Második rész

Lelkigyakorlat a trónraemelés apostolai számára

I. fejezet

Bevezető előadás

Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Hagyj engem cselekedni.

Az a lelkigyakorlat, amelyet e percben kezdünk meg, nem közönséges lelkigyakorlat, de apostolok lelkigyakorlata.

Nem fogok hosszan beszélni sem arról, hogy mivégre teremtettünk, sem az örökkévalóságról, sem a pokolról. Azért jöttünk most össze, hogy megtanuljuk: hogyan kell az Úr útját egyengetnünk; fel kell készülnünk nagyszerű élethivatásunkra: az apostoli munkára. Szinte azt mondhatnám: Keresztelő János küldetését bízta ránk az Úr; az a dolgunk, hogy a Szeretet Királyának útját elkészítsük.

Hogy hogyan? — Úgy, hogy ővele töltekezünk. Benne, Belőle élünk, hogy az Ő képmásai leszünk.

Vagy méginkább: tartályok legyünk; de hogy olyan tartályok lehessünk, amelyek termékenyítőleg hatnak a lelkekre, előbb magunknak is töltekeznünk kell élő vízzel, amelynek forrása az örök életben fakad.

Hogy ezt elérjük, annak első feltétele, hogy előbb teljesen kiüresítsük magunkat; megtölteni ugyanis csak azt lehet, ami üres. A lelkigyakorlat első feladata tehát, hogy kiüresítsük, megtisztítsuk lelkünket: az önszeretettől, apró kedvteléseinktől, emberi érdekeinktől — még ha nem is éppen rosszak azok; nagyon is egyéni életszemléletünktől, ítéletünktől, még a lelki dolgokban is. Szeretnénk szentekké lenni, de csak a magunk kényelmes, megszokott módja szerint. Magunk akarjuk kirajzolni — legalább saját használatunkra — az életszentség útját, pedig elibénk rajzolta azt már Jézus Krisztus; Ő az egyetlen Út, amint Ő az egyetlen Igazság, az egyetlen Élet is.

Mit kell tehát tennünk, hogy a tökéletességre eljussunk?

Megmondja ezt Ő maga, mikor Szent Margit-Máriával beszél: „szentté teszlek, de a magam módja és nem a te elgondolásod szerint”.

Bízd rám magadat. A lelkigyakorlat feladata, hogy megszabadítson bennünket önmagunktól; ezért fontos, hogy jól végezzük lelkiismeretvizsgálatunkat. A jól végzett lelkiismeretvizsgálat megmutatja: mit kell kiküszöbölnünk a lelkünkből, mit megjavítanunk, mit beleplántálnunk. Végezzük el tehát ezt az önvizsgálatot, de békén, nyugodtan, gyermeki bizalommal állva Urunk színe előtt.

Mondjuk neki egyszerűen: — Látod, Uram: itt is egy folt, amott is; tele a lelkem nyomorúsággal, de te ezt jobban tudod, mint én magam. Kérlek: gyógyíts meg, javíts meg.

És Ő felelni fog gyermeki kérésünkre, amint felelt Margit-Máriának, mikor ezt azzal küldte hozzá főnöknője, hogy gyógyulását kérje, mint küldetése valódiságának bizonyságát:

— Egészen az enyém vagy te, az én gondjaimra bíztad magadat. Tökéletes egészségben adlak tehát vissza annak, aki betegen küldött téged hozzám.

Mi is azért jöttünk el hozzá, erre a lelkigyakorlatra, hogy gyógyulást keressünk nála. És Ő meg is fog gyógyítani bennünket, bizonyosak lehetünk róla.

De: engedjünk szabad kezet neki; hagyjuk, hogy akadály nélkül működjék bennünk. A mi dolgunk csak az, hogy nagylelkű készséggel engedjünk indításainak.

Tehát:

Kiüresíteni lelkünket mindentől ami a földhöz, önmagunkhoz láncol: ez a jó lelkigyakorlat előfeltétele.

Jézussal töltekezni, hogy Őt másoknak is adhassuk: ez pedig a közvetlen célja.

S mindezt hogyan? — A hit szellemében.

Hinni egymagában nem elég: élnünk kell hitünket. Hassa át a hit szelleme gondolatainkat, ítéleteinket; a hit legyen egyetlen bölcseségünk; az egyetlen.

Legyünk egészen biztosak Isten felől.

Az emberi bölcseség semmi, ha ezzel a bölcseséggel hasonlítjuk össze. Ha gazdag tehetségekkel áldott meg bennünket az Úr, ha ismereteket, tapasztalatokat szereztünk: nagyon jól van. Köszönjük meg Istennek és használjuk fel képességeinket az Ő dicsőségére. De mindenekelőtt és mindenekfölött keressük Isten bölcsességét, azt a tudományt, amelyről ezt mondja Szent Pál: „Nem szándékoztam mást tudni köztetek, mint Jézus Krisztust és pedig a megfeszítettet”.

Íme: ez az igazi tudomány, a komoly, hasznos, gyümölcsöt érlelő tudomány, a szentek tudománya. Boruljunk le a tabernakulum előtt és — mint az apostolok — tekintetünket isteni Mesterünkre emelve, szívünkkel az Ö szívét keresve, kérjük meg bensőséges vágyódással: segítsen rá bennünket, hogy Őt megismerjük, komoly, mély, tökéletes megismeréssel.

Akinek hite van, annak szükségképp szeretete is kell, hogy legyen: az egyikből természetszerűen fakad a másik: a komoly, az erős, az áldozatkész, az áldozatosság szelleméből élő szeretetre. Legyen itt akár saját megszentelődésünkről szó, akár arról, hogy embertestvéreinket vezessük a megszentelődés útjára: a törekvésünk egyetlen biztos alapja mindig csak az áldozatos szeretet lesz.

