A démon is Isten teremtménye. Nem lehet a démonról és az exorcizmusról anélkül beszélni, hogy előtte legalább sematikusan ne gondoljuk át Isten teremtői tervének néhány alapelemét. Ezek nem új felismerések, de talán egyik vagy másik olvasó számára új perspektívákat tárnak fel.

Isten teremtő aktusát túl gyakran ábrázolják hamisan, legfőképp az események sorrendjéről terjedtek el téves elképzelések. Sokan úgy vélik ugyanis, hogy Isten egy szép napon megteremtette az angyalokat, akiknek ki kellett állniuk egy próbát, amelyről mi nem tudjuk, hogy mi volt, amelyből egyfelől az angyalok, másfelől a démonok kerültek ki. Az angyalok jutalma a paradicsom, a démonok büntetése a pokol lett. Egy másik szép napon Isten az univerzumot teremtette meg, az ásványokat, a növényeket, az állatokat és végül az embereket. Ádám és Éva azzal vétkezett a földi paradicsomban, hogy Sátánnak és nem Istennek engedelmeskedett. Ekkor határozta el Isten, hogy az emberek megmentéséért elküldi majd a Fiát.

Ez azonban nem felel meg sem a Biblia, sem az atyák tanításának. Ez az elmélet az angyalok világáról és a teremtésről nem felel meg Krisztus titkának. Csak olvassuk el a János Evangélium prológját és azt a két krisztológiai himnuszt, amellyel az efezusi és a kolosszeieknek írott levél kezdődik. Krisztus „minden teremtmény elsőszülötte”, „minden általa és érte teremtetett” (Kol 1,15/16). Azok a teológiai viták, amelyek arról folynak, hogy Krisztus Ádám bűne nélkül is eljött volna-e e világra, eléggé értelmetlenek. Krisztus a teremtés középpontja; benne tükröződik minden teremtmény: az égiek (angyalok) és a földiek (emberek) úgyszintén. Másfelől természetesen az is igaz, hogy Krisztus az ősszülők vétke miatt egy egészen különleges feladatot is magára vállalt: megváltóként jött el. Ennek a szerepnek a középpontja a húsvéti titok. Jézus kereszten kiontott vére által minden dolgot kibékített Istennel: az égieket (angyalokat) és a földieket (embereket).
     Ez a krisztocentrikus szemlélet minden egyes teremtmény szerepét eleve meghatározza. És ebben az összefüggésben Szűz Máriáról sem szabad megfeledkeznünk. Mert hiszen, ha az elsőszülött a testté vált Ige, akkor Isten minden más teremtmény előtt arra a lényre gondolt, akiben ez az emberréválás egykor végbemegy. Innen ered Mária különleges kapcsolata a Legszentebb Szentháromsághoz. Máriát már a második évszázadban „az isteni hármas negyedik elemének” nevezték.

Másodszor gondoljuk végig Krisztusnak az angyalokra és a démonokra gyakorolt hatását. Néhány teológus úgy tartja, hogy az angyalok csak a kereszt titka révén jutottak Isten boldogságos látására. Erről a témáról több egyházatyának volt érdekes gondolata. Szent Atanáz például azt írta, hogy az angyalok is Krisztus vérének köszönhetik megváltásukat. A démonokra az Evangéliumokban számos utalás történik. Krisztus keresztjével legyőzte Sátán uralmát és megalapította Isten birodalmát. A gadarai ördöngösök például így kiáltanak: „Mi közünk hozzád, Isten fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” (Mt 8,29) Ez Sátán hatalmának világos elismerése, melyet Krisztus egyre inkább megdönt, ami azonban mégis addig fog tartani, amíg a megváltás teljesen be nem fejeződik, amíg „testvéreink vádlóját le nem taszították” (Jel 12, 10).

