„Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek…” (Mk.16,17.) Ennek a különleges képességnek Jézus által minden hívőre való átruházása a legnagyobb mértékben megőrizte érvényességét. Az ördögűzés egy általános képesség, amely a hitre és az imára támaszkodik, s amelyet egy személy vagy egy közösség végez – mégpedig bármikor, mivel semmilyen különleges felhatalmazás sem szükséges hozzá. Mindazonáltal, hogy a kifejezéseket pontosítsuk, ilyenkor az ördögtől való megszabadulásért mondott imáról, nem pedig tényleges exorcizmusról van szó.

Hogy ezt a Krisztustól átruházott erőt hatásosabbá tegye és a híveket a csalásoktól és boszorkányságtól megvédje, az Egyház egy megfelelő szentelményt rendelt el, az exorcizmust, amit kizárólag püspökök vagy az általuk kifejezetten ezzel megbízott papok (tehát nem laikusok) végezhetnek. Így van ez a kánonjogban lerögzítve (can. 1172). Ez pontosan előírja, miként kell ezt a szentelményt, mint állandó egyházi alkotóelemet – ellentétben a privát imával (can. 1166), – az Egyház által approbá1t rítusok és formulák pontos betartásával (can. 1167) kiszolgáltatni.

Ezért csak a megbízott papokra, valamint az exorcizmust végző püspökökre (ha lennének ilyenek!) illik az exorcista elnevezés. Ez a kifejezés mára leértékelődött, mivel sok pap és laikus nevezi magát exorcistának, holott nem az. És sokan állítják, hogy exorcizmust végeznek, amikor az ördögtől való megszabadulásért imádkoznak vagy éppenséggel kifejezetten mágiát űznek. Csak az Egyház által rendelt szentelmény a valódi exorcizmus. A többi kifejezés kétséges és gyanús: például az ünnepi és egyszerű exorcizmusról szóló beszéd, amivel a valódi exorcizmust más imaformáktól akarják megkülönböztetni. Szerintem hibás dolog egy imát, ami nem exorcizmus, privát vagy egyszerű exorcizmusnak nevezni, mivel ez nem szentelmény, hanem csak ima a gonosz befolyása alól való megszabadulásért, és ezért az a helyes, ha ennek is nevezik.

Az exorcistának a rituálé imáit kell imádkoznia. Az exorcizmus tarthat néhány percig, de több óráig is. Ezért néha nem szükséges a rituá1é összes imáját elmondani, míg máskor még számos más imát is hozzá kell fűzni, miként ezt a rituálé maga is ajánlja.

Az exorcizmusnak valójában kétfajta jelentősége van. Egyfelől természetesen meg szeretné szabadítani a megszállottat; ezt az aspektust minden e témáról írott könyv hangsúlyozza. Másfelől azonban az exorcizmusnak van egy diagnosztikai célja is; és ezt gyakran figyelmen kívül hagyják. Ugyanis mielőtt az exorcista elkezdi a tényleges ördögűzést, kikérdezi az érintett személyt magát és ennek hozzátartozóit annak kiderítésére, hogy adottak-e a feltételek az exorcizmus végrehajtására. Mindazonáltal igaz, hogy csak magának az exorcizmusnak a végrehajtásával lehet bizonyossággal eldönteni, hogy valóban ördögi hatás állt-e fenn vagy sem. Hiszen a külső jelek, bármilyen idegenszerűek vagy furcsák is, valójában természetes jelenségek kísérői is lehetnek. Még a pszichiátriai és parapszichológiai fenomének koncentrált fellépése sem elegendő kritérium egy megbízható diagnózishoz. Csak az exorcizmus által szerezhető bizonyosság, hogy valódi diabolikus hatásról van-e szó vagy sem.

A rituálé figyelmezteti az exorcistákat arra, hogy nem könnyű a démoni megszállottságban hinni. De ezután int azoktól a trükköktől is, amelyeket az ördög használ jelenlétének eltitkolására. Számunkra, exorcisták számára fontosnak és helyesnek tűnik, hogy figyeljünk, és ne hagyjuk magunkat a pszichésen betegektől megtéveszteni, akiknél nincs szó megszállottságról, és akiknél ezért nincs is szükség exorcizmusra. Azonban az ellenkező irányú veszélyről sem szabad megfeledkezni, mely manapság sokkal gyakoribb és ezért veszélyesebb is: nevezetesen arról, hogy nem ismerjük fel a gonosz jelenlétét, és így az exorcizmust nem végezzük el ott, ahol pedig szükség lenne rá. Minden általam megkérdezett exorcistával együtt vallom, hogy a szükségtelenül lefolytatott exorcizmus sem okoz kárt. Ezért egyetlen exorcizmust sem kell később megbánnunk. Ezzel szemben igencsak okunk van a megbánásra, amikor a gonosz jelenléte később egyértelműen bebizonyosodik, mi azonban nem ismertük fel, és ezért elmulasztottuk a kiűzését.

