IX. fejezet

Jézus, a szeretet Foglya

Boruljunk le a szeretet Foglya előtt

Elmélkedtetek-e már az isteni szeretet ama kifürkészhetetlen misztériumán, amely arra vitte Jézust, hogy köztünk maradjon és tabernákulumaink foglyává tegye magát?

Igyekezzetek meglátni Őt azon a fátyolon keresztül, amely Őt szemünk elől elrejti. Itt lakik, e kis ajtó mögött, mint rabja a saját végtelen szeretetének.

Húsz évszázad múlt el azóta!… Megtört szívvel, homlokán az édesanya égő búcsúcsókjával Sión lejtőjén lépdel Jézus a díszes terem felé, ahol utolsó vacsoráját elköltse.

A szeretet gyógyíthatatlan sebet ütött Szívén. Szeretett Ő minket mindig, isteni, nagy szeretet volt minden lépésének mozgató ereje; amire azonban most készül, az messze túlhaladja emberi felfogóképességünk határait és talán már nem is az őrületen innenső fogalmak kategóriájába tartozik… Eledelül adja magát nekünk… Elveti magától isteni s emberi voltának még külső látszatát is… A kenyér igénytelen külső színei alá rejtőzik, hogy velünk, köztünk maradhasson az idők végezetéig.

Jézusom! hát ennyire legyőzött téged saját szívednek izzó szeretete? Mit bámuljak meg inkább: szeretetednek vagy alázatosságodnak csodáját?

A világmindenség Ura és Istene emberek rabjává lesz. Megsemmisíti önmagát az, aki nekünk az élet teljességét adja; rabláncokkal övezi fel magát az, aki a mi rabságunk láncait széjjeltépte.

A nagycsütörtök csak első pirkadása a századok hosszú sorának, amelynek folyamán szívünk Vendége kíván lenni Jézus és az Istenfia mindaddig oltáraink foglya marad, amíg — az idők végeztével — az utolsó Szentostya is felemésztődik az Úr asztala utolsó vendégének szívében.

Igen! A mienk vagy te, a tabernakulum isteni Foglya! Egészen a kezünkbe adtad magad! Hadd közeledjünk hát börtönödhöz, hadd csókoljuk meg láncaidat, a falakat, amelyek köztünk fogva tartanak. Engedd, hogy könnyeinkkel öntözzük lábad nyomát, míg az Élő Isten Fiának ésszel fel nem érhető rabságáról elmélkedünk.

Itt nem áruló szolgáltatott ki téged nekünk, de tulajdon szeretettől égő Szíved. Az a bűnös; az nyitotta meg előtted a szeretet rabságát.

Pedig hát a Nagy Ismeretlen, a Nagy Elhagyott vagy te itt köztünk, még a tieid körében is.

Olyan sok évszázada már, hogy közöttünk lakozol, s akarod, hogy életünk társa, kitöltője légy; legtöbb helyen azonban vendégmódra kezelnek és csupa tiszteletből nem engedik, hogy osztályosa légy a hétköznapoknak is. Szinte azt mondhatnók: idegen vagy a gyermekeid közt. Hiszen Margit Máriának is ezt panaszoltad: hogy idegen vagy még a tieid házaiban is.

Szeretsz, és mi nem szeretünk téged viszont! Megáldasz, és mi elhúzódunk kezed áldó mozdulata elől; jótéteményeidet halmozod ránk és mi még zúgolódunk is, ha nem éppen azt adod, amit mi tompa rövidlátásunkban magunknak megkívántunk. Milyen alacsonyság! Milyen elképzelhetetlen hálátlanság!

Ez a te önkéntes számkivettetésed keserű kenyere miköztünk, édes Üdvözítőnk! Ez a Getszemáni halálos szomorúsága, amely sohasem szűnik meg, évszázadokon, évezredeken keresztül!

