A sátán nem kigondolt lény, nem mesealak, nem mitológia. Létezése kapcsolatban van a megtestesült Igével, Jézus Krisztus megváltó művével. Ha elolvassuk a Szentírást, lehetetlen kételkednünk a sátán létezésében. Egyes pszichoanalitikusok mégis azt állítják, hogy a démonok létezésében való hit egyszerűen csak babona. Nem fogadják el még a lehetőségét sem az ördögtől megszállott személyek valódiságának. Szerintük csak ideg- vagy elmebajos, epilepsziás betegek vannak, akiket gyógyítani kell.

Senki sem tagadja, hogy valóban akadnak ilyen betegek. Előfordulnak pszichiátriai esetek, amelyeket megfelelő terápiának kell alávetni, de ugyanúgy vannak ördögtől megszállottak is, akiken nem képes segíteni egyetlen pszichoanalízises módszer sem.

Ördögtől megszállottak Jézus idejében

Az Evangélium többször is beszámol olyan ördögtől megszállottakról, akikből Jézus, isteni erejével, kiűzte a gonosz lelkeket, s megszabadította őket gyötrelmeiktől.

Márk evangélista sorai is a fentieket igazolják: „Volt ott a (kafarnaumi) zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten szentje. De Jézus ráparancsolt: Hallgass és takarodj belőle! A tisztátalan lélek erre ide-oda rángatta, és nagy kiabálás közt kiment belőle. Mindnyájan nagyon elcsodálkoztak. Mi ez? – kérdezték egymástól. – Új tanítás, mely akkora hatalommal rendelkezik, hogy még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, s engedelmeskednek neki!” (Mk 1,23-28) Híre olyan gyorsan elterjedt Galilea egész vidékén, hogy még aznap estére „az egész város ott tolongott” Jézus vendéglátóinak ajtaja előtt, és mindenféle beteget és megszállottat vittek hozzá. Jézus pedig „mindenféle betegségben szenvedőt meggyógyított, és számos ördögöt űzött ki, de nem hagyta szóhoz jutni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda” (vö. Mk 1,29-34).

Az Evangélium tehát világos különbséget tesz a betegek és a gonosz lélektől megszállottak között, akik felett csak Istennek van hatalma. A megszállottak nem elmebetegek. Egyesek rendkívüli fizikai erőről és természetfeletti tudásról tesznek tanúságot. Jól tudják, kicsoda Jézus Krisztus, reszketnek előtte, és könyörögve kérik, hogy hagyjon békét nekik. A gerázai megszállottat bilincsbe verve sem tudta senki megfékezni, láncait mindannyiszor darabokra tépte. „Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott, földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: Mi bajod velem, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj! Ráparancsolt ugyanis: Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből! Erre aztán megkérdezte tőle: Mi a neved? Légió a nevem, válaszolta, mert sokan vagyunk, és nagyon kérte, hogy ne űzze el őket arról a vidékről” (vö. Mk 5,1-25). Jézus megszabadította a szerencsétlen embert, majd hazaküldte, hogy mondja el övéinek, „milyen nagy dolgot művelt vele az Úr”.

A gonosz lélek megkísérti a szenteket

A feljegyzések szerint a legrégebbi időktől fogva tudnak ördögtől megszállott személyekről, sőt ma is vannak ilyenek. Leginkább a dühös, gyűlölettel eltelt személyekben mutatkozik meg. Maga az alvilág fejedelme küldi őket elsősorban olyanokhoz, akiket a keresztény ideálokban vagy az életszentség útján akar megingatni, eltántorítani, félrevezetni. A nagy szentek életében igen gyakran találunk erre példát. Az ars-i szent plébános életrajzából kitűnik, hogy a gonosz lélek évtizedeken át minden éjszaka feltűnt a közelében. Alig hunyta le szemét, az ördög őrjöngő kiabálással, zörgéssel, a függönyök letépésével, a bútorok felforgatásával akarta megfélemlíteni Vianney Jánost. Szidta, káromolta a szent életű plébánost, és azzal fenyegette, hogy halála óráján mindenképpen megszerzi őt magának. Vianney János a kereszt jelével űzte el magától a gonosz lelket. Mindezekről számtalan hiteles tanú vallomásaiból tudunk, akik plébánosuk védelmében a parókián tartózkodtak.

Az emberi élet realitásai iránt a középkori ember sokkal nagyobb fogékonyságot mutatott, mint a mai bölcsek. A sátánról hasonló tapasztalataik voltak, mint amilyenekről a Biblia beszámol. A tudományosságra hivatkozva ma nagyon könnyen állítják, hogy a sátán csupán egy kigondolt, legendás alak. Tulajdonképpen ezt akarja a sátán is, hiszen nem kíván nyíltan színt vallani.

A keresztség megtöri a sátán hatalmát az ember felett

Az Egyház megkívánja a keresztény szülőktől, hogy megkereszteljék újszülött gyermeküket. Miért? Az eredeti bűn következtében minden ember a sátán hatása alatt van, és csak a keresztség mentheti ki a rabságból, hogy azután Jézus Krisztus Titokzatos Testének tagja, Isten fogadott fia, az örök élet örököse lehessen. A keresztség szertartása rávilágít erre a drámai valóságra. A keresztelendő (vagy a csecsemő nevében a keresztszülő) háromszor ellene mond az ördögnek, minden tettének, minden csábításának. Csak ezek után léphet be Isten családjába és válhat az isteni élet részesévé. Serdülőkorban, a bérmálkozás szentségében, mindenki tudatosan megismétli keresztségi fogadalmait. Állhatatlan emberi természetünk megújítására a húsvéti virrasztás szertartása keretében ismét hitvallást teszünk, és újból ellene mondunk a sátán hatalmának.