Krisztus centralitásának fényében ismerhetjük fel Isten teremtő tervét, nevezetesen hogy minden dolgot jónak teremtett „általa és érte”. És láthatjuk Sátán, az ellenség, a kísértő, a vádló, művét is, akinek hatására a gonosz, vagyis a fáj dalom, a bűn, a halál, a világba jött. Krisztus vére által azonban helyreállította az isteni tervet.
     A démon hatalma is teljesen nyilvánvaló. Jézus a „világ fejedelmének” (Jn 14,30) nevezte őt, Szent Pál „e világ istenének” (2 Kor 4,4), és János hangsúlyozta, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van” (1 Ján 5,19), miközben a világ alatt mindazt értette, ami Isten ellen irányul. Sátán az angyalok legnagyszerűbbike volt, így ő lett a démonok legrosszabbika és vezetője is. Mert a démonokat is szigorú hierarchia köti össze, ugyanis megőrizték azt a rangjukat, amit angyalként birtokoltak: főangyalok, trónállók, uralkodók. Ez azonban már a rabszolgaság hierarchiája, nem pedig az angyalok között uralkodó szeretetéé, amelynek élén Mihály arkangyal áll.

Krisztus szétzúzta a Sátán hatalmát és felállította Isten birodalmát. Ezért kapnak különleges jelentőséget azok a bibliai történések, melyek során Jézus ördöngösöket szabadít meg. Mikor Péter Kornéliusz házában leírta Jézus földi működését, akkor nem a csodákról számolt be, hanem arról, hogy „meggyógyította az összes ördögtől megszállottat” (ApCsel 10,38). Nos, ebből megérthetjük, hogy Jézus az apostolokat miért elsőként az ördög kiűzésésének hatalmával ruházta fel (Mt 10,1). És ugyanez érvényes a hívők számára is: „Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: nevemben ördögöt űznek” (Mk 16,17). Így állítja vissza Jézus az isteni tervet, mely az angyalok egy részének felkelése és az ősszülők bűnbeesése miatt elromlott.

Ezért szeretném ehelyütt tisztázni, hogy a gonosz, a fájdalom, a halál, a pokol (vagyis az örök elkárhozás a soha véget nem érő kínokban) nem Isten művei. Ehhez hadd fűzzek egy rövid megjegyzést: P. Candido egy napon az ördögűzés vége felé gúnyosan a tisztátalan lélekhez fordult és ezt mondta: „Takarodjál innen, hiszen Isten szép, jól fűtött lakást készített neked!” Erre a démon ezt válaszolta: „Te semmit nem tudsz. Nem Ő (Isten) csinálta a poklot. Mi tettük. Ő még csak nem is gondolt rá.” Egy hasonló helyzetben én magam is megkérdeztem egy démont, hogy közreműködött-e a pokol létrehozásában. Ezt válaszolta: „Mi mind részt vettünk benne.”

Krisztus centrális helye a teremtői rendben, s e rend helyreállítása az ő megváltói műve által az az alap, mely érthetővé teszi Isten terveit és az ember rendeltetését. Úgy az angyalok, mint az emberek intelligens és szabad természetet kaptak. Mikor azt hallom, hogy Isten már tudja, hogy ki menekül meg és ki kárhozik el, és ezért minden hiába (miközben az isteni előretudást összetévesztik az előre elrendeltetéssel), akkor mindig azzal a négy biztos igazsággal válaszolok, amelyek benne vannak a Bibliában, s amelyek dogmatikusan is definiáltak: Isten azt akarja, hogy mindenki megmeneküljön; senki nincs a pokolra predesztinálva; Jézus mindenkiért meghalt; mindenki megkapja a megmeneküléséhez szükséges kegyelmet. Krisztus centrális helyzete azt mutatja meg nekünk, hogy mi csak az ő nevében menekülhetünk meg. És csak az ő nevében győzhetjük le a Sátánt, csak az ő nevében szabadulhatunk meg a megváltás ellenségének kezéből.

Az exorcizmus vége felé a filippiekhez írott levél krisztológus himnuszát szoktam imádkozni (Fil 2,6-11), főként akkor, ha a tökéletes ördögi megszállottság különösen nehéz esetével állok szemben. Amikor e szavakhoz érek: „Hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban”, akkor térdet hajtok, a jelenlevők is térdelnek, és a megszállottat is térdelésre kényszerítjük. Ez lenyűgöző pillanat, melyben az az érzésem, hogy Jézus nevére körülöttünk az angyalok légiói is térdet hajtanak.

EGY EXORCISTA MESÉLI
Részletek GABRIELE AMORTH atya könyvéből

Létrehozva 2011. október 4.