„Magára vette fájdalmainkat”

— Drága lélek: nézd a homlokomat. Egyik teremtményem ítélete a halál bélyegét nyomta rá. Az én szeretetemnek nincs határa; a tied alig langyos. Nem azok közt voltál-e te is, akik „feszítsd meg”-et kiáltottak, mikor ellenségeim halálos ítéletemet akarták kierőszakolni?

— Nézd a két kezemet: a korlátlan szabadosság hívei verték rá a bilincset. Nem segítettél-e te is ezeket a bilincseket összekovácsolni?

— Nézd rajtam a fehér gúnyköntöst! Annyira szerettem az embereket, hogy eszelősnek tartottak, éppen e nagy szeretetemért. Igen: a szeretet eszelőse voltam a kereszten, az vagyok az oltáron, az Eucharisztiában. Mondd: nem tagadtad meg te soha Jézusodnak ezt a szeretetét? Nem fordult-e elő, hogy az emberek ítéletétől való félelemből szégyelted Őt megvallani mások előtt?

— Gúny, nevetség tárgyává lettem, mert boldoggá akartam tenni a világot és ma is magamra hagyva élek köztetek, oltáraimon.

— Botránykővé lettem a világ fiainak szemében: lekicsinylés, gúny, gyűlölet, nevetség tárgyává tettek, holott én ma is Jézus vagyok mindenki számára, aki bűnbánattal közeledik hozzám. Mondd: nem voltál-e hűtlen hozzám? Nem fordultál-e el tőlem te is? Azokon a nyomdokokon jártál-e mindig, amelyeket szeretetem jelölt ki számodra az életed utain? — Felelj!

„Kis teremtményeinek szeretetére vágyik, szomjazza szeretetünket”

— Sitio! Szomjazom, gyermekeim, égető szomjúsággal, amelyre csak a ti buzgóságtok tud hozni enyhülést… Mindent odaadtam nektek; amitek van, minden az én bőkezűségem ajándéka. S milyen kamatot kérek én ez után a felmérhetetlenül nagy tőke után?… Dicsőségem munkálását… Méltányosak, hálásak akartok lenni s becsületesen meg akarjátok fizetni szeretet-tartozástokat? Adjatok akkor lelkeket, nagyon sok lelket!

— Akartok-e elégtételt nyújtani mások bűneiért és egyúttal saját botlásaitokért is? — Terjesszétek uralmamat.

— Közelebb akartok-e jutni szívemhez? Szorosabbá akarjátok-e tenni a kötelékeket, amelyek hozzáfűznek benneteket? Akarjátok-e arra kényszeríteni, hogy még bőségesebben elárasszon benneteket kegyelmeivel?… Legyetek lánglelkű apostolok! Lelkeket adjatok nekem, lelkeket, viszonzásul mindazért, amit értetek tettem.

— Ha tudnátok, milyen emésztő vággyal vágyom rá, hogy barátaim két kézzel osztogassák szívem kincseit! Bár mindnyájan apostolaimmá lennétek ti, akik igazán szerettek engem, engedelmes eszközökké, amelyek segítségével magamhoz vonzzam a lelkeket, a családokat, a nemzeteket!

— Azt mondjátok, hogy gyengék, alkalmatlanok vagytok egy ilyen nagyszerű misszióra? Nézzetek át az ellentáborba: a sátán zászlóvivői nem így beszélnek! Ők nem kímélnek semmi fáradságot, hogy állandósítsák számomra a Kálváriát, ti meg nem volnátok hajlandók rá, hogy a Táborhegy dicsőségét előkészítsétek? Pedig mennyi áldást, milyen nagyszerű kegyelmeket tartogatok Szívem igazi apostolai számára!