Szeressük Jézust komoly, mély szeretettel, azzal, amelynek lényege, hogy feltétlen ráhagyatkozással Őneki adjuk át magunkat. Ne mondjuk neki soha: „Ha akarod, Uram, adhatsz keresztet, csak arra kérlek: ne túlságosan nagyot, ne olyant, amely nagyon megnyomja a vállamat”. Nem: úgy kell Jézus szeretetét értelmeznünk, amint Ő azt értelmezi: rá kell hagynunk, hogy úgy működjék bennünk és általunk, amint azt örök tervei szempontjából jónak látja.

Szeressük Jézust szenvedélyesen, határtalan, túlcsordúló szeretettel, hogy annak melegétől a hideg szívek is lángra gyuljanak és szeresse mindenki az Ő szeretettől égő Szívét!

Szeressük gyermekien bízó, önzetlen szívvel, soha semmiben magunkat, de mindenben egyedül Őt keresve.

Mindig csak Istenre építsünk, soha önmagunkra. Ismétlem: Ő az, aki bennünk, általunk munkálkodni fog, legyünk bár mi magunk mégoly gyarlók, mégoly esendők. Építsünk holtbizonyossággal Őreá, mert Ő Isten.

Az élet: Jézus Krisztus.

Az életszentség: az átélt Jézus Krisztus.

Kívánja tőlünk, hogy Őt éljük, hogy általunk tovább éljen a lelkekben.

Nem ezt mondta-e Szent Margit-Máriának is?

 — Azt akarom, hogy engedelmes eszközöm légy és lelkeket hozz közel szívemhez.

— Isteni szívemben ég az emberek iránt való szeretet és nem tudván visszafojtani e szeretet tüzét, ki kell azt ontanom általad az emberekre… Téged választottalak szándékom keresztülvitelére, téged, a tudatlanság mélységét, hogy minden énáltalam történjék.

— Csak akkor nem lesz segítségben részed, ha szívem hatalma megszűnik… amelynek mindenkor te leszel a kedvenc tanítványa.

Mihozzánk ugyanígy beszél Jézus. Azonban, hogy engedelmes eszközei legyünk szeretetének, hogy Őt másoknak is adhassuk, világosságát másokra rásugároztathassuk, ahhoz elkerülhetetlenül szükséges, hogy bizalmas közelségben éljünk vele, hogy Őt igazán megismerjük s mérhetetlenül forrón szeressük. Kell, hogy neki adjuk ezt a mi szegény, ványadt szívünket és helyette az övét kapjuk cserébe…

Mondjuk tehát neki: Uram, tépd ki szívemet, lelkemet, mindenemet, amim van, ami vagyok, hogy egészen a tied lehessek!

Minél nagylelkűbbek vagyunk. Jézusnak annál inkább módjában áll, hogy szabadon működjék bennünk, hogy szenteket, apostolokat formáljon belőlünk.

Töltekezzünk vele, hogy egykor mi is elmondhassuk Szent Pállal: . . számomra az élet: Krisztus…

Végezzük lelkigyakorlatunkat örömteljes szívvel; tegyünk félre minden félelmet, aggályoskodást, minden kishitűséget. Lelki olvasmány gyanánt válasszuk Szent Margit-Mária életét: hogy megtanuljuk belőle: hogyan lehetünk Jézus Szívének teljesértékű apostolaivá? Elkerülhetetlenül szükséges, hogy a mai kor minden katolikusa megismerje ennek az életnek a tanítását, a teológiáját. XIII. Leó pápa szavai szerint Paray-le-Monial oltára az a központ, amely körül ma az egész katolikusság gondolat- és érzelemvilága forog. Olvassuk szorgalmasan Szent Gertrud életét és a Gyermek Jézusról nevezett Szent Terézkéét is, aki a gyermekek nyelvén Jézus Szívének kimeríthetetlen kincsesbányáját tárja fel előttünk.

Főképp pedig imádkozzunk, imádkozzunk gyermekszívvel, gyermeklélekkel.

Jézus legyen az eleven könyvünk, Ő tanítson bennünket; belőle merítsünk erőt, világosságot.

Gyakori eset, hogy a lelkigyakorlatokban másodrendű kérdések kötik le figyelmünket; a lényeget: magát Jézust pedig elhanyagoljuk. Foglalkozzunk mindenekelőtt Ővele, imádkozzunk sokat, eleven hittel.

És még valamit: senki azok közül, akik itt egybegyűltek, ne várjon fényes szónoklatokat. A magam részéről is mindössze az a vágyam, hogy azt elérjem, amit Szent Péterrel kapcsolatban jegyez fel az evangélium:

A szenvedés éjszakáján kint az udvarban várta a fejleményeket Péter.

Egy szolgáló megszólítja:

— Te is a galilei Jézussal valál?

Péter tagadja:

— Nem tudom, mit mondasz.

S odébb állt, de ismét megjegyzi róla valaki:

— Ez is a názáreti Jézussal volt.

De ő tovább tagad:

— Nem ismerem azt az embert.

A körülállók azonban nem hittek neki:

— Valóban, te is közülük való vagy, mert beszéded is elárul téged.

Íme: ez az én ambícióm: hogy szavaimból, hanglejtésemből, a szeretet lelkesedéséből, amely beszédeimet áthatja, ráismerjenek bennem a názáreti Jézus apostolára.

Létrehozva 2018. november 27.