Korunk egyik nagy ellentmondása, hogy miközben a kultúra számos területén materialista előfeltevések dominálnak, a tudomány ezeket az előfeltevéseket már régen meghaladta. Nem csak arra gondolok, hogy például a kvantumelmélet atyjaként számon tartott Max Planck szerint egyáltalán nincs is anyag. (A sokat idézett mondatok: „Az anyag mint olyan nem létezik.

Minden anyag csak mint erőhatás érték létezik és abban gyökeredzik, ez eredményezi az atomi részecskék rezgését és tartja össze ezt a legkisebb atomi naprendszert. E mögött az erő mögött egy tudatos és intelligens elme létezését kell feltételeznünk. Ez az elme minden anyag mátrixa.”) Planck következtetéseire önmagáért is érdemes odafigyelni, de rajta kívül számos kortárs elméleti fizikus fogalmazza meg a meggyőződést, hogy a materialista világkép tudományosan is meghaladott, nem az anyag és az energia a világmindenség legalapvetőbb szintje, hanem a mögöttük meghúzódó információ.

A tudósok egy része persze ma is abból indul ki, hogy az információ csupán az anyag vagy az energia megnyilvánulása, vagyis a létezés hierarchiájában lejjebb van azokhoz képest. Ez a hipotézis azonban ma már tarthatatlannak tűnik. John A. Wheeler például, Einstein késői munkatársa, akitől elméleti fizikusként a „fekete lyuk” kifejezés is származik, 1999-es önéletrajzában három periódusként írja le saját intellektuális fejlődését. Az első periódusban, amely karrierje kezdetétől az 1950-es évek elejéig tartott, annak a bűvöletében élt, hogy minden részecske. Második periódusát – nagyjából 1952-től, amikor saját szavaival „beleszeretett” az általános relativitás és gravitáció elméletébe –, gondolkodását az határozta meg, hogy a részecskék valójában az elektromos, mágneses és gravitációs mezők megnyilvánulásai, vagyis minden mező. Amikor az életrajzát írta, Wheeler már olyan világot látott maga előtt, amelyben minden információ. „Minél jobban tanulmányoztam a kvantum misztériumát és azt a különös képességünket, hogy felfogjuk a világot, amelyben élünk, annál inkább láttam a logika és az információ szerepét a fizikai elmélet alapjaiként.” (Geons, Black Holes, and Quantum Foam: A Life in Physics, 1999, 63-64.o.)

Wheeler 2008-ban halt meg, de még tanúja lehetett annak a trendnek, amelyben valóban az információ került a tudományos kutatások fókuszába. Hans Christian von Baeyer Information: The New Language of Science (Harvard University Press, 2004) c. könyvében azt írja, hogy az információ nagy valószínűséggel átveszi az anyag helyét, mint a világ elsőszámú valamije, amiből a valóság áll, és új keretként szolgál a 21. századi tudomány számára a valóság leírásához és predikciójához. A matematikus Keith Devlin már a nyolcvanas években flörtölt a gondolattal, hogy az információ az entrópia ellentéteként az anyagtól és az energiától különböző, noha azokká átalakítható entitás, és ez a felismerés forradalmasítja majd a tudományt. Az elmúlt években többször jártam Cambridge-ben, ahol a Cambridge-i Egyetem könyvesboltjának ablakába elhelyezett kiadványok egyértelműen tükrözik ezt az új tudományos érdeklődést az információ iránt. Paradox módon ez továbbra is a materialista előfeltevések dominanciája mellett bontakozik ki, noha éppen azokat kérdőjelezi meg.

Létrehozva 2018. július 11.