— Rendelkezésükre fog állni annak minden gyengédsége, mindenhatóságának ereje. Jöjjetek, jöjjetek hát és osszátok ki kegyelemkincseit a szegények, a tudatlanok, a nyomorékok, az éhezők közt, akik eddig vajmi keveset kaptak mindabból, amiben ti bővelkedtek, soha sem tanulhatták meg azt, amit ti az én jóságom révén megtanulhattatok… Szeressetek engem e testvéreitek szívében, akik nálatok nélkül menthetetlenül elvesznek. Vagy azt akarjátok-e, hogy másoknak, nálatok buzgóbbaknak adjam oda dicsőségem titkának kulcsait? Az idő már itt van: Szívem uralmának órája már elérkezett… Megigértem, hogy el fog jönni és meg is tartom ígéretemet. Mert a világ minden csillogó ígéretével elmúlik; az én ígéreteim azonban valósággá fognak válni.

— Sitio! Szeretetre szomjazom! Vegyetek tüzet szívem izzó zsarátnokából és gyújtsátok vele lángra a világot! Hogy minden szívbe eljusson ez a láng, szeretetemnek olyan kevéssé megértett tanítása!… Sitio!… Szeressetek forró szeretettel és tegyétek, hogy mások is ezzel a szeretettel közeledjenek hozzám! Rátok bízom Szívemet, annak minden kincsét. Kell, hogy ez a Szív, annak szeretete uralkodjék a világon most és mindenkor!

„Tulajdonába jött és övéi nem fogadták be őt”

 — Ne távozzatok tabernakulumom mellől, Szívem barátai, hadd beszéljek előttetek Szívemnek egy fájó sebéről, amely nem tud begyógyulni és szüntelenül újra vérezni kezd… amely sebet ti, barátaim ütöttétek az oldalamon. Kegyetlenül fáj ez a seb és azzal vádol benneteket — az igazakat, az enyéimet — hogy lanyhák vagytok és takarékosan adagoljátok számomra a szeretetet.

— Ha tudnátok: mennyire fáj, mikor a saját házam népe úgy kezel, mint valami tiszteletreméltó idegent, kimért udvariassággal, lagymatag közömbösséggel. Így bánnak a Szeretet Istenével azok, akik akár naponta is odajárulnak szeretetem lakomájához, s akik számon sem tudnák tartani jótéteményeimet. Nagy, nemes lelkek vannak köztük és hányan, de hányan közülük már régen szentekké lettek volna, ha nem félnének fenntartás nélkül belevetni magukat szeretetem tengerébe és hozzám való szeretetből tennék azt, amit naphosszat, életük során puszta kötelességből, gyakran nehéz áldozatok árán tesznek. Ó, milyen kevesen ismerik a szeretet mindent arannyá változtató hatalmát!

— Enyémek ezek a lelkek, már régen nekem adták magukat, nehézkes lanyhaságuk azonban megbénítja szívük lendületét. Szép lelkek, de vérüket nem hozza forrásba a dicsőségemért égő buzgóság. Nincs lendület, nincs nagylelkűség a szeretetükben. Látnak a Kálvárián, sajnálnak is, de nem elég mély hozzá a szívük, hogy meg is értsék, át is éljék, amit szenvedek. Nincsenek könnyeik, hogy velem sírjanak… mert nem elmélkednek, nem imádkoznak eleget. Tudják, hogy magamra vagyok hagyva tabernakulumomban, de ez az elhagyatottság nekik nem fáj s nincs egy gyengéd szavuk hozzám, pedig olyan kimondhatatlanul jól esnék ez Szívemnek. Szegény, szegény lelkek! A közöny, a hidegség megdermeszti életüket. Nincs mondanivalójuk a számomra, közömbösen mennek el templomaim mellett. Nem tudják, hogy ilyenkor újra vérezni kezd egy seb a Szívemen.

„Legalább te szeress Engem”

Ti, nagy lelkek, akik Veronika nyomdokaiban jártok, pótoljátok ki legalább ti azt a tompa közönyt, amely olyan fájó sebet ejt Szívemen. Adjatok nagy szeretettöbbletet, amely kiegyensúlyozza a meleg ragaszkodás, a lelkes buzgóság hiányát, amelyet enyéimtől elszenvedek.

