egy olyan kompetencia, amit szakmailag Ön tud: pap nem tudja megmondani, hol vágjon a sebész, hogyan is rakja össze a költségvetést a politika, vagy a családjogi perekben hogyan ítéljen a bíró. Nagyszerű hivatása lehet Önnek, hogy „terepen”, az élet sűrűjében segíthet a jobb szeretetet megvalósítani, s a nagyobb rossztól megóvni sorsokat.

Másrészt biztosan tudja, hogy a szentségi házasság és a polgári házasság nem ugyanaz. Megtörténhet, hogy a felek nem tudnak már együtt élni, esetleg veszélyeztetik egymást vagy a gyerekeket. Az egyházi jog kimondja, hogy lehetséges ilyen élhetetlen helyzetben az ágytól-asztaltól való elválasztás, azaz az életközösség felfüggesztése, ami akár polgári válást is jelenthet. Ha ez egy érvényes egyházi házasság volt (ami megromlott, de érvényes), akkor azt a különélés vagy a polgári válás nem szünteti meg. Talán így maradnak halálukig, talán az évek múltával enyhülnek (kicsit öregednek, kicsit betegednek, kicsit mélyülnek), s visszatalálnak egymáshoz. Önnek a jelenről kell dönteni: most nem megy, most hogyan mentsük a menthetőt. Ám ha ez egy érvénytelen egyházi házasság volt, akkor a polgári válás is segíthet a helyzetet tisztázni egyházi szempontból is. Nem kell Önnek magára vennie az egyházi bíróság terhét: az ő kompetenciájuk és terhük azt vizsgálni.

Azt nagyon kívánom, hogy sokat töprengjen az Isten szeretetén. Az Ő szeretete egyszerre irgalmas, kedves, megbocsátó, türelmes: sokszor ad esélyt, tud várni, bízik a felemelkedésben. De van a szeretetében keménység is: tud határokat húzni, tud kemény hangon szólni. Pedagógus módon mindkettőt használja, éppen az a művészet, hogy mikor legyen irgalmas, kedves, s mikor legyen kemény. Mindig a véglet az elégtelen, ha csak az egyikkel élünk. Ahhoz, hogy Ön is tudjon az ügyfelekkel olykor irgalmas, olykor kemény lenni, merítsen sokat Krisztus szeretetéből. Kétségtelenül túl nőies lett a kereszténység, elfeledtük, hogy a kemény szeretet is szeretet. Biztosan lesznek helyzetek, ahol egyszerűen a kemény szeretet kell elővenni a nagyobb jó, a gyermek, a leggyengébb láncszem miatt. S biztosan lesz olyan, ahol békíteni még lehet, ahol van remény valamilyen fokú együttműködésre. Az emberekkel csak az tud jól bánni, aki sokat töpreng Krisztus stílusán: az nem lesz felszínes, végletes, de nem is őrli fel magát.

Azt Ön sohasem tudja, hogy mit hoz a jövő. Ön nem Isten és nem tud mások helyett élni. Sok sebet fog látni, s ahogy Teréz anya sok leprás sebeit mosogatta, úgy Ön sok családi sebet fog kezelni, méregteleníteni, gyógyítani, olykor vágni.

Nagyon nagy hivatás a megsebzett szeretet szolgálni – testi, lelki, jogi síkon is.

Anna (Budapest)

Kevésbé személyes témáról, a túlnépesedésről szeretnék kérdezni. Mint ismert, Afrikában néhány évtized alatt a népesség megtöbbszöröződése várható. Az lenne a kérdésem, ilyen esetben (éhezés, vízhiány) támogatható lenne-e a kevesebb gyermek vállalása (pl. kínai egygyermekes családmodell), összefér-e ez a keresztény tanítással? Lehet-e szó bármilyen beavatkozásról, vagy elegendö a hagyományos (segélyszervezetek) segítség?

Az Egyház tanítása mindenütt ugyanaz, nincs más tanítás a családtervezésről Európa és Afrika számára. Az Egyház először is leszögezi, hogy Isten az élet és halál Ura, végső soron az Ő kezében fut össze minden szál. Az embert azonban megtiszteli azzal, hogy „egy különleges részt átadott a maga teremtői tevékenységéből”, így a szülők a Teremtő munkatársai lesznek, a szeretet tolmácsai. Csodaszép hivatás a teremtéshez hozzájárulni!

A szülőknek, ha munkatársak (s nem bábuk), akkor joguk van dönteni a születendő gyermekek számáról. A II. Vatikáni Zsinat Gaudiem et spes kezdetű konstitúció 50. pontja körültekintően írja le, hogy mi mindent vegyenek figyelembe a házaspárok:

„Fontolják meg, mi válik a maguk és a már megszülett, illetve születendő gyermekeik javára; mérlegeljék továbbá a korviszonyokból és saját társadalmi helyzetükből adódó anyagi és szellemi létfeltételeket, s végül vegyék figyelembe azt is, mit kíván a családjuk, hazájuk, sőt az Egyház közjava.

Minderről végső fokon maguknak a házastársaknak kell dönteniük Isten színe előtt.”

Az Egyház minden házaspárnak ezt tanítja – a Föld minden országában. Azaz a gyermek mindig kincs, de a fenti szempontokat felelősen gondolják át. Az Egyház sehol sem tanítja, hogy meggondolatlanul szülnie kellene a jó kereszténynek. A jó keresztény nagyvonalú, nemesszívű és felelős is. Az Egyház, a pap nem mondhatja meg egyetlen párnak sem, hogy mennyi gyermeket vállaljon, hiszen a saját élethelyzetében (egészség, társadalmi helyzet, anyagi és szellemi létfeltételek stb.) mindenki maga tudja. Az Egyháztól a „demográfiai robbanás” tekintetében senki ne várjon más tanítást, sohasem fog az „egykézésre” rábeszélni Afrikában, és sohasem teszi kötelezővé a nagycsaládot Európában. Az Egyház elmondja az isteni sugalmazású tanítását – de azzal tiszteli a házaspárokat, hogy felnőttnek tekinti őket.

Érdemes azonban azt is meggondolni, hogy Afrika valójában gazdag. Az igazságtalan gazdasági viszonyok által használja ki őket a világ. Én tanítok afrikai szerzetesjelölteket, és csodaszép családi, közösségi és egyházi életről számolnak be. Szeretik a szülőföldjüket, szeretnének ott boldogulni. Több szeretetet, igazságot kellene odavinni.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2019. január 15.