Szeretsz várakozni? Ha igen, akkor az emberek nagyon kis csoportjához tartozol. Legtöbbünk számára a várakozás sok bosszúsággal, frusztrációval, sőt akár félelemmel is jár. Nem szeretünk a piros lámpánál várakozni, nem szeretünk a dugóban üldögélni. Elcsüggedünk, amikor a céljaink megvalósulása várat magára, és azon agyalunk, hogyan gyorsíthatnánk meg a folyamatot. Az orvosi vagy fogorvosi váróteremben való ücsörgés szintén próbára teszi a türelmünket.

Nemrégiben egy komoly orvosi procedúrán kellett átesnem. Az előírtaknak megfelelően már reggel fél 9 előtt megérkeztem a kórházba, ahol arról tájékoztattak, hogy az eljárást fél 11-ig megkezdik. Már elmúlt fél 11, de a feleségemmel még mindig csak vártunk. Próbáltam türelmes maradni, de végül rákérdeztem a késedelem okára. Végre-valahára foglalkozott velem a személyzet, és elkezdték a procedúrát, de ekkor már fél 1 volt!

A várakozás ugyanilyen kellemetlen tud lenni munkahelyi kontextusban is. Néha valaki másra kell várnunk, hogy a projekt ránk eső részével haladni tudjunk. Vagy valami fontosat kell megbeszélni a főnökkel, aki csak a nap későbbi részében tud velünk foglalkozni. De gyötrelmekkel teli tud lenni egy hőn áhított állásajánlatra való várakozás is.

Jézus Krisztus követői számára a várakozás Isten tervének része: fejleszti jellemünket és segít a hitben való növekedésben. Néha csupán azt a választ kapjuk buzgó imáinkra, hogy „Várj!”. Vannak olyanok, akik ezt az időszakot az „Isten várótermében” eltöltött időnek nevezik.

A Bibliában sok olyan példát találunk, amikor Isten valakit várakozásra kényszerített, annak ellenére, hogy különleges terve volt vele. Ábrahám és felesége, Sára, évekig várt a megígért gyermekre. Az Úr Mózest választotta ki arra, hogy a népet kivezesse Egyiptomból, de sok-sok évet kellett száműzetésben töltenie, mielőtt elérkezett a megfelelő idő. Majd Izráel népének 40 évig kellett a pusztában „várnia”, mielőtt beléphetett az ígéret földjére.

Előbb vagy utóbb mindannyian Isten várótermében találjuk magunkat. Mit kell tudnunk a várakozással töltött időről? És mit kell tennünk ezekben a kikerülhetetlennek tűnő időkben? A Szentírás ebben is iránymutatást ad.

Bízz abban, aki a várakozás idejét adja! Amikor elérkezik a holtpont akár az életünkben, akár a karrierünkben, igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy újra mozgásba lendítsük a dolgokat. Néha azonban Isten egyszerűen csak azt akarja, hogy várjunk és bízzunk abban, hogy Ő kézben tartja az eseményeket. „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok könyve 46,10).

Tedd meg, amit tudsz, de tudj várni, ha kell! Az „Isten várótermében” való várakozás nem feltétlenül jelent semmittevést. Inkább azt jelenti, hogy ha már mindazt megtettük, amit megítélésünk szerint meg kellett tenni, meg kell várni, hogy Isten elvégezze a maradékot. „Bízzál az Úrban, és tégy jót! … Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. Légy csendben, és várj az Úrra! … Reménykedj az Úrban, maradj az ő útján!” (Zsoltárok könyve 37,3-7,34).

Ha Isten megnyomja a „szünet” gombot az életedben, hívd segítségül a hitedet! Ha várakozásra kényszerülünk, elbátortalanodhatunk, sőt még az is megfordulhat a fejünkben, hogy Isten megfeledkezett rólunk és a szükségleteinkről. Ekkor alkalmunk adódhat a hitben való megerősödésre, és hogy meglássuk az Úr tetteit életünkben. Ilyenkor gyakran megtapasztaljuk, hogy Isten sokkal többet tesz, mint amit képzeltünk volna. „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Példabeszédek könyve 3,5-6).

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2018. szeptember 24.