Ti, akiknek szívében a szeretet és buzgóság mennyei tüze lángol, legalább ti értsétek meg forró vágyamat, amellyel hű lelkeket, apostolokat keresek, hogy egészen nekik adhassam magam. Hogy miért vannak ezek olyan kevesen? Mert az én fegyverem a kereszt: azzal váltottam meg a világot, annak jegyében üdvözítem a lelkeket s a kereszt nyomta rá a hitelesség pecsétjét minden tanításomra. A kereszt árnyéka elől legtöbb jóemberem is menekül.

Tartsatok ki legalább ti áldozatos hűséggel mellettem. Ha Szívemet szeretitek, szeressétek a keresztet is, hiszen nem is sejtitek: szeretetem mennyire megédesíti annak terhét, mennyire könnyűvé teszi a súlyát! Álljatok bátran szolgálatomba s áldozatkész szeretettel szeressetek azok helyett is, akik sajnálatos kislelkűségükben nem mernek az oldalam mellé állni!

„Legjobban fájlalom, hogy éppen a nekem szentelt lelkek teszik ezt…”

Nagy fájdalma Szívemnek, hogy olyan sok szolgámnak kettős a lelkiismerete: az oltár előtt hűségről, szeretetről beszélnek, kint az életben pedig csak annyit tesznek, amit okvetlenül tenniök kell, sőt csavaros észjárással olyan értelmet igyekszenek belemagyarázni törvényeimbe, amely az én elgondolásomtól távol áll, amiáltal kimondhatatlanul sok botránynak lesznek az okozói. Hogy az ilyen eljárás minden egyes alkalommal az ostorozás kínjait szenvedteti el velem, azt ugye megértitek? Annál is inkább megértitek, mert ismeritek az Írás szavát: „Jaj annak az embernek, aki által botrány történik.”

Álljatok be munkatársaim közé ti mindnyájan, akik tudástok, társadalmi állástok vagy egyéb életkörülményeiteknél fogva abban a helyzetben vagytok, hogy példátok erejével követőket vonjatok magatok után. A hozzátok hasonlóknak: a kivételes helyzetben élőknek kétszeresen nagy lesz a felelőssége, ha ahelyett, hogy tekintélyük erejével jóra vezetnék azokat, akik a befolyásuk alá kerülnek, a fertő felé mutatnak nekik utat…

Legyetek résen, ti gazdagok, akik bőségben éltek, ti hatalmasok, akik éppen életkörülményeiteknél fogva hajlamosak vagytok rá, hogy jogosnak találjatok minden újítást, amely új örömöket jegyez be raffinált élvezeteitek, szórakozásaitok listájára; akik bizonyos értelemben az elfogadottság, a társadalmi jóváhagyás pecsétjét nyomjátok rá olyan társaságbeli érintkezési formákra, szórakozási lehetőségekre, amelyek feltétlenül a lélek eldurvulására vezetnek és az erkölcsi züllés előtt nyitnak tág kaput. Legyetek résen és ne felejtsétek, hogy nagy a felelősség, amely rátok vár!

Szól ez nektek is, az élet, a társadalom többi kiváltságosai: ti előkelőségek: a szellem, a születés arisztokráciája, akiknek soha nem volna szabad megengednetek, hogy szalonjaitokban olyan hang, olyan szellem váljék otthonossá, amelyet evangéliumom helytelenít, és amelyet én is nyilvánosan elítéltem, mikor az élvezetvágy, a szabadosság bálványait ledöntöttem. Akadnak azok közt is, akik asztalomhoz járulnak, olyanok, akik kitartóan fáradoznak azon, hogy éppen e pogány erkölcsi normákat, a velük járó szabadosságot segítsék újra uralomra. Arra hivatkoznak, hogy megváltoztak az idők. — Igen, ebben igazuk van: az idők megváltoztak. Törvényeim azonban mindig ugyanazok maradnak, amint ugyanaz maradok mindenkor én is: a Bíró.

