A Szentírás a teremtés történetével kezdődik. Isten kiönti kreativitását és keze munkáját a világra, megtöltve élettel és bőséggel. A teremtés utolsó napján Isten létrehozza az embert saját képére, munkájának csúcsaként és koronájaként.

Isten akkor megcsodálja saját munkáját, megadva a legelső áldást: „nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31).

A teremtés történetében azt látjuk, hogy az áldás nem más, mint kihirdetni valaminek a benne rejlő értékét és veleszületett jóságát.

Amikor Isten megáldja a teremtést, „nagyon jónak” hirdeti azt.

Hasonlóképpen, amikor dicsérjük Istent, Őt magát jóságnak nyilvánítjuk; mindazok forrásának, az élet és az öröm örökös kútfejének.

Mindannyiunkban megvan a vágy az áldásra. Vagyis vágyunk megtudni azt, hogy a személyiség vagy megjelenés véletlenszerűségein túl létünk lényege jó, nagyon is jó. Vágyunk, hogy valaki elmondja nekünk, hogy jó, hogy létezünk.

Azt akarjuk –szükségünk van arra-, hogy tudjuk: nem tévedés, hogy vagyunk, hogy tökéletlenek vagy méltatlanok vagyunk a szeretetre.

Ha nem kapjuk meg ezt az áldást, akkor ez nagyon fáj nekünk, bár ez a fájdalom gyakran tudat alatti. Ezen áldás nélkül mindenféle ártalmas és akár kóros viselkedés alakulhat ki, hogy megtaláljuk azt a megerősítést, amire vágyunk.

A legnagyobb ajándék az áldás, amit egy apa adhat a gyermeknek, különösen a fiának.Egy apának egyedülálló pozíciója van ennek az áldásnak a megadására, abban a pillanatban, amikor a gyermekben tudatosul apja létezése, vágyik megerősítésére, elfogadására és szeretetére.

Apák, áldjátok meg gyermekeiteket. Világosan közöljétek velük szavakban és tettekben:

„Jó, hogy létezel. A képességeiden, a teljesítményeden vagy az intelligenciádon túl bármi, amit teszel, nagy öröm vagy nekem. Az én szeretetemet nem lehet kiérdemelni, mert ez abból a tényből fakad, hogy te jó és szeretetre méltó vagy legbensődben.”

Micsoda életadó igazságok! Hányunknak élete lenne más, ha ily módon lettünk volna megáldva.

Az apai áldás a szavakon túl is sugárzik. Többnyire a figyelem ajándéka, a jelenlét ajándéka, a meghallgatás ajándéka. Ez abban jelentkezik, hogy elutasítják azt az apai hajlamot, hogy a gyermeket a saját képükre alakítsák; kényszerítsék őket arra, hogy valamiben sikereket érjenek el, hogy azok legyenek, ami nekünk nem sikerült.

„Talán nem vagy gazdag; talán képtelen vagy nagyobb örökséget hagyni a gyermekeidnek” – mondta Szent Ambrus -, „de egy dolog van, amit adhatsz nekik: az áldásod örökségét. És jobb áldottnak lenni, mint gazdagnak.”

Kultúránk válsága az apaság mai kultúrája. A gyenge, hiányzó vagy bántalmazó apák nagyban felelősek a társadalom romlottságáért, a kutatások eredményei ezt bizonyítják. A kultúra gyógyulása tehát csak az apaság teljes elfogadása és megélése által fog bekövetkezni. Olyan apákkal, akik nemcsak szavakban, hanem tettekben is megáldják gyermekeiket.

Cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2018. december 19.