Nem helyes addig várni az exorcizmussal, amíg a megszállottság biztos jelei fellépnek. Nekem és minden általam megkérdezett exorcistának feltűnt, hogy a megszállottságnak a rituáléban leírt tünetei, nevezetesen az idegen nyelveken való beszéd, emberfeletti erő birtoklása, rejtett dolgok ismerete, mindig csak az exorcizmus alatt és soha nem e1őtte léptek fel.

Sokszor nehéz biztos diagnózist felállítani. Vannak esetek, amelyeken csak csodálkozni lehet. Néha olyan ember áll előttünk, aki egyszerre pszichés beteg és a gonosztól is befolyásolt. De mindig mosolyognom kell, amikor bölcs modern teológusok közzéteszik a nagy „újdonságot”. hogy bizonyos elmebetegségeket ördögi megszállottsággal lehet összekeverni. És olyan pszichiáterek és parapszichológusok is vannak, akik úgy vélik, hogy az ilyen megállapításokkal valami nagy felfedezést tettek. Holott az igazság az, hogy éppen az egyházi tekintélyek voltak azok, akik első szakértőként felhívták a figyelmet erre a lehetséges tévedésre. Az Egyház már l583-ban a Reims-i szinódus dekrétumaiban utalt erre a tényre, s kimondta, hogy a feltételezett megszállottság néhány formája egyszerűen elmebetegségek lehetnek. De akkor még nem volt pszichiátria, és a teológusok is hittek még az Evangéliumban.

A beteg megszabadítása az exorcizmus másik célja. Ezzel egy olyan folyamat kezdődik, ame1y gyakran nehéz és hosszú. Hiszen arra is szükség van, hogy maguk az érintettek is részt vegyenek benne, viszont ők gyakran akadályoztatva vannak ebben; sokat kellene imádkozniuk, és nem tudnak, gyakran kellene a szentségekhez járulniuk, és nem teszik. És az exorcistához vezető út a szentelmény fogadására is gyakran áthidalhatatlannak tűnő akadályokkal van teli.Ezért az érintetteknek sok segítségre van szükségük, ezt azonban a legtöbb esetben senki nem érti meg.

Mennyi időt vesz igénybe egy megszállottnak a démontól való megszabadítása? Ez tényleg olyan kérdés, amit senki nem tud megválaszolni. Mert megszabadítani csak az Úr tud, aki isteni szabadsággal cselekszik, miközben egészen biztosan meghallgatja az imákat, különösen, ha azokat az Egyház közvetítésével intézik hozzá. Általában ki lehet jelenteni, hogy a szükséges idő a démoni megszállottság kezdeti erősségének és annak az időtartamnak a függvénye, ami az exorcizmus megkezdéséig eltelt. Emlékszem annak az őrjöngőnek tűnő 14 éves kislánynak az esetére, aki szerencsére csak néhány napja volt megszállott, és aki ezalatt rúgott, harapott és karmolt mindenkit maga körül. Elég volt negyedóra exorcizmus, hogy teljesen megszabaduljon. Először élettelenül hullott a földre, úgy hogy azt az evangéliumi esetet juttatta eszünkbe, amelyben Jézus azt a fiút szabadította meg a démontól, akinél előzőleg az apostolok sikertelenül próbálkoztak. A pihenés néhány perce után a kislány felugrott, keresztül szaladt az udvaron és nyugodtan játszani kezdett testvéreivel.

De az ilyen esetek nagyon ritkák; csak olyankor lépnek fel; ha a gonosz befolyása nem erős. Az exorcistának többnyire nehéz helyzetekkel kell szembenéznie, amelyekben azonban először senki nem gondol az exorcistákra. Itt egy jellemző eset: Egy gyerek különösen viselkedik. A szülők nem járnak a dolog végére, nem veszik komolyan, úgy gondolják, hogy a gyerek felnövekedésével minden rendbe jön majd. Hiszen a tünetek eleinte enyhék. Később azonban ezek egyre erősebbek lesznek, mire a szülők orvoshoz fordulnak. Próbálkoznak eggyel, aztán a következővel, és természetesen mindegyikkel eredménytelenül.

Egyszer egy olyan 17 éves lány volt nálam, akit már Európa összes nagynevű klinikájában kivizsgáltak. Csak ezután merült fel végre egy bölcs barát tanácsára a szülőkben a gyanú, hogy talán nem is természetes bajról van szó. Ekkor egy mágushoz fordultak; amitől fogva a kezdeti bajok csak még rosszabbak lettek. Legtöbbször az a he1yzet, hogy exorcistához csak legvégül fordulnak, akkor is csak véletlenül, valamilyen tanács hatására (szinte soha nem egy pap tanácsára!). Eközben azonban már évek múlnak el, és a baj mélyen befészkeli magát. Az első exorcizmus nagyon helyesen a démonnak a „gyökereitől való megfosztásáról és menekülésre való kényszerítéséről” beszél. Ehhez azonban sokszor több exorcizmusra is szükség van, gyakran több éven át, és még ekkor sem mindig lehet a démontól való teljes megszabadulást elérni.