Hozzátok is szólok, ti anyák és asszonyok, akiket én emeltem fel a női méltóság tiszta trónjára: a ti befolyástok mindig nagy volt a tieitek lelkére, akár az én számomra, akár ellenségeim számára kellett azokat megnyernetek. Mindenkinél magasabb polcra emeltelek titeket, hogy a finom nőies tisztaság, az áldozatos kötelességteljesítés példaképét állítsam bennetek a világ szeme elé: asszonyok, ne féljetek, hogy túlságba viszitek a szemérmes tartózkodás törvényét, amely végeredményben csak lelketek tisztaságának visszfénye… Legyetek résen a családban, hogy leányaitok, fiaitok homlokán el ne fakuljon a tisztaság ragyogása!

Ó, bár mindvégig ifjúságunk csorbítatlan osztályrésze maradna ez a gyönyörű erény!

Őrködjetek gondos éberséggel házatok küszöbén, hogy be ne férkőzzék oda a világ romlott szelleme és ne felejtsétek el, hogy én vagyok a családi otthonotok Ura! Eljön majd a napja, hogy mint bíró előtt fogtok előttem állni és akkor látni fogjátok, hogy a világ törvénye porba fog hullni az én törvényem ereje előtt.

Asszonyok, anyák, ne felejtsétek el, hogy én vagyok az egyetlen törvényhozó és törvényeim nemcsak a templomban, de a családban, a magán- és a hivatalos életben… életben és halálban mértékadók.

És ti, az élet elkényeztetettjei, elpuhult lelkek, akik olyan könnyen engedtek az élvezetek csábító szavának, kiket máris elragadott az élet rohanó forgataga; jó szívek, de akiket gyenge jellemük, felületes erényéletük könnyen a szenvedélyek rabságába juttat, s akik szélkakas módjára hol az egyik, hol a másik irányzat felé fordultok rokonszenvetekkel: álljatok meg a romlás örvénye felé való rohanástokban! Álljatok meg: az evangélium nem csal meg benneteket; az én törvényem az egyedüli, amelyben üdvösséget találtok. Térjetek észre! Ne hurcoljátok sárba könnyelmű életmódotokkal véres keresztemet!

Senki, de senki nem szeret titeket olyan igaz szeretettel, mint én. Felétek tárom karjaimat, elfelejtem botlásaitokat, csak szeressetek ti is engem, becsületes, nagy szeretettel. Hogy könnyebben beférkőzhessetek Szívem belsejébe, szívesen még tágabbra nyitom azt a sebet, amely rajta tátong. Hatoljatok be rajta és vegyétek birtokba az Isten Szívét, amely túlcsordul a hozzátok való szeretettől és legyen az a tiétek most és mindörökre!

„Íme, a te anyád”

Ránk bíztad, Uram, a Szűz szeplőtelen szívét, hogy elégtételt nyújtsunk neki azokért a fájdalmakért, amelyeket azok a névleges keresztények okoznak ennek a jóságos anyának és neked is, Jézusom, akik elvetik maguktól utolsó szavaidat, amelyeket a Kálvárián Jánoshoz intéztél: Íme, a te anyád! Jézus! jóságod erejétől lesújtva, mélységes hálával köszönjük ezt a drága ajándékot, s hogy engesztelést nyújtsunk a hálátlanok bűnéért, felajánljuk neked a keresztény anyák szenvedését és fáradalmait, könnyeit és imáit, akik téged itt a földön imádnak és ujjongva köszöntik Szűz Máriát, mint szeretett királynőjüket.

Te tudod, Uram, a hűséges szeretetnek milyen tengerét rejti magában az anyák hősies szíve! Te tudod: mennyit érnek; hogyan imádkoznak, hogyan tudnak szeretni és szenvedni.

