Az idők megértése
Mikor partnere voltam egy barátomnak, Jerry-nek egy tanácsadó munkában, megosztott Tommal, aki az egyik ügyfelünk volt, egy mély bölcsességet. Jerry észrevétele egyszerű volt, de mély: „A siker jelenti a nagyság legnagyobb akadályát.”
Ha egyszer már hozzászoktak a sikerhez, magyarázta Jerry, nem ritka, hogy a vezetők azt hiszik, hogy az eredmény az ő szakmai nagyszerűségüknek köszönhető. Ennek eredményeként elkezdik elhinni, hogy a sikerük állandó lesz. Azt gondolják, hogy bármilyen döntést hoznak, az mindig több sikert fog eredményezni.
Miközben a piacok és a feltételek változnak, a sikeres emberek mégis könnyen lemaradhatnak, ha nem ügyelnek arra, hogy megértsék az időket és felismerjék, amikor fontos változások jelennek meg és ennek megfelelően alkalmazzák.
A mai világban néha úgy tűnik, hogy az egyetlen dolog, ami változatlan, az a realitás, hogy a dolgok változhatnak – és gyakran meg is teszik -, néha hihetetlen sebességgel. Megragadni a status quo-t kiváló stratégia, ha az a szándékunk, hogy hátul kullogjunk, miközben a versenytársak előre rohannak.
Természetesen a változás aligha új elmélet, bár a technológia és a kommunikáció bizonyára szerepet játszott a változás sebességének és terjedésének felgyorsításában. A Biblia néhány bölcs megállapítást kínál a változással és a hajlandóságunk fontosságával kapcsolatban, hogy hatékonyan reagáljunk rá.
Például, a Krónikák első könyvében találhatunk egy érdekes utalást azokra a nagy emberekre, akik csatlakoztak Dávidhoz a Saul elleni csatájában. Megtudhatjuk, hogy „Issakár fiai közül ott voltak, akik felismerték az alkalmas időt, és tudták, mit kell tennie Izráelnek” (A krónikák első könyve12, 33). Ravasz megfigyelői voltak annak, ami körülöttük történt, megpróbálva felismerni, hogy mi a legjobb válasz a változó körülményekre.
A bölcsesség ősi könyve, a Prédikátor könyve, szintén foglalkozik a változás elkerülhetetlenségével. A 3. fejezet 1. verse azzal kezdődik, hogy „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. ” Ez sokféleképpen közelíti meg a munka változó igényeit:
„Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének…. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek…Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának…Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak. Megvan az ideje az eltépésnek, és megvan az ideje a megvarrásnak…” (Prédikátor könyve 3, 2-7)
A munkánk megközelítésében – tervek, stratégiák kidolgozása, projektek végrehajtása és az eredmények értékelése – rendkívül hasznos lenne, ha a példát a bibliai Issakár embereiről mintáznánk, folyamatosan keresve, hogy megértsük az időket, így tudni fogjuk, mit kell tennünk, és nem csak a sikerhez, hanem a nagyszerűség eléréséhez is.
Ugyanakkor a kiváló vezetők tudják, hogy az idők megértése és a hajlandóság, hogy változtassunk a hozzáállásunkon, nem igényel változtatást vagy kompromisszumot az értékeinkben.
A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete
Forrás: keve.org, Monday Manna
Létrehozva 2018. március 6.