Megismétlem: az idő egészen Istené. Az exorcista és a megszállott hite azonban sokat segít, csakúgy ahogy a hozzátartozókéé és másoké (apácák, egyházközség, imaközösségek) is. Sokat segít a szentelmények használata, amelyek bizonyos célokat szolgálnak: exorcizált, de legalábbis szentelt víz, exorcizált olaj, só. A víz, olaj és só exorcizmusához nincs szükség exorcistára, ezt bármilyen pap elvégezheti, akinek azonban szilárdan hinnie kell ebben, és tudnia kell, hogy az erre a célra szolgáló szentelések a rituáléban találhatók. Csakhogy azon papok száma, akik ezt tudják igen csekély. A legtöbbjük semmit nem tud erről, és az ezt kérő híveknek csak az arcába nevetnek.

Alapvető fontossága van a gyakori szentséghez járulásnak és az Evangélium szerinti életnek. A rózsafüzér, sőt minden más Szűz Máriához intézett ima erejét szinte tapintani lehet. Nagy segítséget jelent az angyalok és a szentek felhívása. Rendkívül hasznosak a zarándoklatok a különböző búcsújáróhelyekre, amelyek gyakran Istentől kiválasztott helyei egy-egy sikeres exorcizmusnak. Isten gazdagon ellátott bennünket kegyelmi eszközeivel; rajtunk áll, hogy használjuk is őket. Amikor az Evangéliumok Krisztusnak a démontól való megkísértéséről számolnak be, arról hallunk, hogy Jézus a démont a Bibliából vett idézettel győzte le. Isten szavának nagy hatása van, csakúgy, mint egy dicsérő imának, legyen ez spontán vagy a Bibliából való a zsoltárok vagy más az Isten dicsőítésére szóló dalok.

Még azt is tudni kell, hogy az exorcista alázatossága lényeges előfeltétele az exorcizmus hatásosságának. Hiszen ő magától nem képes semmire, csak Isten tud segíteni. Ő pedig mind az exorcistát, mind a megszállottat gyakran teszi ki a csüggedés megpróbáltatásának. A látható eredmények sokszor csak lassan és nehézkesen jelentkeznek. Ellenben a nagy lelki gyümölcsök mindig világosan érezhetők, és segítenek megérteni, miért engedi meg az Úr ezeket a fájdalmas próbákat. Az ember a hit sötétségében vándorol, de azzal a biztos tudattal, hogy a valódi fény felé halad.

Néhány szót szeretnék még szólni a szentképek általi fontos védelemről, még pedig mind azokéról, amiket magunknál hordunk, mind azokéról, amiket valahol felakasztunk, a bejárati ajtó fölé, a hálószobákba, az étkezőbe vagy abba a szobába, ahol a család általában tartózkodni szokott. A szentképnek semmi köze egy tárgy szerencsehozó képességében hívő pogány babonához, hanem az ábrázolt személyre emlékeztet, akit utánozni szeretnénk, és akinek védelmét kívánjuk. Manapság gyakran előfordul velem, hogy olyan házba megyek, amelynek bejárati ajtaján egy szép piros szív függ. Amikor azonban áldás céljából a többi helyiségbe lépek, alig látok szentképet. Ez súlyos mulasztás. Emlékezzünk Sziénai Szent Bernardin példájára, aki a népmissziók végén arra bíztatta a családokat, hogy házuk ajtaja fölé egy nagy medáliát helyezzenek el, amelyre Jézus jele, az IHS (Jesus Hominum Salvator = Jézus, az emberek Megváltója) van bevésve.

Gyakran megbizonyosodhattam az érmek hatásosságáról is, ha azokat hittel telve viselték az érintettek. Ehelyütt csak a Csodásérmet szeretném megemlíteni, ami Szűz Máriának a szent apáca, Labouré Szent Katalin előtt l830-ban Párizsban történt megjelenése után több millió példányban kelt el az egész világon. Ha elkezdeném felsorolni mindazokat a kegyelmeket, amiket ez a kis érem viselése szerzett, nem tudnék a végére jutni a történeteknek.

A diabolikus megszállottság egyik legismertebb esete, amelyet történelmileg dokumentálva több könyvben is leírtak, az elzászi Illfurt-bó1 való két fivér esete, akiket 1869-ben egy sor exorcizmussal sikerült csak a démoni hatás alól megszabadítani. Mikor egy különösen heves démoni támadás után a fiúkhoz ismét exorcistát hívtak, annak kocsiját, amelyben ő, egy monsignore és egy nővér utazott, mindenáron megpróbálták felborítani. A démon azonban mégse tudta ezt a tervét végrehajtani, mivel a kocsis induláskor egy Benediktus érmet kapott, amit ő tiszteletteljesen a zsebébe tett.

(Részletek a szerző “Egy exorcista meséli” c. könyvéből)

Létrehozva 2011. szeptember 27.