Édesanyád emlékére, azoknak a könnyeknek az emlékére, amelyeket a tőled való elválás és szenvedésed tudata sajtolt ki szeméből, könyörögve kérünk, Jézus: hallgasd meg az anyák imádságát, akik segíteni akarnak neked lelkeket megmenteni és csendben szenvednek értük kimondhatatlan fájdalmakat. Nézd: milyen megingathatatlan bizalommal könyörögnek hozzád övéikért! Hogy senki el ne vesszen azok közül, akiket a szereteted nekik adott… Uram, zárd Szívedbe imáikat, áldozataikat és ne, ne hagyd, hogy csak egyetlen egynek, a legméltatlanabbnak az imája is meghallgatatlanul maradjon! Hozzád szálljon boldog háladaluk a bölcső mellől, téged dicsérjenek a néma könnyek, amelyek magányos keresztútjuk göröngyeire hullanak. Jusson el Szívedhez szívüknek vérkönnyes hódolata, amelynek minden dobbanása lelkekért, az övéik lelkéért zokog. Uram, hallgasd meg az édesanyák imáját!

Rájuk bíztad, Uram, férjük és gyermekeik lelkét s ők azokat bízó szeretettel szent Szívednek oltárára helyezték… Irgalmasság Királya, gondolj édesanyádra és hálából hősies, gyengéd szeretetéért, nagyszerű erényeinek jutalmául és kárpótlásul szörnyű szenvedéséért: hallgasd meg az anyák imádságát, mentsd meg a keresztény családokat!

„Jöjjetek hozzám mlndnyájan”

Magadrahagyatottságod, Jézus, az a fagyos csend, mely tabernakulumodat övezi, a Szívedet legfájóbban érintő bűnök egyikével vádolja a világot: hálátlansággal.

Te szeretsz bennünket, Jézus, amint csak te tudsz szeretni és mi nem szeretünk téged viszont. Te áldásaiddal halmozol el minket és mi megfeledkezünk rólad: íme, ez a viszonzása tabernakulumi fogságodnak, amelyet a kedvünkért magadra vállaltál! Uram, töltsd el élettel a lelkünket, hogy legalább mi vigyünk meleget, szeretetet magányos rabságodba!

Uram, te magad mondtad, hogy a tanítvány nem lehet Mestere fölött, sem a szolga ura fölött és ezért megengeded, hogy időnkint mi is megízleljük a hálátlanság keserű kelyhét. Elfogadjuk, Uram, irántad való szeretetből, de hangsúlyozom, hogy ez a szeretet az egyetlen hatalom, amely készséggel fogadtatja azt el velünk, mert ez az ital keserűbb még a halálnál is.

Légy irgalommal, Jézus, mindazok iránt, akik e keserves szívfájdalom súlya alatt görnyedeznek.

Légy irgalommal ama családi tűzhelyek iránt, ahol a gyermekek, akik a te rendelésed szerint a családok öröme, virága kellene, hogy legyenek, töviskoronává lettek szüleik homlokán…

Könyörülj a szerencsétlen házastársakon, akik magukra hagyatva siratják élettársuk hűtlenségét.

Könyörülj a becsületes, hűséges lelkeken, akik csalódtak barátaikban, akiket azok bántalmaznak legfájóbban, akik szeretetüket, jótéteményeiket élvezték. Igen: a világ először mosolygással, szép szavakkal fizet, azután pedig gúnnyal, hálátlansággal.

Mert nagyon szeretünk téged, szentségi Jézusunk, egyedül csak azért, mert szeretünk, köszönjük neked, hogy megízleltetted velünk ezt az ürömpoharat és bocsánatodat kérjük mindazok számára, akik hűtlenségükkel mindfájóbbra mélyítik Szíved sebét, amelyet a mi hálátlanságunk ütött azon…

— Szeretett gyermekeim, jól esett szívemnek imádságtok, amelyben feltárjátok előttem szívetek sebeit s amelynek folyamán az én Szívem sebének is mélyére hatoltok. Ó, mennyire azonosak a mi fájdalmaink s mennyire hasonlítunk egymáshoz, amikor keserű csalódásainkat siratjuk! Szeressük egymást a szenvedésben, járjuk közösen az élet keresztútját, szeressük egymást a keresztben!

— Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik szenvedtek, akik betegek vagytok, akik nélkülözitek a földi élet javait… Jöjjetek és Szívem megértő szeretetében erőt, vigasztalást fogtok találni.

— Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik csalódtatok az emberekben, akik szenvedtek igazságtalanságuktól, akiknek az életét családi egyenetlenség, anyagi gond teszi nehezen elviselhetővé; jöjjetek. Szívem vár, hogy megenyhítsen benneteket.

— Jöjjetek, akiknek szívét vérig sebzi barátaitok hálátlansága, nem ritkán azoké, akik pedig egészen közel állnak szívetekhez. Ne késsetek, nehogy ez a fájdalom végleg megdermessze lelketeket. Jöjjetek: hadd melegítselek új életre szeretetem tüzének melegével!

— Jöjjetek hozzám, akik üresnek, céltalannak látjátok az életet; ti akikkel senki sem törődik s egyedülállónak, otthontalannak érzitek magatokat, akik talán már ifjú éveitekben is idegenek voltatok a világban, jöjjetek, vessétek magatokat karjaimba. Az én szeretetem tartalommal fogja kitölteni napjaitokat.

— Jöjjetek, kiket senki meg nem ért, akiknek legjobb szándékait is félremagyarázzák, jöjjetek, az én Szívem meg fog érteni titeket!

— Jöjjetek mindnyájan, akik sírtok, akik fáradtak vagytok, akiket lenyom az élet terhe; jöjjetek, akik szeretetre szomjaztok és igazságra: nálam megtanuljátok, hogy a földi élet árnyék, amely szertefoszlik, de Isten és az Ő országa örök. Véremet adtam érte, hogy ez a tietek lehessen!

— Tehát: fel a szívekkel! Küzdjetek tovább, s hogy erőtök legyen a küzdelemhez, jöjjetek hozzám, asztalomhoz, egyétek az Élet Kenyerét, amelyet szeretetem tart készentlétben számotokra, hogy záloga, biztosítéka legyen örök boldogságtoknak.

Jézus Szive, jöjjön el a te országod az Eucharisztia szeretetében

Jöjjetek, vegyétek, egyétek! Legyen napiparancsunk ez a három szó, amely eltéphetetlen kötelékkel fűzze együvé lelkiéletünket, örökkévalóságunkat és az Eucharisztiában köztünk lakó Jézus Szívét.

A Jézus Szíve tisztelet minden megnyilatkozásának a szent Eucharisztia a kiindulási pontja és hogy azok kedvesek legyenek az Úr előtt, ahhoz múlhatatlanul szükséges, hogy végső találkozási pontjuk is az Eucharisztia legyen.

Urunk mindenekelőtt itt várja hódolatunkat szent Szíve iránt, amely annyira szeret minket, embereket. Itt kívánja fogadni legforróbb engeszteléseinket, már csak azért is, mert Szíve és nagy szeretete éppen itt, oltáraink nagy Szentségében szenvedi el a legtöbb mellőztetést.

Mert itt és éppen itt kell, hogy Ő mindvégig a szívek királya és központja legyen. Az a szeretet, amely nem itt keresné Őt, ahol Szíve most is elevenen dobog, nem volna igazi szeretet: legfeljebb csak szeszély és fellobbanás.

Ó, mennyi okunk, mennyi fontos, nagy okunk van rá, hogy esengve kérjük Urunkat: küldje el közénk Szívének uralmát a legszentebb Eucharisztia által. Kimondhatatlanul nagy szükségünk van rá ebben a mi korszakunkban: az erkölcsi vérszegénység, a megalkuvás, a lelki gerinctelenség korszakában, amelyek mind együttvéve az emberi önző óvatosság szülöttei.

A felhők egyre fenyegetőbbé sötétülnek a kereszténység egén. Egyházunkat ma dühösebb támadások érik, mint valaha. De ezek is megint csak az Ő nagyobb dicsőségére fognak szolgálni, és pedig annál előbb, minél egyöntetűbb az akarásunk, hogy Szívének uralmát a földön előkészítsük.