A sátán gonoszsága határtalan

Minden kereszténynek tudnia kell, hogy a sátán Istennek és mindazoknak első számú ellensége, akik hűségesek akarnak maradni Istenhez. Óvakodnunk kell tőle, mert romlottsága határtalan.

A sátán a Szentírás megfogalmazása szerint a hazugság és lázadás atyja: a kevélység, a gyűlölet, a züllöttség, a bujaság, a kéjvágy, a fajtalankodás ősképe. Ősszüleinket ő csábította engedetlenségre, ő minden rossz és szenvedés ősoka, az emberek közötti összetűzések és háborúk ősforrása. A sátánt, az ördögök fejedelmét, Lucifert, a bukott angyalt Jézus Krisztus a „sötétség fejedelmének” nevezi, aki szüntelenül arra törekszik, hogy az emberek lelkében megsemmisítse Isten képét és világosságát.

A sátán erejét mégsem tekinthetjük korlátlannak. A Szent Pál-i értelemben vett „szentek” nap mint nap győzelmet aratnak felette: lehetetlenné teszik cselszövéseit, elrontják gonosz terveit, felfedik csapdáit. A megváltás történetében először Szent Mihály arkangyal győzte le a sátánt, majd a bűn nélkül fogantatott Szent Szűz. Hatalmát végleg Isten Fiának, Jézus Krisztusnak szenvedése, halála és föltámadása törte meg.

Izajás próféta a sátán bukását így írja le látomásában: „Hogy is hullottál le az égből, te fényes csillag, hajnalnak fia? Hogyan buktál a földre, te, aki szolgaságba döntötted a nemzeteket? Azt gondoltad magadban: én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat. Az egybegyűlés hegyén telepszem majd meg, messze fenn, északon. Felszállok a felhők magasába, hasonló leszek a Fölségeshez! És lám! Az alvilágba zuhantál alá, a mélységes szakadékba.” (Iz 14,12-15)

A sátán tevékenysége leleplezhető

A bukott angyal, akit a Jelenések Könyve „vadállatnak” nevez, kétszínű, alattomos, csalárd, ezért többnyire a „világosság angyalának” tünteti fel magát, hogy áldozatait biztosan megszerezze magának. Érvelésének logikai felépítése egyszerű: hogy az emberek vesztét okozza, elsősorban arról kell meggyőznie őket, hogy nincs se pokol, se mennyország. Ha nincs mennyország és nincs pokol, akkor nincs bűn és nincs ítélet se. De ha nincs ítélet, akkor nincs ítélőbíró sem, akkor nincs se jó, se rossz, tehát mindenki tehet, amit akar.

Végeredményben szerinte semmi sincs, és az ember számára nem marad más hátra, mint állatként élni. A civilizált, állati szinten folytatott életmód azonban sokkal veszélyesebb a közönséges állat életénél. A világosság angyalának szerepében tetszelgő sátán emberszeretőnek, az ember javáért buzgólkodónak mutatja magát. Békéről, jólétről, gazdagságról, bőségről, földi paradicsomról beszél. Mindig ugyanaz a refrén ismétlődik: „Olyanok lesztek, mint az Isten!” A sátán szereti az okos, értelmes, szabad egyéneket, akik egyformán elfogadják a jót és a rosszat, a gonoszságot és az erényeket, a tévedéseket és az igazságot. Dicséri a tudományosságot, de nem azt, amelyik jobbá és boldogabbá teszi az embert, hanem azt, amelyik nagy hatású pusztító fegyvereket tud létrehozni. Lehetetlen nem gondolni a sátán tevékenységére a háborúk és az általuk kiváltott tömérdek rossz láttán.

Ha szemforgató módon Jézus Krisztusról mond is valamit, a bölcsességét dicséri. Életét, mindenkinél jobban ismerő forrásokra hivatkozva, új megvilágításban tálalja: elsősorban isteni mivoltát vonja kétségbe, és megváltó életáldozatát mocskolja. A vallás említésekor nem az igaz hitről beszél, hanem az emberiség idealizált testvériségéről, amely kizárja az Isten fogadott gyermekeinek voltát. Pedig hogyan lehetnénk testvérek, ha nem a Szentháromság Egy Isten nem közös Atyánk?

Sok keresztény szinte észrevétlenül veszítette el szíve tisztaságát, ártatlanságát és a bűn iránti érzékenységét, aminek következtében kialudt bennük a hit fénye. Éberség helyett a gyávaság, a lanyhaság és a lustaság lett rajtuk úrrá, s fokozatosan hátat fordítottak Istennek. Nem törődtek azzal, hogy a sátán könnyelműségre, kapzsiságra, élvezethajhászásra és mindenféle rosszra ihleti őket.

A sátán országát könnyű felismerni gyümölcseiről. Tanítványai a hazugok, az önzők, a kevélyek, a gyávák, a széthúzók, az alattomosak, a háborúra uszítók, a kegyetlenek.

Krisztus azt mondta, senki sem szolgálhat két úrnak. Aki nincs velem, ellenem van! Virrasszatok és imádkozzatok, hogy ne essetek kísértésbe. Arra intett, hogy az erényes életet előbbre tartsuk, mint a bűnös élvezeteket. Azt mondta, hogy csak az jut Isten országába, aki mennyei Atyja akaratát cselekszi.

(forrás: Hitélet, 1992 szeptember)

Létrehozva 2018. augusztus 9.