Hogy mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy ha mi, az Egyház élő tagjai és idegszálai a mélyen átélt eucharisztikus élet által telítődünk az Ő vérével és lelkével, akkor bőven lesz erőnk rá, hogy Őbenne és Őáltala diadalra vigyük a szent ügyet, amelynek harcosai vagyunk.

Egyházanyánknak nem ellenségeitől kell legjobban félnie, de azoktól a gyermekeitől, akik dermedt lélekkel, közömbösen állnak mellette; azoktól, akik hálátlansággal felelnek Urunk példátlan nagylelkűségére, aki, hogy a pusztán való átvándorlásra fölerősítsen, az Eucharisztia mannájával táplálja lelkünket.

Bárha megértenénk, amit a szentek megértettek: hogy egyetlen méltóképp végzett szentáldozás nyert ütközettel ér fel az Egyház életében.

A percek, amelyeket élünk, ünnepélyes, döntő fontosságú percek. Vagy nem érezzük-e mindnyájan, hogy reszket a föld lábunk alatt? Talán még nem késő, hogy elháruljon fejünk fölül a katasztrófa. És tudják-e, mire volna ehhez szükségünk? Apostollelkekre, a szeretet izzólelkű apostolaira, akik a szeretet zsarátnokát szórnák szerte a világra, hogy lángra gyújtsák vele a lelkeket, a hívekét csakúgy, mint a papokét.

Jegyezzük meg jól: ha száz hitetlen elegendő hozzá, hogy egy egész nép lelkét megrontsa, egy igaz apostol — egyetlen egy, de igazi apostol — száz népet visszatéríthet Istenhez.

Ehhez természetesen nagy lélekerő kell, ami pedig nem túltengő erénye ennek a mi vérszegény korszakunknak. Az az apostol, aki nemcsak küzdeni, de győzni is akar, egész ember, Jézus méltó képmása kell, hogy legyen.

Hogy hogyan lehet azzá? Jézus eucharisztikus életében való részesedés által.

Ezzel a fegyverrel vívták ki a győzelmet az arénában a kereszténység első hősei.

Az Eucharisztia titka, hogy hősök légióit nevelje azokból, akik saját erőikre hagyatkozva okvetlenül elbuktak volna.

Ma is szükségünk van ilyen légiókra. Égetően sürgős, hogy közibénk álljanak, hogy hadsorainkat felerősítsék, mert nagyon kevesen vannak azok az elszánt hősök, akik hajlandók az első sorokban harcolni Krisztusért.

Menjünk tehát, fürödjünk meg a Bárány vérében, hogy megtanuljuk az önfeláldozás nehéz tudományát, s ha Isten úgy akarja, azt is, hogy a vértanuk hősiességével tudjunk helytállni Krisztusért.

Kérjünk részt Jézus isteni életéből a Szentostyában és részt kapunk az Ő megváltó hatalmából is.

Ne féljünk Tőle, ne hátráljunk meg az ilyen megtiszteltetés súlyos terhe elől. Lépjünk bizalommal oltára elé, igyunk kelyhéből, töltekezzünk Vérének mindenható erejével és álljunk bátran munkába. Apostoli buzgalmunk példája sok lelket fog magával ragadni Jézus szolgálatára.

Ha már Szent Péternek a puszta árnyéka is csodás gyógyítóerővel bírt, ha Jézus ruhájának az érintése is megszüntette a nyavalyát, a kegyelemnek milyen csodáit fogja művelni az élő Jézus, aki tabernákulumaiból az isteni élet özönét árasztja ránk.

Az élet Napja Ő, amely ragyogva virrad fel egy rombadőlt világ felett. Megtermékenyíti a lelkeket, hogy új világ keljen életre tabernákulumai körül, amelynek ereiben saját isteni Vére kering. Ez az új világ: Jézus Szívének világa lesz.

Létrehozva 2018. december 17.